HŰSÉGES SZERELEM ÉS GYANAKVÁS

Szokásához híven kora hajnalban kelt fel, s míg két kisgyereke, és férje is az igazak legszentebb álmát aludta, addig ő rugalmas anyagból gyártott, edzőruhába bújt, sportcipőt vett fel, és elindult szokásos harminc kilométeres futására, melyet a hangulatos erdőszélen kívánt megtenni, ahol a házuk is volt. Három szorgalmas, látszólag nagyon éber, és kíváncsi komondorszerű kutyus figyelte minden lopakodó lépteit, és mikor már ott tartottak, hogy csaholni, vagy ugatni akartak volna a csinos, harmincas nő inkább jutalomfalatokkal csábította el őket, csakhogy meg ne szólaljanak.
,,Egyetlen pisszenést se! Ha jót akartok magatoknak!” - kötötte a lelkükre, majd kilépett a nagyméret, tágas, takaros családi házuk ajtaján, mélyen beszívta a friss levegő első párit, aztán előbb csak kocogva, alig öt perc múltán pedig már keményen edzeni kezdett. Az igazság az, hogy nem akart sosem elhízni. Bár nem is volt egy hízásra hajlamos alkatú nő. Valahány része lett a mostani egészségmániával beoltott, és szándékosan megfertőzött életnek, mely alapból megkövetelte, hogy egy csinos, modern nő nem csupán szexis, és csinos legyen, de minden porcikájában sportos, fitt, és az egészség mintaképe. Még ha – adott esetben -, valaki kétgyerekes anyuka is. Néhány barátnője valósággal szemeiket meresztve úgy nézett rá legalábbis, mintha szándékos árulást követett volna el nem csupán a női, gyengébbik nem, de az egész emberiség ellen, hogy ti. Képes magát már a hajnalok hajnalán szenvedtetni. S miután férje sikeres jégkorongozó volt, ezért meg is engedhették maguknak, hogy kialakítsanak családi házukon belül, egy edzőszobának nevezett helységet, ahol a legkorszerűbb kondigépek voltak megtalálhatóak, és az ember könnyedén formába is hozhatta magát. Nem volt kötelező konditerembe mennie.
- Drága barátnőm! Nem is igazán értem, hogy miért kell neked szenvedni a taposógéppel, amikor van éppen elég dolgod két gyerkőc mellett! - jegyezte meg kissé értetlenkedve legjobb barátnője, akivel azért néhanapján összeverődtek csajos programokra, és ilyenkor a legtöbb barátnő kicsit féltékeny irigységgel jegyezte meg, hogy ha nekik is ilyen vadítóan dögös virgácsaik volnának a férjeik, vagy párjuk valószínűleg nem más macáknál próbálná megkeresni a boldogságot.
- Szerintem a legfontosabb dolog az, hogy az ember elsősorban önmagát próbálja meg elfogadni, és csak az számít, hogy miként, és hogyan viszonyul az adott környezetéhez, amiben él. - válaszolta sokszor, pedig valójában meg sem akart szólalni, hiszen ha valakinek már volt egy-egy bevett, és jól bejáratott véleménye azt hétszentség, hogy képtelenség lett volna megváltoztatni.
- Mondja az, akinek a férje sikeres, nemzetközileg is elismert sportoló, és vállalkozó. - mondogatták, mire a nő kissé megsértődött, hogy valahányszor egy csajos programra szeretne összefutni az állítólagos barátnőivel egészen bizonyos, hogy elkezdik a maguk sajátságos, gyilkos, kicsinyes hadjárataikat a mások magánéleti boldogságával kapcsolatban, és sajnos addig folytatják, míg az adott illetőt totálisan el nem bizonytalanítják. Most is ez volt a helyzet.
- Mondd csak, édesem?! De most őszintén! Boldog vagy te ebben a látszólag tökéletes kapcsolatban?! - tette fel a kérdést koktélozgatás, lazítás közben egy hangulatos, teraszos étteremben ücsörögve az egyik hölgyemény, akinek szintén két gyereke volt, és látszólag halálosan unalmasra berendezett élete.
Micsoda kérdés ez Brigikém?! - kapta fel a fejét. - Imádom a férjemet, és rajongásig szeretem a gyerekeimet! Ők az én életem! Nem éretm, hogy mi bajod van?! - hangja élesebbé, komolyabbá vált, amit azonnal észrevettek az asztalnál ülök.
- Hé, hékás! Nyugi van! - próbálta kicsit tréfával oldani a másik kedélyét az illetékes barátnő. - Egyáltalán nem azért mondtam, hogy most kiverd nekem itt a hisztit, mint valami gimis kis bakfis. A legjobb barátnők vagyunk, és úgy gondolom, hogy ennyi szerintem mindenkinek jár.
