A belső univerzum c. kötet versei

 

 

 

AZ ÉLET GORDIUSZ CSOMÓI



Emberek elembertelenedése s állattá ajasulása között

a világot őrlő malomkerék fogaival fenyegető eladható s vásárolható gyarlóság között,

amikor már az ember sem hajlandó szikrányi helyes döntéseit

meghozni legalább is annyira hogy önmagával az elkövetett hibázó bűneit
a megváltoztatható esendőség megbocsátó öntudatába tehesse!

Elismerni kellene hogy hibázhatunk, hisz emberek lennénk,

de éppen a tapasztalatunk elhibázhatóságából kellene tanulnunk!

Az igyekvő Világ vihar-fogatából kifogni kellene megújult lelkierőt

s benne megkapaszkodni! Irodalmi üzenetek hagyományközvetítése,

hogy erkölcsösebb nemesítőbb üzenetekkel fölfedezve megfejthessük az örök nagy dilemmát: Az Élet gordiuszi csomó-titkait!

 



A HALANDÓSÁG VÁGÁNYAI



Az emberi élet végletesen rohan

s sikoltva száguld mint, feledni s emlékezni már egyáltalán nem akaró gyorsvonat,

a halandóság véglegessé ítélt megszámlált vágányain!

Egy előre eltervezett s Damoklész-baljóslattal elrendeltetett stratégia:

A Halál sakkjátszmára kényszeríti mozgatható bábuit az Embereket!

Mit is tehettünk s cselekedhettünk megfontoltan s idáig:

Létezhettünk kiélvezve minden áldott s ajándékba kapott percet,

 

s bennünk rejtőző biológiai örökséget a következő generációkra hagyományoztuk,

felelősségteljes s tartalmas értékmentő számadással,

hogyha másként már nem megy másban

is gondolati üzenethordozóként tovább lélegezzünk!

S emellett a legfontosabb feladat az lenne,

ha üzeneteket alkotó lábnyomainkat is meg tudnánk a földbe

mely kegyelmes s erkölcsi gazdagságát,

 

termékeny gyümölcsként nekünk adta -, megvethessük a világban,

s tanúskodhassunk kéziratok tömegeivel kordokumentumként

a nagy dzsungelvilágról melyben létezünk!

Váltóőrök vagyunk! A létezés érzékelhető kézen foghatósága

s az elmúlás halandó beletörődöttsége fog

harapófogó visszaszámlálóként életünk napjait közre,

 

hogy jobban s felelősségteljesebben tudjuk értékelni a szerves létezés-kerekeit,

melyben körforgásként megszülettünk! - ezért is kell, hogy felelősséggel,

s határozott céltudatossággal őrködjek az erkölcsi rendszereim embersége felett!

- Vigyázzon magára minden ember,

hiszen nem tudhatja egyikőnk sem mi következik el

számadásként halandóságunk szirtfokain!

 

 

 

KÖNYVMOLY-BŰNTETT

Nem panaszkodom, hogy könyvtorony lett szobám magányszigetéből!

Sőt! Elégedett s boldog önfeledt hóbortossággal fölszippantom - mint könyvmoly szorgalmas porszívó -,

a sok ismeretet! Szabadfoglalkozású munkanélküliként ugyan

mit és kinek ártok én ezzel?

Egyeseknek tudom, hisz közölve elmondták: Csak haszontalan s porfogó semmiségek csupán a könyvek elképzelt s menedéket találó Atlantisz-világa, nekem varázs-hatalom, melyben

új életre szülhet - rab Főnix-szárnyakon -, a termékenységet szülő értelmes gondolat!

 

Talán azt sajnálják egyesek szike-éles s hiúz-figyelmes irigy-szemeikkel,

hogy autodidakta módjára igyekszem magamat

tevékenyen gondolkodásra késztetni, hogy a sok fontos s iránytű-üzenetet közvetítő tény-anyag

s erkölcsi megfontolást suttogó érték-tanúságból

én is mű kedvelve tanulhassak?

- Nem tudom biztosan! Ám az ember autodidakta, hiszen felfedezve maga körül a hatalmas s összerendezett világot képes

összefüggések bonyolult láncolatát is meglátva fejlődve tanulni!

- Bár tudom, s érzékelem, hogy a számítás s elektrotechnika

összetett világa rohamos gyorsvonat-léptekkel száguldva rohan,

 

mit tegnap még csak írógéppel pötyögtem,

azt ma már szövegszerkesztő mindent tudó segítségével fabrikálom!

Mégis a könyvek: Kultúrák az egyes emberek gondolati kútfőinek termékeny szó forrásai

hozzásegítenének minket talán tisztább megfontoltsággal meglátni a bennünket körbevevő világot!

- Ezért lehetséges egyes emberi szellemeknek, hogy a könyvmoly-bűntettekben a lehető legbűnösebb egyedül vagyok!


 


ÖNSAJNÁLAT BÉKLYÓK


Az önsajnálat betegségét mint megszűnni nem akaró keresztet hordom még egyre,

mint lelkiismereti láncokat szívemben s félek s rettegek

néhol hogy már sohasem tudom levetkezni a magam bánkódását sehol!

Magamban - hétlakatú pecséttel -, haj -, de sokadszor elzártam

már embert próbáló fájdalom-sebeimet,

amit a nagy dzsungel igaztalan világ égetett rám

skarlát-bélyegként számkivetetten,

 

s most hogy termékeny gondolatokat szülő magányom négy szoba

falai közé tudatosan visszavonultam én,

hinnem is meg kellene tanulnom türelmes engedelmességgel:

A lehetetlent hogy el ne hagyjam már olyan sok sorsot megfordító léthelyzetben

s szócsaták kellős közepén magamat, hanem igenis folytatom tovább

s önmagam erkölcsi gerinces megújuló szándékát

nem szabad veszendőségbe taszítanom semmiképp!

