KÉT LÉPÉST HÁTRA ÉS EGYET ELŐRE, AVAGY A SÉRELMEK GYÓGYÍTÁSA

Amolyan kidobó emberre hasonlított, aki - nem tudni, hogy a tesztoszteron, vagy a tömegnövelők hatására, de méretes bicepszekkel, és mackós, Hulk-testalkattal volt megáldva. Ha az ember egy kiadósan tápláló, és - reményei szerint -, kellőképpen gusztusos, és nyálcsorgató hamburgerre vágyik, méghozzá eredetinek mondott belga sajtszószos rósejbnivel, akkor ideális választásnak tűnik a Diósdi Vadkan hamburgeres büfé-bisztró, ami eredeti füstölt faburkolatos rusztikus dizájnjával már önmagában is azonnal elvarázsolja a legtöbb embert.
A másik férfi éppen a csinos, filigrán barátnőjével érkezett, aki valósággal élt-halt az effajta törzshelyekért, ahol az ember végre az egésznapos hajtás után kiadósan kiengedheti a felgyülemlett feszültséget, mely egész végig lelke rejtett zugaiban lappangott.
- Üdvözletem a gyönyörű hölgynek! - vetette oda a mackós kidobó ember, aki úgy tűnt nagyon is mustrálja és szemrevételezi a hölgy bombázó, és megnyerő fizikai adottságait.
- Szia! Van nálatok szabad asztal? - kérdezte kedvesen mosolyogva a hölgy. Szinte mindenkivel előzékenyen, és kedvesen viselkedett, közvetlen volt, amit a legtöbb ember tudott is értékelni, hiszen úgy tűnt, hogy az illető hölgyet érdeklik az emberek kicsinyes problémái, és bajai.
- Hát kiscicám! Az attól függ... - jegyezte meg húsos ajkait kéjes élvezettel megnyalva a Hulk-tesztoszterontitán, aki mintha most szándékosan is befeszült volna a fekete Security-poló.
- Azért csak akadna egy szabad asztalotok! Kérlek szépen... - tette hozzá a csinos, filigrán hölgy.
- Hát... mindjárt megnézem, hogy mit tehetek! Addig dobjátok le magatokat a bárpultnál és igyatok valami finomat! A vendégeim vagytok! - vetette oda hanyagon, félvállról a kidobó ember, majd hátra ment a helységben, hogy szót váltson a főnökével, hogy ebben az esetben mi a teendő. A csinos hölgy valósággal maga után húzta kissé erőszakosan a jócskán megilletődött pasiját, aki - legalább is -, úgy tűnhetett, hogy szinte azonnal felismerte a kidobó emberben legalább huszonvalahány éve nem látott osztálytársát, és most valósággal is a pánikroham kerülgette afölötti tartós félelmében, hogyha osztálytársai is azonnal felismeri őt - pedig állítólag sokat változott -, akkor megint egy vége-hossza nincs kellemetlen, könyörtelen szópárbajba fog belecsöppenni önhibáján kívül, holott most azért hagyta, hogy barátnője elcipelje ide, mert igazán szerette volna a lehető legjobban érezni magát, és tartósan kiengedni a gőzt, amit mostanság egyre kevésbé tudott megtenni, hiszen voltak olyan strapás, agyonhajszolt hétköznapjai, amikor ténylegesen úgy érezhette magát, mint akit szabályosan is agyonnyomnak a mázsás gondok.
- Figyelj édesem! Te addig ülj csak le és rendelj nekem egy Virgin Mojito koktélt, magadnak pedig ami tetszik! - könnyed, futó puszit adott a kissé bepánikolt férfi pirospozsgás arcára, majd szemmel tartotta a kidobó embert, aki - szemmel láthatóan -, alig húsz percen belül már jött is vissza, és mivel azonnal meglátta a csinos hölgyet egyenesen felé tartott.
- Szóval cicuskám... az a helyzet, hogy jelenleg minden asztalunk foglalt, de talán tudok nektek egy kis szabad helyet szorítani, feltéve persze ha... - szinte élvezettel kitartotta a hatásszünetet, hogy feszültséget és drámát teremtsen.
- Igen? Csupa fül vagyok! - tette ellenségesen keresztbe maga előtt mind a két karját a hölgy.
- Fogalmazzunk úgy, ha nem zavar benneteket az extrém környezet!
- Sőt! Egy kérdésem lenne! Mit jelent a te fogalmaid szerint az extrém környezet? - kezdett kíváncsiskodni a hölgy.
