Mérgeskedők

 

 

 

 I. FELVONÁS

 

     

(Egyszerűen berendezett nappali szoba, feltűnően az ablak mellett van közvetlenül a fotel, hogy több nappali fény világíthassa meg, a fotellal szemben dohányzóasztal vesztegel, amire általában a lábakat szokták fölrakni a szereplők, az asztallal szemközt pedig tágas, hosszú szófa, aminek a rúgozása már bizony nem a régi, Anna a szófán üldögél keresztbe tett, kényelmes tartással, Kornél pedig közvetlenül az ablak melletti fotelben üldögél hanyagul, mert megfájdult a lába fölrakja a dohányzóasztal tetejére.)

 

ANNA Drága szeretőm! Mondd csak, még meddig gyilkoljuk egymást kölcsönösen ezzel a macska-egér háborúskodással?

KORNÉL Drágám! Én mindig is mondtam neked, hogy itt te voltál a ludas: te kötötted mindig az ebet a karóhoz! Vagy nem így volt?!

ANNA Igen, most már belátom, hogy így volt!

KORNÉL Na, hát nem mondtam!

ANNA Kérlek szívecském, ne hidd azt, hogy lehengerlő intelligenciáddal máris a világ közepe lehetsz!

KORNÉL Ki hitte ezt magáról! Azt gondoltam kellemesen elbeszélgetünk!

ANNA Nem akarsz rajtam segíteni?

KORNÉL Szeretnék őszintén csinálni valamit, de mindig visszatart valami belső kényszer: valami nem is tudom már… talán kettőzött magány-tudat!

ANNA Soha többet nem akarom ilyen orbitális baromságot hallani! Még hogy kettőzött magány! Látom, hogy neked már az agyadra ment édes uram az olvasás!

KORNÉL Ez kegyetlen volt mókuskám, ugye te is tudod?!

ANNA De hát mondd meg nekem, mert lassan én is kezdek teljesen megbolondulni! Hogy jutottunk idáig?! (égnek emeli a tekintetét, miközben fogja fejét)  

KORNÉL Jó fej vagy hercegnőm! Ha én azt egyáltalán tudnám!

ANNA De ugye azért még kedveljük egymást?

KORNÉL Hát így is megközelíthető a kérdés.

ANNA Ez kínosan kellemetlen.

KORNÉL (följebb pockolja a lábát, amin egy csúnya forradás éktelenkedik, autóbaleset következménye)  Oh, jaj, aranyom! Hát ez most valóban fájt!

 

(kisebb csönd)

 

ANNA Most mondd, meg mit tudok csinálni?!

KORNÉL Egy ilyen rendkívüli karakán és magabiztos hölgynek adjak én életvezetési tanácsokat?

ANNA Ne gyerekeskedj, amikor tudod, hogy a lehető legkomolyabban kérdezlek!

KORNÉL Kit szeretnél magad mellé drága Annám?

ANNA Hát nem mondom, az a csupa izom Adonisz egyszer ott a konditeremben, aki szinte mágikus kedvvel bűvölte a súlyozókat… Nem tagadom, az én szívemet is fölizgatta! (kacéran, csábosan megnyalja ajkait)

KORNÉL Hát így állunk! No, csak kibújt a szög a zsákból! (neheztel, kicsit viccesen)

ANNA Kérlek szépen ne légy ellenséges! Az emberi szenvedélyek korlátlanok!

KORNÉL Látva téged, hogy bezsongtál ez nem is lehet kérdéses!

ANNA A mamával sikerült beszélned?

KORNÉL Igen, de egy ideje már szegénykém nagyon nem érzi jól magát (sírásra görbül a hangja)

ANNA Kérlek, bocsáss meg! Most voltam csak igazán hülye, hogy ilyen meggondolatlanságot mondtam!

KORNÉL Drágám! Szerintem jobb volna, ha most mindketten lefeküdnénk!

ANNA Nem akarod megmondani, ugye?

KORNÉL Hát… az igazság… (mélyen hallgat)

ANNA Tudtam! Mindig is tudtam rólad, úgy éljek!

KORNÉL Most meg már megint mi bajod van? Mi? (teljesen érthetetlen)

ANNA Azt mondtad az édesanyád. Hogy ragaszkodtok egymáshoz!

