HUSZADIK FEJEZET

Annamari csalt; a piszkos, gennyes stricijétől elvett ,,Júdás-pénzt” hallgatásának talán biztos és ez idáig egyetlen zálogát maga helyett inkább arra használta fel, hogy Milánkának jó legyen; előbb a párnája huzatába rejtve igyekezett rejtegetni; bár ennek megvolt az a veszélye, hogy két barátnője közül sokkal inkább Szilvi legyen majd a gyanútlan romboló, és kimossa a huzatot benne a sok halom zsózsóval! Ezt azért mégsem engedhette meg!

Inkább gondolt egyet és az egész összeget betette a bankba; természetesen előtte részletesen igyekezett elbeszélgetni – főként tapasztaltabb barátnőjével Szilvivel arról -, hogy hogyan is zajlik le egy folyószámla nyitása, és bizonyos legálisnak nevezhető okos pénzügyi manőverezések hasznos megtétele, hogy az adott összeg továbbra is biztonságban aludhassa álmait, és remélhetőleg még kamatozhasson is, legalább is annyi ideig, míg Milánka el nem éri a törvényes nagykorúságot!

Nem is ez volt igazán az, amiért cidrizőn aggódott, és önmagában is ette a kefét. Sokkal inkább az, hogy valósággal a háta elkezdett borsózi attól a gondolattól, hogy egyáltalán mindig szabadszájú véleménynyilvánítását ennyire aljas és körmönfont eszközökkel bárki is megvásárolhatja! És ez a valaki szemétláda rohadék stricije volt, mint mindig!

,,Te csak ne izgasd magad semmi miatt! Előbb, vagy utóbb de minden szépen megy a maga medrében, és rendeződni fog!” – muszáj volt újra felfedeznie és megtalálnia magában a szikrát, és lelkierőt, mely a félelemmel, és sokszor a bizonytalansággal egy-egy nehezebbre sikeredett munkanapján szabályosan a padlóra küldte, és ha rendelkezett volna még szánalmasabb önsajnálattal – talán azonnal ki is fekteti!

Megivott egy korty tejet a reggeli kávé mellé; ez is jellemző volt rá, hogy míg egyeseknek általában hajnali hat-hét óra körül indul el biológiai életritmusuk, addig Annamarinak – hiszen folyamatosan az éjszakában létezett, mint valami vérszívó -, nagy esetekben délelőtt tizenegy óra körül is reggel volt, amit illett mindenképpen elindítani!

Annak az ismeretlen emberkének szánalmas halála – akit azon az éjszakán -, vélhetőleg a strici előbb megkínzott, majd agyonvert egy pisztolymarkolattal mintha hagyott volna benne valami kitörölhetetlen, megdönthetetlen bizonyítékot, hogy az aljas gazemberek már soha többé nem lehetnek normális fejek, vagy valamicskét jobb emberek! Mintha egész eddigi világa, mely elsősorban a megélhetésre lett felépítve azonnal romba döntötte volna az a tudat, hogy itt már sokkalta többről van szó, mint az egyszerű, könnyen megszerezhető kenyérkeresetről!

De akkor miért érzett egyszerre megsajnáló részvétet, és kiirthatatlan empátiát valaki iránt, akivel még csak nem is találkozott, és aki bizonyára egy újabb szemétláda seggfej volt az összes többi sötét lelkű táborában?

,,Talán jobb volna, ha kivenne pár nap szabadságot, és megpróbálna átmenetileg felszívódni nemcsak a fővárosból, de ebből a tetves, haszonleső országból is! Nehogy a végén még ráhúzzák a vizes lepedőt, és minden balhét egyes egyedül csak az ő nyakába varrjanak!” Elvégre nemsokára lesz a huszadik istenverte szülinapja és azt végképp nem engedheti meg magának, hogy elsinkófálja a karrierjét csupán csak, azért mert felébredt szánalomra méltó lelkiismerete. Egyébként meg azt se tudta, hogy mikor született! Ezt valahogy sosem ünnepelték, mintha kisiklás, vagy elhibázott tény lett volna…

Csak nagyon megrágva minden érzést tudott dönteni! Egy teljes éjszakát végigvirrasztott azon töprengve és belülről rágva saját, önzőségig hevített gondolatait, hogy vajon hogyan számolhatna le prostituált foglalkozásával úgy, mintha eddig nem is ismerték volna kilétét azok, akikkel eddigi pályafutása alatt egyre eltéphetetlenebbre, egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait?

