LÁZADÓ, FEKETE ANGYAL

Egyre jobban verejtékezni kezdett. Elvégre mégiscsak tizenhárom év telt el, és – több, mint valószínű -, hogy a kislány, akiről néhai csoporttársa azt állította, hogy az övé egészen biztosan vegyes fogadtatásban fogja részesíteni őt. Már ha egyáltalán ténylegesen kiderül, hogy valóban-e az ő lánya, és nem valami átverés, aminek egyetlen célja egy kisebbfajta manipulatív vagyonszerzés.
- Ne izgulj semmit Drágám! Istenien festess! - filigrán, csinos barátnője még egy utolsó igazítást végzett a folyamatosan félrecsúszott nyakkendőjével kapcsolatosan, majd megigazította a zakója válltömését is, hiszen az időközben szinte folyamatosan csúszkált. - Így ni! Pompásan áll! - gratulált kicsit saját magának is a jólvégzett munkáért.
- Nagyon köszönöm! Édesem nem kellene egy Teddy-mackó helyett valami mást venni ajándékba? Mégiscsak egy kamasz lányról beszélünk! - kételkedett és hezitált.
- Szerintem nagyon cuki, és nagyon aranyos a maci! Egyébként pedig a jó szándék a fontos! Ha ellenséges veled, akkor az nem a te hibád! - kicsit megvárta, hogy leülepedjenek a gondolatok, majd néhány perccel később még hozzátette: - Figyelj, ha nem gond szeretnélek elkísérni téged!
- Ö... végül is... miért is ne... - egyezett bele, igaz kissé fogát húzva, mert feszélyezte egy másik ember jelenléte, ha fontos találkozóra igyekezett. De hát mégiscsak a barátnője. Élete párja. Ez azért csak jelent valamit, és nemsokára lehetséges, hogy lesz egy kamasz lánya is. Ki tudhatja a sors, vagy a végzet milyen játékot űz vele, nem igaz?!
A csinos barátnő is felkapott magára egy gyönyörű, és nagyon csinos ruhát, melyben valóságos főnyereményként festett, majd beültek az autóba; a férfi az anyósülésen azonnal magára csatolta a biztonsági övet, és önmagában azon imádkozott, hogy épségben, minden rizikó nélkül úszhassák meg ezt a különleges mai napot.
- Nyugi apafej! Megígérem, hogy a KRESZ-szabályait betartva fogok vezetni! - puszilta arcon barátnője, majd mivel hirtelen engedte fel az autó kuplungját ezért kicsit morgott is a motor mire kilőttek a közúti forgalomban.
A találkozás délután kettő körül lett megbeszélve, hiszen a hetedik órának is körülbelül akkor van vége és mire a kamasz lány elvileg hazakerül ők már várni fognak rá hármasban. Lesz aztán jócskán meglepetés, bár ha az ő természetét örökölte, akkor ki nem állhatja majd a meglepetéseket. Egyébként is mi a fenének kell egyáltalán az ördögöt a falra festeni?!
Barátnője vérprofi sofőr volt, elvégre tizenhat éves kora óta szinte megszakítások nélkül csak ő vezetett, és szülei mindig megbíztak benne.
- Szerinted hallgassunk egy kis meditációs zenét? - kérdezte az egyik útkereszteződésnél, ahol éppen piros lámpát kaptak.
- Felőlem! - s gondolatban már felkészült a Metalica, vagy bármilyen Heavy metal zenekar agyzsibongó, kőkemény zúzos rockjára. Ehelyett azonban barátnője figyelmes volt, és tekintettel volt frusztráltságára, és egy olyan rádióadót keresett, ahol főként a 80-90-es évek slágerei mentek.
- Gondolom ez azért megfelel?! - érdeklődött.
A férfi hálás, és fülig szerelmes tekintettel nézett rá, és nagyon örült annak, hogy ennyire össze tudtak csiszolódni alig tíz és fél hónap alatt.
