HUSZONHETEDIK FEJEZET

A várva várt gyertyafényes vacsora kicsit hamarább elérkezett, mint azt Myrea valaha is gondolni merte. Valahogy a legtöbb pacák, akivel eddig randija volt a legtöbb esetben azonnal letépte volna a bugyiját, hogy becserkészhesse, és amikor a vad, fülledt éjszakai szeánsz véget ér, másnak kiábrándítóan otthagyja. Ehhez nem különösebben füllött a foga.

Sokszor feltette magának a megkerülhetetlen kérdést, hogy miért nem talált magának egy olyan rendes fejet, akivel mindig lehetne beszélgetni, és aki az összes szánalmasan csicsergő, ,,buta libás” rigolyáival együtt elfogadja, és örülne, ha együtt ébredhetnek, egymás szívdobbanásait hallgathatva…

Mindig ilyen romantikusan kezdett álmodozni; pedig amikor megvált a szülei rózsadombi felszíneskedő életvitelétől sokáig azt hitte, hogy nem tudja majd a jómód nyújtotta luxus életmódot nélkülözni, aztán hirtelen támadt három jófej barátnője, akikkel az élet kacifántos viharai talán már nem is lettek annyira megoldhatatlanok, és elképzelhetetlenek!

Szilvinek valahogy sikerült elráncigálnia Annamarit egy kis csajos kiruccanásra a belvárosba; nincs annál jobb, ha az ember el akarja kerülni az általános rosszkedvet, és tunya unalmat, minthogy a legjobb barátnőjével vásárolgatnak egy kicsit. És hála Szilvi jól fogyó legújabb dalának, amit a seggfej producere sikeresen eladott a többi nyerészkedő nagykutyának szépen meg tudott élni. Ha csak pár évvel ezelőtt valaki azt mondta volna neki, hogy az éneklésből nem lehet megállni szabályosan kiröhögi az illetőt.

S míg a hölgyek a vásárlás csínját-bínját tanulmányozták addig Myrea szabályosan szorongott.

Még soha nem érezte azt a fajta különös, de izgatóan bizsergető érzést egyik kapcsolatánál sem, amit ez a tanársegéd tartogathatott; elsőre talán nem is igazán tudta volna megmondani, mi volt az a tulajdonság, ami valósággal beszippantotta és magával ragadta, ha csak erre a jóképű hapsira gondolt.

Izzó testét valósággal feltüzelte a gondolat, hogyha jól sikerül ez a jelentős, mérföldkőnek számító este talán még egy kiadós, kellemes szex is lehet a dologból; de persze semmire sem vágyott úgy, mint isten igazából teljesen megismerni ezt a rejtélyes férfit, aki a festészet bizonyos aspektusaiban, mint egy vezető elkalauzolta.

,,De milyen kaját kellene gyorsan összeütnie? Ami egyszerre finom is, és persze ami a legfontosabb: ehető?”

Ugyanis legutóbb mikor rajta volt a főzés sora kis híján majdnem sikeresen felrobbantotta a sütőt, mert elfelejtette levenni a 200 fokos fokozatról a kapcsolót. S persze, amikor Szilvi hazajött lett nagy ,,ereszd el a hajamat” csetepaté, és figyelmetlensége miatt szabályosan majdnem megtépte szőke sörényét.

,,Talán jó volna egy kis csirkemell, vagy comb? Azt sose lehet elrontani!” – töprengett, viszont amit biztosan tudott, hogy lehetőleg minél sürgősebben ki kell valamit találnia, ha vacsorával szeretné meglepni a kedves tanárját.

Még szerencse, hogy Szilvi olyan váratlan helyzetekre is előszeretettel gondolt, amikor jelképesen semmi felhasználható alapanyag alig-alig akadt otthon; így mindenféle ételport besuvasztott az egyik konyhai szekrénybe, amit az ember elővett, a hátoldalán elolvasta a használati útmutatót, és egyszerűen megcsinálta a kívánt ételt. Még egy gyerkőc is könnyedén elboldogult volna vele! Persze Myreát más fából faragták, mert a művészi kísérletezéssel megáldott ember mindig is újítani, kísérletezgetni akar még a gasztronómia területén is.