KORNÉL Tulajdonképpen elképzelhető. Tudod… főleg apám korai halála után kerültünk egymáshoz még szorosabbra, és közelebb. Elővettem a régi cipős dobozban eldugdosott fényképeket, családi albumokat, és magam sem tudom miért… nézegetni kezdtem! Tudod, van egy angyali, fiatalos, és csupa szív mosolygós képe, ahol önfeledten mosolyog, miközben lágyan ölelik körül a tenger tarajos hullámai… Finom hattyúkezeivel vékony fonálként beletúr lágyan a hajába… Körötte tombol, mint a katlan az izzó nyári levegő… a kempingbungalóra is nagyon jól emlékszem, mindig apám fényképezett, így róla sajnos kevesebb képem van… Milyen gyönyörű volt akkoriban… fiatalosan, ruganyosan, lángoló vörös, rövidre vágott, igazi modern frizurával szaladgált, míg apám ügyetlenül megpróbálta utolérni… Mit is akartam mondani?

ANNA Azt, hogy mindig is bántad, hogy amikor kellett nem voltál, nem lehettél már mellette! (érzelmesre vált a hangja)

KORNÉL Talán igazad lehet! Sajnos, ahogy a munkahelyi gondjaim is megszaporodtak, egyre kevesebb időm jutott csak rá! S ezt egy életre már bánni fogom mélységesen! (lehorgasztja fejét, mélyen meg van sebezve)

ANNA Akkor mondd meg nekem, mi az elképzelhetetlen?

KORNÉL Jól tudom, hogy gyáva embernek fogsz tartani, de tudnod illik: anyámat soha nem fogom elereszteni!

ANNA De szívem! Semmit sem kell mondanod (gyengéden, elérzékenyülve) Tudod jól, hogy én ezt a sebezhető tulajdonságodat is ugyanúgy elfogadtam, mint az összes többi érzékeny rigolyádat.

KORNÉL Egyébként gondold csak el, hát nem őrjítő, hogy egy harmincéves embernek már a családalapításon kellene gondolkodnia, hogy a megtalált, családi harmóniában teljesek a mindennapjai, és én ehelyett – itt rostokolok! Hát nem kész röhej az egész?! (kicsit feszült, türelmetlenül tördeli kezeit, meglátszik rajta, hogy hezitál)

ANNA Drágám mindig édesanyádról mesélsz nekem, és tudod jól, ez teljesen rendben van, mert én is nagyon szerettem őt! Tudom, hogy másképpen viszonyult sok egyéb hóbortosnak feltűnttetett dolgodhoz. Tudom, hogy nagy világutazó rajongó volt, akinek az utazás kitöltötte mindennapjait, és olyan lételemévé vált, mint az embernek az oxigén. Tudom, hogy a tejbegrízt, ha megmaradt a tegnapi adag kirántotta és fahéjas porcukorral valami egészen isteni, és feledhetetlen íz-orgiát sikeredett kreálnia.

KORNÉL Márpedig véleményem szerint a fahéjas porcukornak nincs párja.

ANNA Veled már semmiről sem szabad beszélgetni? Ne légy már olyan gyerekes!

KORNÉL Kérlek, ez egy érzékeny, gyerekkori emlék, amit jobb talán nem háborgatni!

ANNA Nagyon haragszol aranyom? (esdeklő, őzikeszemével mélyen belenéz a szemébe, miközben térdel előtte)  

KORNÉL Dehogy haragszom! Ugyan már miket beszélsz te itt?

 

(kis csönd)

 

ANNA Mit szólnál, ha csinálnék neked rántott grízt, a kedvencedet?

KORNÉL Látod most vagy a legelbűvölőbb, a legodaadóbb, halhatatlan Kedves, akit csak ismerhetek ezen az alattomos földtekén.

ANNA Mondd mi a baj velem?

KORNÉL Ne haragudj rám, de ezt hogy érted?! (fölkapja fejét, meglepődik) Csak nem haragszol saját magadra?

ANNA Talán egy kicsit igen, hogy ilyen hamar… megkedveltelek, és hogy beléd szerettem! Folyton azon zakatol agyam fogaskereke, hogy vajon nem hamarkodtam-e el a döntést, mely aztán hátralévő életemre kihatott? (kételkedik)

KORNÉL Bocsásd meg nekem, de helyetted is borzalmas, és visszataszító lelkiismeret-furdalás gyötör, mert attól félek elárultam beléd vetett hűségem, és örökkévaló érzelmeimet!

ANNA Ne mondd ezt! Nálad hűségesebb, áldozatkészebb, önzetlenebb halandót nem ismerek!

KORNÉL Tudod, az lehet a baj, hogy nem értek az élet pofonjaihoz: hogy hogyan szálljak szembe önző próbatételeim vállaimat nyomó súlyával, illetve a fokozatosan ölő infarktussal, melyet a gondok jelentenek!

