HÓDOLAT

Csekő Boldizsár úgy is, mint túlságosan is félszeg, és nagyon szemérmes valaki a gőzt párologtató fürdőszobán át is nagyon jól hallotta a női test sejtelmes és titokzatos vonalainak rejtőzködő mozgását. Ahogy azok az apró vízgyöngyök, mintha színtelen, üvegszerű ékkövek lennének, melyek hangtalan magabiztossággal és lehelet-óvatosan végigperegtek a finom női vonalak kontúrjain: Melinda éppen most szabadul meg az egész napos kánikulai hőség kellemetlen, verejtékeztető mellékhatásaitól. Egy hangtalan kis csend következik; gyönyörű, bársonyos, ugyanakkor dús sötétbarna haját kecses kontyba fűzi liliomos feje búbján, hogy ne érhesse a tussfürdő, vagy a kellemesen borzongató, illatos szappanvíz. Vajon milyen lehet, ha egy nő megszeretett egy férfit és az szeretné, hogy a halhatatlan mindenség örök érvényű perceit neki áldozhassa? Délelőtt folyamán valami bagatell, kis jelentéktelen probléma miatt hajba kaptak; bár ő az egészből csupán azt érzékelte, hogy a hölgy zaklatott és nagyon is stresszelős hanghordozásából legszívesebben letépte volna a fejét. Pedig el nem felejtették volna részletekbe menően, aprólékosan kielemezgetve egymás emberi reakcióit megtárgyalni, hogy mi az amit kölcsönösen elhibáztak, és mi az amit az adott emberi hibáikból megtanulva már helyre lehetne állítani? Csusszanást hallott a nedves csempe padlón: olyan hang volt ez, mint amikor valaki hirtelen és gyorsan akar kiszállni a kádból, hogy azonnal megtörülközzön, és véletlenül, tartósan kificamítja a bokáját.

Eszébe jutott, hogy kedvesének most valószínűleg nagyon jól esne, ha legalább megkérdezné, hogy minden rendben van-e, vagy hogy jól érzi-e magát? Kicsit közelebb ment a becsukott ajtóhoz, elegánsan, diszkréten bekopogott:

- Drágám! Minden rendben van? Nincs semmi baj?! – félszeg hangjában a tudatos félsz éppúgy megvolt található, mint a vad, űzött, állati félelem. Hallotta, amint a másik mezítláb tapadó, cuppogó lépésekkel talán a törülközőjét keresgéli. Megtalálhatta, mert egy idő után alábbhagyott a tartós zuhanyrózsák csobogása…

- Igen, szívecske! Minden rendben van, csak kicsit megcsúsztam! – hangzott a túl magabiztosnak hallható válasz. – Mindjárt megyek drága, addig csak tarts ki!

- Rendben! De ugye megígéred nekem, hogy nagyon óvatos leszel?! – próbálkozott újból.

- Hát persze szívem!

,,Furcsa ez az egész helyzet – gondolta magában Kupricsek. Most képzelem csak magam elé bombázó testét. Csak annyit látok, hogy a mindenség is eggyé olvad a gyöngéden érinthető halhatatlansággal, s hosszú lenszőke hajzuhatagával talán még engem is betakar…”

De mintha Kupricsek szándékosan mindenre a lehető legrosszabbul emlékezett volna.

Most hanyatt végigdőlt az ágyon gondtalan könnyelműséggel, amit mintha csak akkor engedhetett volna meg szabadon magának, amikor a kettőzött magányban csupán csak egyedül ő tartózkodott volna a szobában. Mozdulatlan volt, s gondolkozni próbált behunyt szemmel, míg a másik elkészül.

- Drága, ne félj semmitől! Teljesen természetes, hogy a legelső szent alkalmat szinte kivétel nélkül mindenki hajlamos elbénázni! – mintha hallotta volna már ugyanezt a kijelentést másutt is, csak azt nem tudta magában felfedezni, hogy vajon hol?