A külvárosi cím, amit megadtak nekik a főváros mostoha kerülete volt, ahol éjszaka már egyáltalán nem tanácsos sem romantikus sétát tenni, sem csak úgy szabadon járni-kelni, ha az ember nem akarja, hogy kirabolják, vagy valami ennél is szörnyűbb dolog történjen vele. A férfi kibámult az ablakon, miközben ölében nem győzte tördelgetni idegességében a kezeit. ,,Vajon milyen lehet a lánya, akit még életében nem látott? Vajon kinek a természetét, és temperamentumát örökölhette? Szereti a könyveket, színházat, zenét? Vajon fél a háziállatoktól? - számos bagatell, és lényegtelen kérdést feltett magának, és megpróbálta – persze csak gondolatban -, megtalálni rá a biztos válaszokat.
- jól vagy életem?! - nézett rá jóformán minden ötödik percben barátnője, aki szemlátomást legalább annyira izgult, és aggódott, akárcsak ő maga, mégis igyekezett rejtegetni érzéseit.
- Igen... azt hiszem... - tudta jól, hogy ez nem győzött valami megnyugtatóan.
- Nem lesz semmi baj édesem! Melletted leszek! A fontos, hogy megpróbáltál mindent! Ez jusson az eszedbe! - igyekezett bátorítani.
Elhagyott épületek, bezárásra ítélt gyártelepek mellett vezetett el az útjuk mire egy mondhatni hangulatos kertvárosi környezetbe értek.
- Hányas szám is a cím? - kérdezte barátnője.
- Hú. Várj csak, felírtam! - azzal elővette nadrágja zsebéből az aprócska cetlit, akire macskakaparással fel volt jegyezve az adott cím. Azt írja, hogy Bokorszéki utca 22.
- Aha! Nos hát, akkor annak itt kell lennie valahol. Tudod mit? Kérdezzük meg a csúcstecknológiás GPS-t, ő vajon mit mondd? - a barátnő kilakozott körmeivel máris betáplálta a lakcím információt a GPS navigációs kézérintős paneljába, és pár másodpercen belül már meg is jelent az érintőképernyőn egy aprócska minitérkép és rajta egy piros autó, ami megmutatta, hogy hol lehetnek éppen?
- Látod, ez a piros autó ez vagyunk mi! A térkép pontosan mutatja az utat! - a barátnő lépésbe tette az autót és lassan közelítettek a megadott címhez, ami egy kiss lepusztult kertesház felé kalauzolta őket.
- Itt lakik az én lányom?! - döbbent meg jócskán a férfi, és nem is igyekezett már titkolni, hogy kissé kiábrándult a jelenlegi helyszín láttán.
- Szerintem egész tűrhető kis házikó! Persze ráférne egy teljes körű renoválás! De a virágok gyönyörűek, nem igaz?
- De! Épp azt akartam mondani. - előbb szállt ki, mint barátnője, hiszen egy úriemberhez úgy illett, hogy tartson be bizonyos illemszabályokat.
- Nagyon köszönöm Drágám! - karolt bele a férfiba, majd lassan, kényelmes tempóban indultak el a ház irányába. Egyszer csak váratlan heves kutyaugatásra lettek figyelmesek. Egy rottweiler típusú négylábú, harcias és masszív kutya rohamozta meg az egyszerű drótkerítést, és nagy volt a valószínűsége, hogy ők lesznek a következő célpontjai, ha sürgősen nem csinálnak valamit.
- Terminátor kussolj már végre! - egy talpig feketébe öltözött, szöges nyakövet, túrabakancsot viselő, szájpiercinges lány szaladt a kutyája után, és látszólag már totálisan elege volt, hogy imádott négylábú kedvence mindig fölösleges galibát csinál. - Mit mondtam neked?! - ragadta meg a nagydarab, testes jószágot előbb a nyakörvénél fogva, aztán később már a száját, és tűhegyes fogait vizsgálgatva. - Ha nem viselkedsz nekem jól, akkor nem kapsz finom kutyakaját! Világos?! - ekkor vette észre, hogy két ember is áll az ajtóban, és a férfi egy plüssmackót szorongat. ,,Micsoda egy kicseszett, idióta banda lehet ez?!” - gondolhatta.
- Kit keresnek? Segíthetek?! - lépett most közelebb egészen a kapuig.
- Szia! Ugye ti itt laktok? - vágott a dolgok közepébe könnyed, fesztelen modorral a barátnő.
- Amióta csak az eszemet tudom! - válaszolta kissé flegmán.
