A KÜLÖNÖS KISPAPA

Áprilishoz képest meglepően napsugaras, szinte vidám nyárias meleg volt, amikor egy mackós termetű férfi úgy döntött, hogy taxiba szállt és beviteti magát a kórházba, mert imádott, egzotikus barátnője éppen a kilencedik hónapban volt, és persze el is folyt a magzatvize.
Annyira frusztrált, izgulós, ideges volt, hogy jóformán azt sem tudta, hogy mit kérdezett tőle az illető taxis, aki tagbaszakadt, marcona embernek tűnt, és a jobb szeme üvegből volt, mint később kiderült egy bulizós társaságot szállított éppen haza, amikor egy húszas éveiben járó siheder srác váratlanul kést rántott, és bár megpróbálta előbb jobb belátásra bírni, később önvédelem címen leszerelni az adott fiatal srác lazán és egyszerűn kiszúrta a taxis jobb szemét és mire a sürgősségi osztályon sorra került gyakorlatilag ki is lehetett jelenteni, hogy fél szemére megvakult.
- Uram! Tisztelt Uram? Ön kért egy fuvart?! - kérdezgette a jó meleg kabátot, és pulóvert viselt férfitól, aki bal kezében egy közepesméretű termoszt szorongatott, amiben - később kiderült -, finom, ínycsiklandozó húsleves gőzölgött, melyet ő maga főzött, mert édesanyjától azt hallotta, hogy a kismamáknak szigorúan tilos bárminemű ételt fogyasztaniuk mialatt szülnek. Gondolta kedvese csak szereti a húslevest, és a hormoningadozás miatt csak nem fogja ott helyben leordítani a fejét.
- Igen! Jó napot kívánok! - köszönt. - Betudna vinni kérem a Honvéd Kórház gyermek osztályára? - nézett rá kétségbeesett félelemmel, zöldesbarnás szemeit forgatva, mint aki nagyon is fél a közelítő jövőtől, vagy épp a következményektől.
- Természetesen Tisztelt Uram! Szálljon be! - nyitotta ki a Ford Focus típusú kanárisárga színű autó anyósülését.
- Nagyon köszönöm! - azonnal behuppant, behúzta nagyméretű lábát, majd magára csatolta a biztonsági övet, mert mostanság szinte kellő rendszerességgel mutatott valami újabb vége-hossza nincs horrorisztikus szörnyűéget az esti híradó.
- Tehát akkor a Honvéd Kórház gyerekosztálya? - kérdezett vissza megerősítést várva az üvegszemű taxis marcona, egyáltalán nem barátságos képpel.
- Igen, amennyiben ez megoldható, és nem okoz gondot! - válaszolta még mindig idegeskedve, és a legrosszabbra készülve a férfi.
A taxis azonnal bekapcsolta a digitális vörös színen számláló kis mérőműszert az autó műszerfalán, mely abban a pillanatban elkezdett számlálni, amint a kocsi megindult.
- Első gyerkőc kedves uram? - kérdezte kicsit bizalmaskodva egy kis idő múltán megtörve a kínosan beállt csendet a taxis.
- Legalább is úgy tudom... - válaszolta remegő hanggal.
,,Különben is! Kinek mi köze van hozzá, hogy neki gyereke születik?! És egyébként is? Mi a csudáért kell bármit is nagy dobra verni?!“ - ezt sosem tudta megérteni, elfogadni pedig annál is kevésbé.
- Izgul? - kérdezte újfent egy rövid szünet után. A hétköznapokkal rendre az volt a baj, hogy - nagy általánosságban -, számítani kellett forgalmi torlódásokra, vagy kisebb-nagyobb dugókra. Iden ám! De amennyiben az ember ismerte a várost, mint a tenyerét, akkor mi sem volt természetesebb annál minthogy egy megfelelő vezető segítségével az ember akár húsz perc alatt a város legtávolabbi pontjairól is könnyűszerrel megközelíthette a kívánt célállomást.
- Hát... ha lehetőek őszinte borzasztóan aggódom, hogy ne történjen semmi baj! - vallotta be ennek a vadidegen embernek, aki már-már kínosan, gyanakodva méregette.
- Ne izgassa fel magát Tisztelt Uram! Nem lesz itt semmi gond! Később majd az a rahedli sok pelenka, bébi kaja ami egy vagyonba is belekerül, és egyéb költségek. No, hát az tényleg kisebb fejtörést fog okozni! - jegyezte meg fogait villogtatva.
- Hát... köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmemet...
- Tervezték a babát, vagy csak úgy... becsusszant...?
A férfit szemmel láthatóan jócskán meglepte a feltett kérdés ilyentén tálalása, ezért hosszasan kezdett el töprengeni a lehetséges válaszokon.
- Hát az az igazság, hogy a gyerekvállalás egy ideje már erősen lógott a levegőben, mert a nőknek általában hamarabb ketyeg az a bizonyos biológiai órájuk, meg minden... De összességében már nagyon szerettünk volna.