- Ha már említetted, hogy nagyon régóta ismerjük egymást, akkor tudhatod, hogy nekem sosem volt kenyerem a mellébeszélés! Szeretem, ha mindenki megmondja az igazat! Csakis az őszinteséget vagyok hajlandó elfogadni! - kérte ki magának keményen, és határozottan. S míg sokan egyetértőn bólogattak, addig az illető barátnő, aki elkezdte ezt az egészet kicsit visszavett eredeti flegmás, és kissé lekezelő stílusából.
- Jól van már! Istenem! Amióta szülő lettél valahogy sokkal komolyabbá váltál! Minek kell annyi mindent mellre szívnod mi?! - jött egy újabb kérdés.
- Azért kedves barátném, mert éppen elég baj, hogy az emberek szépen lassacskán totálisan kivetkőznek magukból, és úgy viselkednek, mint az állatok, ha tényleg kicsit empatikusabbak, toleránsabbak lennék másokkal is, akkor élhetőbb lenne ez az egész élet. - mondta meg kertelés nélkül a másik arcába vágva a jogos igazságot, és a másik nőn kapásból meglátszott, hogy nem igazán képes rokonszenvezni barátnője sarkalatos véleményével.
Jóformán minden csajos programra jellemző volt ez a fajta markáns felállás. Míg voltak úrinők, akik jobbára azt a véleményt képviselték, hogy az anyagi biztonság és a vele járó kiváltságos életmód következésképp unalmasságot szül, addig a sportos, kétgyerekes anyuka homlokegyenest mást nézetet vallott, és ebben senki sem akadályozhatta meg.
Úgy döntött, hogy az edzés után elviszi a gyerkőcöket: a nagyobbik fiút az iskolába, míg a kisebbik lányt az oviba, majd utána megpróbál kicsit dolgozgatni home office munkakörben. Ebben a tekintetben talán szerencsésebb is volt, mint akár sok más hasonló cipőben járó anyuka és dolgozó nő, hiszen a legtöbben még mindig nem engedhették meg maguknak, hogy otthonról dolgozzanak. Sajnos léteztek olyan munkakörök, és beosztások, melyek kimondatlanul is megkövetelték a személyes részvételt.
- Érezzétek magatok jól gyerekek, és tanuljatok valami fantasztikusat! - puszilta meg előbb a kislányt, majd később a nagyobbik fiút, aki kicsit szégyellte az anyukáját, legalábbis az ő korában.
Amikor visszaért a takaros családi házukba elfelejtette, hogy megkellett volna etetnie a kutyákat, de mit volt mit tenni gyorsan kinyitotta a spájz ajtaját, és kicsit szomorkásan tapasztalta, hogy az összes kutyatápszer elfogyott. Hát nem volt más hátra, mint ismételten útra kelni. Még szerencse, hogy a hozzájuk legközelebb eső szomszéd kertvárosi utcácskában volt egy bolt, ahol lehetett állateledelt is kapni, méghozzá extra nagyadag kiszerelésben, így a sportos anyuka azonnal biciklire pattant, és elkerekezett a boltig, ahol vett két nagy zacskó tápszert, majd visszakerekezett és megetette az öt négylábú kedvencét. Hiába! Valakinek ezt is meg kell csinálnia! - konstatálta, majd felment az emeleti dolgozószobába, ahonnét valóságos festői, romantikus panoráma nyílt a környező kisebb dombokra, és fenyőfákra is. Kinyitotta az ablakokat, hogy jó mélyeket lélegezhessen az erdei friss levegőből, aztán elővett egy közepesméretű, hófehér vásznat és festeni kezdett. Nem pusztán csak egyszerű vonalakat húzott a vászonra festékkel, de összefüggő portrészerű alakokat is elkészíteni. Vizsgáltatta, többször körbejárta alakjait, figuráit, és kisebb környezetét, majd időnként hátralépett. Meglehetősen szigorú és kemény kritikus volt önmagával szemben, de hát azt ő is hamarján belátta, hogy az alkotási folyamatot szigorúan tilos siettetni. Az utóbbi pár évben kicsit gyanakodni kezdett sikeres férjére. Vajon egyenesen hazajön munka, és megbeszélés után, vagy még beugrik valahova? Vajon annyira megbízható és hűséges hozzá, amennyire a felsége hozzá?! Vajon mennyit bírnak ki a tipikus párkapcsolatok? Hat esetleg tíz évet? Mióta is vannak már úgy istenigazán együtt? Hát legalább nyolc-kilenc éve nem több.
