VARÁZSLAT A FELSZÍN ALATT

Valósággal ki ne állhatta azt a fajta személyiségtől totálisan vadidegen már-már provokatívan tüntető feltűnősködést, és exibicinistaságot - mely sajnos a legtöbb esetben -, akkor jellemzi az embereket, mikor egyszerre valóságos tömegnyomorban kell helytállniuk, vagy ha adott esetben éppen ők az adott kis mikro-társdalom egyedüli prominens szószolói.
Egzotikus, nagyestélyit viselő hölgyemények vonultak fel az éppen aktuális kigyúrt testű pasijukkal, akik markáns, és méregdrága Armani, vagy Dolce-öltönyöket viseltek, szinte kéjesen élvezkedtek, hogy méretes, és dagadó bicepszeiket tornáztathatják ruhájuk alatt.
Elvégre egy nagyon drága ruhadarab tartósságát mi mással lehetne lemérni, mintha az adott izompacsirta edzéseket végez benne. Már csak a súlyzók hiányoztak volna.
A tömegben talán az a legrosszabb, hogy az egyes ember - már amennyiben nem figyel a környezetére -, egy kis idő múltán tökéletesen hajlamos átvenni az adott tömeg viselkedésbeni tulajdonságait. Nem így a férfit, akit elviekben meghívtak ide.
Furcsa modern, néhol egészen tekervényes absztrakt festmények voltak kiállítva az egyik patinás, előkelő negyedben lévő gallériában.
,,Vajon hogyan lehet azt elintézni, hogyha az ember fest egy képet, azt ilyen puccos körülmények között állítsák ki? Hiszen a ő él itt is az, hogy pénzt keressen az, aki megalkotta ezeket a bámulatosan sziporkázó műalkotásokat!“ - Egyáltalán milyen fokmérője lehet a sikernek? Vajon csupán csak azok az igazán sikeresek, akik egyúttal már híresek is, és ennek megfelelően a médiától kezdve a közösségi portálokon is ők csöpögnek minden szinten?!
Most erősen gondolkodóba esett Talán mégsem volt olyan igazán jó ötlet idejönni, ahol szinte hatalmas tömbökben vágni lehetett a arroganciát, felszínességet, és a lekezelő emberi magatartásmódok minden változatát. Mégis valahogy szíve azt suttogta egyre, hogy ne menjen el, inkább próbálja meg más nézőpontból megvizsgálni a fennálló helyzetet.
- Szia Barnuska! Annyira örülök annak, hogy eltudtál jönni! - puszilta meg kézoldalról vöröses rúzsfoltot hagyva pufók arcát egy volt szépségkirálynő aki egyszerre több vasat is a tűzben tartott hiszen volt már rádiós, és tévés műsorvezető, háziasszony és színészi képességeit is megcsillogtathatta, akivel elviekben nemrég ismerkedett meg egy casting on, mégsem merte nyíltan letegezni.
Azt valahogy nyomulós tolakodásnak érezte. Legalább is a legelső találkozásra.
- Őszintén remélem, hogy ne haragszol rám nagyon amiatt, hogy máris letegeztelek, de tudod így azért mégiscsak sokkalta barátibb, és közvetlenebb a hangulat. igyekezett kimenteni magát. Mintha titkon ő is érzett volna valami jóleső melegséget, valami belső lelki békét, ha ránézett hosszú szempillarebegtetésekkel az adott férfira.
- Ö...semmi probléma, ha Önnek így jó... - kezdett tétovázni, hebegni, mely csak egyet jelentett: tartósan kezdi elveszíteni saját ingatag lábakon veszteglő, csekélyke önbizalmát. Ilyenkor hajlamos volt szinte minden esetben idiótaságokat, vagy sületlenségeket hadarni, vagy olyan fantasztikus történeteket mesélni, melyeknek természetesen a felük sem volt igaz. Még hogy leugrott az egyik veszélyes vízesés legtetejéről, amikor a Hawaii-szigetek egyik őserdőjében túrázott? Pláne nem volt igaz, hogy az Olaszországot átszelő alagútrendszerekben luxus sportkocsival száguldott végig, vagy hogy mínusz ötvenhat fokos hidegben együtt selfiezett a sarkvidéki pingvinekkel. Ilyen és ehhez hasonló történetek szinte mindig megfordultak a fejében, már gyerekkorától kezdve, hiszen meglehetősen magányos gyerekkora volt, és a tévén kívül egyetlen valamirevaló baráti társasága sem akadt.