 

- Mégis akkor a legjobb, ha balzsam-szóval suttogja egy áldott édesanyai hang felém

a létet mentő gyógyírt:

,,Fiam ne félj, ne félj semmitől, hiszen érzed s tudod, mindig melletted vagyok, s nem lesz semmi baj!"

- mondja mennyország üzenetként egy szárnyas remény-angyal, s a bátor s elszánt magabiztos tudatot próbálja lelkierő-elixírként belém csepegtetni, mert tudja s őszinte lelkiismeretével biztosan érzi,

hogy tartalmas létezésünk egyik legnagyobb megpróbáltatása

s számadó vallomása: Önmagunk lelki sebeivel szembenézni,

s magabiztos megfontoltsággal azokat begyógyítani!

 

- Békekötésre ezért gondoltam egyre morfondírozva,

hogy régmúltam komor-jellemű megkísértett rémálmaival egyszer talán

végre valahára béke-nyugalomban élhetek!

S megfeledkezhettek tán öröktől elrendelve az önsajnálat mocsárvilágába taszító béklyóitól!

 

 

SEMLEGES BÉKÍTŐ


A világnézetek harcterén nekem - tudom, mert hallom a sok igaztalan szót

s látom az emberek tekintetét -, szavam nem lehet, ugyan minek is kérdeném azt meg,

hogy értelme volt-e szótöltényeket pocsékolni, az értéksikkasztó ügyek mögé?

- A gondolati könyvtáramban megfogalmazott értékteremtőnek vélt szellemi eszmék tárháza,

az enyém! S nem látom át még a megoldhatatlannak tűnő problémák szilárd vázain,

miért volna az baj, ha mindenki egyéni s termékenyítő szellemi gondolatokkal jeleskedik s bír?



Az emberek nagy tömeg-többsége a kívülállók,

vagy éppen a máshogyan gondolkodók népes felekezeteiből:

Retteg, fél, avagy idegenkedik, - ám az örök emberi leckét

mindannyian felejteni kényszerültek:

Megértő elfogadást tanúsítani a másikkal szemben is!

- A különbségek változatosságától lesz

jobb szivárvány-értékesebb a sokszor érdemtelenül igaztalan s egysíkú a világ!



A valódi semleges békítő a csatában

melyet sokszor az egyformaságért s talán az alkalmazkodóbb elismerésért vívnak:

Én vagyok!

Változatos alkalmazkodásomat a nagy világpiachoz mérten meg kívánnám őrizni,

hogy tudjam hogy még Ember vagyok, s hogy minden ember egy különálló

s egyedi személyisége a tágas mikrokozmosznak, melynek neve: emberi társadalom!

Talán ezért próbálom megőrizni rendíthetetlen hittel,

 

a saját magam által megkonstruált s kifaragott rendszer-elméleteket s világnézeteket!

Békére vágynék az emberi érések folyvást viszálykodó lövészárkaiban,

hisz minden ember érdemmel az őszinte s Igaz szótól még egy esélyt

az újkezdő lehetőséget kaphasson: hogy kompromisszumot kössön ellenfeleivel!




SKARLÁT-VIZSGA


Magam alatt a szűkösre szabott vékony-tartó faágat,

sokszor tudatosan elmetszettem egymagam:

kollokvium s szigorlati vizsgán, mikor szólított legbelül szelíd

s megbocsátó hangján a marcangoló önvád:

,,Vajon mindent tartalommal megtanultál?"

- akkor az őszinte ember szót félszegen rebegtem egyre - hogy igazságomat

s őszinte emberségemet mindenki szentül elhiggye!

 

- Nem! - egyáltalán nem vágytam fennkölt

s magasztos babérkoszorúk vagy érdemjegyek

csatlakozás szerint való kitüntetései után, csupán a Jóindulat

pislákoló remény-csillagrendszereit figyeltem egyre

a kiégett emberi lélektükrök mélyebb kútjaiban,

a megmagyarázhatatlan emberi esendőség bűnbe eső titkát:

Ami miatt skarlát-bélyegként az elégtelen érdemjegyek kazal-halmazait

 

számtalanszor indexembe olvasták közönyös meg nem értettség bűneként,

a legfőképp azért, mert egyes szakemberek égető szükséget éreztek amiatt,

hogy rám olvassák megdönthetetlen bizonyítékok jogos ítélet-bélyegeként:

A készületlenség béklyóit s farkas-gúzsaját!

Üzenem azoknak, kik tanulmányi teljesítményeim kezdeményezve elhatározták,

hogy romba döntik hogy a végtelen anyatermészettel egyesüljön,

tanultam nappalaim, hétvégeken kikapcsolódni vágyó szabadságom jelentős részét:

Grammatika, mint bukásra, és örök vesztésre ítéltetett tantárgy

és tanegység behatóbb s tartalmasabb megismerésére szántam én!

 

A tanulás titkos módszereit: elsősorban a hogyant s a miként?

- csak közvetlen legfeljebb, ha segítő szándékú csoporttársaimtól ismerhettem!

S mikor jött az utolsó bírósági tárgyalás:

A jellegzetesen elvetélt vizsgázó napszak,

talán jogosan csak akkor lehettem a legelégedettebb,

ha kimondták a vesztes, gyilkos szót:

 

,,Elégtelen"

- s ekkor szívemben a súlyos lelkiismereti teher megrepedhetett

s leeshetett - s csöndes gyöngyzáporok zuhatagában megnyugodtam!



ELÁRVULT BECSÜLETEM


Kutyamódra sokszor elképzeltem magamat,

amint a drágán vétkező örökké tartó percek jelenét betöltöm!