Benyúlt a konyhaszekrénybe; elővett egy tasakot, amin valamilyen sültnek gusztusos és ínycsiklandozó képe volt látható – feltehetőleg majd abban a kész állapotban, ahogy kinézni fog -, majd megfogta a mélyhűtőből kivett még sziklakemény, és szabályosan kalapácsszerű csirkeszeleteket, és hála a tasakon szereplő utasításnak az egészet összekutyulta az egyik tepsiben, majd bevágta 220 fokon a sütőben, hogy hamarabb kész lehessen. De most ne feledkezett el róla, hogy magára hagyja a kaját és ezzel veszélyeztesse az egész további randi kimenetelét; el nem mozdult volna a tűzhely mellől, és úgy őrködött lángjainál akár egy Vesta szűz!

Meglepő módon a csirkés étel pillanatokon belül hamarabb elkészült, mint azt eredetileg gondolta volna, viszont nem ártott volna valami köretet hozzá készítenie; s mivel mást nem talált szelt pár szelet frissen ropogó kenyérszeletet. Legfeljebb majd azt mondja, hogy ezt a fajta egészen különleges csirkét így szokás enni: mártogatósan! Mediterrános stílusban!  

,,Te jó Isten!” – nézett az étkezőben a fali órára, már háromnegyed öt volt, és úgy érezte, hogy még sehol se tart; a légiesen könnyed, és mindig trendiesen makulátlan észbontóan szexi kis ruciját még ki sem vasalta, és a szőke loboncos haja is hogy néz ki! Hát egy förtelem! A jófej tanár, ha a főztjét meg is dicséri egészen bizonyos kiugrik az ablakon, ha meglátja, hogy néz ki a fizimiskája; mintha egy sziruppal leöntött horrorfilmből lépett volna elő valami gonoszkodó Barbie-baba szerepében!

Hát azonnal hajat kell mosnia, mert feltétlenül le akarja nyűgözni a tanárját.

De előbb még itt van a kaja, amit muszáj elkészítenie! A csirkét amint kellemes, barnás árnyalatot öltött – köszönhetően a barbecue-s árnyalatú szósznak, ami a tasak tartalma volt; szépen megsült mire kivette. Köretnek meg jó lesz a kenyér, és ha esetleg a tanár rákérdezne, hogy milyen apropóból esett a kenyérrel a választás majd legfeljebb azt mondja sajnos köretre már nem futott az idejéből: és ezzel máris tesztelheti! Hiszen, ha azt feleli, hogy megérti, de ennek a kapcsolatnak a továbbiakban nem lehet jövője, akkor nem történt semmi csak megint sikeresen összetörte egy nagyokos seggfej a törékeny szívét, de ha ellenben azt mondja, hogy még sosem látott ennyire kreatívan egy ifjú nőt megoldani a főzés műveleteit, akkor nyert ügye van!

Annyira szerette volna remélni, hogy inkább ezt az utóbbit fogja mondani!

A csirkét hagyta kihűlni a tálalópulton, majd gyorsan beviharzott a fürdőszobába, mert a fürdés – nála legalább is -, legalább negyvenöt percet vett igénybe. ,,Jobb lesz, ha sürgősen kezd valamit a sehogyan sem álló hajával, mert szép akart lenni, és mutatós, hogy továbbra is rabul ejthesse a másik szívét!”

A fürdés kicsit tényleg sok idejét elvette, mert már vagy negyven hosszú percet töltött a kellemesen zubogó vízsugarak alatt, és még mindig úgy érezte, hogy kellemesen bronzbőre nem lehet ennél tisztább, amikor órájára pillantott, amit kivételesen a mosógépre tett – hogy mindig lássa -, és már negyed hat múlt.

- A franc egye meg! Miért nem lehet lelassítani azt az átkozott időt! El fogok késni! – mérgelődött.

Annyira azért nem esett kétségbe, mert gyorsan magára terítette a törülközőt; kiszállt a kádból, megszárította a haját, és valahogy mégiscsak sikeredett önmagának egyéni stílusú frizurakölteményt varázsolnia!

Már csak a szexis ruhája volt hátra; ez volt a nap legkényesebb pontja egy olyan hölgy számára, aki majd megőrült a divatért. ,,Vajon nem túl kihívó a dekoltázsa? Biztosan jó lesz ez a színösszeállítás? Nem túl ribancos, vagy kurvás?” – Csupa olyan kérdés, melyre egy roppant igényes és kifinomult ifjú hölgynek minden esetben tudnia kell válaszokat találnia.