- Itthon van az anyukád, esetleg az apukád? - érdeklődött tovább a barátnő.
- Anyuuuu... - kiáltott be a házba a kamasz lány. - Keresnek!
Néhány pillanattal később megjelent az anyuka is. Első pillantásra az ember el se hitte volna, hogy szépségkirálynő is volt 2002-ben, és hogy egzotikus arca van. Most leginkább egy unatkozó, zsörtölődő, középkorú asszonyra hasonlított, aki még a kákán is csomót keres, és legszívesebb mindenkiben beleköt.
- Hát maguk meg, mit akarnak itt?! - kérdezte ellenségesen.
- Elnézését kérünk kedves asszonyom, de úgy értesültünk, hogy az ön kedves lánya esetleg megtalálta az édesapját, akit mindig is keresett! - mondta el a barátnő az igazat.
- Még hogy az apját, azt a szemétláda senkiházi alkoholista férget! Remélem valamelyik kapualjban már halálra itta magát, mert nem fizeti a gyerektartást, a pénzre meg szükségünk volna! Nézzék csak meg milyen állapotban van ez a rozzant szegényes viskó, és gazos a konyhakert is! Ilyen körülmények között kell nekem a lányomat nevelnem?! - kérdezte talán inkább csak önmagától az önsajnálatban lévő asszonyság.
- Ezt őszintén sajnáljuk kedves asszonyom! Mi csupán érdeklődni szeretnénk, hogy nem járt-e itt bárki az elmúlt napokban, hogy az Ön lányával kapcsolatban kérdéseket tegyen fel?
- Hát, amennyire tudom eddig maguk kérdezgetnek itt már vagy fél órája! Aztán pénzt hoztak-e, mert ha nincs pénz, akkor válaszok sincsenek?! - fordította meg logikai érveit a fifikás asszony, hátha csurran-cseppen valami kis anyagi haszon a számára is.
- Elnézését kérjük kedves asszonyom, hogy raboljuk az idejét, de ha megengedi szeretnénk pár szót a lányával is váltani!
- Mit akarnak maguk a lányomtól?! - förmedt rájuk váratlanul az asszony. - Hordják el innét magukat, amíg szépen mondom! Idejönnek, mert kell valami, és ha nem kapják meg, akkor meg hepciáskodnak! Takarodjanak innét de nyomban! - fenyegette meg őket.
A férfi köpni-nyelni sem tudott valósággal annyira megrémült, hogy földbe gyökerezett a lába. Határozott és mindig talpraesett, gyönyörű barátnője mentette most is meg.
- Asszonyom! Nem szeretnénk semmi felesleges bajt! Csupán néhány kérdésünk lenne a lányához! De ha nem akarja nem erőszak a disznótor! Viszont látásra! - a barátnő azzal fogta magát a férfiba karolt, és úgy tett, mintha elmennének onnét a kis utcácskából. Még szerencse, hogy az autóval egy kicsit távolabb parkoltak le, így legalább nem lesznek olyan feltűnők. Most mindketten visszafelé mentek az autójukhoz.
- Mondd csak, drágám? Felismerted ezt az asszonyt?! - kérdezte bizalmasan megszeppent barátjától, akit szabályos sokként ért ennek a lestrapált, és cinikussá lett asszonyságnak a külseje.
- Hát... hogy őszinte legyek... egyáltalán nem volt ismerős... - töprengett fennhangon.
- Tudod édesem az emberek sokat változnak huszonkét év távlatából.
- az egyszer már biztos! - hajtotta le szomorkásan a fejét, mint aki nagyot csalódott egy újabb élethelyzetben.
- Ugyan már életem! Nem szabadna ennyire magadra venned a dolgokat! Meglásd még előttünk áll az egész nap! Mit szólnál, ha kicsit kirúgnánk a hámból, és elmennék valahová? A férfi erre nem szólt semmit, csak továbbra is merengőn a cipője talpát nézte.
Alig vették észre, amikor a kamaszlány, aki még az imént a nagy harcias kutyájával volt elfoglalva utánuk szaladt:
- Kérem szépen várjanak egy percet... - kimelegedett a futásban, de látszott rajta, hogy jó kondiban lehet.
Előbb a férfi lassított le, és csak azután barátnője.