Lehet, hogy elárvult s sokszor s sokféleképpen gyáva

s mitugrász vagyok, de van létemet betöltő s mindent egyvalamiért

alárendelő hűség jelszóval megszentelt becsületem!

- A hűséges baljóslatú kiáltást:

Hogy emlékezz mindig arra, ki is vagy?

 

- én soha el nem adtam s nem is szándékoztam,

hogy őszintének vallott igazságommal bármiben is vétkeztem volna!

Sokszor s sokféléket hallgattam egyre

a legmélyebb termékenyítő magány-egyedül

való dombtetején ahol régi társasházunk földbe beszigetelt lábbal megállt,

hogy vajon az ismeretlen jelen, s a távolba merengő,

halandó jövendő idő vajon mit is üzenhet nekem?

 

Itt nyugalmat s megbékélést a nagy világpiaccal,

vagy tán igás robotszerű munkavégzést míg két beton kezemben

a megfogant s tékozló egy szem gondolat kitart?

Haj! - Vajon lesz-e majd létem fenntartásához elegendő kenyérkereset:

Hogy a számlára is teljék, s kicsiny

meghitt családomat vajon gondozni tudom-e?

 

- Megannyi lényegre törő s fontos kérdés,

ami felett az emberi gondolkodó elme szó

s tettet meghatározó cselekvés nélkül el nem mehet,

bár az agyi tekervények összefonódott,

s minden egyes szállal kapaszkodó labirintusa,

igyekszik megfejteni a bonyolultabb, s kacifántosabb emberi élet képleteit!

egyesek azt bizonyították megtörhetetlen hit-akarattal,

 

hogy a munkavégzéshez semmi módon s egyáltalán

nem füllik félszeg lelkem s makulátlan jellemem!

biztosítva csak szelíden üzenhetem:

Akik azt mondják most még rám, hogy a semmirekellő

léhűtőség dologtalanságában raboskodom,

mint tehetetlen fogoly, - ne tegyék -,

 

hiszen minden egyes remény-szikra napon

meghatározza a szívből jövő kulturális cselekvés:

hogy üzeneteket hagyjak másoknak, kik elég türelmesek ahhoz, hogy végigolvassanak!

 

 

 

ÁLLATI LÉNYÜNK LÉTEZÉSE


A betölthetetlen s vágyódó űrt kívánjuk betölteni

lelkünk igazmondó lelkiismeretében:

minden megáldott szívdobbanásban, amit feltétlen s önzetlen kegyelmességével

nekünk s örök emberi érzéseinknek:

A szerelemnek szentelt harmónia-ragyogásával kedveskedünk -,

abban a mindent meghatározó s örök pillanatban! - Vajon pusztán csak állatias lényünk

átlényegülése-e a szerelmi vulkáni izzó fellángoló pillanat?

 

Létezhet-e eleve egymásért létező meghitt

s harmóniába burkolózó varázslatos perc-pillanat,

mikor két fényes őszinte igazmondásként

tündöklő lélekszem ragyogás egymásba fonódik s eggyé olvad?

bizakodva szerettem volna idillt

s megelégedett álmokat elhitetve is becsapni

mindig bizalmat szavazó lelkemet

 

s el szerettem volna reménykedve a boldogabb

s talán magabiztosabb jövővel hitetni, hogy

- apám szerint -, létezésem, biológiai gyümölcsmag s részigazságát

bebizonyíthatom s akkor talán a mindig penge kritikával

panaszkodó ész évek:

  ,,Mikor alapítasz már végre családot édes fiacskám?"

- kijelentések megszépítve is teljesülhettek volna!

Ám úgy tűnik, hogy most még minden élő iránytű-jellel magabiztosan,

hogy lábnyomomat már a földbe hintettem:

Termékeny kéziratokat rejtő gondolatok formájában,

 

s csak a megfogható s biztos gondolatban reménykedhetek:

Hogy a sokszor esendően is megalkuvó,

s törékenyen megvesztegethető emberi öntudatban

az őszinteségét is felismerő jellem szilárd

s kitartó akaratával, majd fölismeri a valóságos

s megragadható, erkölcsi rend-igazságot:

 

A második lehetőség megadhatósága olykor fontosabb, mint az első!

Hinnem kel benne, hogy minden ember amellett,

hogy családot s emberi átlényegüléssel örökség-felelősséget

szán a fiatalabb nemzedékeknek,

azért önmagamnak helyes gerinces ember-tartását

is okulás tanúságként a jelen korban felejti!

 



MENNYISÉGI KÉZIRATOK


Mint valami különös megfoghatatlan

s egyszerre termékeny lélekerő, mely makacskodó

s rátarti öntudatával gondolkodni kész agyhálózatom

bonyolult mikro chipjei között alkotói kedv-fészket fabrikált,

 költeményeim ijesztő betegség láptömegeitől

mostanában sokszor igen-igen sokszor megrémülök!

Talán a fölgyülemlett tenger-terjedelem izgat,

 

mely tekintélyes papír-súlyaival határozott céllal át akarná törni robosztus s sziklarengető hurrikán-csapásként, -, szobámban a légüres tér falakat?

Inkább csak az lehet, hogy - főleg az irományok kritikai bírálásához

nagyon is értő szakemberek s szerkesztő tudósok -,

a töménytelen mennyiségi mutatókra véletlen pillantván

udvarias fogadtatást álcázva megrettentek, s egyazon szándékkal gyorsan vissza is dobták

az adat-halmaznak tűnő kézirat-tömegeket!

 

A mennyiség egyenlő arányosságban lehet

a megfejthetetlen minőség problémájával -

hallhattuk már oly sokszor a jelesebb fizika órák alkalmaival,

de hátha tévedett az olykor csak törvényerőre

emelt képletek elemzésében az önmagát

mindig feltalálni kész emberi elme?