Amikor Fruzsi kijött a vérét pezsdítő zuhany igazgyöngyei közül, mintha egy földi istennő lépett volna eléje mert Éva-kosztümben volt; a szemkápráztató látvány egyszerre izgatta és kétségbe is ejtette bizsergő fantáziáját. ,,Nem, még véletlenül sem szabadna ennyire lenge, szó szerint meztelen öltözékben látnom! – tiltakozott minden másodpercben felcsigázott elméje. De miért is ne? Mi rossz lehet abban, ha két ember, akik élettársak ennyire őszintén, és nyíltan vállalják egymást, és még azt is szeretik, ahogy a másik éppen kinéz! Hisz nincs is ebben semmi kivetnivaló!

Ugyanúgy lépkedett apró gazella-lépésekkel, mint amikor először megismerkedtek egymással. Hangtalanul mozgott, szinte lábai alatt hallani lehetett a suhanó szellő fodrozódásait…

Ledőlt az ágyra, s a magára tekert törülköző, mint egy védelmező palást, mely igyekszik női tapintatból elrejteni a bimbódzó szent szirom-lényeget fokozatosan, és lassan bontogatta ki gyönyörű, szinte szobortestű testének kellemes bájait. Csípője még mindig fiúsan karcsú volt, melle rugalmas, hamvas és finoman gömbölyded; mint két érett szőlőszem a lágy hantú völgyek fogságában. Akkor még csupán alig múlhatott huszonegy éves, most alig volt több, mint harminc.

Kupricsek jobban kívánta volna most, mint akkor, amikor csak a barátság fogadalomkötelékei tarthatták egybe éppen csak megkezdett kapcsolatuk kísérleti kezdeteit.

Most egyszerre fölöttébb különös illata volt ennek az ismerős asszonynak; egyszerre lágy és izgató, és mégis habkönnyű és gyöngéd. Megborzongott és érezte a testén tócsákban összeverődött sós veríték mintha ólomvastagságú üveggolyó lett volna bilincs beveri a testét. A hölgy teljes meztelensége magabiztos tudatában könnyed légiességgel csípőre tette hattyú-fehér kezét, majd odament a kitárt ablakhoz, hogy szabad lélegzetet vehessen, és kitekintett az aszfalt sűrű éjszakába.

- Milyen balzsamos most a nyári este! – jegyezte meg. – Nem gondolod drága?!

Még nem merte elgondolni, ha öt évvel ezelőtt valaki majd azt mondta volna neki, hogy megfog rögtön ismerkedni egy fölöttébb vonzó, szupermodell testű, roppant intelligens hölggyel, akkor egészen biztosan vagy azonnal kineveti, vagy azt mondta volna neki, hogy menjen pszichológushoz.

,,Csak oda kell óvatosan settenkednem az ablakhoz, és mint egy legalább is vérprofi finoman, törékenyen át kell karolnom a derekát, hogy érezhessem enyhén napbarnított, gyönyörűséges bőrének illatát, és akkor talán a következő csók már nem is lehet annyira mosolygósan szánalmas élmény!” – töprengett.

- Minden rendben van mucikám? – pillantott most aggodalmas tekintettel rá az ablakból; dióbarna szeme különösen kitágult, és meglátszott benne, hogy az életét is bátran kockára tenné, mert nagyon közel áll a szívéhez ez a különös ember.

- Persze, persze! – billent ki töprengései összeszerkesztett hálójából. – Miről szeretnél beszélgetni?

Villanyt sem szükséges most gyújtaniuk hiszen annyi milliónyi szentjánosként világító gyémánt csillagocska ragyog az égen, hogy könnyen pár pillanat és akár még a hold is megjelenhet. A holdat még nem látta, de elképzelte már magában legalább ezerszer, hogy egy nyugodt, csendes harmóniát sugalló öbölben, vagy elkerített lagúnában milyen is lehetne ezzel a földi istennővel fürödni, miközben mindketten esküvel adnák át magukat önszántukból a jóleső megsemmisülés mindenség-élményeinek.