ANNA De édesem! Ha látnád most magad (hozzásiet, és gyöngéden megfogja verejtékező kezét, belsőséges pillanat) Tudod, hogy én jóban-rosszban szívem kapuit csak egyedül neked kitártam, és soha nem hagyom, hogy keserű pesszimizmusod felülkerekedjen benned!

KORNÉL De kedvesem, hiszen magad mondtad már oly gyakorta: az ördögöt nem küldték, hanem bennünk lakik…

ANNA Igaz, hát persze! De ez még nem lehet elegendő indok arra, hogy tönkretegyünk egy kialakulófélben lévő, egyetemesebb életet, és a lehetőséget, hogy boldogok legyünk benne!

KORNÉL Akkor veled aludhatok ma este egyetlenem? Nehogy azt hidd, hogy megsérteni szeretném önálló lényed angyali varázsát, csupán te is tudod, hogy nagyon nyugtalanít a villámcsapás, és a mennydörgés!

ANNA Ne butáskodj már (előtörnek anyai ösztönei) Feküdj csak ide bátran mókuskám! Ne félj semmitől, nem harapok!

 

(Kornél kissé tétován, és bukdácsolva az ágy felett odafekszik csetlőn-botlón asszonya mellé)

 

KORNÉL Nem is tudod szívecske, mennyire sokat segítettél rajtam!

ANNA Tulajdonképpen nagyon jól megértem, hogy mit érzel… Akkor még más idők jártak… az ember most sokkal védtelenebb, s talán a kiszolgáltatottságában is ártatlanabb, és sebezhetőbb… hamarabb feladja eszméit, és elveit, ha nincs, aki megfogja a kezét… Minden más lett… ez olyan, mint egy időzített, egy kibiztosított felismerés a gyorsuló időben, melyet csak mi érzékelhetünk! Igazad van! Csak feküdjünk itt egymás mellett, a többit majd meglátjuk… Várj… kicsit betakargatlak kincsem! (gyengéden, anyain betakargatja)

KORNÉL Igazán tündéri vagy, és igazi felbecsülhetetlen kincs! Nézd, én tényleg sajnálom, hogy nem tudtalak eléggé megbecsülni! (mintha sírás fojtogatná)

ANNA Egyetlenem? Alszol

 

(hosszú csönd)

KORNÉL Megpróbáltam elaludni, amíg föl nem zavartál!

ANNA Szerettem volna kérdezni tőled valamit édesem! Hallod? Kornél! Szeretnék kérdezni!

KORNÉL De édesem tényleg nagyon fontos ez? Nem halaszthatnánk el holnapig?! (kicsit nyűgös, hogy felzavarták álmában)

ANNA Muszáj szívem, számomra ez feltétlen erkölcsi parancs: különben is veszettül dörömböl a szívem! Hallgasd csak! (kezével megfogja Kornél kezét, és a szívére teszi, érezni, hogy kicsit remeg a keze, miközben hallani a szívhangok erőteljes dobolásszerű zörejeit) Szerettél te egyáltalán saját magadon kívül valamit? Csak erre válaszolj nekem! Hallod, amit mondok?

KORNÉL Hallok mindent!

ANNA Elmentem veled az állásinterjúdra! Emlékszel, amikor úgy be voltál tojva, mint egy kisiskolás, aki már az első öt perc után összepisili a nadrágját! Elmentél, hogy munka után nézz, és én féltőn, és óvón mindig megfogtam a kezedet! Egy kiszuperált munkásszállón laktál, egy leprafészken, hogy egyedül megtudj, élni. Mindig is olyan munkát szerettél volna magadnak, ami szellemi kompetenciádat elősegítse. Talán ez lehetett az életelemed. Az a csinos, kis nyári ruha volt rajtam… Még most is beleborzongok, amikor úgy néztél rám, mint aki nyomban föl akar falni kiéhezett, és mohó szemeivel… Te szexis vadállat! Szőrös kis Tarzanom! Én megvártalak az előcsarnokban, és sok sikert kívántam örökkévaló csókkal. Tűsarkú cipőben voltam, mert azt gondoltam, ez majd felébreszti benned szunnyadó férfiasságod, és nem tévedtem sokat… kisfiúsan, és megszeppenten álltál ott, mint aki édesanyára várakozik! Mindig is a tüsi frizurát részesítetted előnyben, főleg a bombázó, kánikulai melegben. Csak profilból láthattam markáns arcéledet, de akkor nagyon tetszettél. Félszeg, és tétova voltál, de roppant udvarias, és gáláns! Mondd csak, akkor megfordult a fejedben, hogy együtt lehessünk?

