VISSZHANGOK A MÚLT FOGSÁGÁBÓL

Reggel hat órakor háromszor csengett Oszkár telefonja. Felemelte a kagylót.
Hangot nem hallott. Egy perc múlva újabb három csengetés légy óvatos próbálta azonosítani a hangot a kétszer három csengetést harminckilenc éve, ezerkilencszázkilencvenöt november huszonegyedikén hallotta először.
Titkos kód volt ez a három jól begyakorlott csengetés. Oszkárnak gyerekként csupán csak korlátozott számú barátai lehettek, hiszen vagy kiközösítették, vagy nyíltan megalázták, és sajnos - a legtöbb esetben -, jócskán meg is verték. Kevés számú barátot engedett csupán bizalmasan közel magához. Megállapodtak barátaival, hogy a kétszer három csengetés lesz hat órakor az ébresztő
- Ki telefonált? - kérdezte barátnője.
- Nem tudom… a hangra sem ismertem rá. Aludj még. Van fél órád
Barátai már legalább tizenöt éve vagy az Egyesült királyságban, vagy Nyugat-Európában éltek, saját, jól berendezkedett családjukkal, és komfortos, jól fizető életmódjukkal.
A hangot olyannak érezte, mintha távolról is, közelről is, magasból is, mélységből is érkezhetett volna.
Talán csak álmodtam, gondolta.
Hónapok óta rosszul aludt.
Álmaiban folyamatosan halottakról álmodott. Elsőként anyai nagymamája jelent meg előtte kopott tréningruhájában, állandóan sántító, csoszogó, aprócska madárlépésekkel. Aggodalmak barázdái voltak pergamenszín arcára ráírva, mintha figyelmeztetni akarná egyetlen felnőtt, középkorúság határvidékén álldogáló unokáját, hogy jó lesz vigyáznia, ha a jövőjére gondol. Később rettegett apja jelent meg, aki talán ha egyszer az életében mondta először, és utoljára, hogy büszke rá, és nagyon megvan vele elégedve! Holott bezzeg nem győzte állandóan az orra alá dörgölni, hogyha kitanulna az irodamárkodás helyett valami jól fizető, kétkezi munkát, akkor talán Oszkár többre is vihetné ebben a nyomoronc életben.
Nem tudott újra elaludni. Az ablakhoz lépett. Napok óta olyan melegek voltak az éjszakák, pedig még csupán március első felét írtak.
- Óvatosan vezess! - mondta minden reggel a
barátnőjének.
Babett fél nyolckor már bent ült nagy méretű irodájában. Ingatlanjogra szakosodott ügyvédként praktizált.
Felkeltette a feleségét.
Amíg Babett a fürdőszobában volt, elkészítette a reggelit. Tejeskávé, pirítós, margarin, baracklekvár.
- Pocsék idő van, vigyázz a kocsival tudom, legyek óvatos, hány órakor kezdesz a cégnél?
- Ma tízkor, addig itthon dolgozom.
- Bent vagyok három óráig, holnap lesz
hosszú napom
- Elmegyek érted.
- Eszünk valamit együtt
Felsegítette a kocsikabátját, Babett puhán szájon csókolta
Oszkár elmosogatta a reggelizőedényeket. Meghallgatta a félnyolcas híreket.
Talált a fiókjában egy régi Naplókötetet.
Hónap elején abba kezdte vezetni ezt a határidőnaplót. Ez némi biztonságérzéssel
Később ő is bement a városba.
Egy idős asszony telepedett két megrakott nylonszatyorral, a szemközt ülő, szatyrát szorongató idős asszony lehunyta a szemét:
- A HÉV-állomásnál szóljon rám, kérem, ha elaludnék. - kérte.
- Én is ott szállok le. - válaszolta. átvette az egyik szatyrot a lépcsőnél.
- Jaj az Isten fizesse meg! - hálálkodott rekedtes hanggal az öregasszony.
,,No persze!” - töprengett, miközben elhaladt egy bankfiók mellett, aminek az ajtajában egy idősebb nénike árulta kissé fonnyadozásban lévő virágcsokrait. Gondolt egyet, és vett egy csokrot.
- Jó napot! Szeretnék venni egy csokrot! - jelentette ki.
- Parancsoljon fiatal úr! Melyiket tetszik? Van itt ám mindenféle! - az idős nő szinte azonnal felélénkült. Aznap egyébként sem volt valami sok forgalma.