Végül egy szoknyás ruha mellett döntött, mely enyhén szabadon hagyta az egyik bronzszínű vállát, és azzal az ezüstözött pántos berakással maga volt az álom és tökély! Még egy végső simítás a nagy szobatükörben, hogy remélhetőleg az összes részlet úgy állhasson rajta, ahogy megálmodta és végül alig tizenöt kemény perc után valamivel büszkébben jelenthette ki, hogy elégedett önmagával és mindig bombázó, észbontó külsejével.

- Mondd csak, nagyon hülyén fest, ha az ember a saját tükörképét faggatja arról, hogy jól néz-e ki? – kérdezte meg saját tükörképét.

- Hát… enyhén szólva is! Hihi! – kuncogott kicsit idegességén, ami viszont fantasztikus bájosságot kölcsönzött neki.

Még néhány pillanat, és valósággal über-dögös üzemmódba változik; csak ne volna mindig kínos időzavarban! Biztosan fantasztikus és nagyon szuper lesz az egész, csak meg kellene önmagát is nyugtatnia, hogy: ,,Hé! Csajszikám! Nem lesz semmi baj!”

Hitelen megszólalt a rekedtes hangú csengő; mintha egy krahácsoló, beteges ember köszörülte volna torkát.

,,Máris? Ilyen hamar?!” – lepődött meg. Még egy utolsó simítás a tükörben, és bevetésre készen áll! Csak ne izgulna már annyira eszeveszetten!

Gyorsan szinte odaröppent az ajtóhoz, mintha szárnyai nőttek volna igyekezetében:

- Drága tanár úr… üdvözlöm… - nyögte ki, mert más nem jutott eszébe.

Vesztő Ádám tanársegéd a kivételes, ünnepi alkalomra megadta a módját; elegáns öltönyt vett fel, és kivételesen még rövid ujjú inget is! Egy karibi stílusú nyakkendő pedig stílusos lazaságot kölcsönzött az egyetemen általában kissé merev személyiségének.

- Üdvözölöm én is kedves Myrea… ö… bemehetek…? – kérdezte megszeppenten, mert ennyire csinos, és roppant vonzó hölggyel ritkán akadt dolga. 

- Óh! Persze, természetesen! Jaj, annyira idióta vagyok! Bocsásson meg! Csak tessék, tessék! Erre! – kalauzolta, és megpróbált egy fokkal nem pirulni a földig, mint a vadalma. Ennyire idegesnek, és izgatottnak sem látszott a szalagavató óta.

- Akkor… én most bejönnék… - szabadkozott a tanár.

- Jaj! Megint bocsánat! Tessék! – állt félre azonnal az ajtóból, és megpróbált egy fokkal szívélyesebb, és bűbájos pofit mutatni felé.

- Köszönöm igazán kedves! – lépett be slasszézva a másik, és ahogy elhaladt a fiatal hölgy mellett észre se vette, hogy a másiknak majd kiugrik a szíve a veszett dörömböléstől. Kívánta ezt a férfit, és nem szerette volna az összes elképzelt álmait csupán csak azzal lerombolni, hogy máris téveszmék fogságába képzeli magát.

- Hm! – vette azonnal, mint egy figyelmes kutató szemügyre a berendezést a tanárember. – Nagyon ízléses az egész bútorzat! Talán kegyed rendezte be? – kedvesen mosolygott, mint akit valóban érdekel és felcsigáz az adott téma.

- Jaj, nem dehogy! Én kicsit később költöztem a legjobb barátnőim kompániájához!

- Csak nem történt valami galiba? – aztán hirtelen észbe kapott, hogy nem kellene ennyire lényegbevágó, személyes kérdésekkel indítania, elvégre ez csak egy randi, de aztán hamar kapcsolt:

- Jaj! Bocsásson meg! Már megint előbb járt az eszem, mint a szám! Talán… nem kellett volna ezt ennyire nyíltan és egyértelműen megkérdeznem!

- Ugyan már tanár úr! Igazán nem történt semmi! De most jut eszembe! A vacsora tálalva lesz, ha átfáradunk az ebédlőbe! – kedvesen belékarolt, és a tanár jóleső érzésekkel engedte, hogy az asztalhoz vezessék!

- Hozhatok esetleg valami italt, vagy frissítőt?

- Igen! Kaphatnék egy kis kólát, vagy üdítőt, ha van?