Az lesz a legjobb döntés, ha kussol, befogja a száját, végzi a dolgát, és látszólag tényleg úgy tesz, mintha misem történt volna! Abból csak nem lehet baj!

A meztelencsiga-képű strici kényelmesen elterpeszkedett a bőrfoteljában! ,,Mennyire érdekes” – gondolta. A jó ízlés szinte összes kifinomultságát személyesen volt alkalma eltanulni, és ellesni a gengszterkirálytól személyesen, és mindent megtett azért, hogy ez a jólét, és egyedi luxus tartósan fennmaradjon! Ugyan kinek van szüksége egy olyan mindenes jellegű, dörzsölt, kis rohadék kidobóemberkére, aki jobban ismeri az embereket, mint önmagát, és így nem lehet se lefizetni, se megvesztegetni, mert az adott rendszerét, melynek ő is egyfajta számító sakkfigurája a tartós félelem, és rettegés életeti?

Persze sokszor eltöprengett azon, ha annak idején letette volna legalább az érettségit ezzel jó pontokat szerzett volna anyának, mert az apja négy éves korában lelécelt. De hát egy nyomorult hivatalos papír sem egy teljes körű életbiztosítás, nem igaz?! Ment volna el kirakodó segédnek, vagy árufeltöltőnek valamelyik versenyképesebb bevásárlóközpontba, ahol ítéletnapig elhallgathatta volna mennyi mocskot, meg süket dumát vág a fejéhez újdonsült főnöke, aki csak azért kapta meg a karriert jelentő kinevezését, mert több iskolával, és befolyással rendelkezett mint ő! Na, nem! Ebből köszöni szépen egyáltalán nem kért!

Inkább eldöntötte, mint III. Richárd hogy gazember lesz, s így a körülötte lévő, felépített és jól manipulálható, befolyásolható világának egyeduralkodójává válhat, pláne akkor, ha a Nagyfőnök majd örökre kiszáll a képből! De azt ő sem merte megkockáztatni, hogy eltegye láb alól közúti balesetnek álcázva tettét, mert az mindenki számára gyanús lehetett volna és akkor oda a nehezen megszerezhető bizalom, mely az üzleti élet alapja!

Végignézett vizsgálódva mind a tíz parasztos gyűrűs ujján, és mint egy kisgyerek a cukorkaboltban kedvére konstatálta, hogy egy némelyik gyűrűje úgy csillog, akár egy valóságos értékes drágakő, mert ha valami szép és értékes, akkor az egyúttal pótolhatatlan ritkaság is! – De sokszor hallgathatta Nagyfőnökét, amint valaki számára így érvelt, amikor szánalmas élete volt a legfőbb tét, de eljöhet még az idő, amikor majd ő lesz az egész tetves bűnszervezet egyedüli vezérfeje, és akkor majd megtudják, hogy hol is lakik az Atyaisten! De addig sem árt, ha szigorúan meghúzza a derékszíját elhájasodott pocakján, és türelmesen kivárja a sorát, mert semmit sem szabad könnyelműen elkapkodni! Ennyit már tudott eddig is, és meg is tanulta a számító leckét!

Fölemelte a kagylót, majd sürgősen tárcsázott:

- …Mondd meg annak a szarházi haverodnak, hogy sürgősen tolja ide azt a rusnya képét, ha még épp fogsort szeretne! Világos, te fasz?! – kis híján eltört a kagyló, úgy rakta helyre a helyi vonalú készüléket. Majd odafordult az egyik gorillájához, aki közvetlenül a bőrfotel mellett állt lesben, és látszólag minden apró mondatát leste.