- Nos... hát... igen... az egy amolyan speciális hely, de ha bevállaljátok megígérem, hogy nem fogtok nagyon csalódni! - fogalmazott mosolyogva, mint aki már előre sejti, hogy mi fog következni.
- Nos, akkor szeretnénk végre egy asztalt kapni, és kiadósan kajálni valamit. Persze csak, ha nem túl bonyolult?!
- Már miért lenne az?! Nyugi van kisanyám! Csak szívózok, mert tesztellek, de látom, hogy te egy tutti frankó csajszi vagy! Nem kell mindjárt parázni. A lovagod merre van?! - próbált kicsit bevágódni, és flörtölni vegyesen.
- Nemsokára itt is lesz, és ő korántsem olyan kedves, és megértő mint én!
- Ó, tényleg?! Kurvára összeszarom magam! De viccet félretéve! Gyertek velem és megmutatom a csúcsszuper asztalotokat!
- Várj egy kicsit! - A hölgy gyorsan a bárpult felé sietett, és még magassarkú cipőjével is volt benne valami leírhatatlanul egzotikus és nőies, ami csak egészen kivételes emberekre jellemző.
- Édesem! Felszabadult egy asztal! Úgyhogy gyerünk! Most vagy soha!
- Ö... izé... rendeltem egy koktélt, ahogy kérted! - szabadkozott a férfi.
- Mindig mondtam, hogy kész főnyeremény vagy! - vette el a koktélos poharat, és máris egy nagyot kortyolt bele, mint akit valósággal kínoz a tartós szomjúság. - Hú. Ez istenien finom! Te rendeltél magadnak valami italt...?
- Tényleg! Látod ez ki is ment a fejemből! - szabadkozott.
- Semmi baj drágám! Most pedig menjünk gyorsan az asztalunkhoz! - azzal újfent húzni kezdte a megszeppent lovagot a büfé hátsó része felé, egy amolyan igazán sötét, alvilági, és rusztikus helyre, ahol legfeljebb csupán a gyér világtás nyújthatott némi világosságot.
- Hát... ez volna az cicukám! - mutatott a lerobbant, rozoga fából összetákolt asztalra és hozzávaló két székre, melyeket legfeljebb csupán a termeszek tarthattak úgy-ahogy össze.
- Te most szórakozol velünk?! Ugye ez most valami hülye vicc?! - kérte ki a hölgyemény.
- Már miért volna vicc édes gyönyörűségem?! Talán úgy nézek ki mint aki idiótán vigyorog, akár a vadalma! - nézett rá halálosan komolyan, és látszott, hogy egyáltalán nem tréfál. Csak most tűnt fel a kidobó embernek a szexis bombázó hölgyemény pasija akinek egész viselkedésében, hozzáállásában volt valami nagyon különcködő, szinte idegen hozzáállás.
- Szevasz hapsikám! Igazán örülök a szerencsének! - nyújtottá hatalmas lapát kezeit a férfi felé, aki nagy nehezen kezet szorított vele, ám valahogy furcsán kerülte a szemkontaktust, és ez gyanússá tette a másik szemében. - Bocs, hogy vegzállak, de nem találkoztunk mi már az előző életünkben?! - mérte végig töviről-hegyire.
- Arra emlékeznék! - jött a válasz.
- Megvan! Te is ott voltál azon az idiótára sikeredett házavató bulin, ahol csaprészegre itta magát mindenki téged kivéve, mert te nem iszol szeszt! Igaz-e?!
- Nos... nem igazán...
- Várjál, hékás! Meg ne mondd! Együtt jártunk suliba, csak azt nem tudom, hogy közép vagy általános! Melyik?
- Azt hosszú volna elmesélni... - legszívesebben már menekült volna ez elől a benga állat elől, ám barátnője tanácsát igyekezett megfogadni, miszerint: ha kedves és közvetlen, akkor előbb-utóbb a világ is megértő, és barátságos lehet vele, csak mindent ki kell szépen várni. Ez volt az egyik legrosszabb tulajdonság ami csak létezett: a visszatartott türelem.
- Na, ne csigázz már haver! Biztos, hogy rohadtul együtt jártunk, csak azt nem tudom, hogy hova! Igazán segíthetnél! - úgy vizslatta, mint valami marslakót. Egyszerre gyanakodva, és szúrós szemekkel.
- Hát ami igaz, az igaz! Sok mindenbe benne voltunk... - fogalmazott a férfi titokzatosan. - Például, amikor a Molnár fivérek valóságos bosszúhadjáratot hirdettek, alig tudtam megmenteni a tetves, szánalmas életemet! Hát erről ennyit! - vetette félvállról a másiknak oda.