 

Ha a mennyiség fontosabb lenne,

mint a lényegesre törekvő s értéket közvetítő minőség elve,

hogyan állhatná megfogható rendszerességével össze:

Maga a befejezettnek igazolt életmű teljes s részletes fejlődés sorozata?

Kérlek, ha megtehetem:

Ne ítélkezzünk elhamarkodva!

vizsgáljunk meg minden egyes legapróbb szálat,

 

vagy költemény-töredék nyomot is mélyrehatóan

s lehető legalaposabban! Meglehet, hogy a sorok bonyolult

s összerendezett egészéből kirajzolódhat egységes sík-mozaik

- teljességében a szerző tevékenysége ítélet-személyisége!



NYELVI ATLANTISZ-SZIGET


Kicsi ország vagyunk s a nyelvi Atlantisz-szigeten

a többi más európai nyelvek között kitartó

gerincességgel hajózunk. tudjuk, vagy nem tudjuk bevenni,

alig beszélt nyelvünk sziklaszilárd bérceit:

Ha mindenütt az angol - mint közlekedő s közérthető nyelv kordivatozik!

El vagyunk zárva börtönbe marasztott rabokként a nagyvilágtól,

s nyelvi kultúránk foglyai vagyunk!

 

Mit tehetünk az ellen, hogy a magányos világítótorony:

Magyar nyelv, mit szinte már alig akarnak

kicsiny hazánkban beszélni, el ne vesszen s ki ne halljon

a kultúrák fennmaradható emlékei közül?

Miért kell szándékos s előre meghatározott rátarti

mersszel pusztítani szépirodalomunk kevésbé vagy

csak érdekek hasznot hajtó juttatásaként

az értékteremtő s mi főbb új üzeneteket felfedezhető

rejtélyeket tartogató alkotási kedvet?

 

Szebb s talán nemesebben kivitelezhető dolog-tett volna,

ha értékálló s kultúrát őrző műhelyeket hívnánk

létre emberséges jellem-öntudattal s gerincesebb szándékkal,

hogy a következő tanulni vágyó nemzedékek

számára lerakhassuk a nyelv leleményes

öntudat megmaradandó alapköveit!

Manapság egyáltalán nem a titkos lényeget:

A megfejteni szándékozott csodát figyelik,

amire rábukkanhatnak egy-egy könyv érdekes,

vagy fölöttébb izgalmas lapjain, pusztán csak minél ismertebbé tett

valakit az olcsó vigaszdíjként elkönyvelt hírnév, annál jobban,

mint mézízű cukrot vagy drazsét kívánják megkaparintani

egyes szerzők munkáit! A drágasági index manapság ki

 

nem mondott magaslatokra pályázva törekedik s a szegényebbek inkább

inkább a létfenntartást támogatnák kenyérkeresetnek

is kicsiny havi fixükből azzal, hogy létezést biztosító élelmiszert vesznek,

akár a megfizethetetlen levegőért oxigént!

- Ha nem lesz az áldott anyanyelv vigasztaló

s erkölcs-építő üzenet-szavaira hallgatni megint,

mitől nyerünk közösséget összetartó emberi törvénytudatot arra:

hogy léteztünk, s emberséges törvénnyel megpróbáltunk

tanúskodva vallani korról melyben éltünk?



Kordivattá alacsonyult a szép beszéd kirakatba betett megcsúfolásaként:

A durva, kíméletlen s erkölcstelen káromkodás!

Anyanyelvünk mint a ragasztani kész s

mindent önmaga nyelvi buborék-sajátosságaiba fölszippantó

az angol idegen nyelv: szokás nyelv-fordulatait,

szokásait, s gesztusait lopkodja,

s titkos kommunikatív utakon csempészi be

a nyelvhasználati lét szakadozó s süllyedni vágyó hétköznapjaiba!

Vigyázzunk anyanyelvünk pótolhatatlan kincs-toldalék s értékmentő tartozékaira:

 

Hiszen a fiatalabb generációk metamorfózis által inkább megnyugtató

szívélyességgel inkább lemásolják mások kulturális s éppen frissen

aktuális szokásait, holott kitartó példát adó erkölcs-fáradság mellett,

elsajátítva megismerhetnék a magyar szellemi gondolat alapkő-pilléreit!

Félve csüggesztem alá szembogaram pislákoló szikráit jobb napokra,

rémisztget a makacs kiverhetetlen baljóslatú gondolat:

Aligha lesz a nyelvi értékeknek foganatja!

 

 

 

ROMANTIKUS LÉLEK-PART

(V. K.-nak szeretettel)

A kimondhatatlan csáb-varázs meggyötört s foglyul ejtett,

sokadszor a szerelmes Egy tiszta érzés börtönében melyben

két emberi szívdobbanást köt hűséges próba tétel egybe,

a megpecsételt s szent fogadalom-tétel: Mennyire szeretlek

- akár még létezésem is feláldoznám -, csak hogy egyetlen eltört-pillanatban,

boldog lehess itt biztos hűség tudatban itt mellettem!

Gyenge s naiv gyermeki hitemmel elhitettem önmagammal

is hazudva az erkölcsi lelkiismeretemnek,

hogy valós s őszinte érzéseimet lélekharangom tiszta,

 

s becsületes szavára talán még szívével hallgatni fogja kedvesem,

de ő kiért belső titkaim korall-szigeteit vétkezve

is föladva elárultam én, megtört s csalfa varázslatként

- nem hibáztattam másba szeretett bele,

s én óvva s dédelgetve törékeny vállait,

mint huncut s bohókás kedvében tagbaszakadt vállaimon pihentetett

- sűrű gyöngyfolyam gondjait pillanatnyi ideig levetkezve,

 

én szívem minden érzékeny szeizmográfjával

önzetlen bizalommal hűségem s emberségem kapuin

beeresztettem, törékeny porcelán személyiségét,

s soha valódi s megértő érzelmeimről nem hazudtam neki

- bár kitartó céltudatos s megbocsátható szorgalommal egyre azon üldözött,

hogy vessem el a hamisságot s valljak őszinte szint neki!

