KÖNNYELMŰ FOGADÁS

Ha elfogadjuk azt a pszichológiai, fejlődéslélektani ételt, miszerint: minden a gyerekkorból fejlődik ki, és indul útjára, abban az esetben nem is lehet igazán csodálkozni azon, hogy Margó, aki mindig is kicsit naiv gyerekesen szeretett hinni az ún. romantikus tündérmesékben, ahol rendszerint jóképű, és remélhetőleg kastéllyal, és vagyonnal rendelkező hercegek, és hercegnők hemzsegtek, és a szegény nincstelen lány lett végül a befutó, igazán nem lehet tehát csodálkozni, és egy háromszázhatvan fokos fordulatot vett az élete, amikor megismerkedett váratlanul egy nagyon markáns, és jóképű üzletemberrel Tamással.
A legjobb barátnői társaságában töltötte éppen a munkaidő utáni idejét kedvenc narancsos ízesítésű koktélját kortyolgatva. Az ilyen csajos összeröffenések alkalmával rendszerint mindig egyetlen téma körül forgott a beszélgetést, miszerint:. melyik pasi néz ki úgy, akibe menten belelehetne szeretni, és még ha csak a flört, vagy alkalmi kapcsolat pusztán csak egyetlen görbe éjszakáról szól, már megérte, hiszen nagyon sok nőnek talán az lehetett az egyetlen igazi alkalma, hogy kifoghassa a megfelelő csúcskategóriás pasit, akire talán egész életében várt.
- Odas! skubizzatok csajok! - kiáltott fel Margó, miközben kacskaringós szívószálát kissé ügyetlenül úgy próbálta szájpadlásával egyensúlyozni, hogy kis híján félrenyelte a műanyag szálat. - Ott az a zakós pasi! Szerintem nagyon ott van! annyira jóképű! Szerintem isteneket művelhet az ágyban. lelkendezett hosszú, álomittas sóhajokkal, mint aki már most totálisan szerelmes.
- Ugyan menj már te lökött picsa! - vetette a szemére egy másik fotómodellalkatú bombázó hölgyemény, aki - úgy festett -, szintén tudja, hogy mitől döglik a légy. - Az a baj a jóképűséggel, hogy a pasik rendszerint kikapós házasságban élnek valakivel, hiszen a ronda pasikat senki se kívánja magának.
- Így igaz csajszi! - kontrázott az asztalnál ülő harmadik hölgy, aki jószerivel a hét öt napját a konditeremben töltötte, vagy épp a Margit-szigeti futópályán izzadva, mert már a pluszkilóknak a puszta gondolatát sem bírta volna önmagán elviselni. Margót bűntudat gyötörte. Elvégre ha egy kislány úgy tölti a gyerekkorát, hogy leginkább egy pápaszemes, dagadék bálnára hasonlít görbe fogakkal, és szódásszifonra hasonlító szemüveggel, akkor ne nagyon csodálkozzon azon, hogy a kamaszkor bizony jelentős fizikai változásokat fog hozni az életében, és kívülről totálisan átformálja annyira, hogy a szalagavatón, aztán később az érettségi banketten a fik nem győznek élet-halál harcot vívni a kegyeiért, hiszen annyira szuper ultra dögös lett egyszemélyben.
- Ugyan már csajok! felelte Margó, mert mindig szerette tesztelni az embereket annak a megállapítása véget, hogy kiben bízhat meg, és kiben nem. Most is egy már meglévő alkupozíciót feszegetett. - Fogadok bármiben, hogy az első kövér embert eltudom csábítani, és a tenyeremből fog enni. Sőt! Nemcsak, hogy a legjobb barátnője leszek, de olyan csúcskategóriás pasit faragok belőle, amilyet még nem pipált ez a konzum világ! - jelentette ki nem kis büszkeséggel, mire a másik három hölgyemény azonnal ráharapott.
- Akkor erre iszunk gyerekek! - mind a négyük saját italát vette a kezébe, és nagyot kortyolt mintegy elképesen megpecsételve az alkut. Amint ezt megbeszélték Margó kinyújtóztatta nagyon hosszú, és egzotikus lábait, megigazította kifogástalan sminkjét és vidáman a kiszemelt dagadék férfihez galoppozott, akiről már messzire ordított, hogy aznap tragikusan rossz napja lehet.
- Bocsáss meg! Figyu! Ne haragudj, hogy megszólítalak... - kezdte ismerkedő hódítását. - Észrevettem, hogy nagyon magad alatt lehetsz, és csak szeretnék veled egy kicsit őszintén elbeszélgetni, hátha attól te is megkönnyebbülnél. - Hangja ténylegesen annyira őszintének, és ugyanakkor közvetlennek érződött, hogy a totálisan lelki letargiában vergődő férfi nem győzte eltátani a száját nagy megdöbbenésében, hogy egy ilyen csúcsbombázó hölgyemény, mint Margó egyáltalán leszólította, és kedvesen szóba is állt vele.