Amint a gondolataiba férkőzött a tudatos, már-már megszállott kételkedés, egyre inkább morfondírozni kezdett rajta, hogy jó volna talán, ha férjével komolyan tartanának egymás között egy igazi, kiveséző beszélgetést, mert hátha sok minden kiderülne belőle, és még az is lehet, hogy tanulnának is egymás elkövetett hibáiból.
Férje aznap este később jött haza mint szokott. A gyerkőcök már fél nyolckor menetrend szerint lefeküdtek, míg az anyuka bekapcsolt olvasólámpa mellett virrasztott, és megpróbált természetesen viselkedni, hogy férje még véletlenül se foghasson gyanút arra vonatkozóan, hogy a bizalma megrendülni látszott.
- Ó... nem is tudtam, hogy te még ébren vagy...? - kérdezte, amikor bement a hálószobába levetni az öltönyét, ingét, és nadrágját.
- Arra gondoltam, hogy miért ne várhatnálak meg! Vagy talán baj?! - kockáztatott meg egy kérdést.
- Nem! Sőt! Nagyon rendes, és figyelmes tőled! - óvatosan a nagyméretű ágyukhoz lépett és megcsókolta felesége homlokát. - Tudod, mi kicsivel nehezebb napom volt, és ilyenkor azért utálom magamat, mert úgy érezem, hogy elrablom a kis családomtól az értékes időt, amit veletetek is tölthetnék. - ez nagyon szépen, és szívhez szólón hangzott, de vajon mennyi lehetett az igazságtartalma?!
- Figyelj csak szívem? Mit szólnál hozzá, ha a hétvégén csak úgy kettesben elutaznánk valahova? A gyerkőcöket pedig kivinnék a nagymamáékhoz? Na, benne vagy? - kérdezte érdeklődve.
- Hú! Semmire se vágyom jobban, de az a helyzet, hogy – vett egy nagyon mély levegőt, hogy kifújja a feszültségét- , nagyon zsúfolt már most ez a hét, és nem hiszem, hogy a mostani hétvége alkalmas lenne... de ha nagyon szeretnél, felőlem... - gyorsan beugrott a frissítő zuhanykabinba, ami a hálószoba mellett volt, s miközben letusolt felesége tüzetesen megpróbálta átvizsgálni holmiját, nem talál-e árulkodó, vagy leleplező nyomokat. Eltekintve a férfi dezodor átható illatától, és az izzadságtól semmi figyelemreméltó jelet nem vett észre, és férje is teljesen természetes módon viselkedett. Meglehet, csak ő csinált mindenből akkora nagy hajcihőt. Lehetséges, hogy semmi sem igaz, amit eddig képzelt, vagy gondolt.
Mindenesetre másnap szándékosan úgy időzítette a programját, hogy követhesse férjét, amint munkába megy. Amikor átestek mind a négyen a szokásos reggeli formalitásokon, és férje mindenkitől elköszönt egy-egy puszival, majd beszállt az autójába, miután a gyerekeket elvitte oviba, és suliba ő is készen állt rá, hogy felderítse a dolgokat.
Arra gondolt, hogy két hellyel odébb parkol le autójával, hogy ne legyen annyira feltűnő. Látszólag semmi különöset nem vett észre. Férje a szokott módon a munkahelye parkolóházában parkolta le autóját, és a lépcsőházat használta közlekedés gyanánt.
Az anyuka úgy döntött, hogy türelmesen várakozni fog. Keresett valami nyugtató zenét az autósrádióban, de csupán csak az egyik 80-90-es évek zenei slágereit ajnározó rádióadót találta meg. Így hát azt hallgatta nagyjából negyvenöt-ötven percig, amíg unatkozni nem kezdett. Nemsokára ebédidőre járt az idő, és elfelejtett reggelizni, így úgy döntött, hogy elugrik valahova a környékre egy jót, és finomat enni. Minek kellene koplalnia, nem igaz?! Kiugrott az autóból, amit gondosan bezárt maga után, majd meglátott egy szendvicseket forgalmazó utcai árust, ahol falafelt, és eredeti sült krumplis gyrost is lehetett kapni. Azonnal bement, és vett két nagyadag ételt elvitelre. Alig várta már, hogy később megkóstolhassa, és ha itt volt férje munkahelye közelében mi sem lehet annál természetesebb, minthogy egy gondoskodó feleség visz egy kis harapnivalót imádott urának. Nem igaz?!