- Jól érzed magad? Ne hozzak esetleg egy pohárka pezsgőt? Van ám itt vendégváró minifalat is, ha esetleg megéheznél... Bocsáss meg most foglalkoznom kell a vendégekkel, de amint tudok visszajövök hozzád! - megint újabb puszi következett, majd mintha a gyönyörű hölgyemény szárnyas angyalként suhant tova káprázatos jelenésként méregdrága estélyi ruhájában, ami egyszerre emelte ki nőiességét, és ugyanakkor sokat sejtetőn fel is fedett bizonyos idomokat, melyektől a férfiak többsége valósággal azonmód be is gerjedt.
A férfi legszívesebben úgy elbújt volna az összesereglett embertömeg elől, hogy még a legrátermettebbek sem találták volna meg. Bárcsak láthatatlan lenne! Kérte magában. Legalább öt-tíz órára, vagy amennyiben ez nem oldható meg, akkor legalább hadd válogathassa meg, hogy kik legyenek a kiválasztottak, akik láthatják őt. - Ez azonban csupán vágyálom maradhatott, mert egy másik feltűnően csinos, és álomszép hölgy, aki legalább tíz centis tűsarkú cipőkben tipegett aprókat éppen mellette termett és mintha nem akadt volna egész nap társasága máris csacsogni kezdett, mint valami lelkes kis kanárimadárka:
- Most képzeld el mekkora egy görény volt ez a focista srác! Tudom, hogy milliókat keres, de basszus így megalázni a saját feleségét, aki ráadásul pont akkor volt nyolchónapos terhes! Micsoda egy rohadék egy világ már! - annyira fölidegesítette látszólag teljesen fölöslegesen önmagát, hogy muszáj volt egymás után az ezüsttálcán pezsgőspoharakat egyensúlyozó pincértől egyszerre két pezsgőspohár tartalmát is azonnal egy húzásra kiürítenie.
- Huha! Ez nagyon jólesett! - elégedetten ízlelgette csücsörítő ajkai között a gyöngyöző aranyszínű, kellemesen hideg nedűt.
- Jaj, bocsika! Hogy is hívnak téged? - fordult most feléje. A férfi már eleve nem szerette az emberekből totálisan áradó felszínességet. Pontosabban a mostani modern technika uralta világban szinte tolakodó bratyiskodást, és laza, tegeződő stílust, amit szinte majdnem mindenki átvett. Akkor hol marad a három lépés távolság?
- Ó, elnézését kérem Barnabás vagyok! - nyújtott óvatosan, gyanakodva kezet.
- Téged is meghívtak a rendezvényre, vagy csak úgy belógtál? - kérdezte.
- Nos hát... igen... engem mondjuk úgy... meghívtak ide... - nem folytathatta, mert a csicsergő tűsarkú csípős kanárinő azonnal tovalibbent, mintha más fontosabb és lényegesebb dolgok is volnának ezen a kerek világon.
- Hát most mondja meg kedves barátom? Mit szól ehhez a festészeti műalkotáshoz? Mintha egyenesen Monet szövetkezett volna Picassóval és Pollockkal, hogy közös erővel letörjék a modern avantgardizmus védőbástyáját, és valami egészen újat és egyedit hozhassanak létre.
- Ö... hát minden bizonnyal...
- Fölösleges kibúvókat keresnie kedves barátom! Amióta csak beléptem megfigyelhettem szakértő mozdulatait! Itt a névjegyem! - vett ki egy négyszögletű mini kartondarabot öltönye zsebéből, és gáláns gesztusként máris átadta a férfinak. - Amennyiben önnek is vannak alkotásai nagyon szívesen segédkeznék, hogy szakértői kezek közé kerülhessenek, és végül a kultúra gazdagodjék általuk! Ha megbocsát, most már ideje volna mennem! Még egyszer örülök a találkozásnak! - nyújtott erős, határozott kezet a férfinak, majd kézfogás után azonnal távozott.
- Most nézd meg ezt a szánalmas pojácát! - lépett oda mellé közvetlenül egy kigyúrt öltönybe bújtatott izomkolosszus. - Fogadok egy millióba, hogy majdnem minden emberrel eljátssza ezt a menetet. Gondolom kaptál tőle névjegykártyát, igaz?! - fordult feléje bizalmasan.
- Igen, adott egyet! - mutatta meg a kártyát.
Az izomkolosszus könnyedén átvette a férfi kezéből a kártyát, majd egy könnyed, laza mozdulattal máris összetépte apró kacatokra.
- Látod pajtikám! Így kell ezt csinálni! De lásd, hogy én is emberből vagyok! Adok csak neked harminc százalékos árengedményt a saját konditermemben, mert úgy vettem észre rajtad, hogy nem ártana egy kis súlyzós edzés. Ja, és persze ezen felül, ha nálam edzel gyönyörű macák, fitneszkirálynők vesznek majd pátyolgatásukba, akiket lazán ágyba is vihetsz! A jelszó barátocskám: hódítsd és cserkészd be! Akkor szevasz! - közölte majd azonnal bevágódott egy öt fős hölgytársasághoz, akik látszólag roppant magányosan álldogáltak az egyik festményhez közel.