- Ö... bocsásson meg... ma nem vagyok formában... - kezdte, majd kisebb szünet után. - Kérem foglaljon nyugodtan helyet. - Gáláns gesztusként kihúzta Margó előtt a háromlábú bárszéket. Margó jócskán meglepődött, mert általában fellengzős,. arrogáns, bunkóagyú pasikhoz volt szokva.
- Hát... nagyon köszönöm... Margó vagyok... - nyújtotta feléje a kezét, és szinte azonnal bizseregni kezdett enyhén napbarnított bőre, amikor a férfi megcsókolta kézfejét. - Ön igazán... nagyon kedves...
- Elnézést, hogy nem vagyok valószínűleg a legjobb társaság ma ese, de sajnos nemrég kirúgtak az állásomból, és ajnos személyes tragédiák is történtek, ami miatt nagyon sok minden tönkre ment... - hangja annyira markáns, mégis kisfiúsan őszinte volt, hogy Margó egyre inkább úgy érezte ezt a férfit muszáj megvigasztalnia. Erre a férfira vigyáznia kellene, legalább is addig az időig, amíg ki nem lábal a lelki kálváriából.
- Jaj most jövök csak, hogy még be sem mutatkoztam! Tamás vagyok! nyújtott kezet, amit Margó igyekezett határozottan, és erősen megszorítani, hogy még véletlenül se leplezze le a vonzódását.
- Nagyon örülök a szerencsének kedves Tamás! Megkérdezhetem, hogy mi történt Önnel, ami miatt ennyire szomorú, és levert? - érdeklődésében most nem volt semmi félreérthető hátsószándék, vagy manipuláció, ami esetleg arra engedte volna következtetni a férfi, hogy nem bízhat meg ebben a nőben.
- Tudja történelemet, és irodalmat tanítottam egy iskolában, és alig öt és fél év után közölte velem az igazgatónő, hogy másnak kell a hely! Ami hazugság volt, mert a kezdetektől nem voltam neki szimpatikus! Amikor megmondtam, hogy az osztályomban senki sem tud szövegértőn olvasni, pedig tizenkét éves gyerekekről beszélünk az igazgatónő könnyedén legyintett és azt mondta, hogy én foglalkozzam továbbra is az előírt tantervvel, meg a tananyaggal a többit pedig bízzam rá. Na akkor azt mondtam, ha most nem hagyom itt azt a hazug kóceráj, akkor egy egész életre bánni fogom! Ezt még tetézte, hogy nem sokkal később meghalt apám infarktusban, és hát szóval... nem volt éppenséggel felhőtlen a kapcsolatunk, már ha érti, hogy mire gondolok?!
- Ó, hát... nagyon sajnálom, és őszinte részvétem... - rebegte. - Aztán mi történt? - fogta meg a férfi szőrös, majomszerű kezét együttérzése jeleként.
- Hát... volt, hogy egy nap négy casting on, és állásinterjún is megfordultam, de az istenek nem jött össze a dolog. Azt érzem, hogy kicsit megkeseredett, és cinikussá váltam, amiatt, hogy másoknak tálcán kínálja az élet a lehetőségeit, míg a magamfajta átlagos kisembereket gyakorlatilag bedarálja a rostán. - keserű, kicsit filozofikus megállapítás volt, vonta le a következtéseit Margó, ám mégis szívből jött, és ez a legtöbb, amit az ember megtehet.
- Arra gondoltam kedves Tamás, hogy úgy is olyan kellemes, romantikus esténk van, és mit szólna hozzá, ha itt hagynánk ezt a helyet, és inkább sétálnánk egyet... Persze semmi kényszer, csak ha Önnek megfelel?! - dallamosan búgó hangja, vagy barátságos, huncutkás mosolya - látszólag -, szinte azonnal elvarázsolta a férfit.
- Ez jól hangzik... de egyáltalán nem szeretnék zavarni, vagy kellemetlenkedni... - habozott.
- Jaj, ugyan már! Nem mondták még magának, hogy olyan gyerekes?
- Igen! Erre már többször volt példa!- felállt, amikor Margó is, és megint segített a bárszékkel, amit Margó nagyra értékelt. Aztán Margó a férfi karjába karolt, mintha csak tényleg a barátnője lenne, és látványosan, lassítva kisétáltak a helyről. Margó szándékosan ügyelt rá, hogy barátnői is pontosan láthassák, hogy sikerült a terv első része. Most bezzeg majd pukkadozhatnak magukban a sárga irigységtől. Ha csak erre gondolt kisebb büszkeséget, és elégtételféleséget érzett.