Lehet, hogy a túlzott, gerinces öntudatom,

lett emberi halandó veszteségem első iránytű-jele:

 

Ő SMS-üzenetben ragyogó páncél-határozottsággal felszólított:

,,Hagyj már végre békét nekem, mert utánad férjhez mentem!"-

S e mondat kíméletlen ítéletére mely tüskeként megsebezte szívemben

a bíborként vérző rózsaszirmokat, a megszépítő idillnek

látszó oltár-szerelmem elhagyni készült fény-üstököseivel

együtt érző s romantikus Atlanti lélek-partjaimat!

Miért vonz az, hogy már mennyire is szeretném,

 

ott motoszkálsz szüntelen agyi tekervényeim vérlabirintusai között,

s nem tudok betelni veled, mert te megszólítod titkokat

suttogó csillagszem-bogarad varázshatalmával lelkemben

az igaz őszinteséget s nem tudom, hogy helyesen cselekedtem-e,

mikor felfedtem előtted mit is rejteget szüntelen

s makacs kitartással szív-kapumban az emberien

mindig könny-gyöngyre késztető emlék!



Jaj! - Én rontottam-e azt el, mit tudtam s talán legbelül éreztem,

hogy úgysem lehetsz enyém: Az élő lelkiismeret bűvös jelszavát áldozati ajándékba

neked adtam én, s nem bántam meg, hogy csalódásod tüske-jeleként

- hónapok szilárd kitartó akaratával -, velem többé már nem beszéltél!



EMBERSÉGES ÜZENET

(V. K.-nak szeretettel)


Belőled azért valami drága csoda-varázs itt maradt morfondírozó lelkem erdejében:

megtörhetetlen őszinte lelkiismeret!

Én nem tudtam királynőhöz illő gyémánt

s drágakő-palotát megadni neked! Csupán édeni átlényegülés egyetlen,

örök paradicsomi szív-lélegzetét: a zakatolva kopogó,

halhatatlan bíbor-dobogást! Olyan nagyon szükségem lenne,

rád s hogy mennyire szeretlek én!



A Létezés sakktábláján valami titokzatos skarlát-bűnt,

mint megbocsáthatatlan szerelmi háromszöget elkövettem én!

Számadó vallomásra bírtad lelkemet,

miközben ajkaid drága mennyország-bíborait másnak ajándékoztad,

szíved felbecsülhetetlen kincs-dárgaságaival együtt!

 

Nem haragszom szívem millió s jogosan rejtegetett kis titkai között terád!

 A boldogság magányosságra ítélt hegyszírt-fokán álltam

s kutatva figyeltem mint Damoklész-sorsába beletörődött

idegen-remete akit a nagyra nőtt, sokszor képmutató dzsungel-világ

a saját maga gerinces embersége miatt üldöz!

 

Bármi történjen is az eljövendő idő sorsfordító megpróbáltatásai között

te ne add fel céltudatos hűségeddel egy ütemre lélegző bátor s vitézi őszinteségedet



BOHÓC POJÁCA


 Gyáva s anyámasszony katonája vagyok!

Elhiszem! Bűvös s dicstelen skarlát-átkot hordok,

mint figyelmeztető s mindig megfontolásra kész titkos bélyeget!

Ha volna bennem egy mákszemnyi, büszke dac

csak azért is megmutatni a képmutató s megvesztegethető nagyvilágnak,

hogy én is érek annyit talán, mint az összes többi büszke tökfilkó
ki csak magamutogatásra használja fegyverként Ékes hiúságát!



Ha lenne bennem egy titkos, makacskodó akarat,

mely eltökélt határozottságával lebontaná lelkiismeretem

kapui elé emelt védőbástya-falakat, s megtanítana

türelmes engedelmességgel hogyan küzdjem,

értsem s fordítsam hasznomra az engem gyilkosan

fenyegető lét-pofon tapasztalatokat?

 

A nyugodt jóleső harmóniával fölvenném a büszke

s rátarti akarat páncélkesztyűjét,

hogy mint tapasztalati próbatételként a Sors páka-hírnöke
rám kimért, felemelt tartással elviseljem én!

 Nem vagyok sem magamutogató Adonisz-jellem,

sem spanyolviasz-gyáros hős!

Csupán szép-lelkű bohóc-pojáca, ki a nevetést

félve eltitkoló álorcájába visszafojtja a világ megalázott sérelmeit!

A gyávaság tanítja bennem értékeim tiszteletét,

s azt, hogy mértékletes félszegségem ne születhessen

újjá Főnixként a balga s esendő beképzeltségben!



Ilyen lennék én magam! Köntörfalazó alakoskodások

börtönébe vetett csapdáit nagy ívben elkerülni igyekszem!

Számomra a lélek hattyú-tiszta nemessége:

Az Őszinteség a világon mindennél többet ér!

 

 

 

SZERETNÉM


Szeretném ha utánam bölcs emberek iránytű-üzeneteit

a végtelennel karba öltve megismerhetném!

Lennék, egyetlen megvigasztalható zsebkendő,

amit a kedves hattyúarcára von, ha kristálygyöngyök szomorú folyama

piros-alkonyat orcáját befedi! Lennék, egy igaz s őszinte emberséges szó,

ami lelkiismeretek titkos mélyein számadásra készteti az eltévedt

s a hazugságban menedéket kereső embereket!



