EGY INFLUENCER ANYUKA MASZKJA MÖGÖTT

A közösségi médiákba kiposztolt fényképek rendre megvezetik, de egyúttal be is csapják az embert, ha kellőképp nem érdeklődik, vagy jár utána bizonyos dolgoknak, és összefüggések miértjeinek.
Az adott hatásos relámkapánynak is egészen nyugodtan elmemenő fényképen egy gyönyörűséges, csábos hófehér bikinit viselő huszas éveinek végén járó, bombázó hölgyemény nevetgél a maga kislányos huncutságával az adott digitális kamerába, míg egyik kezében egy tetszetős, és lédúsan finom görögdinnyeszeletet markolász, és a fénykép alá főként a hűséges követőinek csupán csak annyi lett kiírva: ,,Na? Szerintetek kisfiú vagy kislány lesz-e?!” – Amivel úgy nagyjából összességében még nem is lenne baj, sokkal inkább a hétköznapra időzített könnyed, kellemesen lezser, laza sztárinterjú beszélgetéssel az egyik versenség hírében álló bulvárcsatorna studiójában, ahol a meghívott ,,sztárvendég” erősen artikulálva, és gesztikulációja tökéletesen kihangsúlyozott, és kellőképpen túlzásba vitt képességében arról kezd nevetgélve csacsogni, akár egy butoska fruska bakfis, hogy számos követője, és rajongója azt gondolta, hogy terhes, és hogy nemsokára gyereke születik. Gondolhatnák mindenki, hogy hogyan már! Miért volna ez annyira egetrengetően szokatlan, és különös? A válasz homlokegyenes egyszerű: ti. a híres sztárinfluenszer ténylegesen anyai örömök elé fog nézni alig pár hónapon belül, csupán a szándékolt manipuláció és megtévesztés nevében akarta rajongó és követőtáborát egy kicsit a maga provokatíven szánalmas módján megtréfálni, és mikor aztán később néhány követő, és rajongó szóvá is teszi az adott oldalán, hogy ez azért nem volt éppen méltó húzás tőle az adott sztárnak muszáj azonnal interjút és podcast-ot csinálnia, hogy jelképes keretek közt, kellőképpen hatásosan kimagyarázhassa magát. Ez is annyira szánalmas, és ugyanakkor valóságosan is mesterkélt húzás tóle.
A másik bombázó fénykép ezúttal pár hónappal később készült az immáron ténylegesen is szépséges gömbölyödő pocakkal megáldott kismamáról, aki egyik kezét gömbölyödő pocakjára helyezi, simogató pózban, míg a másik kezével egy éppen abban a pillanatban lehajló virágos ágat szimatol, valószínűleg a virágillat elementáris vonzása folytán, miközben újfent felteszi a szokványos kérdéseket követőinek, rajongóinak: ,,Szerintetek kisfiú lesz-e vagy kislány?!” – Ehhez hasonló kérdésektől az egyszer átlagember, aki józan mérlegelve próbálja szemlélni az életét egy kicsit megcsömörlik, és agyhúgykövet kap, hiszen a legfontosabb, hogy a gyerek szeretve legyen méghozzá kicsinyes, mohó, és önző feltételek nélkül, és mit számít hogy milyen lesz a neme!
Ahogy az lenni szokott később a sztárkismama persze jól megfizetett interjú keretében elmeséli jó velősen, hogy míg a párja kislányt szeretett volna, ő egyértelműen egy kis trónörököst, mert úgy hallotta a kisfiúkkal mégiscsak kevesebb a gond, mint a kislányokkal.
– … És mondd csak drágám? Hogyan sikerült a szülés lebonyolítása? – kérdezi meg incslkedő, kíváncsiskodó kolibri hangon a volt szupermodelből lett társműsorvezető, miközben szinte jóformán nincs is olyan mondat, melyet ne a keze között szorongatott papírból lesne ki amolyan szándékos puskázás gyanánt.
– Hát tudod ez egy nehéz kérdés, mert eredetileg úgy volt hogy négy évig próbálkoztunk mire Benett megfoganhatott, és az se ment éppen könnyen… – tér valósággal azonnal a tárgyra az újdonsült sztáranyuka, és senkinek se vallaná be, hogy az interjúk előtt biztos, ami biztos alapon felkereste kedvenc, menő konditermét, hogy egyébként is kellőképp bombázó, és szexis alakán még jobban domborítsanak, és persze kellőképp provokatív ruhát is vett fel erre az alkalomra, hogy a figyelemre és szenzációra éhező operatőr, és a kameraember minden pikáns részletét megtudjon mutatni a kedves nézőknek.
