CÉLZOTT JÓS-ÜZLET

Odakint a hajnali pirkadó ködben,
beteg hernyóként
sárgaszín villamosok vánszorognak;
újból megindul immár a hajnali józan robot,
amíg a vaksötét kirakatüvegek
bezárt arcán fel-feldereng
egy-egy fény-szülte, szikár mosoly.
Önmagában még csupán csak
most kezd fuldoklani
szénmonoxid-mérgében e zsongó,
haszontalan város.

Egy-egy pocsolya,
vagy zsúfoltnak tűnt
kék-vörös alkonyok lázgörbéiben
megmért tócsafoltok.
– Rózsa-illatú reggelek bontogatják nehéz,
terhes, viselős szirmaikat
– szétzihált, ikrásodott fény
háborogva, kacéran
ömlik fel golyóütöttetört-falakra.

Nagy odakozmált rétegekben
épp most hámlik a Nap;
mintha csak önmagában
akarna kéttéhasadni a táj.
Őrült zuhanórepülésbe tetszett
egy-egy vijjogó sirály majd lebukott
öngyilkos-teszhalott sietve
a hömpölygő hangok közé…

A feloldozott szél harangütése
fel-felzaklatott ha légtölcséreket kürtölt a vihar.
Hangyaként dolgozott,
tűrt vagy épp verejtékezett az ember
– ám inkább megrémült Laókonnak látszott,
ki tétlenül kiordítaná magát az életből is,
márha megtehetné.
Mi a bűnöm mondd?!

Hideg lucskokban hánykolódnak
borvirágos hajléktalanok,
inkubátorok cella-magányában
gügyögő kisdedek;
fölpattannak a komiszkodó virradatra.
Medúza s Gorgó-szemek,
tétovázó lépésekkel üzen
megannyi vándor-utas.
A munkahelyeken csüggedt,
tékozló Júdás-tenyerekben
kihűlt kézfogás fogadja gyanútlan áldozatait.

Önmaguknak is szándékkal
hazudozó sunyító arcmásuk
bilincs-szigonyát addig-addig
mondogatják őszinteségre reagáló lelkeiknek,
míg szárny-szegetten
a bizonytalan Jövőbe belehullnak…