KORNÉL Milyen inget vettem fel?

ANNA Arra már nem emlékszem! De hisz oly rég volt már!

KORNÉL Tévedsz! Igenis nagyon fontos lenne, hogy az emberek a kitágítható részletekből is építkezhessenek!

ANNA Ebben igazad lehet. Miért nem akarsz közelebb engedni magadhoz? Úgy eltávolodtál! (kicsit közelebb dörgölődzik hozzá az ágyban)

KORNÉL Nem tudom! S te ezért ne hibáztass! Sok a személyes problémám!

ANNA Két hét szabadságot vettem ki direkt miattad kismedvém! Már úgy hiányoztál nekem, mint az oxigén és a lélegzet együttvéve! (gyöngéden, és figyelmesen arcon csókolja)

KORNÉL (hirtelen kiugrik az ágyból, mint akit áram csípett meg) Elég volt, kérlek! Nagyon megfájdult a lábam! Kérlek, értsd meg! (jobb lábán műtéti forradás látszik, arcán torz vonásokkal kísért a fájdalom)  A fene vigye el! Nem bírom ki! (Járkál, kiabál) Túlzsúfolttá lett ez a szoba is! Az emlékek mindig visszatérnek, és fojtogatnak! Látod? Itt vannak! Itt a szobában.

ANNA De drágaságom! Nincsen semmi baj! Hogy juthatott ilyen butaság az eszedbe? (hitetlenkedve, és érthetetlenül körülnéz, de nem talál semmi szokatlant)

KORNÉL Jaj, angyalom, drága szentem! Arra kérnélek, hogy ezekkel a léleklátó, hatalmas barnaszemeiddel lásd meg a dolgok mögötti összefüggéseket! Itt áll a hálószobán teljes közepén az ágyunkkal farkasszemezve az egész emlékkép. Bebújnak a fejembe, és belső hangok fölszaporodnak…

ANNA Szívem nem gondolod, hogy ez már klinikai eset!

KORNÉL Miért?! Hát te sem hallod?

ANNA Kornikám, kis gyerkőcöm! Ideje volna egy kis hancúrnak! (csábosan, sokat sejtetőn elmosolyodik)

KORNÉL Hagyd kérlek, abba ezt a baromságot, amikor fontosabb dolgokról van szó!

ANNA Imádnivaló szőrmókom szeretkezzünk már! Hiszen ez lenne a természetes kiválasztódás rendje!

KORNÉL Elég! – Kérlek, téged inkább beszélgessünk! (nyugodt, higgadt, rábeszélő stílussal)

 

(kopogtatnak)

 

ANNA Csak nem várunk még ide valakit éjnek évadán? Ki lehet az ilyenkor?!

KORNÉL Pszt! Csak csöndben! Hallgass! Egyetlen szót se! Megértetted?!

(minden lecsöndesedik, csupán a fokozott kopogás hallatszik)

 

ANNA Édesem! Az Istenke áldjon már meg, légy óvatos! (aggodalmaskodva tördeli a hattyú-finom kezeit)

 

(Kornél óvatosan lopakodva kilép az ágyból, megragadja a vasalódeszkára tett esernyőt, mintha fegyver volna)

 

KORNÉL Épp elég, ha én félek egyedül, egyetlenem! (még intenzívebben kopognak) Várj csak egy kicsit… Búj be az ágy alá, és maradj halálos csöndben!

ANNA De hát a saját házunkban csak nem fogunk bujkálni, mint az idegenek, vagy a száműzöttek?!

KORNÉL A fene vigye el, kérlek, most rögtön búj az ágy alá! Világos?!

ANNA Előbb-utóbb úgyis ki kell nyitnod azt a fránya ajtót! Egykönnyen nem hagyják abba!

 

(Kornél koncentráltan fülel, hallgatózik, azt remélni, hogy előbb-utóbb csak föladják majd a hiábavaló küzdelmet, és elmennek. Még mindig kopognak)

 

Talán már megint azok az átkozott Kovácsék, nem szívem?

KORNÉL Csak halkan angyalom! Te is tudod, mintha a tű sercenését is meg lehetne hallgatni, lélegzet visszafojtva…

(Kornél lopakodva az ajtóhoz megy, kezében fegyverként megfeszül az esernyőszár, ajtót nyit óvatosan, egy fürge, őzikeszemű lány álldogál tökéletes kiszolgáltatottságban az ajtóban, szemüveges, de mintha láthatatlanul viselné a szemüveget csupán gyönyörű ékkőszeme fényeskedik, egyébként közgazdász)

 

EDINA Már aludtatok? Hékások, ezt a lazsát! Még csak… Hú, most veszem csak észre (septiben karórájára pillant)  most veszem csak észre, már így elment az idő?!