Már megint elfelejtette a leglényegesebbet megkérdezni, amit csak egy nő tudhat: Hogyan lehet úgy megcsókolni valakit, hogy azonnal elfogja a jóleső bizsergés, és a mennyek kapui is megnyíljanak? Butaság lehet az egész – szerette volna elfelejteni ezt a csalóka kis gondolatot örökre. Nehezére eshetett elképzelni, hogy egy ilyen minden apró porcikájában is igazi nő majd egy olyannal kezd el bizalmasan flörtölni és testiesült kapcsolatba bocsátkozni, mint amilyen ő. Az arroganciát, és a megtévesztő hiúságot messze elkerülte, mégis ahogy a kis fölakasztott tükörben megpillantotta ágyon fekvő alakját elfogta a szánalom, ami megvetett haraggal párosult; úszógumis pocakját, ha akarta volna sem tudta volna a legszuperebb diétákkal alig három hónap alatt ledolgozni magáról. Kénytelen volt beletörődni és elfogadni magát annak – amilyen! Hiszen a legjobb recept ahhoz, hogy az embert igazán, és természetesen őszintén megszerethessék, ha önmagát igyekszik adni minden szinten, és tesz arra, hogy mások mit is gondolhatnak felőle.

Az ablaknál álldogáló görög istennőalak most elbűvölően, és megadón mosolygott. Azzal a hölgyekre talán nagyon is jellemző, szinte rakoncátlan huncutsággal, ami egy kis játékra invitálja a férfiszíveket. Kecses és törékeny mutatóujját lágyan behajlítva hívogatta sejtelmes merészen. Ettől jóleső érzéssel kezdett vastagon csurogni róla a verejték, de el is fogta a kibiztosított, tudatos félelem. ,,Hogyan lehet azt egyáltalán elérni, hogy az adott testi kapcsolat mindkettejüknek megváltás legyen, és ne sebzett fájdalom?!” – Nehéz kérdések kavarogtak összekúszált fejében. A szoba egyszerre megtelt valami alázatos, ünnepi csönddel. Úgy lépkedett imádott hölgyéhez, mint egy tétova kisgyerek, aki csupán csak még most ismerkedik a lépések bizonytalan, és bukdácsoló ösztöneivel; egyik lábat a másik után váltott ütemekben, vagy egyik lábat a másikra téve? Hallotta a nő szívdobbanását. Mintha két aprócska, vadul csillingelő csengettyűt hallgatott volna az éjszaka csendjei közepette, melyek azért szólhattak ennyire szerelmes szimfóniák dallamaként, mert a hölgy már nagyon akarhatott tőle valamit…

,,Sebesebben kalapálgat, mint az enyém! Ez már jó jel, vagy talán mégsem?” A hölgyön most meglátszott, hogy csöppet sem kenyere a túlzásba vitt, értelmetlenséggel tarkított várakozás, és egyre izgatottabban kezdett hullámozni szőlőszem nagyságú melle dombja.

Most is egyre azt érezte, mintha szándékosan megváratná. Látszott most a hölgyön, hogy a körmeit kezdi el nézegetni; talán nemrég mehetett manikűröshöz, mert most egy művész igényességével kezdte el finoman masszírozni ujjai perceit. Mindig az övé volt az utolsó szó. Ezt Kupricsek elfogadta, de néha viszont, ha egyedül volt magában ki nem állhatta.

Végre talált egy igazi hölgyet; akit mindennap illett apró-cseprő – másoknak talán így is jelentéktelen apróságokkal és figyelmességekkel meghódítania. Azt imádta benne, hogy neki minden féltett titkát; kezdve azzal, hogy gyerekkorában több mint nyolc gombóc fagyit együltő helyében megvetett, folytatva azzal, hogy mindig is halálosan rettegett az állatoktól, melyre mások csak olcsón röhögtek, és végül azzal zárva, hogy bármennyire is furcsán és kicsit különösen hangzik őelőtte még egyetlen párkapcsolata sem volt!