Lennék, önmagamban mindig megőrizve,

dédelgetve angyali kisgyerek, ki felhőtlen s független vidámságnak örvend,

ha egyetlen, figyelmes lét-ajándékot is kap az élet vízében!
Lennék Harmóniát s békés feltöltődést megtaláló Atlantisz korall-sziget,

ahol minden ember félúton egészen mélyen titkosan bűnősségébe

belenéz s őszintén elmondaná skarlát bélyegzett bűneit

azoknak kikell szívdobbanásában is rokon!

Lennék, Bölcselkedő emberi elme,

ki a világ összes lét-problémáját, pofon-baklövéseit

egyetlen Damoklész-sorskalapba - mint megoldható matek képletet -,

 

elrejtve mind egyszerre összegyűjteném

s megpróbálnám gondolataim túlérzékeny katakombáin

keresztül gyógyírrel orvosolni a vétkeket s a sokszor elhibázott döntéseket!

Lennék, végül felelős az emberségem sziklaszilárd gerincességéért

s arra tanítanám családomat s ismerős fele barátaimat,

hogy kristály-őszinte személyiségüket egy tál lencséért soha ne adják el!



LÉTEZÉSÜNK CSOMÓI


Az emberi létezés: Gordiuszi bog-csomó!

Megfeszül rajta minden megtett élet-pofon,

emberi baklövés s iránytű-intelem! Vallják hitvallással azok

akik kik kerékbe törtek a megpróbáltatások alatt,

s még nincs elég akaratuk letépni önmaguk lélek-börtönéből

a kísértő pénz-kötegeket s megvásárolható rangcímeket!

Sorsot fordító hegyszirten egyensúlyozunk halandóságra

szánt végzet-fonalunk felett!

 

Hajszál-fonalait

a gondosan morfondírozó isten-kezek igyekeznek

megértő könyörületességgel elmetszeni!

S még mindig nem tudjuk, hogy megszámlált óramű-napjainkon

melyik lesz a végső nap, mely kísértet-számadásával

a bennünk dúló lelkiismereti párbajt kérdőre vonja?!



   Az örök Pandora-reménység öntudatával felvértezve

el nem adható s megvesztegethetetlen bizalmunk

örökké abban hiszünk, hogy az ember saját

esendő gyarlóságát beismeri s a jó irányba megváltozik!



A GYENGESÉG HARAPÓFOGÓI


Tűrve félszeg alázattal elfogadtam mennem kell tovább!

Kérdések kereszttüzeit nem rakhatom!

Mint ki messzi utazóként útbaigazítást remél

- valakik tömegének kiket úgy hívnak: Emberek!

 

A világ mintha megfeledkezne a rend erkölcsi szelleméről

s hogy az önálló gondolkodás termékeny eszmék nemzője még lehet

- sárba tiporná emberszámba vétel nélkül

az alkotni s emberségről tanúskodni

vágyó félszeg jellemeket!



 Szelíd s elfogadó szóval vallassuk ki

az őszinte lelkiismeretet! Talán lesz majd arra elegendő

gerinces szándék-akartunk, hogy bonthatatlan rész-igazságok

egész teljes elmélet-tényeit összeillesszük,

s talán szívjóságú megértéssel a helyes döntések

irányába még megváltozhatunk megint!
 Az emberi lélek megvesztegethetőn is könnyen csábul,

- mint kacéran csillogó gyémánt villogás -,

 

elfog legbelül a reszketeg félelem:

ha az igazság Damoklész-fonala megszakad jóemberek

sorsát ki mentheti meg?!

 Palástolva el kellene rejteni a megtört emberi igaz-érzelmeket

mások előtt- hogy a gyengeség harapófogója szorító hurokként ne tartson fogva minket!



A DRÁGA IDŐ


Az angyalarcon a vasfogú-idő barázda-emlékeket szántott!

Feledni örökre vágyó lelki sebek s heg-sérülések zarándokhelye lett!

Minden apró s meghatározó töredék-emlékkel amit a szívünkbe

zártunk talán bölcsebb tapasztalatok birtokába juthatunk!

A drága idő percek halandóságra ítélt ajándék-érzelmekkel összeforrt

szinte csak cseppek gyöngyzuhatagjaiként,

mint emlékezni vágyó lélekharangok dob-gongatása!



  Keserű panaszkodó fohásznak hangzik minden részecske lélegzet

s kemény szívdobbanás amiért sorsfordító helyzetek

háborúiban lelki viharaiban az ember küzdésre kényszerült!
Vajon mennyi mennyi időt ad a halandóság börtönére elítélt élet,

hogy a boldog örvendezés angyalszárnyakon

szívünk őszinte lélektavába megérkezzen?



AZ ÖREGSÉG ŐSZINTESÉGE


Sétabottal közelítő néma öregség megmutatja az ember túlélhetőségét!

Arcunk századokról a korokról tanúskodó redői:

Maguk is tanúságtevő lábnyomok!

Élet-tapasztalatot termő pofonjai csöndes időfolyamával

minden pillanatban felszínre hozzák rejtett mélyülő kincsiket!

 

Hajszálerek pókfonalak kitartó fonalaiként,

mint drága s megbecsült
ezüstszínű kincsek az arc mindent megmutató

s feltáró lélek-könyvében mindent elárulnak!

 Múltunk emlék-sebei, ki nem törölt emlékezetünk

utolsó tanúskodható meder-szigetei,

a régi sérelmek, amiket az ember jogosan félszeg lélek-mentsvárai

mögé megfontoltan rejtett! Hiába!

 

- Az évek évszak-változásai, mint szeszélyes természet csak jöttek s mentek!