- Valamit elfelejtettél...? - kérdezte a megilletődött barátnő.
- Elnézést kérek az anyám viselkedése miatt! Ő egy nehéz természetű ember! Előbb mindig támad és csak azután barátkozik. - fújta ki a futás utáni levegőt a talpig feketébe öltözött, lázadó kamasz. - Tudnák esetleg valahol dumálni egy kicsit?! - érdeklődött a remény legapróbb szikrájába kapaszkodva.
- Persze! Gyere velünk! - a barátnő tüstént karon fogta a kissé idegeskedő kamaszlányt és megindultak hármasban a parkoló irányába.
- Tehát? Miben segíthetünk neked?! - tette keresztbe mindkét kezét a barátnő, míg a férfi kíváncsian szemlélte mi történik.
- Nehéz erről beszélni, de megpróbálom... - ismét nagy levegő következett, majd részletesen elmesélte élete történetét kezdve azzal, hogy alig volt három-négy éves, amikor apja egyszer csak úgy döntött, hogy nem jön haza, és lelépett tőlük, majd anyjának három állást is vállalnia kellett, hogy valahogy megtudjanak élni, mert egy sima általános iskolai bizonyítvánnyal elég nehéz boldogulni.
- az igazság sajnos az, hogy valahogy mindig is hiányzott az életemből az apafigura.
- Már megbocsáss, de akkor itt valaki vagy nem mondd igazat, vagy hazudik. - vonta fel a szemöldökét kissé szemre hagyón a nő.
- Tudom mire gondolnak! Anyámnak pénzre lenne szüksége, mert sajnos le vagyunk égve, de ezt még őtőle se gondoltam volna... A lényeg, hogy szerettem volna kicsit úgy érezni, mintha nekem is volna egy igazi apám... - elakadt a hangja, és vigyáznia kellett, mert egyszerre heves érzések rohanták meg.
- Nyugodj meg! Nem történt semmi baj! - adott egy papírzsebkendőt, hogy felitassa fekete tussal kihúzott szeme alatt a nedvességet.
- Tudod mit? Hova szeretnél menni most?! - gondolt egy merészet a barátnő.
- Az egyik osztálytársam mesélte, hogy van egy kurva jó pizzázó a környéken, ahol elviekben még fagyit is lehet kapni! Tudom merre van! - jegyezte meg segítőkészen, és érződött rajta, hogy most nagyon szeretne maga mellé egy baráti jellegű társaságot.
- Akkor beszállás! Drágám, ugye nem baj, ha te a hátsó ülésre szállsz be? - kérdezte a férfit, mire az nemmel felelt, de azért az udvariassági sorrend kedvéért mind a két nőnek kinyitotta az ajtót. A kamaszlánynak ez fölöttébb szokatlan, de különleges élmény lehetett, mert később már az autóban ülve többször megjegyezte, hogy nagyon sok mindent hiányol ebből a mostani ultramodern, ugyanakkor faragatlan korszakból.
- Egyszer jártam egy nálam idősebb pasival, és ő viselkedett ennyire kifinomultan, és romantikusan... - jegyezte meg, miközben a két ülés között folyamatosan szóval tartotta őket.
- Na látod! Vannak még jófej, rendes emberek is a földön, csak nagyon nehéz őket megtalálni! - válaszolta a barátnő, miközben bekanyarodott a főútról az egyik szupermarket parkolójába, ahol az adott pizzázóval egybekötött fagyizó is volt.
- Megérkeztünk! Kiszállás!
Mindhárman kiszálltak, és együtt mentek be a hangulatos étterembe. A kamaszlány félt bevallani, ám később elárulta, hogy most életében először evett peperonis, szalámis pizzát, és csoki, vanília, és sztracsatella fagyit rendelt desszertnek.
A nap hátralévő részét békésen végig beszélgették, és mikor búcsúra került a sor hazavitték a kamaszlányt, aki kicsit újra embernek érezhette magát. Később sem tudhatták meg, hogy a kamaszlány valójában kinek lehetett a lánya, és vajon a házsártosan, és kiálhatatlan viselkedő asszonyság ténylegesen az a gimis szépségkirálynő lehetett, aki azt állította, hogy a lány Szücs Ároné.