- Szerintem az ikrek voltak minden baj okozói! Az volt a gubanc, hogy mindig ahhoz pártoltak, akiktől hasznot reméltek, így gyakorlatilag be lettünk árulva, és drágán megfizettünk érte!
- Ahogy mondod!
- ...És veletek mi a helyzet? Hogy és hol ismerkedtetek össze?! - azzal hatalmas virgácsait ledobta az egyik rozoga, nyikorgó székre, mely azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy azonnal szét fog esni súlyos mackós teste alatt. Mégsem történt semmi.
- Hát... tudod ez egy nagyon hosszú történet... - a férfi szándékosan használta ezt a kifejezést, mert igazság szerint a legkevésbé sem akarta kitárgyalni bizalmas magánéletét volt osztálytársának, aki a jelek szerint egyre kíváncsibb lett.
- Na, ne hülyéskedj öreg! Ki vele! - követelte.
A gyönyörű barátnő sietett párja segítségére, mert érezte, hogy a férfinak szüksége van lelki támogatására önbizalmának szilárd fenntarthatósága érdekében.
- Annyira édes volt... - kezdett bele csicsergő hangon, csacsogva. - Éppen az egyetem aulájában ültünk, és a többi csajos barátnőmmel voltam, és valaki bedobta a költészetet, és máris megjegyezték, hogy az egyik srác zseniálisan tud verseket rögtönözni, amivel szinte azonnal felcsigázta a kulturális érdeklődésemet.
- Ne basz ki?! - lepődött meg. - Aztán mit csinált? - kérdezte.
- Hát... kicsit szégyellősen odaadta a füzetét, aminek a hátuljára leírta a saját versét, majd nem bírtam magammal, és felolvastam a csajsziknak! Mondanom sem kell, hogy hatalmas taps ováció, és elismerés fogadta ezt a hőstettemet.
- Azta! Hát öreg! Mindig mondtam, hogy te aztán nem vagy semmi! - fordult a férfi felé. - Aztán mi történt?
- Csupán csak a szokásos! Mindketten lediplomáztunk magyar szakon, és azóta együtt vagyunk!
- Azta mindenit! És... milyen köztetek... a testi kémia...? - annyira zavarba jött, hogy a férfi barátnője kuncogva felnevetett.
- Jaj, de cukorfalat vagy! Csak annyit mondok, hogy rendkívüli a szex! Olyan mélységeket fedezünk, és járunk be együtt, amiről egészen eddig fogalmunk is alig lehetett. De megkaphatnánk végre a kajánkat, mert már kopog a szemünk! - kérte, mire a kidobó ember szélsebesen elviharzott, és alig öt perc után már hozta is a megrendelt szaftos lében tocsogó hamburgereket a sajtszósz-mártásos rósejbnivel.
- Már itt is vagyok! - pakolta le a rozoga faasztalra a jól megpakolt tányérokat! Remélem éhesek vagytok? Ha esetleg elfogyna, hozhatok még! - nézett ravaszkás mosollyal a hölgyre.
- Ó, ez fantasztikus és nagyon guszta! Köszi szépen! Bocsi, de muszáj megkóstolnom, mert reggel óta alig ettem valamit! - hatalmasat harapott a szaftosan ízletes emeletes hamburgerébe, és élvezte hogy a ketchup-mustár kicsit összemaszatolta szexis ajkait.
- Mi az haver? Te nem is vagy éhes?! - kérdezte kissé megilletődve a másik férfit, aki csak akkor mert enni, ha már barátnője elkezdte.
- Dehogy is nem! - azzal kiadósan ő is beleharapott a saját burgerébe, és elégedetten konstatálta, hogy ilyen finomat valószínűleg még életében nem evett.
- A többiekről tudsz valamit pajtás? - kérdezgetett tovább.
- Jó kérdés! Nem sokat! Úgy tudom, hogy a bandavezérek közül a problémásokat fiatalkorúak intézetébe csukták, aztán páran még a börtönt is megjárták! Nem szívesen akadnék össze bármelyikükkel sem, ha érted mire akarok célozni?!
- Ne viccelj! Ez rohadtul rizikós helyzet! Amikor magántanuló lettél nyolcadikban a Molnár fivérek kapásból bosszút esküdtek, és szabályosan mindenkit megfenyegettek, ha szóba állunk veled az egész bagázst kinyírják! Brutális vadállatok voltak! És még van pofájuk azt mondani a tanároknak, hogy rossz gyerekek nincsenek!
