VAKOND-LELKEK KAPARÁSZÁSA

Most mindenki tudhatja:
iszap bénít meg,
s tartósnak becézett homály.
Szent sáska-révületben kell,
hogy kivilágos kivirradtig,
nullától huszonnégy óráig
eszement hangyaboly-dáridókban
nyüzsögjön a sok agymosott
tömeg-ember, tátott fűrészes
cápafogak vicsorítnak
halálos versengés gyanánt
egymásra ha kell szüntelen.

Dobbanó szívekben
rendre szükséges volna
bizonyos kút-felismerés;
most alibit szükséges
biztosítani minden még
manipulálható megalkuvónak.

Ránk szakad zokogtató
szahara-sivárság,
mely már egyébként
is régóta sajátunk volt,
szakadékok s homlokzatok
csattannak össze,
akár különcködő
Kolombusz-tojások
keringő lelkiismeretek tavában;
mert alig vehető észre
immár a testekbe
fúródott mihaszna
Jelen segítségkérése.

Sokan inkább úgy vannak vele,
hogy inkább megmaradva
a kaptafánál inkább
hallgatások tornyai felé
veszik az egyetemes irányt.
Megváltások vihar-nyelvén
szólít mindenkit tett
s alamuszi cselekvés,
miután a nemesebb
alázatot régen elfeledték.

A Lét nyíló-csapódó
bezárt ajtain, mint
szorgalmas vakondokok
titkos alagútakon át
még átfurakszik
egy-egy szőrszálhasogató,
karakán hazugság-gyáros.
Most mint akasztott
áruló ide-oda felakasztja
észérveit empátia-tolerancia;
miféle tátongó
Kharübdisz-gödrök
peremén szükséges
az embernek még
egyensúlyoznia egyáltalán,
hogy önmaga valódi
hely-értelmét meglelje itt?!

Didergő révületben
gubbasztanak csontváz-karmú
fák tetején büszke hollók.
Lucskos homokdűnék
közé bekúsznak csúszómászó
férgei tékozló múltnak.

S míg odafönt arany pazarlás,
dőzsölés füstölög
a lélek barlangmélységébe
súlytalan hullik
vissza a szándékosan
elfelejtett igazi értelem
s gondolat becsülete.
Mert most még egyre
inkább jócskán illatozik,
mint valami tetszetős
trágyakupac
a tartós rothadás.