KORNÉL Á! Ne is foglalkozz vele kedvesem, mindennapos dolgokhoz nincs közünk!

EDINA Bocsássatok meg, de világosságot láttam, és arra gondoltam, hogy…

KORNÉL De kérem kedvesem, az égadta világon semmi baj sincs ezzel, de ne álldogáljon már ott egy szál pongyolában, mert súlyosan fölfázhat, inkább fáradjon be… tessék csak egészen nyugodtan! Megenged egy kérdést? Kit tetszik keresni?

EDINA Hajnali három óra van… Én csak szerettem volna valakit megtalálni, akit már rég elvesztettem. Igazán ne haragudjatok, de csupán most értem ide… (mentegetőzik)

KORNÉL Igen kedves, de ha harapófogóval kell magácskából minden épkézláb mondatot elővarázsolni az senkinek se használ.

(Kornél kevéske sikerrel megpróbálja törmelék magánéletüket megőrizni azzal, hogy egy hatalmas, hófehér lepedőt terít a nászi ágyra, és ezzel lefödi az ágy alatt kuporgó Annát)

 

EDINA Én tényleg nem szeretnék kellemetlenkedni!

KORNÉL Ugyan, ugyan! Hát, ha már így alakult, inkább ismerkedjünk!

EDINA Tényleg nem szeretném zavarni… látom hogy roppant elfoglaltak voltatok, míg eddig is elértem! De hol van a kedves ifi asszony? Nem látom őt sehol (kutatón körbetekint)

KORNÉL Nem is tudom pontosan, hogy hová tűnhetett, az előbb még itt tett-vett csábos kacérsággal illegette magát előttem, mert feltétlen gyermeket akart!

EDINA Ezt őszintén sajnálom. De bámulatos eredményre jutott manapság az orvostudomány. Bizonyára már ti is értesültetek a jótékony hatású lombikbébi programról, aminek áldott, termékeny hatásait már alig cirka három hét alatt látványosan ki lehet mutatni. (okoskodva)

KORNÉL Hogy gondolja kedves? Nekünk erre nincs pénzünk!

EDINA Nem is arra gondoltam! De manapság már egy hétvége alatt teljes embrió beültetést végeznek, csak türelmesnek kell lenni!

KORNÉL Nem is tudtam eddig a magam botor, és buta fejével, hogy pénz nélkül annyi mindent el lehet érni! (finoman ironizál)

EDINA Van jégszekrénye?

KORNÉL Kit tetszik meggyilkolni?

EDINA (körülnéz) Mintha a tárgyak is sikoltanának ebben a gyilkoló csöndben, mely őket körbeveszi!

KORNÉL Kedvesem önben egy költő vesztett el.

EDINA Mikor bújhatunk be az ágyba? (egyre érdeklődőbb)

KORNÉL (mintha félrenyelt volna, kellemetlenül fulladási roham jön rá)  Mi… tetszik… drága???

EDINA Talán nem talál eléggé vonzónak (jellemző pupillarezegtetéssel csábos pillantásokat vet rá)

KORNÉL De kérem kisasszonyka! Én nős ember vagyok, már nem tudok magamnak sem eléggé hazudni bizonyos kérdésekben! Valamikor még az asszonykámat is szerettem! (erélyesen, mint akit nem lehet megingatni)

EDINA Oh, hát attól tartok, hogy kihűlhetett a parázs, mert nekem eddig még soha nem mondtak nemet, és nem is utasítottak el! (megcirógatja finoman az arcát)

KORNÉL Fenéket! Magácska drága azt hiszi, hogy minden a szexualitás körül forog, mint az univerzum centrifugális pályáján a bolygó-kontinensek? Ez mind értelmetlen butaság! Az ember igaz megszületik, de csillapíthatatlan szeretet-éhséggel vajúdik anya placenta-gödreiből a világra, akár egy szőrös, lucskos poronty. Nyomják-húzzák, fogóval fogják a fejét, aztán egyszer hátha kijön. Össze van kaszabolva szerencsétlen feje, aztán kipottyan. Bőg, mint a gyárduda, visítozik, mint egy állat, aztán jönnek a természetes emberi szükségletek, és megint csak anyát hívná sikongatva, hisztériázva. Majd etetik, és fürdetik.