- Igen! Erről én is hallottam valamit... - töprengett el.
- Most mivel foglalkoztok? Már úgy értem, hogy egymáson kívül?
- Nekem van egy viszonylag menő vállalkozásom, a párom pedig könyveket ír, de egyelőre még nem sikerült betörnie a nemzetközi könyvpiacra. Azelőtt gyereket tanított irodalomra és történelemre! - jelentette ki a barátnő, miközben gusztusos sültkrumpliját majszolta.
- Hát ez igen! Nem is tudtam haver, hogy te ennyire sokoldalú fickó vagy!
- És még mennyi mindent nem tudsz a pasimról! - jegyezte meg büszkeséggel a hölgyemény, majd egy futó csókot váltottak, amitől az ajkuk is valósággal bizseregni kezdett.
- O.K. gyerekek! Elég volt a nyalakodásból! Itt felnőttek is vannak! - jött azonnal zavarba.
- ...És mi a helyzet veled? Van barátnőd? Gyerek? - tette fel a kérdést a férfi csupán csak amiatt, mert nem szeretett volna hátrányba kerülni, főként nem barátnője határozottságával szemben.
- Hát pajtás, ez kissé... kínos, és nehéz kérdést, de mivel már nagyon régi cimbik vagyunk elárulom, hogy született egy fiam, aki most az anyával él, és én... szóval ki lettem tiltva a csajom lakásából, és a slussz poén az, hogy a volt csajom összeállt egy másik pasival, akivel közösen nevelik a fiam! - hangjában mélyen meggyökeresedett szomorúság bujkált, mintha már semmit sem lehetne egyszerűen helyrehozni.
- Ezt őszintén sajnálom, de azért valamit csak lehet csinálni, vagy nem?!
- Szerinted mégis mit, ha olyan fene okos vagy?! - fogta el az indulatosság.
- Figyelj! Mindent meg lehet és kell beszélni! Mit szólnál, ha egyszer meglátogatnád őket és esetleg kérhetnél egy lehetőséget, hogy legalább a fiaddal találkozhass.
- Ötletnek mondjuk nem rossz, csak a megvalósítással vannak bökkenők!
- Ha szeretnéd én nagyon szívesen megszervezem! Van már benne kellő tapasztalatom. - sietett a segítségére a férfi barátnője.
- Nagyon kösz, de szeretnem azt hinni, hogy magamtól is menni fog a dolog!
- Rendben! De ha mégis...
- Ti csak nyugodtan falatozzatok, és turbékoljatok, addig nekem vissza kell mennem, mert tudjátok valakinek azért melóznia is kell! - azzal felállt a rozoga recsegő-ropogó székről, mely kis híján összeroskadt alatta, majd kezet rázott egykori osztálytársával és visszament a büfé elülső részébe, a bárpulthoz közel hátha bárkinek bármire szüksége lesz.
- Igazán rendes embernek tűnik az osztálytársad! - jegyezte meg a hölgy.
- Nehogy azt hidd! Ez még a kedvesebbik verzió volt! De ha láttad volna gyerekkorunkban ha nagyon rossz napja volt, akkor aztán kiadósan megvert bárkit aki az útjába tévedt. - jegyezte meg kisebb gombóccal a torkában a férfi.
- Elhiszem drágám, de miért nem próbálsz meg legalább az én kedvemért egy kicsit lazítani? Ízlik a burger és a krumpli legalább?
- Persze! Nagyon finom! Csak tudod előjöttek a régi emlékek, és ilyenkor rendszerint az van, hogy nagyon kitudok bukni elsősorban saját magamra, hogy nem tudtam változtatni a megtörtént dolgokon.
- Semmi baj édesem! - simogatta meg óvatosan az arcát a barátnő. - Én melletted leszek mindig és nem hagyom, hogy bárki a világon megzavarja a mi kapcsolatunkat! - annyira elszántnak, és harciasnak tűnt ebben a percben a barátnő, hogy a férfi szíve végzetesen megdobbant, és el is hitte, hogy élete mostantól kezdve már nem kell, hogy szükségképpen a két lépést hátra és egy lépést előre alapelve szerint történjék. Majd minden fokozatosan kialakul, és talán begyógyulhatnak a nehezen gyógyuló sérelmek is. Kellemesen megették a burgerüket, majd visszamentek az autóparkolóhoz, ahol a barátnő hagyta hadd vezessen most a férfi egy kicsit, mert úgy vélte, hogy a folyamatos koncentráció jótékony hatással lehet a közérzetére, és a kissé mindig is nyughatatlan szellemű, belső lelki békéjére.