- Nincs is annál jobb, mint amikor az ember először lesz szülő! Tudja én úgy voltam vele, hogy az anyáknak azért valamivel mégiscsak könnyebb, hiszen már előzőleg kilenc hónapjuk van rá, hogy összerázódjanak a babával, és kicsit belekóstolhassanak a szülőség világába, míg ellentétben az apáknál ez csak jóval később, vagy egyáltalán nem alakul ki. - kezdte részletesen kifejteni saját nézeteit.
Az idegeskedő férfi megpróbált most kivételesen elvonatkoztatni, és helyette inkább kibámult az ablakon. Villámsebességgel száguldottak át az egyébként is forgalmas Rákóczi úton, hogy aztán egy huszárvágással rákanyarodhassanak a Dózsa György útra.
- ...Szerintem minél nagyobb egy család annál jobb, mert az embernek mindig szükséges és jó, ha számíthat a szerettei támogatására.
,,Ebben is lehet valami!“ - gondolta, amint kibámult az ablakon. Az igazság persze megint az volt, hogy ő szinte sohasem érezhette igazán családtagnak magát a saját családjában, hiszen egyke lévén rengeteg sok kisebb-nagyobb kötelezettsége volt, és sokszor érezhette úgy, hogy képtelen annak az elvárásnak, személyiségideálnak megfelelni, amit főként apja volt hajlamos már csak azért is ráerőltetni.
Ráfordultak a Podmaniczky utcába, ahonnét most egyszerre két vijjogva száguldó mentőautó is kivágódott.
- A jó kurva anyjukat! Nézze meg az ember! Én is szeretnék behajtani! - káromkodott kikelve magából mérgelődve a taxis. - Látja kedves Uram! Ilyen kis bagatell hibák miatt történnek a frontális balesetek! Az ember sokszor azt sem igen tudhatja, hogy hol áll a feje! - éles kanyart vett, amikor megpróbálta leparkolni az autót az egyik fizetős parkolónál.
- Na még ez is! A bajok csőstül jönnek kedves Uram! Ha megtalálom azt a seggfej idiótát, aki anno fizetőssé tette a parkolást egész pesten esküszöm, hogy megtanulja majd mi a valódi értéke a pénznek! - mérgeskedett egy újabbat, majd végre sikeresen leparkolta a taxiját. A kis mérőszerkezet pityegő hanggal jelezte, hogy megérkeztek az úticélhoz, és pontosan kiszámolta, hogy mennyi a tarifa.
A kis mérőműszeren tizenkét kilométer látszott, ennek megfelelően a négyszáz forintos órabérrel beszámítva hatezerhatszáznegyvenkilenc forintot kellett volna fizetnie a holtideg férfinak, aki nemsokára igazi apuka lesz, ehelyett a taxis - ki tudja miért? -, mintha megszánta volna és csupán kétezer forintot volt hajlandó elfogadni.
- Bízzon bennem Tisztelt Uram! Meglátja, ha a gyerek mindig számíthat az öregjére az később majd megtérül! A másik fontos dolog, amire figyeljenek oda vagy Ön vagy a párja, hogy soha az életben ne szégyenítsék meg nyilvánosan, mert akkor egészen biztos, hogy ugrik a bizalom, ami pedig az összes kapcsolat alapja! - adott még egy utolsó, ingyenes jótanácsot.
A férfi igyekezett gyorsan kiszállni, mielőtt még a várakozási időt is felszámolta volna a barátságos, jóindulatú taxit, ám semmi ilyesmi nem történt. Kezet fogtak egymással, majd a taxis csikorgó kerekekkel vágódott ki a közúti forgalomba, és azonnal eltűnt a férfi szeme elől.
A férfi sürgős lépésekkel rohant be a kórház főbejáratán, és egyenesen a recepció felé galoppozott, hogy megtudhassa az illetékes recepcióstól, hogy vajon párját hova vitték.
A termosz forróleves szerencsésen átvészelte az utat. Hogy fog most majd örülni egzotikus barátnője, hogy végre legalább ehet egy pár falatot.
- Üdvözlöm Miben segíthetek kedves Uram? - kérdezte kedves mosoly kíséretében az ügyeletes recepciós nővér.
- Kezét csókolom! Érdeklődni szeretnék, hogy Vadász Babet melyik kórteremben van?
- Rokona, vagy hozzátartozója?
- A párja vagyok! - felelte kifulladva, mintha már ez az egyetlen mondat is hatalmas erőfeszítésébe került volna.
- Pillanat türelmét kérem! - a nővér máris nyomkodni kezdte a számítógép billentyűzetét, és pillanatokon belül megjelent a villogó monitoron a kért információ.
- Igen! Úgy látom, hogy most vitték a műtőbe! Szülni fog! - válaszolta. Tudja, hogy merre van a műtő? - kérdezett vissza.
- Hát... nem igazán... - vallotta be őszintén.