EDINA Bocsika! De nincs valami kajátok idebenn? Reggel óta egy jót nem ettem. (mintha egész másról beszélne)

ANNA Már bocsánat, de mégis hogy gondoltad, hogy éjnek évadán, és ráadásul mi etetni fogunk, mint valami bélpoklost?

EDINA Csupán csak a felebaráti szeretetetekre apelláltam! De ha nektek így kényelmesebb, van valahol nyitva valami éjjel-nappali bolt, ahol szerezhetek egy kis rágcsálnivalót?

ANNA Kíváncsivá teszel! (finom iróniával) Ezt megnézem magamnak! Ha tudsz egy boltot, ami hajnali három körül is nyitva áll a vásárlók előtt, megemelem előtted nem létező kalapomat!

 

(Kornél kimegy a konyhába, és megken egy vastag szeletű májkrémes kenyeret, visszajön, majd átnyújtja a gazdag feltétű szendvicset)

 

KORNÉL Tessék parancsoljon drága, ifjú hölgyem! Jó étvágyat! Látod drága Edinám!

EDINA Csak egy kis szolgálatkész alázat, és előrelátó erkölcs az, ami szükséges a nemesebb emberi gesztusoknak!

( Edina mohón falatozni kezd)

KORNÉL Ezzel ne haragudj, de nem érthetek egyet! Te jöttél ide kunyerálni!

 

(Edina félrenyelt egy aprócska falatkát, mert lilul a feje, Anna megszánja, mert tölt neki egy pohárka vizet)

 

EDINA Köszike szépen! Na, látod, tudsz te, ha akarsz kedves is lenni!

ANNA Csak ne bízd el magadat olyan nagyon!

KORNÉL (Edinához fordulva, bizalmasan) Nézze drága hölgyem! Én szeretem a feleségemet, de ez már túlmegy az aktuális szeretet, boldogság kitágítható határain. Mondja csak drága, meddig lehet szeretni teljesen igazán egy másik embert?

EDINA Hát én azt honnan tudnám?! Jókat kérdezel kedves Kornél!

KORNÉL A társadalmi berendezkedéssel gyakorlatilag mindig is voltak problémák! Már azóta, hogy az első emberpár lejött a fáról, és megszülettek a kicsinyesen gyilkolni is kész előítéletek, és beskatulyázások!

EDINA Ne haragudjál Kornél, de mégis mire gondoltál? (értetlenül mereszti rá szemeit)

KORNÉL Arra, hogy az első, mindent eldöntő, kozmikus találkozás utóhatása az, ha szervezetünkben az ősi ösztönök fölizzanak, és mint a vulkán ki is törnek. Érti? Úgy öleltük egymást, mint akik biztosan tudják magukról, hogy talán az utolsó perceket vétkezik együtt… ájulásig-bolondulásig rajongtam érte!

EDINA Hát akkor még mit hadovált itt össze a társadalmi berendezkedésről?

KORNÉL Hiszen pontosan ezt igyekszem magácskának is elmesélni. Nincs tökéletes férfi-asszony viszony, mert valaki mindig gyarlóvá, és esendővé lép elő, és vétkezik. Csak az számítana, mi hogyan tudná ezt megvallani, s tovább folytatni kibicsaklott életét!

EDINA Kornél ön biztosan sokat szeretett udvarolni, amíg fiatalosabb volt! Nem tévedek?

KORNÉL Már hogy én?! (meglepődik)

EDINA Vagy talán a temperamentumos asszonykája?

KORNÉL Nézze, amikor először láttam, meg sem akartam szólítani jóformán, mert hát egy ilyen semmirevaló alakkal, mint én is, csupán a nagyon kevés érdemben megmérhető kivételek randiznak!

EDINA De azért ne is tagadja le, hogy megpróbálta elképzelni, és magáévá tenni a adott kínálkozó helyzetet! Nem így volt?!

KORNÉL Hát bolond lehettem volna, de nem ragadtam meg az alkalmat!