- Hogyne! Természetesen! – kicsit meglepte, hogy ez az őrülten szexis, és vadítóan jóképű tanár még így magánszférában sem tudja elengedni magát és kortyolgatni egy kicsit, de ezt most valahogy nem bánta! Különben is a legtöbb felfordulás éppen abból származik, ha valaki a túlzottan nagyobb mennyiségű alkohol folytán önmagát is feloldja és teljesen megváltozik ezáltal a visszafogott személyisége; már épp eleget tapasztalta milyen narkómán, és vad italos házavató bulikat tartottak azon újgazdag barátnői, aki még mindig azt gondolták, hogy pénzzel minden megvehető!

- …Esetleg segíthetnék valamiben?! – kérdése Myrea kislányos tétovaságának szólt inkább, semmint gyönyörű, érett nőiességének, mert titokban azonnal kiszúrta, hogy bármennyire is igyekszik leplezni még saját maga előtt is – meglepően ügyetlenül, és tétován ismeri csak ki magát a közös konyhában.

- Nem, azt hiszem, megoldom! – felelte. De ebben sem volt biztos. Kiviharzott a konyhába és megpróbálta egy nagyobb méretű pecsenyés, porcelán tálba feltálalni a ropogósra sikeredett, íncsiklandozó sült csirkét. Amikor ezzel a kényeskedő művelettel végzett, következett a kenyérszeletelés; ,,Remélem nem fogja észrevenni, hogy azért nem ártott volna friss kenyeret hozni, de így sem rossz!” – igyekezett megnyugtatni magát. Gyorsan szelt három-négy nagyobb alakú, és vastagabb kenyérszeletet, amivel könnyedén lehetett a serpenyőből visszamaradt szaftot is mártogatni, majd megigazította ruhácskáját és megpróbálta egyensúlyozva bevinni az ételt az étkezőbe. A tanár megszeppenten gyorsan felállt és hogy azonnal segíthessen elvette a pecsenyés tálat a másik tenyeréből, és ahogy kettejük tenyere enyhén alig pár másodpercnyire összeért kedvesen egymásra mosolyogtak, és mint a tétova szerelmesek azonnal elhúzták a tenyerüket:

- Igazán köszönöm… ha segít! – rakta az asztalra a kenyeres kosarat.

- Fenségesen néz ki!

- Igen! Szerettem volna kombinálni egy kicsit a mediterrán konyhát a távol kelet csirkés receptjeivel!

- …És, hogy érzi? Mennyire sikerül?

- Hát… az a végeredménytől függ! De engedje meg, hogy szedjek önnek! – kedvesen elvette a tanár előtti tányért, és jó nagy adag csirkesültet sikerült kihalásznia a nagyméretű tálból.

- Remélem, hogy éhes!

- Igen! Szándékosan elfelejtettem ma reggelizni is! – nem tudhatta, hogy az igéző, ifjú hölgy mennyire vevő a poénjaira, vagy a humorjára, de amikor ránézett és meglátta azokat a hihetetlenül csillogó, éjsötét szemeket talán azt gondolta, hogy sikerült némineműleg oldani a kettejük között támadt feszültséget.

- Hát ennek… nagyon örülök, mert így ezek a tökéletes falatok sem fognak legalább kárba veszni! – s magának is kimert egy nagy adaggal, csakhogy a másik láthassa ő is farkaséhes; pedig vagy két nagyadag extra csokis szeletet kényelmesen elrágcsált még így is, hogy egész nap készült erre az estére.

- Csodálatos ez a lakás és nagyon hangulatos! – dicsérte meg az egész környezetet a tanár. – Megenged egy kérdést?

- Parancsoljon, kérem! Ne érezze magát zavarban! – mosolygott a lehető legközvetlenebb fesztelenséggel.

- Tudja ez az egész ház kedves Myrea, meg ami benne van! Az ön személyiségéhez csak felerészben illik!

- Elnézést kérek, de… attól tartok nem egészen értem mire gondol? – eset gondolkodóba.

- Semmi esetre sem szeretném megsérteni, de miért érzem azt, ha csak önnel összefutok az iskolában, hogy mintha önnek saját maga előtt is titkai lennének! Bocsásson meg, ha esetleg túlzottan erős lett volna a kérdés!

- Nem, dehogy, és szívesen válaszolok! Tudja kedves tanár úr… az egész fiatalságomat lázadással töltöttem el; a szüleimnek van mit a tejbe aprítaniuk, és nekem ebből az életformából lett aztán totálisan elegem! Úgy éreztem, mint akit szabályosan agyonnyomnak a társadalmi konvenciók! Mint aki belekerül egy érthetetlen élethelyzetbe és mindenáron azon van, hogy kitörhessen belőle! Érti ezt?