Eleinte tökéletesen megvolt arról győződve, hogy a fiatal, mindig gyönyörűségesen csinos hölgy szerepet játszik előtte, mert olyan magabiztosan természetesen tetszett az ahogy gazella-léptekkel járkált szinte légiesen és ahogyan egyetlen nyelvtani hiba nélkül, művészi színvonalon beszélt, hogy abban volt valami megfoghatatlan rendellenesség! Végül boldog magabiztossággal kezdett abban bízni, hogy imádott kedvese ilyen, és ha jót akar a további kényes kapcsolatuknak, talán jobb is nem háborgatni olyan bagatell ötletekkel, mint a megváltozás személyes kényszere; akit az ember igazán és teljesen szeret, azt a hibáival együtt szereti, és el nem ereszti.

Titokban még mindig gyerekes naivsággal reménykedett, hogy az első, bimbódzó csók igézete, mely végtelenítetten körbejárta egész teste legapróbb molekulaszerkezeteit, és aprólékos pólusait – a mindenség örökkévalóságáig rabul ejtheti, mert sokkal jobb mindig az adott pillanat halhatatlanságában feloldódni, mintsem a következő jelentéktelennek minősülő percek után kacsintva sóvárogni! Azt vallotta, hogy az első alkalom ünnepi meghittsége talán legközelebb, és aztán minden egyes további alkalom során újra és újra megismételhető, de nem a szokványos sablonos rutinos bejáratott módszerekkel; mint amikor a megsérült akkumulátort cserélik ki egy vadonatújra, hanem minden egyes gyönyör-termő, szent alkalommal valami pluszt, valami egymás előtt szándékosan takargatott újat visznek az egymásért lángoló szenvedélyek jóleső, földi pokol-égéseibe, amitől nemcsak, hogy újra kinyílhat testük halandó biológiája, de jobban átérezhetik az egymásért élés eskü-fogadalmait.

Kupricsek fejében újra megfordult a gondolat, hogy a bájos ifjú hölgy most új, izgatóbb stílusú fehérneműt vett, amit szándékos óvatossággal egyre lassabban, és fokozott türelemmel oldozott ki; engedni sejtette a lágyan megremegő mellkasa dombjait, mint két érett szőlőszemet, melyek megfeszülnek a bizsergető izgalom áradatában, majd kecses csípőjének finom íveit; mintha egy megfeszülő íj lett volna, melyre csak fel kellett megértő gondoskodással hangolni a húrokat.

Nyomban leintette magát; ,,Viselkedj mindig úgy, mint egy úriember! Nem akarhatod rögtön és azonnal lerohanni! Légy kicsivel megértőbb!”

A hölgy most szándékosan macskaszerű mozgással égnek emelte mindig karcsú, porcelán-törékeny karjait; mint aki kezeivel a égnek esküszik, hogy ma végre megteszi, mert jó érzés, és mert azzal lehet, akit mindennél jobban megszeretett! Közben látszódott, ahogy gyönyörű, és kellemesen rugalmas melle emelkedik, majd süllyed ritmikus változásokban, mintha lélegzete is fokozatos szívdobbanásaihoz igazodott volna…