 A Lélek mélyebb labirintusaiban, mint céltudatos bíró

aki csak önmaga felett ítélhet s kőszikla-döntésekkel

- önmagát minden pillanatban ott találja mint örökké tapasztalatok

s baklövései által tanuló kis embert a lelkiismerete berendezkedett helyén!

 Az idősebb kor, mint az új létezés metamorfózisát megteremtő bábból,

a szivárvány csodálat igazi hernyójából lepkét teremhet!

 

  Emberek! Az Idő becsempészet ráncait nem kell szégyellni:

Ők, mint titkot dédelgető lét-lábnyomok mutatják az utat jellemünk igazi mivolta előtt!



SZÁMBA VETTEM ÖNMAGAM


Vétkeimnek sok milliomod számát mind számba vettem!

Sok kicsiny falánkságok olcsó vétkeit; büntetlen vétkek

s kínzó terhek nélkül ifjonti korom virágaiban minden édesség:

mézízű zserbó, vagy hab-hegyekkel gazdagon tarkított franciakrémes

mind egyetlen gazdag s kincs szemig maradéktalan elpusztítottam én!

Nem voltam törtetően spanyolviasz-gyáros

csak morfondírozásra hajlamos! Sok skarlát-bűnbak

bűnökért könnyeim termékeny gyöngy-vízeséseit az evés mindent fölszabadító

érzésvilágába pazaroltam!

 

Szívem lelkiismeret-furdalásos fiókjait

tengernyi gondok kínozták!

S a bűnbak-bűnösségről megfeledkező pojáca-haspók;

vétkeztem a torkosság főbenjáró bűnében!

 

Rigolyáim százhúsz oldalas lajstromát is számadásba vettem!
 Önbizalomhiánnyal küszködő, lelkiismeretes pufók-arcú emberke vagyok

- meglehet -, mégsem vagyok hajlandó eladni: Becsületes emberségemet!



ELKÉPZELT TÁVOZÁS


Ha előbb-utóbb távozni kényszerül földhöz hozzászokott ábrándozó lelkem a világ

nagynak képzelt színpadáról; magammal vinném

a megszépült ház fal-töredékét, mely gondozva felnevelt

s belém nevelte elhitetve az állandóság

s a félszeg magabiztosság hitét,

hogy élek s még reménykedhetek!


 Elvinném lelki harmóniám megbékülni vágyó nyugalmát,

melyben mint a termékenységet ajándékozó gyümölcsfa:

alkotási s emberi kedvem még egyszer megfoganhat!

Szeretnék hűségeskü vigaszaként egy mindig a megújuló reménység

s fájdalmak testi börtönein is átsegítő lelki társat!

 

 S elvinném magammal bíborszív kamrám időzített dobbanásai

felett hordva az utolsó földi fölkavaró érzelmek parányi zsebkendőit,

melyben Kedvesem az utolsó gyöngyházillatú igazgyöngyöket nekem szánva elrejtette!



EMBEREK MARADTUNK!


Az élet sakktáblája a halandóság börtönébe kényszerített!

Ártatlan rab próbatételek kacifántos s hosszú baklövéseire

kényszerítik az emberi gyarló lelkiismeretet.

Lekötöztettek galád s tétován tekergő szándékkal

az önsajnálat mocsár világába a lelki megpróbáltatás

bilincseit viselő emberi szívek!  

 

Az élet könyörtelen macska-egér harcában elbukunk,

de fölkelünk! Önmagunk örök mécsvilágaként

fényeskedő őszinte lélekharangjainak szavaira hallgatva

- még ha a sárgafölddel is lesz találkozásunk -,

 

tovább megyünk a megkezdett utakon, s nem hagyjuk magunk!

Emberek! Vigyázzatok! Őrizzétek a glóriás mécsvilágok

örökkön parázsló őr-lángjaiként szikra-magabiztoságot

s felelősségét! Jól gondolja meg mindenki

- tíz lélekharang csengetés után, mit is cselekszik!



ÖRÖKSÉGI EMLÉKEZET


A Tél jégkarmait mellyel mindenre hosszú s viszontagságos álmot,

elmúló hervadást bocsát a tavaszi nyílkéshegyű napsugár fölolvassza!

Olvaszd fel lelkiismeretedben őszintén bizakodva

az ősi reménytudatot! A zúzmarás álom hamar elmúlik

s fecskeszárnyon fényeskedik

a termékeny megújulás!


Nézd bizakodva a fa-gyümölcsök csecsemői létet

hordozó születni vágyó rügyfakadásait!

 S ha elég lelkierőt érzel magadban hogy kibogozd

s megfejtsd életed eddigi tudatosan eltitkolt Gordiuszi csomó-titkait,

akkor az őszinte lelkiismeret talán figyelmesen kutatgatva

megtalálhatja a létezés rendszer-alapelveit!

 

Ha alakul a Lét párka fonala, hogy kik szívjóságuk

miatt szerethetők voltak neked, s létüket derékba tőri

a kaszás gúnnyal fenni készülő Halál; ne feledd!

  Emlékezetünk ébrentartásával adósukká léptél elő,

 

hogy örökségüket bonyolult agy-tekervényeiben tovább örökítsd!

Itthon kell, hogy maradjak! Szellemi emigráció Atlantisz-szigetei

közé kényszerítene engem a jog hogy létemet túlélők

módjára határozottan fenntartsam!

 

 

 

VÉGE-HOSSZA BÚCSÚZÁS


Lelkem megnyugodott s lelki forráserőre talált, ha velem voltál!

Ártatlanságra ítélt liliom-virág voltál,

szikla-tölgyes vállaim peremén!