- Mit szólna, ha elvinném a kocsimmal? Hol is lakik pontosan? - aprócska retiküljéből most elkerült egy kocsikulcs egy tetszetős riasztóval együtt, amit megnyomott, és a parkolóban máris sárgás lámpákkal, éles vijjogó hangon megláthatták Margó autóját.
- Biztos, hogy nem okozok gondot?! - kérdezte újból Tamás.
- Ha még egyszer azt mondja kedves Tamás, hogy Ön kolonc az ember nyakán én esküszöm, hogy kimenekülök ebből a világból! - ártatlan kis tréfának szánta ezt a kis megjegyzését, ám látszott, hogy a férfi valósággal beijedt, mert az este hátralévő részében jócskán megválogatta a szavait.
- Várjon kinyitom az ajtót! - azzal máris a vezetőülés felüli oldalon termett, és kinyitotta az ajtót Margó előtt, akiben most tudatosult, hogy bizony kellemesen félreismerte ezt a különleges embert.
- Igazán nem kellett volna kedves Tamás, de nagyra értékelem. - válaszolta, majd könnyed, futó puszit adott a megilletődött férfiak, aki jócskán meglepődött, mert köpni-nyelni is alig tudott. Margó elegánsan, női finomsággal beszállt a vezetőülésbe, és kinyitotta a férfi előtt az ajtót, hogy ezzel is viszonozza a gáláns szívességet. Amikor később a férfi is beszállt mellé Margó egyenesen neki szegezte a kérdést:
- Akkor hova menjünk?! Hova vihetem?
- Ö... Budaörs nem lenne túlzottan messze? - kérdezte élszegen.
- Micsoda véletlen! Épp útba esik! Látja kedves Tamás már csak ezért is mennyire üdítő változatosság, hogy mi megismerkedtünk. - Margó azonnal gázt adott és mivel a sebváltót kicsit szokása volt hamarabb felengedni most kerekeket csikorgatva vágódtak ki egyenesen a késő esti forgalomba.
- Tud vezetni Tamás? - kérdezte egy idő után.
- Nos... hát... nem igazán...
- Akkor most igen, vagy nem?!
- Nem! Tudja az apám erőltette egy ideig, aztán, amikor belátta, hogy engem más dolgok érdekeltek morogva abbamaradt ez a dolog is.
- Mivel foglalkozott az apja?
- Kamionvezető volt, és mindig fantasztikus dolgokat hozott magával egy-egy külföldi útjáról. A legnehezebb dolog az volt, hogy sosem tudtunk elegendő időt egymással eltölteni, mert mindig mennie kellett valahová, és azt hiszem ez meg is határozta a gyanakvó gyerekkoromat. - vallotta be.
- Ó... értem! Nekem is kicsit zűrösen alkut a kislánykorom. most először hallotta magát őszintén és tökéletesen bizalmasan beszélnie egy olyan emberrel, akivel lelki rokonságot vélt felfedezni. - Képzeljen el szemüveges, kapafogú, duci kislányt, akinek alig akadt barátja, és inkább csak gúnyolódások, és gyilkos tréfák céltáblája volt, aztán jött a mindent megváltoztató kamaszkor, és szexis bombázóvá változott, akit mindenki megakart szerezni magának.
- Bocsásson meg drága Margó, de ez kissé.. hihetetlenek tűnik. - jegyezte meg óvatosan.
- Nekem mondja! Képzelje, amikor a szalagavatós bálon, majd később z érettségi bankettre belibegtem a sok sejtető, sokat megmutató ruhámban azoknak az embereknek csorgott csak igazán a nyála, akik anno kiröhögtek, és szemétkedek velem. Ha létezik a bosszú és a jogos elégtétel fogalma, akkor még jól is tettem, hogy kiálltam önmagamért. - hangja büszkeségtől csengett, de érződött rajta egy mélyebb, szomorkásabb érzelem is, melyet csupán csak a mélyebb érzésű emberek képesek észre venni.
- Ez valóban hihetetlen történetnek hangzik. Őszintén sajnálom, hogy ennyit kellett tűrnie, és szenvednie. - úgy nézett rá, mint egy árva, magára hagyott kisfiú, aki hasonló kegyetlen dolgokat élhetett át. Mintha azonnal megszületett, és létrejött volna kettejük között a láthatatlan összhang.
- Milyen volt a gyerekkora Tamás? - folytatta a kérdezősködést. A férfin jócskán meglátszott, hogy nem szívesen beszél másoknak a gyerekkoráról nemhogy egy vadidegen, gyönyörű nőnek, de valami arra indította, hogy sok mindent elmeséljen neki.
