KALANDOROK, EMBEREK, SZUPERHŐSÖK

Annyira igyekezett óvatosan lábujjhegyen belépni nagymamája szinte egérlyuk méretű kis szobájába, hogy szinte vérében máris megérezte az izgalom, a felfokozott stressz és az adrenalin lüktetését. Úgy érezte ebben a pillanatban magát, mint aki egy fantasztikus, szigorúan titkos küldetést, egyenesen történelmi tettet hajt végre annak érdekében, hogy önmagát fölszabadítsa a gyermeki vágy és örömérzet nevében.
A nagymama szobája rendkívül aprócska helység volt. Az ember szinte - kivétel nélkül -, mindig elcsodálkozott azon, hogy miként volt képes a mama a hatalmas, embermagasságú, hét férőhelyes kanapét egy ekkora nyúlfarnyi szobába a bútorszállítókkal behozatni? Szinte elképzelhetetlen, és ugyanakkor bravúros teljesítménynek számított.
Csak csöndben! Csak óvatosan! - igyekezett biztatni, bátorítani önmagát, hiszen ha lebukik, még nem igazán tudhatta, hogy vajon milyen fedőtörténet, aprócska füllentésszagú hazugságot kellene kitalálnia ahhoz, hogy a felnőttek, és elsősorban szülei elhiggyék, hogy ő ténylegesen nem akart semmi rosszat csupán csak szuperhős ruhát szeretett volna készíteni magának a mama megmaradt, fölösleges régi ruhadarabjaiból.
Halkan kinyitotta az enyhén nyikorgó, szintén hatalmas, ósdi, sötétbarna ruhásszekrényt, amiben az ember valóságos rejtett kincsek nyomára bukkant. Hol egy hórihorgas, nagy cilindert, máskor pedig egy valódi keménykalapot, és sétapálcát is talált, de most a legfontosabbnak tűnt számára az az ócska, koszos, sötétbarnaszínű sötétítőfüggöny, melyet már nem használtak, miután pár hónapja végre új redőnyöket csináltatott a nagymama. Most ezeket igyekezet előhalászni a szekrény aljából. S valósággal máris repesett az ujjongó örömtől, amikor rábukkant ezekre az anyagokra.
Igen ám, de miként és vajon hogyan készülhet egy szuperhős öltözet? Vajon Batman, vagy Vasember, vagy más egyéb kedvenc hőse hogyan varrta meg, és alakította át saját öltözékét, hogy az valóban méltó leehessen egy valódi hőshöz, aki egyszemélyben védelmező, segítő is?! - töprengett erősen magában.
Végül aztán - miután jobb ötlete legalább is -, egyelőre nem akadt kilopakodott észrevétlen a kinti nagykonyhába, ahol általában főzni-sütni szoktak a család részére, és ami amolyan találkahelynek bizonyult eddigi életében. Talán ha sikerülne nagymamáját megkérnie titokban talán varrhatna neki egy ruhát.
Kilopakodott a konyhába, ahol apja már javában sokat beszélt, és szinte mindenkit szóval tartott. Ennek persze az volt az egyetlen hátulütője, hogy apja szavának mindig igazat kellett adni, különben következett az örök harag tartósnak bélyegzett korszaka.
- Hát te meg? Hol mászkáltál? Miért nem jössz végre már enni?! - kérdezte kíváncsian.
A kisfiú ügyet sem vetett apja kérdésére szó nélkül odament a nagymamához, aki most gondoskodó szeretettel kavargatta az ínycsiklandozó krumplistésztát a régimódi gáztűzhely lángrózsáján, és érdeklődve fordult kisunokája felé:
- Mit szeretnél kisfiam?
- Tudsz titkot tartani mama? - kérdezte sóvárgón a kisfiú.
- Micsoda bugyuta kérdéseid vannak édes fiam? - csóválta meg fejét a mama, de egyre kíváncsibb lett, hogy vajon mit is akarhat igazából unokája.
- Gyere a szobába! - kérte, majd azonnal megindult a benti szobák felé.
A mama nézett utána egy ideig, majd felnőtt lányára nézett, aki bólintott párat, ami annyit jelentett, hogy biztos, ami biztos alapon jobb ha megnézi, hogy vajon mit akarhat tőle kisunokája.
Amikor beért a jó hűvös szobákba, és látta, hogy unokája a szobájában a ruhásszekrény előtt toporog hirtelen nagyon kíváncsi lett:
- Mit szeretnél kisfiam?! - kérdezte újfent. Aztán meglátta az unoka kis pufók kezében szorongatni a piszkos sötétítőfüggönyöket, és bizonyos holmikat. - Mit szeretnél ezekkel a piszkos holmikkal aranygyerekem?
- Szeretnék szuperhős lenni! Csinálnál egy ruhát? - kérdezte annyira szívhez szólóan, esengőn mintha a legdrágább karácsonyi, vagy szülinapi kívánságot kérte volna, és most egyedül a nagymamája kezében volt a döntés további kulcsa.