- Igen! Azt hiszem értem! – bólogatott, mert érezte, hogy a másiknak bizonyos fokig igaza van!  

- Önnek is bizonyára volt már olyan katyvaszos periódusa, amikor legszívesebben azonnal kiszállt volna ebből az egész átkozott hóbelevancból és önként kiugrott volna a mókuskerék életből!

- Pontosan tudom, hogy hogyan érti! Azt gondolom, hogy minden embernek megvan a maga keresztje, a kérdés pusztán az, hogy hogyan tud megbirkózni és együtt élni vele! – hangja most leginkább egy eltévedt kisfiúra emlékeztetett, akit az édesanya jobb, ha azonnal megvigasztal ellenkező esetben még a végén elpityergi magát.

Myrea óvatosan, és félszegen kinyújtotta egészen aprócska, kecses kezecskéit az asztalon; megszorította együttérzőn a férfi kérgesebb tenyerét, jelentőségteljesen a szemébe nézett és azt mondta:

- Őszintén sajnálom! – önmagát is meglepte, hogy mennyire jól áll neki ebben a pillanatban az igazi őszintébb énje, a fölösleges megjátszások nélkül.

- Ugyan kedves Myrea! Kérem! Én kérek… bocsánatot! – magának se merte bevallani, de pusztán ez az egyetlen mélyen érző, aprócska kézmozdulat a hölgy részéről az ő szívét is szinte bizsergetőn megdobogtatta.

Hogy megelőzze a negatív, komor hangulatot, mely úgy tűnt kissé kezdi elvenni a hangulatos nyári este könnyed romantikáját megpróbált témát váltani:

- Hogy ízlik a… csirke? Ön szerint sem túl rágós, vagy száraz?

- Nekem megfelel! Tudja szerintem sokkal inkább a fűszerezés ad a húsnak egyfajta kontrasztot, amiben jobban érvényesülhetnek az ízek! Azt gondolom, hogy az unalmas hétköznapokat is könnyűszerrel az ember bármikor feldobhatja egy kis fantáziával és rögtönzéssel! Ön szerint?!

- Egyszerűen kedves tanár úr én nem is találok szavakat! Mindig beelőz, ha éppen mondani szeretnék valamit, és ezzel nagy meglepetéseket tud ám okozni! Én nem is értem, hogy az előadásokon miért nem tud egy kicsit lazább, lezserebb lenni? – könyökével kecsesen megtámasztotta az állát, és kíváncsi, csillogó gombszemeivel bámult rá.

- Netán jobb volna, ha a hallgatók is annyira lazák lennének, hogy az már a lustasággal egyenértékű?

- Nem! Egyáltalán nem erre céloztam! Én csak… megpróbálom megérteni, hogy egy ennyire kreatív, és újító szellemiségű ember, mint Ön miért száműzi magát egy olyan helyre, mint egy alig két férőhelyes, lyukszoba, és tölti ott a hátralévő összes idejét, amikor magának Párizsban lenne a helye, és a Sacre Cour-t kellene lepingálnia!

- Hát… igazán kedves, hogy megemlíti! – muszáj volt egy nagyot kortyolnia a kólájából, mert azt hitte, hogy rosszul hall! Amit már eddig is tudott az az volt, hogy ez az igen-igen szemrevaló, halhatatlanul csinos ifjú hölgynek nem kell a szomszédba mennie észt kunyerálni, ha meg kell szólalnia, és mégis fél az őszintén kimutatható érzelmeitől. Emlékeztette őt a bájos arc valakire, akivel még iskolás korában nagyon csúnyán szakítottak, és akivel ki tudhatja, hogy azóta, mi lett?

- Jaj, kérem, ne érezze magát kellemetlenül! Jó? A kedvemért! Ez csak egy kötetlen beszélgetés két komolyan filozofálgató ember között! OKÉ?! – mosolya azonnal levette a lábáról, és ha nem gondolkodott folyamatosan a felelősségről, és arról, hogy utálja az egyéjszakás, felelőtlen kalandokat most azonnal szenvedélyesen megcsókolta volna, és akkor még az sem érdekelte volna a legkevésbé sem, hogy akár az állását is kockáztathatja!

- Ez fel sem merült! Mondja kedves Myrea? Ön mit szeretne az élettől? Persze ez így nagyvonalúan, és felszínesen hangzik, de mik azok a legkedvesebb tervei, melyeket pár éven belül valóra szeretne váltani?