EDINA (megtörli a szalvétába májkrémes kezecskéit) Nagyon köszönöm a finom vacsit! Istenien tud kenyeret szelni! (mint aki jóllakott, üldögél egy darabig)

 

(Kornél egy percre kimegy a hálóba, megnézi, hogy az ágy alatt kuporgó asszonyát, addig Edina nézelődik a szobában)

 

KORNÉL Drágám merre vagy?! (aggodalmasan letérdel, az ágy alatt keresgéli Annát, s nem is tudja, hogy az bebújt a sokkal kellemesebb ruhásszekrénybe) Hol vagy egyetlenem? (bizalmasan sugdolózik)

(Tompa, ám jól hallható hangok hallatszanak a szekrényből, Kornél tesz néhány lépest, és óvatosan kitárja a szekrény ajtaját, ahol Anna eddig kellemesen elvolt)

 

KORNÉL Jaj egyetlenem! Most mihez kezdjünk ezzel a kis némberrel, mondd csak?! (belsőségesen átöleli)

ANNA Egyáltalán mi a fenének hívtad be?! (neheztel)

KORNÉL Akkor még magam is úgy hittem, hogy alig fél órácska múlva, ha jóllakott, majd szépen elmegy innen, de most arra kell rájönnöm, hogy még feltett szándéka, hogy az éjszaka második felét is nálunk tölti!

ANNA Akkor jogosan adódik az egyszerű kérdés: Miért nem szabadulsz meg tőle?

KORNÉL Nem ismerheted eléggé a dolgok összefüggéseit, és különben is megsajnáltam!

ANNA Hát, ha te nem édes uracskám, akkor majd én! (készül rá, hogy cselekvésre szánja el magát, de a férfi visszatartja, és meg is állítja)

KORNÉL De hát aranyszívem! Csak nem fogunk mind a ketten ostoba gyerekcsínyeken törni a fejünket, ráadásul javában már éjjel?

ANNA Akkor mit javasolsz, mit tegyünk? Hallgatlak? Talán még soha sem voltam ennyire kíváncsi a véleményedre! Látod, a lábam is belereszket, hogy meghallgathassalak téged! (cinikus, ironikus)

KORNÉL Kérlek drágám! Te is nagyon jól tudod, hogy az ilyesmit komolyan kell venni!

 

(föláll párszor össze-vissza járkál a szobában)

 

Tegyük fel, hogy van itthon egy kis égetett aperitifnek fönntartott szeszes ital, de hozhatok esetleg pezsgőt is – attól majd jól berúgik, és aztán szépen másnap reggelig nyugtunk lesz, hiszen úgy fog aludni, mint a kisangyal. Mi szólsz? Szerintem sokkal briliánsabb ötlet, mint a te ostobácska gyilkososdid!

ANNA Azért valld csak meg, hogy az se lenne egészen képtelen, és abszurd ötlet!

KORNÉL Nem, hát persze, hogy nem…

EDINA Á! Azt hittem, hogy ti már rég lefeküdtetek! (benéz a hálószoba ajtón, majd kicsit beljebb megy, mint egy lelkes vendég, akit meghívtak, de akire nem voltak fölkészülve) Mit csináltok, mondjátok csak?

ANNA Szerinted? Éppen társasozunk! És roppant jól szórakozunk! (gúnyosan, csipkelődve)

EDINA …Esetleg beszállhatnék én is, mert még nem tudok elaludni, és itt sokkal békésebb a hangulat, és fesztelenség tartalma lobog a levegőben, mint a másik kietlenebb, lakatlanabb szobában.

KORNÉL Üljön csak le drága, ifjú hölgyem! Mondjuk ide a karosszékbe! Várjon csak, hozok magácskának egy kényelmesebb párnát!

 

(Kornél feláll, és hoz egy kényelmesebb párnát neki, miközben Anna féltékenyen mustrálja, mit eszelhetett már megint ki az ura)

ANNA azt hiszem, hogy éppen eléget kapott már a mi ifjú, és rokonszenves vendégünk az állandósított kényeztetésből, nem gondolod?! Épp itt az ideje, hogy folytassuk a megkezdett játékot.

EDINA Hát ez csuda jó! (párszor ujjongva tör ki)

 

(Kornél megfogja a nagy társas táblát és középre teszi, hogy mindenki könnyűszerrel elérje, ha dobni akar, vagy lépni, kedveskedve egy dobókockát nyújt át Edinának)

 

KORNÉL Parancsoljon kedveském! (odaadja Edinának a dobókockákat)

EDINA Igazán köszönöm! Ez aztán hátborzongatóan izgalmas!

ANNA (sokat sejtetően) El se hinné kedves, hogy mennyire…

KORNÉL Nem az a baj, ha az ember játszik, sokkal inkább az adott játékosok hozzáállása számít csak igazán, míg kitart a játék!

EDINA Hát ez nagyon jó! Éljen a játék!