- Te pedig takarodj és kerítsd elő azt a kis szaros besúgót, aki köphetett!

- I-igenis főnök! – felelte a nagy melák háziállat. – De… hol keressem?! – torpant meg az ajtóban tanácstalanságát még csak nem is leplezve. Utólag már ő is nagyon jól érezte, hogy ez a lépés meggondolatlan és idióta volt, mert a kis strici idegei ebben a pillanatban valósággal robbanás közeli állapotba kerültek, és nem volt tanácsos tovább feszíteni érdemtelen a vékony húrt!

- Hogy mit pofázol?! – dörrent rá, egyenesen villogtatva vérbe forgó szemeit, mely az egyetemes bosszúban fortyogott.  

- Semmit… tényleg…. igazán!

- Akkor pofa be! És végezd, amivel megbíztalak! Takarodj!  

- Igen, máris! – olyan gyorsan kapkodta most a lábait, mint egy szorgalmasabb kicsit nagyobb méretű, hordozható úthenger, akibe extra adag benzint tankoltak, hogy gyorsabb lehessen.

- Ezt az idiótát! – vakarta meg erősen kopaszodó üstökét a kis gazember. S végig azon kezdett agyalni, hogy vajon melyik megvesztegethető, sunyin lapító szarházinak lehetett elegendő vér a pucájában, hogy megtegye azt, hogy beáruljon egy szánalmas, ártalmatlannak tetsző gyilkosságot? Most egyenesen furdalta a kíváncsiság!

,,Semmi vész! Fölösleges pánikba esni! Ő vérprofi! – vonta le a következtetést. Különben is, amíg azok az idióta zsaruk, akik a saját seggüket sem találnák meg, nemhogy a hozzá vezető bizonyítékokat munkához látnak addigra már mindent tisztára fog mosni, és olyan tiszta lesz a magánélete, mintha most született volna!” – s míg így töprengett elővett az íróasztalfiókból egy újabb kellemes illatú eredeti kubai szivart, és élvezettel csippentette le a végét; a lecsípett szivarvég felidézte benne a régi szép időket, mikor egyszerű végtagok levágásával a lehető legkönnyedébben kitudta csikarni másokból a legfontosabb bizalmas információkat is akár! Az enyhén maró füst most bizsergetőn előbb megtapadt a szájpadlásán, majd karikákat eregetve élvezettel nézte, ahogy kifújja őket.

,,Vajon ki lehetett a főkolompos, aki hibázott, és ki volt a nagyobbik áruló?”

Mégiscsak beszélnie kellene Annamarival! Pedig még kenőpénzt is adott neki, hogy tartsa azt az édesen csicsergő kis szájacskáját, és akkor ez történik; ördögi fondorlatos elméje egy elképzelést vázolt fel számára, és nagyon úgy tűnt, hogy Annamari az első számú célpont a listáján! Már csak az a kérdés, hogy élve több hasznát veheti-e, mint holtan?!

Az a gusztustalan hájgombóc zenei producer is mikor tud beállítani, amikor a stúdió hangszigetelt, tökéletesen elzárt üvegkalitkáiban éppen egy korszakalkotóan új, és eddig sokkalta modernebb dal felvétele zajlik; az egész helységen érződik a családias hangulat, amióta Szilvi kikunyerálta ettől a sótlan seggfejtől, hogy pár dísz, és szobanövény kellemesebb, valamivel oldottabb, és fesztelenebb hangulatot tudna csiholni a hely szelleméhez.

- Oké! Szilvikém! Még ezt az utolsó szöveget felvesszük, és akkor azt gondolom el is készültünk mára! – szólt bele enyhén félszeg hanghordozással a keverőpulton lévő mikrofonba Tomi.