Kupricsek biztosan megvolt róla győződve, hogy szándékosan teszi; mintha egyszerre akart volna bohókásan kekeckedni, és viccelődni vele, hogy lám: Ő még mi mindenre képesnek érzi magát! Lágyan kezdett megszabadulni a finom női fehérneműktől, melyek engedni sejtették Vénusz-dombja apró, tollpihés szőrzeteit. Most eszébe jutott neki volt irodalomprofesszora szerényen bölcs – mégis halálpontosan találó mondása: - Ne feledjék hölgyeim és uraim! Kétféle asszonyi lélek volt mindig is a szép, és a gazdasszony! Ezt most egyszerűen túlképzelt igazságtalanságnak érezte: A hölgy a szépség földi istennőjének lett elkönyvelve, miközben egymaga gondozta kis konyhakertjét is, és remekül megfőzött az egyszerű ételektől kezdve a bonyolultabbakig szinte étvágygerjesztőn mindent, amit párja csak óvatosan megemlített előtte, vagy megkívánt. De hát akkor ki lehetett most egyszerre ez a veleéig rejtőzködő, és egyszerre magabiztosan titokzatoskodó nő, aki bűvös csábító erejét felhasználva kivetette rá szenvedélyének felhasználható hálóit, és vágyainak halhatatlan csápjait?

- Minden rendben Drágám? – aggodalmasabb lett csak egy pillanatra kifejezése. Kicsit megszaporázta az alig négyzet centiméteres lépteit, mert most ő kezdett el anyáskodón aggódni. Aprócska, finom kacsóival tapogatni kezdte a másik felhevült, izgulós mellkasát, miközben lehajolt, hogy meghallgassa kopogó, ziháló szívdobbanásait:

- De hiszen te remegsz életem! – állapította meg. – Hagyjuk abba drága? Úgy féltelek, csak nehogy valami hiba történhessen! – egyszerre leplezte most le ebben a megtisztelt pillanatban esendő emberi sorsa törhető aspektusait, hogy még ő is hibázhat!

- Először is kérlek nyugodj meg! Ne aggodalmaskodj! – próbálta kedveskedve csitítgatni, mert ő is érezte, hogy Kupricsek kicsit izgulósabb, és bátortalanabb is, mint más macsósabb kaliberű férfitársai. – Ne félj! Én mindig vigyázok rád, és ha bármi baj történne, azonnal abbahagyjuk, jó?! – ebben a percben olyan volt ez a minden porcikájában izgalmas és egzotikusan izgató hölgy, mint egy áldott édesanya, aki tűzön-vízen át oroszlánkörmökkel védelmezi gyerekét.

- Akkor jó! – próbálta tüdejébe megakadt hatalmas levegőt kifújni a másik. Kézcsókot adott mind a két tenyerébe, amitől a hölgyet is magával ragadó, jóleső bizsergés járta át.

Nagyon lágyan, megértően, és figyelmesen kezdték; ügyelve nagyon rá, hogy a másik még véletlenül se sérülhessen. A hölgy miközben apró csókjaival bombázta lágyan, hátrahajtotta a fejét, hogy Kupricsek a maga férfiúi tapasztalatlanságával gyöngéden és óvatosan végigcsókolhassa íves nyakát, és szobrok keresztmetszetéhez hasonlatos, hosszított kulcscsontját. A hölgy azt szerette volna, hogy farkasszemet nézzenek egymással, miközben átérzik egymás porcikáját. ,,Kérlek ne hagyj el, és mindig szeress!” volt a hölgy babonázó szeme. A hölgy olyan megértően csapott le pufók, és vastag bivalyszerű ajkaira, mint egy megértő bérgyilkos, aki csak az üzleti megbízását teljesíti, és semmi köze személyes indulatokhoz.

A karosszékben ülve kezdték, és a pillanatok megértő megsemmisülésében folytatták lehemperedve az ágyra. A hölgy mintha két dédelgetett virágkehely volna kibontotta melleit keze fogságából, és finoman becézgeti kezdte őket: ,,Látod! Érted is duzzad már az éltető nektár!” A hölgynek még egyetlen, mindent eldöntő éve volt hátra a pszichológiai egyetemen, hogy végképp agyturkász lehessen, a belső, rejtett lélek szakavatott és okleveles ismerője míg Kupricseket hivatalosan is felvették az álláskeresők népes táborába, mint alkalmi munkákból tengődő történelemtanárt, aki minden szabad percét a szépirodalom szakavatott szolgálatába állította.