- Hát... nem hiszem hogy... - mivel nem tudhatta, hogy egészen pontosan mire is gondolhat kisunokája ezért hímezeztt, hámozott egy ideig, aztán alig öt perc után menőötlete támadt. - Várj csak egy kicsit! Mindjárt megkérdezzük édesanyádat, hogy mit tegyünk! - azzal fogta magát és aprócska lábain máris futásnak eredt a kinti konyhába, ahol felnőtt lánya éppen jóízűen ette az olasz jellegű paradicsomlevest.
- Na mi az anyuka? Mi történt? - kérdezte előbb veje.
- Édes lányom! A fiatalember szeretne kérni valamit, és arra gondoltam, hogy megkérdezhetnéd tőle!
- Persze! Máris megyek! - így a fiatal anyuka. Felkelt az asztaltól a férj kisebb bosszúságára, aki már nagyon éhes volt, és most láthatóan kicsit szívta is a fogát miatta, hogy félbe kell szakítani egy fontos, családias étkezést.
A fiatal anyuka is bement a szobába, ahol kisfiát látta toporogni, szemmel láthatóan izgatottan.
- No, mi a baj Ádám? - kérdezte kedvesen lehajolva tőle.
- Szeretne, ha készítenék neki egy szuperhős ruhát! - válaszolta a nagymama.
- Ó! Hát... azt hiszem semmi akadálya, de előbb együk meg közösen a finom ebédet, mielőtt kihűl. - simogatta meg kisfia buksiját, majd kézen fogva visszamentek együtt a konyhába, hogy befejezzék az étkezést.
Amikor jó fél óra után mindannyian kiadósan megebédeltek, és az apuka lement lepihenni a benti hűvös szobák egyikébe az anyuka, a nagymama és a kisfiú hármasban azon tanakodtak, hogy a piszkos sötétítőfüggöny, és néhány szintén jócskán elhasznált ruhaanyag segítségével miként tudnának a kisfiúnak szuperhős öltözéket készíteni. Szerencsére a nagymamának kiterjedt ismeretségei köre volt az egész környéken, és nagyon is ismerték a nevét, így nem meglepő, hogy máris áttelefonált a csupán pár utcasaroknyira lakó kedves, nagymamakorú néninek, aki nagyon jól bánt a varrógéppel, és szinte bármit megtudott csinálni.
- Szervusz Julika! Lenne egy aprócska feladat, ha nem gond! - szólt bele a kagylóba a nagymama.
- Szervusz Marikám! Persze! Bármiben szívesen segítek!
- Az unokám szeretne magának egy szuperhős jelmezt, vagy mifélét! - felelte bizonytalanul.
- Semmi probléma! Megoldjuk! Én menjek hozzátok, vagy ti jöttök hozzám? - jött egy újabb kérdés.
- Hát amennyiben megoldható mi mennék hozzád! Gondolom szeretnél méretet venni róla?
- Igen! Az feltétlenül szükséges! Gyertek, akár még ma is jó!
- Köszönöm Julika drága! Akkor nemsokára ott vagyunk! - azzal letette a kagylót, majd kisunokájához fordult:
- No hát akkor kicsi szívem! Most felöltözünk, és átmegyünk egy kedves idős nénihez, aki segíteni fog a jelmezed megvarrásában. - azzal megfogta az első keze ügyébe kerülő reklámszatyrot, belegyömöszölte a koszos sötétítő függönyöket, és néhány használt ruhadarabot, hátha barátnője még hasznát tudja venni, aztán a kisfiút kézen fogva megindultak a másik utcasarkon álló szintén családi házhoz, még az anyuka is elkísérte őket.
Hamar odaértek a csupán csak három utcányira lévő gondozott kertesházhoz, ahol egy nagyobbacska farkaskutya védelmezte a portát, és máris hangos ugatással jelezte, hogy látogatók jöttek. Néhány perccel később idős asszony csoszogott ki a papucsával a veranda elé, hogy kicsit jobban szemügyre vegye a látogatókat, ám amikor végre meglátta, hogy egyik legjobb barátnőjéről van szó azonnal jobb kedve lett.
- szervusztok! Gyertek csak be! - invitálta őket, majd a kutyát hátra küldte, hogy ne rémissze meg a kisfiút, aki félt a legtöbb állattól.
Bementek a nappaliba, ami a ház talán legtágasabb, és legkényelmesebb része volt. Mindenütt amerre csak a szem ellátott ruhadarabok kivágott darabjai hevertek, a legjobb minőségben. Látszott, hogy az idős nő - több, mint valószínű -, hogy élesben űzheti a szabás-varrást és igényt is tartanak a munkáira, mert nagyon szépen, és aprólékosan dolgozik.