- …És mondd csak Tomikám? Ki az ördög adott engedélyt neked, hogy csak úgy ukmukfukk rendelkezz?! Ha jól tudom, még én vagyok ennek az egész istenverte kócerájnak az egyedüli főnöke! Nyugodtan javíts ki, ha tévednék! – Ekkor volt a legveszedelmesebb ez a hájbomba. Ez az ember ugyanis úgy nézett ki, mint aki menten elfolyik és a zsírpárnáival szinte mindent és mindenkit beterít; enyhe borostás arcával mindig is azt képzelte, hogy előnyösebb, férfiasabb vonzerőt gyakorol a hölgyek felé. Ebből viszont egy szó sem volt igaz, csupán ő képzelte ezt az egyedülieskedő felállást!

- Bo-bocsánatot kérek főnök! Akkor? Ho-hol folytassuk?

- Mit gondolsz te? Mi?! Azt is az ujjamból szopjam?! – fortyant föl.

- Nem… én igazán… nem úgy… értettem! – hebegett ijedtében.  

Szilvi azonnal átvette a kezdeményezést:

- Ne izgasd magad drága főnököm! Megígértük, hogy befejezzük, csupán arra nem voltunk felkészülve, hogy te ilyen hamar visszajössz ide a stúdióba! De még egy pár órácska és készen is vagyunk! – igyekezett megőrizni a józan hidegvérét, bár most legszívesebben jócskán tökön rúgta volna ezt a hájas pöfeteggombát.

- Attól tartok hercegnőm, hogy sajnos ki kell hogy ábrándítsalak, az üzletfeleimnek azonnal kell az anyag, és tudod milyen türelmetlenek tudnak lenni, amikor követelőzni kezdenek! – szólt bele a mikrofonba. – Úgyhogy tornáztasd ki azt a formás kis fenekedet a kalitkából, de gyorsan, és hadd lám mit sikeredett összehozni!

A keverőpultnál helyet foglaló Tomi most olyan megkukult némaságba dermedt, mintha rettegő kisgyerekké vedlett volna vissza; fülét-farkát behúzta és várta a megsemmisítő ítéletet! ,,Hogy képzelte ez a genya nagyokos, hogy alig pár órácska alatt majd komolyzenei koncertfelvételt fognak improvizálni?! Hát nem egy gennyláda?”

- Tomikám kedves akkor játszd csak le az eddig felvett hanganyagot! Hadd halljam mennyire pocsék!

- Igen, főnök, de előbb kérlek, vedd fel a fejhallgatót, mert úgy jobb mérföldekre jobban hallani a felvételt!

A hájas Michlein-gumiemberke feltette kopasz fejére a fejhallgatót, és mikor meghallotta Szilvi szóhoz se fogható, igazgyöngyház-szerű, valóságos édeni hanghullámait, ahogy legújabb, saját szövegű dalát elénekelte az első bevezető, tétova akkordok után máris leszögezte:

- Hé, gyerekek! Ez isteni! Azonnal meg kell venni, és tovább kell fejleszteni! Remélem Tomika nem volt annyira ostoba, hogy ne készítsen róla másolatot, mert ezt most elviszem a nagykutyáknak! Rá fognak harapni, mint légy a légypapírra! – ravaszkás számítással összedörzsölte velejéig szőrcsomós, tömzsi kezeit, mint aki máris anyagi hasznot remél!  

- Jól van gyerekek! Elégedett vagyok! A délután a tiétek! – azzal fogta magát kivágta a stúdiószoba hangszigetelt ajtaját és elviharzott, mint akit puskából lőttek ki.

- Hát ez meg mi volt Tomi? – kérdezte még mindig az elkerített üvegfal mögül Szilvi.

- Fogalmam sincs! Úgy néz ki a főnök kicsit felkapta a vizet, vagy megjöhetett neki!

- Hihi! Jópofa hapsi vagy! – kuncogott, aztán átfutott az fejében, hogy ma este randijuk lesz Tomival és még el is kell készülnie, és hihetetlenül sok dolgot meg kell még csinálnia a dögös és szexis rucijától kezdve egészen Milánka megetetéséig!