– De azért gondolom a párod azért mindenből igyekszik kivenni a maga részét és támogatni, ugye?! – Úgy hangzik ez az enyhén vájkálós, már-már szándékosan provokatív kérdés a műsorvezető nő szájából, mintha csak aziránt érdeklődne barátilag, hogy lehet-e egy párkapcsolatnak, melyet alapvetően a felszínes külsőségek, és sablonok tartanak össze egyáltalán még jövője?
A sztárkismama kicsit elcsodálkozik a válaszon, majd egy kifejező, ám kissé erőltetett bájmosoly kíséretében megemlíti, hogy párja valósággal a tenyerén hordozza, és nemrégiben meglepte egy full extrás, négykerék meghajtású, méregdrága sötétített üvegű luxusterepjáróval, mely vétek a városi forgalomban, hiszen teremadottságait csupán csak a vidéki viszonylatokhoz képest lehet stílszerűen, és eredményesen kihasználni.
A beszélgetés meglepően rövidre sikerül, mert a többi vendéget is muszáj valamilyen formában szóhoz juttatni, így a műsorvezető és a sztáranyuka jelképesen összeborulnak, és megölelik egymást, mintha csak a legjobb barátnők volnának, akik éppen aznap összefutottak egy meghitt, kávézgatós beszélgetésre, majd a sztáranyuka széles, diplomatikus mosollyal máris búcsúzkodik, és elhagyja a studiót, arról természetesen említést sem téve, hogy vélhetően aznapra még számos olyan tévésszerepléssel együttjáró kötelezettségnek szükséges megfelelnie ami miatt az előre betervezett napi programja homlokegyenest felborulni látszik.
Később már az egyik kereskedelmi rádió podcast műsorában mesél kissé hányatott, zaklatott gyerek és tinédzserkoráról, és hogy folyamatosan megfelelési kényszerrel küszködött egy időben, mert mivel csak fiú barátai voltak, jóformán ő is fiús lánynak képzelte magát, és egészen a huszas évek közepéig nem is igazán tudhatta, hogy miként kellene – ahogy fogalmaz –, kicsivel nőcisebben, és csajosabban viselkednie. Mire persze a rádiós műsorvezetőnek is van egy-két pikáns, és kellőképp provokatív beszólása arról, hogy a kilencvenes években a dolgok még sokkalta egyértelműbbek, és maguktól értetődőbbek voltak, mint mondjuk mostanság, mire a sztáranyuka gyorsan igyekszik kivágni magát, mintegy jelképesen megmentve a kissé kényesre sikerült helyzetet egy gyerekesen naiv viccel, hátha így még valamicskét fel is oldhatja a magában tartott, robbanással fenyegető feszültségeket.
– …De azért gondolom most elsősorban a kisbabádra szeretnél minden erőbedobásoddal fókuszálni, és koncentrálni, igaz-e?! – kérdezi meg tőle az egyérteműnek hangzó választ a műsorvezető.
– Igen, abszolút, mindenképpen! – fogalmaz egyértelműen, majd mintha kissé már unatkozna, vagy csupán csak úgy tesz, mintha az adott beszélgetés ellaposodott irányba tartana, és nem különsebben érdekelné ez az egész. Később még jópofizgat a következő meghívott sztárvendéggel – csupán ténylegesen csak –, néhány rövidke kerek perc erejéig, mert az illem, és az etikett ezt így kívánná meg, a valóság azonban az, hogy valamilyen szinten azért mégiscsak kezd erősen viszketni, akárcsak egy fránya, csúnyáscska pattanás a bőrén a mindent átható szirupos, felszínes exibicionizmus, mely a világot úgy nagyjából teljes mértékben megfertőzte, és ha úgy vesszük már régóta rabigában tartja.
– Hát akkor nagyon köszönöm a beszélgetést és köszi, hogy eljöttél a studióba! – Zárva végre úgy közel negyvenöt-ötven percre rúgó, erősen reklám és bulvárközpontú podcast-beszélgetését a riporter, akin meglátszik, hogy már régi motorosnak számít a szakmában, és valószínűleg halálosan unja ezt az egészet, de hát valakinek ezt is muszáj kénytelen-kelletlen megcsinálnia.
– Én köszönöm, hogy itt lehettem! – feleli dilpomatikusággal a sztáranyuka miközben előkotorja méregdrága tetszetősen dizájnos retiküljéből a szintén másfél milliót érő okostelefonját (ez itt a reklám abszolúte helye), és megereszt egy telefont a bébiszitternek, hogy a kisebbik gyereke vajon ténylegesen elkaphatta-e a tüsszős mandulagyulladást valamelyik másik gyerkőctől az alapítványi, Montessori-jellegű luxusigényeket is kielégítő ovódában, vagy éppenséggel nem árt másra is felkészülni.