- Akkor hát ő lenne a fiatalember, aki szuperhős szeretne lenni? - mérte végig figyelmesen Ádámkát az idős néni majd azonnal mérőszalagot vett a kezébe, és gondosan méricskélni kezdett. Amikor ez megvolt elkezdte kérdezetni a kisfiút, hogy mégis úgy nagyjából milyen típusú jelmezre gondolt? Fedje-e el az egész arcát? legyen-e palástja, mint az uralkodónak szokás és hasonlók. A kisfiú mindenre csak annyit válaszolt, hogy legyen köpeny benne amit lenget a szél, és legyen a fején egy maszk, hogy ne ismerjék fel, és legyen benne valami félelmetes, elvégre Batmantől is félnek a bűnözők.
- Milyen okos kisunokád van drága barátném! - vetette oda a nagymamának az idős néni, amint máris beindította a modern varrógépet, és a hozott sötétítőfüggönyök perceken belül átalakultak palástszerű, suhogó köpennyé.
- Így ni! Aa köpeny már megvan! Most a jelmez további részei több munkafolyamatot vesznek igénybe, de nem kell félni minden remek lesz, és meglátod fantasztikus szuperhős leszel! - igyekezet megnyugtatni a kedélyeket az idős nő.
- Nagyon köszönjük Julikám! Mennyivel tartozunk? - kérdezte a nagymama.
- Arra bőven ráérünk még! Különben is nagyon szívesen megcsinálom, akár ingyen is! Egy gyerek számára a legfontosabb a mesék, és a képzeletvilága! Nem igaz?! - kérdezte a kisfiút, aki bólintott párat helyeslése jeleként.
Eljöttek az idős hölgytől, akinek legalább három bő hétre volt szüksége, hogy rendesen és szinte aprólékosan elkészítse a kisfiúnak a szuperhős jelmezt, s miután a kisfiú még nem választott magának semmilyen logót, vagy szimbólumot néhány vörös villámot varrt a jelmez mellkasi részére, és a köpenyt hozzá varrta a jelmezhez. A maszkhoz még mindig szüksége volt a kisfiú fejméretéhez, melyet a nagymama mért le, majd mondott részletesen telefonba.
Amikor közel egy hónap után visszamentek az idős varrónő kertesházába, és megmutatta a kész, komplett jelmezt a kisfiú csak bámulni, és ámulni tudott, hogy mennyire részletgazdag, és fantasztikus ez az egész. Végre ő is lehet szuperhős, aki majd segíthet az embereknek, és megvédheti az emberiséget, és talán néminemű önbizalomra és bátorságra is szert tesz majd, ha felölti a szuper jelmezt.
- Készen volna a jelmez! - közölte a varrónő. - Mindjárt kihúzom a spanyolfalat, és segítek beöltözni. - Azzal hátra ment, és megkereste a harmonika szerű válaszfalakat, melyeket aztán kihúzott, így máris egy elzárt tér jöhetett létre, ahol senki sem leskelődhetett.
- Ádámka? Mit kell mondani?
- Köszönöm szépen!
- Nahát akkor! Mehetsz és öltözz fel!
A kisfiú hátra ment a spanyolfal mögé a kedves idős nénivel, aki segítette ráadni pufók testére a komplett jelmezt, a csuklyás maszkkal, és a köpennyel együtt, és mikor mindennel készen voltak még egy utolsó simítást tettek a tükörben.
- Ez ám a fantasztikus jelmez! Micsoda szuperhős lettél percek alatt! - gratulált az ebben a percben meghatódott, ám nagyon is büszke kisfiúnak.
- Választottál már magadnak valami hős nevet? - kérdezte egy idő után.
- Még nem! - közölte. Ezt az egyet mindig elfelejtette.
- Nem baj! Majd előbb-utóbb kialakul az is! Most a legfontosabb, hogy sokat mászkálj a jelmezben, hogy a ruhaanyag felvehesse a tested vonalait. - elhúzta a spanyolfalat és a nagymama bizony jócskán megdöbbent a látványtól.
- Húha! Pazar munkát végeztél drága Julika! - gratulált régi barátnőjének.
- Nem tesz semmit! Szívesen csináltam! Szerintem fantasztikus lett! - nyugtázta munkáját megelégedettséggel.
- Akkor Julika drága! Mennyit is fizetek? - kérdezte már megint sürgetően a nagymama, aki soha az életében nem maradt adósa senkinek.
- Jaj ugyan már! A legfontosabb dolog, hogy Ádámka most nagyon boldog és elégedett és ez nekem minden pénzt megér!
A nagymama és a kisunoka megköszönték a segítséget, ám távozás előtt a nagymama azért óvatosan egy kisebb pénzösszeget lerakott az előszobában lévő asztalra, elvégre a dolgok pénzbe kerültek.
Mikor hazaértek a kisfiún még mindig rajta volt a szuperhős jellemez, és annyira boldog és szemlátomást elégedettnek tűnt, mintha eddig még soha ebben az életben. Még szőrszálhasogató apja is megjegyezte, hogy túlszárnyalt minden várakozást.
Később amikor Ádám már a kamasz éveit taposta sokszor elővette a féltett kincsként dédelgetett ruhát és semmi pénzért nem volt hajlandó tőle megválni. Talán majd a gyereke fogja büszkén viselni, mint egykor ő.