Amikor a férfi hölgyismerőse másfél óra múltán visszatért úgy fújta ki a levegőt, mintha egész életében csak erre az alkalomra várt volna.
- Barnuska! Őszintén bocsánatodat kérem, hogy ennyire sokáig elmaradtam! Na? Mit szólsz a festményeimhez? Tetszett bármelyik? - fordult feléje csillogó tekintettel, és legalább annyira izgatottan, mintha egész élete csupán ezen az egyetlen válaszon függött volna.
- Hát... nagyon szépek és összetettek a színösszeállítások, és a mondandó megmutatkozik a tájon, és a figurákon is... - fogalmazott precízen, és remélhetően pontosan. ,,Mégis hogy lehet egy festményről úgy objektív véleményt megfogalmazni, hogy ez ne legyen sértő, vagy bántó elsősorban az alkotóra nézve? Különös tekintettel, ha a művész egy világszépe egzotikus hölgyemény?!“ - futott át többször is az agyán míg a lehetséges válaszokat nagyjából megfogalmazta.
- Arra gondoltam Barnuska, hogy mit szólnál hozzá, ha eltűnnék innen, és valahol kellemesebb körülmények között folytathatnak ezt a kis beszélgetést? - kérdezte csillogó flörtölő tekintettel.
Egy tartalmas és komoly beszélgetést a férfi is nagyon szívesen, és minden bizonnyal minden további nélkül megejtett volna, de akkor hol volt ebben az egészben az átverés lehetősége? Vajon ez az igazán kivételes és különleges hölgy valóban csakis egyedül rá kíváncsi, vagy lehetséges lenne, hogy úgy játszadozik, és manipulálja, az ujja köré csavarja a férfiakat, hogy az szinte már sérti az emberi viselkedésmódok bármely fajtáját. S míg végig zongorázta magában hogy valójában mi is lenne a helyes lépés az illető hölgy valósággal már húzta is maga után a galéria hátsó bejáratához, ahol leparkolta BMV-jét, és már ült is be, és betuszkolta a férfit is.
- Tudod, hogy azt gondolod, hogy egy bolondos fruska vagyok, akinek épp most ment el ez esze, de már nagyon régóta szerettem volna olyasvalakivel elbeszélgetni, aki őszinte, és aki megválogatja a szavait, és nem alakoskodik! - vallotta be szinte jólesőn, és lelke mélyén szinte azonnal megérezte, mintha egyúttal sikeresen levetkőzte volna azokat a nagysúlyú terheket, melyeket eddig szűkségből, vagy kötelességből cipelt.
- Tudod sokat hallottam már rólad, mert Adrien mesélte, hogy nagyon sok e-bookod jelent már meg, de a valódi siker ugye elmaradt? - kérdezte érdeklődve, és hangjában sokkal inkább az együttérzés, és segítő szándék érződött semmint a lekezelőség. A férfi ezt nagyon tudta értékelni. Lám csak! Talán mégis akadnak igazi nők is, akik tudják merre hány méter?!
A férfi odament a vezetőüléshez és zokszó nélkül gálánsan kinyitotta meghajoltan az ajtót. A hölgy el volt ragadtatva ettől a formális, egyszerű gesztustól.
- Eddig csak romantikus filmekben volt szerencsém ilyet látni, de nagyon köszönöm, hogy a tenyereden hordozol. Ez nagyon sokat jelent, és fantasztikusan jól esik. - pirult el kicsit le is leplezve önmagát Nem volt szokása, hogy azonnal mindent megosszon a másik féllel, ám úgy érezte ez a férfi legalább annyira sok kisebb-nagyobb lelki sebet hordozhat, akárcsak ő.
Beszálltak az autóba, és a hölgy bravúros vezetési stílusával máris kikanyarodtak a forgalomba.
- Ha nem bánod akkor most inkább mennék hozzád, mert nálam totál rumli-káosz uralkodik, és mivel te nem szereted különösképp az állatokat nagy a valószínűsége, hogy Cirmi is megijedne tőled! De ugye nem sértődtél meg máris? - nézett rá féloldalról, miközben zöld jelzőfényre várakoztak az egyik forgalmas útkereszteződésnél.
- Nem... nem igazán...
- Tudod az a bajom, hogy a mostani világ annyira megváltozott, hogy az ember egyre kevésbé képes felismerni kik az igazi barátai, és kik azok a piócák, akik mindenáron kiakarják őt használni. Sajnos volt szerencsém jó pár kétes figurához. - hangja leleplező szomorúságról árulkodott, mégis ahogy megosztotta ezt a bizalmas információt ezzel a férfival, mintha egy valóságos új érzelmi dimenzió nyílt volna meg előtte. - Tudod az volt a baj, hogy nagyon hamar voltam önfejű, és függetlenedni szerettem volna a szüleimtől, akik úgy védtek, mint még soha, amiért hálás is vagyok nekik, de azt vallom, hogy az embernek önálló hibákat muszáj elkövetnie, hogy később tanuljon belőlük, és remélhetően benőjön a feje lágya.