A hölgy megértő, féltett gondoskodással végigsimogatta a férfi dzsungel-szőrős és nagyon búja hátát, amit a másik undorítónak talált, de a hölgy annál férfiasabbnak, és acélosabbnak. S amikor már a cinkos együvé tartozás meghitt biztonságában a ritmusok összefüggő hálózatában is együtt remegtek egymásba kapaszkodtak. A hölgy szándékosan apró, porcelánszínű fogacskáival fogságba ejtette Kupricsek bumfordi mutatóujját, és mintha csak íncsiklandozó nyalóka lenne élvezettel szopogatni kezdte a mámorok földi tüzeiben.

A férfi elhatározta magát, hogy illő lenne végre megmondania neki, hogyan döntött további bimbódzó sorsuk felől. Meg kellene neki térden állva vallania, hogy az életét jelenti számára ez a nagyon romantikus kapcsolat, és öngyilkos lenne abban a percben, amikor szakítana vele ez a roppant intelligens hölgy.

- Szívem! Minden rendben van?! – még mindig flyamatosan aggdoalmaskodott, amelyett hogy türelemmel próbált volna meg lazítani. – Figyelj csak drága! Nem muszáj most azonnal, mert úgy érzem, hogy te félsz és nagyon remegsz, és nem biztos, hogy a szervezeted kibírná! – Ahogy kimondta az őt feszélyező szavakat érezte, hogy talán ennél nagyobb igaztalan sértést, és sérelmet nem kellett volna a másik szeme közé mondani; mert mi történt? gyakorlatilag ez egy határozott elhalasztás és visszautasítás volt a részéről a már szokásosan bevett egészségügyi problémákra hivatkozva.

- De drágám! Semmi baj sincs! – vett egy kínzón hosszú levegőt, míg tüdejéből feltörtek a hangok újból -, csak az van… tudod… hogy nekem ez lesz az első, és hajlamos vagyok a berezelésre!

A hölgy most dereka közé fonta karjait, és bizalmas megértéssel újból átölelte:

- Azt hiszem hogy végre benned találtam meg azt a férfit, akire mindig is vágyakoztam! – imádattal aprónként megcsókolta; nem csupán hálacsókok voltak ezek a figyelmes, kecses kis gesztusok, de egy szerelmesen lángoló szív ,,hódolatait” is. – Mit szólnál mókuskám, ha hagynánk a fenébe azt a fránya ágyat, és helyettem őrjítően zuhanyozni kezdenénk? – elővette női becserkésző praktikáit, és tudta, hogy a legtöbb pasi képtelen lesz ellenállni ennek is, mégis különös és szokatlan volt Kupricsek kérése, és tétova kérelme a bizsergető vágy helyett:

- Kérlek szívem! Ígérd meg nekem, hogy nem lesz semmi baj jó?!

- Rám mindenben számíthatsz!

Együtt mentek zuhanyozni a boldog megsemmisülés halhatatlan ígéreteivel.

Később, amikor együtt végigdőltek az ágyon a hölgy megint aprólékosan felvette a agyat zsongító macskapózt, amivel megcirógatta a másik még nedves sötét fürtjeit; de Kupiricsek már alig alig mutatott életjeleket; mintha a szelleme épp arra készült volna öntudatlan, hogy elhagyhassa egyszer s mindenkora a megsemmisülés mámorában halandó porhüvelyét!

- Drágám… drágám… nyisd ki a szemed, kérlek… - reménytelenül, érthetetlenül szólongatta.

Kupricseknek még egy utolsó szóra futotta amit egyetlen szusszanással a másik fülébe suttogott el: - Köszönöm Drága!

Utolsó, végzetes infarktusát akkor kapta, mint végzetes tőrdöfést!