KORNÉL Tudja kedves, az egész egy bizonytalan szituáció, amibe az ember egyszer csak belekényszerül, és egyszerre csak megtörténik a totális csalódás állapota! Olyan ez, mint… már nem is tudom… talán a szeretet-önzőségünkben felnevelt testünk egyetemes biológiája, mely szinte már ösztönöktől áthatott, és maga vezérelt. És mégis van benne valami tudatos érzékelhetőség! De már a felszín alatt a mélyben lenn a titkok megfejtése, a rejtélyek kibogozása áll… mint egy bűntény, melynek ismeretlen, és tán épp ezért homályba vesző szálait föl kell határozott időre minél hatékonyabban, és célszerűbben deríteni! Az emberi lelkiismeret is becsapható, de csak akkor, ha az ember tudatosan átengedi magát hozzá, hogy teljesen becsaphatóvá vállhassék! Az emberi lelkek megmagyarázhatatlan, és mindig is különös dolgok, folyamatok láncolatai voltak. Talán a párkapcsolatok is éppen ennyire bonyolult, ugyanakkor kristálytisztán letisztult mechanizmusok, melyeket legfeljebb csupán még a mindenkori beszámítható, emberi elme sejthet talán igazán… (magában elgondolkozik, lehajtja fejét, mintha egy belső monológot mondana)

ANNA Feleslegesen szenvedteted magad ezekkel a bagatell kérdésekkel drágám! Csak gyötröd, gyötröd az agyad, és közben nem jutsz el sehová!

KORNÉL Drága, ifjú hölgyem! Az ön véleményét is nagyon szívesen meghallgatnám, hogy tudjam magácska, mint vélekedik a dolgok menetéről? (odafordult Edinához)

EDINA Már hogy én?! (körbenéz a szobában)

ANNA igen, aranyom! Magácska! Miért van itt a szobában még valaki?

KORNÉL Szerintem az összefüggések itt megrekednek, és pontosan azért, mert az emberek többsége legalább annyira fontosnak tartja a szexuális kapcsolatokat, mint az eredeti együttlét egyetemesen kitágítható szabályait!

ANNA Mondd csak, szívem? Te ezt a sok magadba pumpált zagyvaságot mind elhiszed? Szerintem komplett balgaság! A legfontosabb dolog, ha már egyszer párkapcsolatra szerződtek egymással az adott felek, akkor szépen, a fokozatosság türelmes kívánságaként haladhassanak a szexualitásban is. Vagy nem?!

EDINA Azt hallottam, hogy például Amszterdam külkerületeiben, ahol előszeretettel foglalkoztatnak örömlányokat, az ember befizeti, letejelni az adott zsét, és utána – persze, ha tud angolul, és ismeri a nemzetközi nyelvjárást -, akkor az adott szolgáltató hölgyike még beszélget is vele! Aztán, akivel kialakult egyszer már a test, és a lélek hullámhosszának kölcsönös állapota azzal megtörténik az adott dolog!

KORNÉL No de kérem szépen drága, ifjú hölgyem! Mégis nem elhamarkodott az imént tett kissé olcsó kijelentése?!

ANNA Meglehet…

EDINA Ugyan kérem! Csak nem azt akarjátok nekem bemesélni, mint átmenetileg átutazó vendégeteknek, hogy ti még sohasem kísértettétek meg önző, saját testeket? Nevetségesek vagytok!

KORNÉL Látja drágám, az meglehet, sőt nem is kizárható ok! De ami fontos elveink örökletes, és egyetemes feladása sohasem szerepelt, mint megkísérelhető vállalkozás célkitűzéseink között. Tudja drága – ha már itt tartunk -, az intézményesített kapcsolat is valamilyen már előre berendezett kapcsolati formula! Egészen más, ha teszem azt, kegyed önként megadja magát a test esendő, és gyarlóságában vétkező igényeinek, mint azok a cifra bagatell-mohó ösztönök, melyekkel naponta kábítanak bennünket! Nem érti igaz?!

EDINA Ezzel én megmondom neked sohasem törődtem!

ANNA Miért nem vagyok meglepve! (gúnyosan)

KORNÉL Itt kérem nincsen győztes-vesztes elcsépelt, poroszos terminológia! Amíg itt beszélgettünk akár még nyugodtan ágyba is bújhattunk volna egészen nyugodtan így hármasban!

EDINA Ezt kérem, ne hidd! De fölfrissülhetnék a fürdőszobában? (kacérkodón villogtatni kezdi előtte kilátszódó vállait a háló pongyolájából)

KORNÉL Hát hogyne! Hogy kérdezhet ilyen mérvű kis butaságot?

 

(Föláll, és megmutatja merre van a fürdő közbe benyúl a szekrénybe ahol a törölközőket tartják, és kivesz egy tisztát, odaadja neki)