- Az anyai nagymamám nevelt fel, és örökre hálás leszek neki, mert olyan alapigazságokban hitt, és emberi értékeket vallott, amit mostanság sajnos egyre kevesebben vallanak. A szüleim is nagyon sokat foglalkoztak velem, mégis sokszor úgy éreztem, hogy nincsenek barátaim, és csak nagyon kevés embernek engedem meg, hogy igazán megismerjenek. Később tesztelni kezdtem az embereket, és mindenféle kisebb hazugságot találtam ki, mert arra voltam kíváncsi, hogy mennyire vagyok képes megbízni a másikban, aztán egy idő után az élet pofont adott, de még utána is azt mondtam magamnak, hogy igaz bízni kell az emberekben, de nem ár, ha az embernek van valami terve, és sütnivalója.
Margó most úgy érezte magát, mintha egyszemélyben lenne ügyvéd vagy ügyész és ugyanakkor ítéletet hírdető bíró. Talán nem is volt semmi joga hozzá, hogy ennyire személyesen vájkáljon egy másik ember magánéletében, de akkor is... volt a férfiben valami kellemes, védelemre szoruló benső tulajdonság, ami most jócskán izgatni kezdte lelkét. Mintha ő volna ennek az embernek a nővére, akinek az a feladata, hogy kibékítse a külvilágban tapasztalható ellentéteket. Ez furcsa, bensőséges érzéseket váltott ki belőle.
- Látja kedves Tamás ahogy egyre inkább megismerjük egymást őszintén, és igazán a végén még könnyen elképzelhető, hogy a legjobb barátok leszünk!- hatásszünetet tartott, hogy felmérje a férfi pontosan megértette-e a szavait. - Most viszont ha megengedi szeretnék egy nagyon személyes kérdést feltenni, és bocsátson meg, hogy felteszem...
A férfi bólintással jelezte, hogy megérti, és beleegyezik a kérdésbe.
- Hogy létezik, hogy egy ennyire intelligens és messzemenőig romantikus, udvarias úriember, mint amilyen maga még mindig az agglegények táborát erősíti?! Ez számomra kissé fura!
- Hú! Ez elég nehéz nekem, de megpróbálok a kérdésre válaszolni. - nagy levegőt vett, és szünetet tartott. Érződött, hogy muszáj megválogatnia a szavait. - Igen, volt valakim, aki sajnos - mint utóbb kiderült -, nem az volt, akinek mutatta magát, és pár héttel az esküvő előtt ő volt az, aki befejezte a kettőnk kapcsolatát, amikor megcsalt engem. - hangja reszketővé vált, és Margónak muszáj volt vigyáznia, hogy nehogy tovább feszítse az érzékeny húrokat, mert félő volt, hogy a végén elszakadással fenyegetnek.
- Jaj, bocsásson meg... ez rettenetes! Tényleg őszintén sajnálom... - hebegett-habogott. Ebben a percben egy agymosottidiótának gondolta magát, amiért ilyenek kérdezett egy védtelen férfitól, aki most látszólag azérzelmi labilitás és a tartós sebezhetőség határmezsgyéjén egyensúlyoz magában.
Hosszú percek teltek el mire a férfi megmerte kérdezni, hogy Margónak is volt-e valakije?
- Látom ,,kölcsönkenyér visszajár“ - játékot játszunk. Nembánom! Igen, nekem is volt egy nagyon komoly kapcsolatom! Én voltam a hülye, mert a pasim házas volt, és persze égre-földre esküdözött, hogy majd elválik a feleségétől, és a három gyönyörű gyerekétől, és akkor boldogan élhetünk, míg meg nem halunk, de aztán rá kellett döbbennem a keserű igazságra, miszerint az ilyen genya férgek sohasem mondanak igazat, és csupán csak kihasználják a szeretetre és lelki biztonságra éhező nőket. nyugtasson meg kérem Tamás, hogy Ön sosem tenne ilyet?! - kérdezett vissza, maga sem értette, hogy miért.
- Ez a legnagyobb gonoszág lenne a nőkkel szemben! - vallotta meg, és most olyan jó volt a versmondó hangjába kapaszkodni. Mintha Margót egyszerre simogatná, vigasztalná, és el is ringatná. Mindent egyben.
- Mit gondol kedves Tamás? Lehetnénk mi igazán jóbarátok?!
- Abszolút! Az nagyon jó lenne... - felelte félszegen.
Margó magának sem merte beismerni, de most először érezte, hogy ezzel a különleges férfival elkezdődhet valami egészen fantasztikus kapcsolat, csak engednie kell néha, hogy sodródhasson azzal a bizonyos árral.
Még abban a hónapban bemutatta a férfit a szüleinek, akik már kezdtek róla lemondani, hogy egyetlen lányuk örök időkre pártában marad, aztán később zártkörű szertartáson megházasodtak, és azonnal elrepültek egy egzotikus távoli óceáni szigetre, ahol eltételek nélkül, és visszavonhatatlanul egymásba szerettek. Később Margó nehezen tudta elhinni, hogy két csodálatos gyerekük született, és végre révbe ért közös életük.