Amint visszament a parkolóhoz és újfent beült az utastérbe csak akkor vette észre, hogy férje a sarkon álldogál, és egy csinos, nagy dögös hölgyet ölelget. Úgy nézett ki, hogy rengeteget évődnek, mosolyognak egymásra. Ezek voltak azok a tipikus, eltéveszthetetlen jelek, amit egy valódi nő valósággal azonnal megértett. Mégis nem tudta felfogni, hogy akkor mi volt a probléma házasságukkal, hogy férje islyesmire vetemedett? Most akkor mit csináljon? Ha most bemegy a munkahelyre és közli a recepción, hogy férjének hozott egy kis ételt, akkor a recepciósok a végén még könnyedén le is buktathatják, és akkor később majd neki kell magyarázatokba bocsátkoznia, miszerint: egész álló nap megfigyelte a saját férjét. Ellenben, ha esetleg később teszi szóvá, lehet, hogy férje lesz az, aki magába fordul, vagy bezárkózik. Kicsit vegyesre sikeredett ez az okfejtés. Gázt adott, és kikanyarodva a parkolóból egyenesen hazament. Úgy érezte ki kell szellőzetnie a fejét. Először ő is arra gondolt, hogy biztos csak egy nagyon lelkes női alkalmazottról, vagy ügyfélről lehet szó, aki csak túlbuzgó köszönetét szerette volna férjének kifejezni, mégis ahogy később visszagondolt kettejük sugárzó arcára, ahogy úgy mosolyogtak kissé gyerekesen, bárgyún, akár a kamasz szerelmesek váratlanul elfogta az émelygő hányinger. Később amikor már tisztábban tudott gondolkodni rájött, hogy az emberek változnak, és lehetséges, hogy férje is megváltozott bizonyos szempontból; mások lettek az igényei, és a körülmények, melyeket csak ő nem vett észre.
Kamaszkora óta nem sokat sírt, de a felismerés ilyentén előérzetén valósággal potyogni kezdtek sűrűn csalódottságának könnycseppjei. Arra gondolt, hogy a gyerekeknek – egyelőre -, semmit sem szabad se megtudniuk, vagy megsejteniük abból, ami történt. Bár azzal tisztában volt, hogy előbb-utóbb mégiscsak megtudják majd, hogy apu mással vigasztalódik. Annyira elveszettnek, és árvának érezte ebben a percben önmagát, hogy önkéntelenül is még az önsajnálattal is viaskodni, hadakozni kényszerült.
Férje – érdekes módon -, ma időben jött haza a munkából. Délután negyed ötkor lépett be az ajtón, és rögtön gyerekeit puszilgatta körbe hozva nekik egy kis csekélységet, majd megérezvén az ínycsiklandó illatfelhőket az amerikai stílusú konyha felé vette az útját, ahol felesége felmelegítette a még délelőtt vásárolt gyrosos ételt.
- Micsoda illatok? Ezt nevezem! Farkaséhes vagyok! - azonnal asztalhoz ült, mert ténylegesen kopogott a szeme, de tudta azt, hogy a családi étkezések rituáléját nem volna szabad mellőzni, így megvárta, míg a gyerekek, és felesége is asztalhoz ülnek. Nagyon finomat ettek, és most végre úgy tűnhetett, hogy egy igazi család van együtt az étkezőben. Később a feleség elmosogatott a gyerekek segítségével, majd amikor minden megvolt és a gyerekek elvonultak játszani a gyerekszobába a feleség komolyan elbeszélgetett az urával:
- Nehéz napod volt szívem?!
- Viszonylag átlagos! Most kevesebb volt az idegeskedés. - vallotta be, mintha mi sem történt volna. - Hát neked? Festegettél, vagy valami kellemesebb dolgot csináltál?
- Hát ez is, az is?! Képzeld csak az egyik ismerősöm látott téged a munkahelyed környékén egy bombázó nővel!
Erre aztán a férj is rögtön felkapta a fejét, és azonnal játszani kezdte a meglepettet, mint aki most hall erről az egészről.
- Hm... tényleg...? Ez érdekes. Az egyik ügyfelem volt... - szabadkozott.
- Tudod a barátnőm azt is mondta, hogy a hölgyike, és te rengeteget mosolyogtatok, és évődtetek egymással. Mondd csak? Féltékenynek kellene lennem?! - rakta támadólag keresztbe maga előtt a kezét.
- De hát kicsi életem! Semmi szükség rá, hogy így felfújd ezt a helyzetet! Tényleg csak egy ügyfél volt a sok közül, aki így köszönte meg, hogy, hogy is mondjam csak... segítettem rajta... - az igazság persze az volt, hogy a feleség nem tudta, hogy most valójában higgyen-e a férjének, vagy továbbra is gyanakodjon.
- De azért őszintén remélem, ha történne valami sorsdöntő változás az életedben azért én lehetek az első akinek szólsz róla, hogy együtt próbáljuk meg kezelni a dolgokat. Ugye?! - hangja komoly, megfontolt, és kimért volt, mondhatni irigység és féltékenységmentes. A férfin mégis nagyon látszott, hogy erősen gondolkodóba eshetett, mert azon az éjszaka alig bírta lehunyni a szemeit...