- Azt a rózsaszín jácintot, és azt az ibolyás csokrot, ha kérhetném. - látszott, hogy valósággal meghatódik, amikor az öregasszony fonnyadt, pergamenszín kezével óvatosan becsomagolta a két virágot néhány használt újságpapírba.
- Négyezer négyszáz forintot kérek kedveském.
Oszkár odaadta a bankjegyeket, majd elvette a két virágot.
- Köszönöm szépen! - köszönte meg, és mint egy magányos, de annál önbizalommal teljesebb hős vágott neki a hétköznapi forgalomnak. Úgy döntött inkább végigsétál a Múzeum körúton. Váratlanul a gomolyfelhők mögül kisütött a nap, amire egész hajnal óta annyira sóvárgón várakozott. Most vétek lett volna elmulasztani ilyen fenséges, szinte ünnepi alkalmat.
Ha már Múzeum körút, akkor antikváriumok széles választéka kecsegtette az olvasni vágyókat, és nagyon is jó akciós dolgokat ki lehetett fogni.
Gondolt egyet és betért az egyikbe. Odabent egy nyugdíjaskorú, kecskeszakállas, szemüveget viselő bácsika ült a pénztárnál.
- Miben segíthetek kedves uram? - kérdezte a pult mögül.
- Ó, jó napot kívánok! - köszönt Oszkár. - Csak szeretnék körülnézni, és talán válogatni is!
- Annak semmi akadálya kedves Uram! Megkérdezhetem, hogy milyen könyvek érdekelnék?
- Kortárs irodalom, és néhány kevésbé ismeretes verseskötet, főként azok, akik még annyira nem mentek át a köztudatba! - azzal lázas, gyerekes izgalommal máris az egyik vaskos, mennyezetig érő polchoz lépett, és azonnal járni kezdett mohó, kultúrát szomjazó szeme, akár a motolla. Valósággal falta a könyvgerinceken feltűntet címeket, és ha ismeretlen szerző könyvére bukkant nem állhatta meg, hogy bele ne kukkantson egy-két perc erejéig. Így is több mint ötven kerek percet töltött el a meghitt kis antikvárium helységében, miközben a virágokról majdnem tökéletesen megfeledkezett. Mikor összeválogatott jó néhány értékesnek mondható kötetet, és fizetett, majd kilépett a kis boltból óvatosan megindult az ellenkező irányba és úgy döntött, hogy megpróbálja hazáig gyalog megtenni a távot nehogy a virágoknak bármi bajuk essék. Bizonyára jó néhány járókelő, és autós a csodájára járhatott, hogy hova baktat komótosan, és egykedvűen egy termetes, vállas ember az Erzsébet-hídon át, ahol valósággal dübörgött a forgalom vérkeringése, de a legtöbben - szerencsére -, így is ügyet sem vetett rá.
Oszkár mikor hazaért vette észre, hogy bizony jócskán kifárasztotta negyvenéves szervezetét. A két gyönyörű szép virágot friss vízbe rakta és kitette a nappaliba, hadd illatozzanak. Majd szépen, gondosan, egyenként kipakolta értékes könyves kincseit dolgozószobájában.
Mikor barátnője Babett kora este fáradtan hazaért a munkából valósággal majdnem könnyeivel küszködve hatódott meg, hogy virágot kapott barátjától. Nem győzött hálálkodni:
- Jaj drágám! Igazán nem kellett volna! Gyönyörű szép ez az ibolya, és jácint!
- Örülök, ha tetszik!
A telefon hirtelen megcsörrent. Újra az a jellegzetes háromszori csengetés hangzott fel az étkezőbe felszerelt készülékből.
- Halló tessék... - most Babetten volt a sor, hogy felvegye a kagylót. - Kivel beszélek? - kérdezett rá nyíltan.
A vonalban nyugtalan szörcsögésen kívül alig lehetett bármit hallani. Mintha valakik szándékosan folyatták volna a saját nyálukat.
- Szórakozzatok a jó édes anyátokkal seggfejek! - Babett fogta a kagylót, és lecsapta. - Ezekkel másként nem lehet bánni!
Kettesben, romantikus hangulatban vacsoráztak meg, majd Babett elmesélte a munkanapját, és miközben Oszkár türelmesen hallgatott és figyelt. Lelke mélyén még mindig ugyanaz a kicsit naiv, sebezhető örök gyerek volt, aki - annak idején -, nagyon sok mindent intenzíven, teljes erőbedobással megélt.