Őszinteséged lelkiismeretembe fészkelte önmagát,

s én akkor szilárd hittel megadtam magam a határozott karakánság

bizonyos szólamainak! Megkegyelmező gesztenye szembogaraddal lefegyverezted

bennem a kísérteni készülő kétségbeesett félelmet;

örök elítélt s vesztes maradok!



 Hittél makacs akaratosságában, hogy a vizsgák s szigorlatok

parancsolat-vizsgái sikerülnek majd, hisz csak

egyetlenegy meghatározó tisztaszív érzés számít,

hogy hitet tettem tudásom koponya kútjaiból

s a bennük elrejtőző mélyebb tartalmakról!

 

Néha elfog a furcsán töprengő gondolat!

Nem vagy s lehetsz már többé énvelem!

Erősítenéd benned bízva reménykedő lelkiismeretem!

Parttalan lelkem most a megtévesztő nyugodtság

álorcái mögé kénytelen megbújni!

Elhitetve mindenkit megtéveszteni,

hogy a belső lelkiismereti kis kozmosz-rendszerem,

kiegyensúlyozott s magabiztos határozottságnak örvend!

 

Szívem félszeg vér-udvarainak termékeny labirintusaiba láthatja,

s hallva érezheti mennyire fájó s keserves-szomorú

még így öt év elteltével a vége-hossza nincs búcsúzkodás!



ERKÖLCSÖK ROMJAIN


Lelkem megbékélt valahogyan,

de még fájjon titkosan legbelül bennem marcangol a keserű tudat:

A nyughatatlanság, kétségbeesés hogy vajon a nyugalom

békés sziget-szimfóniáival vajon sikerül-e békét,

kompromisszumot kötni, hogy kiteljesítsem önmagamat?!

 

S megtalálhassam lelki éden-nyugalmam egy részét:

Magabiztos s töretlen határozottságomat!

Kis élt-töredékemmel számot vettem én,

s most várom a nyugodtságot s a mindent egyetlen pillanat szikra-percét:

Az éles nyelvű kritikává süllyedt Atlantisz-világ,

majd alázatos s megértő türelmességével meghallgat engem

s a vérre menő irigy harag s könyörtelen gyűlölet elszórt,

eltékozló morzsái után végre béke harmóniát köthetek

az örökké békétlen s kötekedő nagyvilággal

a köntörfalazások helyett!



 Őrszemként kell, hogy megtöretetten is felemelt fejjel

megálljak az erkölcsi rendszerek tanúskodni vágyó romjain!

Emberséget megőrző toronyőrként vigyázzak az őszinteség

s az emberi tudat még pislákoló szikra-tudatára!



ATLANTISZ TEHER: ANYANYELV


Súlyos s beszédfordító Atlantisz-teherként cipeli,

mint emberségének egyik örök keresztjét Az anyanyelv gyümölcseit ember vállain!

Kicsiny nyelvi Atlantisz-korall-szigeten nyelvünk bilincs-szépségeibe

vagyunk alkotni vágyó elítéltként mindörökre bezárva!

Az utcákon, tereken, az eldugott s soha a múltak fájdalmára

nem emlékező idegen vándorként az emberi szívek

egy ütemre dobbanó s érző lélek lelkületén csak a szitok-szurok,

s a piszok csúnya beszéd az egyetlen Richter-skála!



 A nyelvi rendszerek teremtve szépítő értékeiből idegen nyelvi hatások árúcikke lett!

Romantikusan érző porcelán-törékeny lelkű bohóc-pojácaként,

rettegve tartok attól, hogy lesújtón szembesülnöm illik

az erkölcsi bevált rendszerek haldokló pusztulásában

s hogy a kedveskedő s tisztelgő figyelmesség:

A Bókolás tabu témává lett! Nyelvi leleményeink termékenyen gazdag virágait

ugyan kivel oszthatnánk meg, mikor kicsiny sziget-országunk partvidékein

túl már alig-alig beszélik az édes magyar nyelvet?!



 Sok idegen, jól menő kacifántos szó úgy csilingel nyelvi zongoránkon,

mint ezeréves, jól bevált, lélegző szimfónia!

Nyelvünk elrekesztett s magányosságra ítélt úszó gálya,

azért a benne fiatalabb generációk számára vadidegenség

homályába süllyedt a szépirodalom!


Csak remélhetem, hogy az ember, mint felelősségteljes értékmegőrző tovább

őrzi gondoskodó toronyőrként nyelvünk termékenységbe burkolózó kincseit.




SZÓ ÉS SZÓBESZÉD


Nemzedékek erkölcsi őrködéseiben megvolt a becsület az adott,

őszinte Szóban! Szavak, mint sürgős létet meghatározó tettek,

- nem kérdeztek, pereltek naphosszat - de cselekedtek!
 E század bölcsőringató s eltévedt küszöbén kordivattá süllyedt,

meglékelt hajótöröttként az igazmondás s szóbeszéd!
 Hangya-szégyenítő szorgalommal az ember inkább értékeli,

mennyit fial papírtömeg gyermekeiben az értékállóság: A Pénz!

 A meghitt harmóniát halálba sebzi harapófogó csalogatásával

a mindennél többet érő karrier-építés,

s az élet-halál harcot folytató üzleti

életvezetés gyilkosan eltipró törvényei.
 Becsület szava tettekkel bizonyítható megszentelt hűség-eskütétel volt rég!

Már falra hányt zizzenő borsószem minden Ígéret!



ELPÁRTOLT VÉDELMEZŐ

(V. K.-nak szeretettel)


Kit védelmezőmül választottam volna hogy kísérjen el,

ha őszinte hűsége s kedve tartja - rólam egyetlen pillanattal elfeledkezett!

Üldözte őt megtévesztő csábításával a vulkán-izzó szerelem,

-->