Befordult az egyik utcasarkon, majd a férfi lakásához közeli parkolóban állította le az autót. Ott szerencsére még ingyenes volt a parkolás, neem úgy a belváros legtöbb részén.
- Fantasztikusan békés helyen laksz hallod-e?! Ezt nevezem! Bezzeg, ahol én lakom! Úgy nem lehet a csendet hallgatni, hogy ne szóljon minden ötödik percben a fúrógép vagy a légkalapács. Lehetséges, hogy hozzád költözök! - próbálta viccen elütni a férfi idegességét, mert nagyon szeretett volna segíteni rajta.
A férfi kinyitotta előtte a kocsiajtót, és kisegítette vigyázva babonázó estélyi ruhájára.
- Ó, egyre jóban tetszel nekem! Olyan kis drága vagy! - megint jólesőn elpirult, de már nem kellett szégyenkeznie.
- Semm gond! - A férfi kinyitotta kulccsal a bejárati ajtót, melyhez kapunyitó kód is tartozott, most azonban mégis jobban szerette a bevált szokásokat.
Felmentek a lifttel pontosan a hatodikra, ami fölött már a tetőtér helyezkedett el.
- Bámulatosan modern ez a lift, nem úgy a hatodik kerületi ócska matuzsálemekhez képest. Tudod néhány barátnőm szokott panaszkodni, hogy a házmesterek mostanság egyáltalán nem értenek semmit a régimódi liftek javításához, és mindig találniuk kell egy szakembert, aki megjavítja az egész rendszert. Azért ez szerintem egy kicsit gáz a XXI. században, de hát inkább ne panaszkodjunk.
- Fáradj be, és érezd otthon magad! - nyitotta ki a bejárati ajtót és invitálta meg kedvesen. Még abban is segített, hogy meleg mamuszt adjon óvatosan mindkét lábára, mert csempés padló volt mindenütt a könnyebb takarítás érdekében, és azok bizony jócskán elősegítik a fölfázást, ha az ember nem vigyáz.
A férfi részletesen megmutatott az alig hatvannégy négyzetméteres kis lakásban, ami jóformán telis-tele volt könyvekkel, és mindenféle szuvenírrel azokról a helyekről, ahol vélhetően a férfi megfordulhatott. A hölgy szinte ámuldozva és hűházva bámult meg mindent, amit csak megmutatott neki. Amikor később aztán a volt gyerekszobához értek, ahol a férfi gyerekkorát töltötte a hölgynek azonnal feltűnt a gitár, ami a nagy könyvesszekrény egyik kapóján függött fekete vászonszerű toka csomagoltan.
- Levehetem a gitárt? - kérdezte úgy, mint egy kíváncsi kislány, még a hangja is gyerekesen csengett.
- Természetesen! - óvatosan leemelte az akusztikus gitárt a kis kapóról, és gondoskodón kicsomagolta a fekete tartótokból, majd amikor teljes pompájában a hangszer megmutatkozott a hölgy vékony, hosszú ujjai közé adta.
- Tessék!
- Nagyon köszönöm! Te tudsz esetleg játszani? - kérdezte érdeklődéssel, miközben a nappaliban helyet foglaltak, és végig pengette ujjaival a húrokat.
- Nos nem igazán... - vallotta be enyhén szégyenlősen. - Tudod ez is jellemző volt az egész életemre, amint elhatároztam magam egyből keresztül is húzta egy másik döntés a számításaimat. De néha pengetek.
- Megengeded hogy játsszak valamit?
- Csak tessék!
A hölgy magához ölelte a gitárt, majd átfogva a hangszer mahagónifából készült nyakát olyan könnyedén, és pontosan nyomta le ujjbegyeivel a kívánt akkordokat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A férfi lelke szinte azonnal lecsillapodott, és úgy tűnt mintha új életre kelt volna.
A rögtönzött kis zenei koncert tizenöt-húsz percig is eltartott, és mire a hölgy végzett a férfi úgy érezte, hogy egy ennyire önmagát adó, és különleges nő mellett talán megtalálhatja a valódibb, felszínesség és sallangmentesség nélküli megérdemelt boldogságot, amiről eddig azt hihette csupán csak a tündérmesékben létezhet. Amikor a hölgy lerakta a hangszert, és újból a férfira nézett semmivel sem összekeverhető sugárzó boldogsággal mosolyodott el, és ő is megérezte, hogy ehhez az embernek szeretne tartozni.