Azonnal érezte, hogy most a férfinél a feldobott labda, és talán ő nem annyira felkészült, hogy elegáns nőiességével támadó állásba mehessen át, még kevésbé, hogy stílusosan megpróbáljon esetleg védekezni! De elhatározta, hogy akkor sem fog meginogni, és helyette inkább a kérdésre kérdéssel válaszol csak úgy kacifántosan:

- …És a tanár úrnak eddig miért nem lehetett kiállítása mondjuk a közeli belváros valamelyik kissé előkelőbb művészeti galériájában? – érezte, hogy ez valószínűleg talált, mert a fiatal férfi azon mód lehorgasztotta rövid frizurás fejét, és gondolkodóba mélyedt.

- Nem tudom, hogy mennyire fogja elhinni, amit mondok, de az, hogy egy vérbeli művész kiállítja a képeit, miközben árgus kritikus szemek azt vizslatják, hogy valójában mire is gondolhatott, amikor festette az adott képet, az olyan, mintha az embert nyilvános ügyvéd nélküli tárgyalásra cipelnék, ahol még a védelem sem feltétlenül garantált számára és ahol egyetlen döntés születhet: Bűnös!

- Hihi! – fojtott el egy halványka, roppant bájos kuncogást.

- Bocsásson meg, de megkérdezhetem, hogy min derül ennyire jót?! – hangja szomorú volt. Egy olyan férfinak a hangja volt, akit minimum száz úthenger darált le, míg egyáltalán a célhoz érhetett. Az ifjú hölgy rögtön megbánta, hogy kuncogni mert, hiszen azt sem tudhatta, hogy az elejtett aprócska megjegyzésével valószínűleg komolyabb beheggedni készülő sebeket szakít fel.   

- Ne haragudjon rám, és bocsásson meg, hogy kinevetem, de annyira murisan fogalmazott, és haláli komoly volt! – enyhén fátyolos lett a kisminkelt szeme, és most igyekezett úgy egyensúlyozni a szalvétával, hogy megtörölhesse a szemeit, hogy legalább igényes fecskefarkas sminkjét ne tegye tovább tönkre; egyébként is úgy nézett ki, mint egy vérbeli, egzotikus hercegnő, Afrika királynője nem szükséges még szítani a tűzet, ha felesleges!

- …Mert az is voltam kedves Myrea! Eltetszik felejteni, hogy én se voltam mindig pedagógus! Valamikor még hittem abban, hogy a kemény munka és a szorgalom valamint a megvesztegethetetlen kreativitás és tehetség minden szempontból elnyerheti majd méltó jutalmát.

- Aztán mi történt magával? – aggodalom csengett mondatában.

- Ha azt mondom most Önnek drága, hogy felnőttem, vagy, hogy megkérgesített és kiábrándított az élet egész biztosan elveszem a kellemes este hangulatát, de ha azt mondom, hogy ez is egy jelentős tapasztalata volt a felnőtté válásomnak esetleg hinni fog nekem! – hangja mélyen megélt érzelmekről árulkodott; ,,végre egy olyan férfi, aki két lábban áll a földön!” – gondolta.  

Meglepő módon a vacsorát hamarabb megették, mint azt gondolhatták volna; Myrea a nappaliban berendezett kis mini Hifi-toronyhoz masírozott, és szabályosan húzni kezdte a fiatal férfi kezét, és kicsit noszogatta is, hogy táncolni szeretne.

- Tudom, hogy nyilvánosság előtt nem szokott táncolni, de megtisztelne vele, ha táncolna velem egy kicsit? – kérte ellenállhatatlanul vonzón, mégis kislányos rafinériával.

- Figyelmeztetnem illik kedves Myrea, hogy sajnos botlábbal áldottak meg az égiek, és előre is elnézést kérek, ha majd a lábára lépnék! Ami könnyen meglehet, hogy be fog következni.

- Hagyja nyugodtan az enyém mellett a lábát! – kedvesen átkarolta a derekát; érezte izmainak ringó mozgását. Majd a másik kezét az egyik vállára tette, mintha lassúznának:

- Csak próbáljon velem együtt mozogni! Hagyja, hogy a mozgás és a zene vezesse! A többit bízza nyugodtan rám! – ebben a pillanatban, miközben a hangfalakból felcsendült egy romantikus ballada sláger arcuk egymáshoz ért, és Myrea már nem is akarta megállítani érzéseit; gyöngéden felpipiskedett egészen, hogy elérhesse a férfi enyhén telt ajkait, és megcsókolta.