Amikor a sztáranyuka kilép a rádió studiójának felújított épületegyütteséből, és beül márkáns autójába, majd nagy gázt ad, eszébe sem igen jut, hogy rokkantsági igazolványa még mindig a visszapillantótükör alján fityeg tetszetősen, minthacsak egy fenyő, vagy tobozformájú légfrissítő lenne…
A csúcsforgalmi dúgó körülbelül délelőtt tíz órára áll be totálisan főként a belváros bizonyos népszerű, és felkapott helyein. Még szerencse, hogy az influenszer nő ismeri azokat a rejtett elkerülőútvonalakat is, hála a vadiúj, és modern intergalaktikus GPS-műszernek, mely – hála –, a műholdaknak szuperszónikus jeeleket küld minden másodpercben az autó fedélzeti ketyeréjébe, így pillanatok alatt átvághat néhány sávot, és kikerülheti a mindennapokra annyira jellemző közlekedési káoszt, és kisebb-nagyobb katasztrófákat.
Amikor végre hazakeveredik közvetlenül a főváros melletti lakóparki, zöld és pihenőövezetbe, mely – mondani sem szükséges –, hogy ugyancsak nem volt olcsó, márha az ingatlanpiaci árfekvéseket vesszük szemügyre azonnal kinyitja a bejárati ajtót, és felrohan az emeletre a puccos, és álomszép gyerekszobába, ahol elviekben betegeskedő kislánya fekszik a kiságyban és rosszul fest.
– Drága kincsem! Anyu itt van! Hogy érzed magad?! – Igyekszik egyáltalán nem pánikolni, és még csak nem is fél vállról kezelni ezeket a dolgokat, de valami benső tudat arra kényszeríti, hogy vigye csak nyugodtan túlzásba a már egyébként is idegőrlő aggódást. Most egyre másra sürgető kérdések vonulnak át agyán, miszerint: ,,Hol kaphatta el a kislány ezt a csúnya betegséget?! stb.” – S mivel válasz csupán csak ritkán érkezhet a bébiszitter véleményét is muszáj megvizsgálni, így akár egy vizsgálóbíró most soron kívül őt veszi elő, és amennyire csak képes igyekszik tűrtőztetni magát, hogy az alig tizenhét éves fruska kamasz csajnak még véletlenül se ordítsa le a fejét, vagy visszakézből ne keverjen le egy oltári nagy pofont, pedig az a nagy büdös igazság, hogy most jócskán lenne hozzá kedve.
– Dorina! Légy szíves mindent mesélj el nekem! – egyenesen szigor-kemény hangon parancsolva követeli ezt, és szinte várja már a percet, hogy a megrémült, és bizony jócskán beijedt csinos bébiszitter lány vajon milyen mentséget, indokot, kisebb szánalmas hazugságot fog majd kitalálni, ehelyett azonban – átmenetileg –, megnyugszik, amikor azt hallja, hogy a kislányt elvitte ovódába és az ovónő őt hívta fel mobilon, miután a sztáranyuka átmenetileg nem volt kapcsolható.
– Kérem szépen… tényleg ne tessék rám haragudni… - szabadkozik kezeit tördelve, mint aki olyasmit is megbánt, amint igazándiból el sem követett. – Az ovóvő hívott a mobilon, hogy Maya hányt is, és valami vírust szedhetett össze. Gyorsan elhoztam az oviból, mert úgy éreztem ezt kell tennem… - A sztáranyukának valahogy jól esik az őszinteség, és az igazság ilyentén tolmácsolása, mert egyre inkább kisimulnak főként homlokán a barázdák, és a kisebb-nagyobb redők. Most azon van hogy megnyugtassa, megvigasztalja a bébiszittert, majd kifizeti a napi díját és útjára bocsátja. Valamivel később felhívja saját jónevű gyerekorvosukat és időpontot kér, hogy – soron kívül –, az adott doktornő mikor tudna házhoz jönni, elvégre egy fertőző betegséggel azért mégsem jó felelőtlen módon játszadozni.
S miközben levetkőzik és a tükörbe bámulja előbb tükörképét, később bombázó, sportos testét, amin – hála –, a konditermi edzéseknek, és kora hajnali futásoknak egy deka fölösleges zsírszövet sincs kicsit úgy érzi magát, mintha önmagát is minden egyes nap becsapna gyilkos maximalizmusra és kiegyensúlyozottságra való törekvésével.