- Semmi gond kedves Uram! - a nővér most intett egy másik fiatalos nővérnek: - Gabikám! A szülészetet keresné az úr! Ha volnál szíves megmutatni neki, hogy merre találja! - kérte.
- Persze Drágám! Mi sem természetesebb annál! - felelte, majd a jócskán ideges férfihez fordult: - Kövessen kedves uram, ha kérhetem!
Azzal megindultak kicsit kutyafuttában is, elvégre akit a szülészetre visznek annak minden perc drága és felbecsülhetetlen.
Alig tíz percen belül már ott is voltak egy hatalmas nagyméretű üvegfalnál, ahol szundikáló újszülöttek aludták édesded álmukat. A férfi rögvest meghatódott, és legszívesebben azonnal elpotyogtatott volna pár nagyalakú krokodilkönnyet, ám megfogadta, hogy csupán csak akkor fog majd sírni, mikor a babájukat a karjába adják.
- Itt bemegy a folyosón kedves Uram, és a folyosó végén vannak a kórtermek! Ha jól látom akkor az utolsó előtti szoba lesz a megfelelő! - nézett újból rá a beteg kartonra.
- Nagyon szépen köszönöm... - felelte a sebtiben eltávozott nővérnek, aki egy kedves mosollyal reagálta le az egyszerű erőfeszítést.
A férfi tétován, leszegett fejjel előbb kopogtatott hármat, majd amikor valaki hangosan kikiáltotta, hogy ,,szabad“ akkor óvatosan belépett.
A kórterem szobában egyszerre öt fiatal hölgyet is talált, akik mind egyszerre voltak terhesek, vagy már éppen szülés után voltak. Most kíváncsian, érdeklődéssel vettek körbe a vadidegen férfit kezében a forró húsleveses termosszal.
A férfi szinte azonnal felfedezte párját, akit nemrég hozhattak ki a műtőből, mert most még kába volt a gyógyszerek mellékhatásaitól, amiket kapott, és szemmel láthatóan édesded álmát aludta. Mint utóbb kiderült rá is fért a pihenés, mert egészséges, több mint háromkilós kislányt sikerült világra hoznia.
A férfi óvatosan megfogott egy hófehér műanyag széket, és halkan helyet foglalt. Amint nézni, majd bámulni kezdte alvó, szuszogó barátnőjét lassan, fokozatosan engedett fel benne a félelem, rettegés, és a tartósnak ígérkező bizonytalanság. Sokszor ténylegesen el sem akarta hinni, hogy egy olyan nyámnyila, tutyimutyi, gyáva alak, melynek a világ előszeretettel szerette őt beállítani egy ilyen fantasztikus, és minden ízében különleges nő oldalán találhatja meg a megérdemelt boldogságot.
Így is több mint fél órába beletelt mire barátnője óvatosan kinyitotta a szemét:
- Szia drágám! Na, mi újság? Hogy vagy? - kérdezte tőle, pedig a férfi igazából arra volt kíváncsi, hogy ő hogy van, mint újdonsült kismama.
- Remekül! Fantasztikusan csináltad szívem!
- Na és mi lett? Szóval úgy értem, hogy fiú, vagy lány?! - izgatottan váltogatta kérdéseit.
- Egy tüneményes, álomszép kis hölgy! Épp annyira egzotikus, és huncut mint az anyukája! - óvatosan megsimogatta arcát. - Ugye éhes vagy?
- Ennyire látszik! Már hajnal óta semmit sem szabadott ennem, és most akár egy ökröt is bekapnék!
A férfi óvatosan felemelte a földről a termoszt.
- Hoztam egy kis húslevest. jó sok csigatésztával, és sárgarépával, amit úgy szeretsz!
- Jaj, édesem! Nem is tudod de az életemet mentetted meg! - gyönyörű barna szeme valósággal csillogott a mohóságtól. Legszívesebben már alig várta volna, hogy megkóstolhassa végre a finom, jóízű húslevest, mert hajnal óta valósággal kopogott a szeme.
A férfi gondoskodón kivett egy tiszta szalvétát, és mintha csak egy partedli lenne gyöngéd szeretettel tette párja hófehér ágyneműjére, nehogy kellemetlenség történjék, majd óvatosan kinyitotta a közepesméretű ételhordót, amiből ínycsiklandó illatok gőzölögtek. Elővett egy evőkanalat is, és mintha csak egy kisgyereket etetne meg kanalazni kezdte barátnője szájába a levest. Időnként megkérdezte, hogy mit adjon: tésztát vagy zöldséget?
Később késő délelőtt behozták a kisbabát, és a férfi a boldog meghatottságtól szabályosan a könnyeivel küszködött. Elvégre miért is kellene szégyenlősködni egy ilyen kivételesen ünnepi pillanatban?
Még mindig nem egyeztek meg igazán, hogy miként fogják hívni a kis hercegnőt, aki még nem látott, de mintha már megérezte volna, hogy kitüntető, szerető gondoskodásban lesz egész életében része.