AZ APAFIGURA

Kriszta mindennek ellenére ragaszkodott az öreghez. Meglehet azért, mert a legújabb kétezres évek hajnalán született generáció cyber, és számítástechnikai kütyü képviselői jóformán háromszázhatvan fokos szögben hátat fordítottak minden jómodornak, és viselkedésmódnak, melyet igen-igen nagy gondossággal szüleik igyekeztek beléjük plántálni változó eredménnyel, míg aztán végül úgy gondolták, hogy jobb, ha a legújabb generáció fiatal koponyái saját maguk jönnek rá a saját helyükre a világban, és találják meg saját maguk helyüket.
Kriszta mindig is erőseb vonzódott az idősebb férfiakhoz. Nem lehetett pontosan megtudni, hogy vajon azért, mert apját alig öt éves korában láthatta utoljára, vagy hogy már gyereként a tévézés és a romantikus filmek voltak legkedvesebb hobbijai? Annyi azonban bizonyos, hogy ellentétben a legtöbb felszínes, csupán csak a külsőségekre exhibicionista tüntetésekkel válaszoló barátnői többsége ő szerette őszintén megismerni azokat, akiket az útjába irányított a sors.
Kálmán bácsi egy igazi lovagias, nagypapakorú gavallér volt, aki hihetetlenül széleslátókörű intelligenciájával, és sokoldalúságával jóformán szinte azonnal képes volt megnyerni, és meghódítani magának akár bármelyik nő szívét. S kicsit megkeseredett cinikussággal vette tudomásul, hogy barátai, ismerősei, hozzátartozói sorban halnak meg, vagy mennek elsősorban külföldre, és a világ radikálisan megváltozott. Egyszer fordult elő vele, hogy váratlan hirtelenséggel szabályosan összeesett a buszmegállóban, és ha nem siet arra egy gurulós kocsit maga után húzó idősebb nénike azonnal infarktusban meghal, miután a mentők szinte rendre késni szoktak.
Meg is fogadta magának, hogy soha többet nem fog segítséget kérni. A fiatalabb barbár, tehát kulturálatlan fiatalabbaktól pedig pláne, hogy semmi szín alatt.
Krisztának talán egy megfelelő apafigurára volt szüksége, hogy elsősorban saját belső, lelki komplexusait tisztességesen rendbe tegye, és úgy tűnt, hogy Kálmán bácsiban ebben tökéletes partnerre lelt, hiszen az aggastyán férfi a legteljesebb mértékben igazat adott neki bizonyos kérdésekben, és a jövőt illető tervezgetésében. S bár Kálmán bácsi legénykorában előszeretettel udvarolt, mégsem mert nyíltan és egyértelműen közeledni Kriszta felé, hiszen sokkal inkább tekintette unoka-nagyapa kapcsolatnak a kettejük kissé különös furcsa viszonyát, mint más egyebet.
Kálmán bácsi Kriszta számára előbb-utóbb egy nélkülözhetetlenül fontos családtaggá nőtte ki magát, akinek az előrelátó, bölcs tanácsait mindig célszerű volt megfogadni, mert mintha előre tudta volna azt, ha Kriszta megcsinálja azokat a terveket és dolgokat, melyeket előzőleg megvitattak az öreggel, akkor azok előbb vagy utóbb de mindenképpen megfognak valósulni.
Mélyen magára vette, amikor Kálmán bácsi megmutatta sárgásra elszíneződött mégis szívhez szóló esküvői fényképét, aztán egy egészalakos varázslatos feleségfutót két karon ülő, akkor még szinte kisbaba gyerekkel.
- Én őszintén sajnálom kedves Kálmán bácsi, ami Önnel történt… - csak hebegni-habogni tudott, mire egy váratlan percben megfeledkezve féltett érzéseiről hüppögve kitört belőle a zokogó sírás, és hálás volt, amiért az öregember, akár egy nevelőszülő gondoskodva megvigasztalta, és úgy bánt vele, mint egy királynővel.
Odahaza aztán valahogy mindig jócskán sikeredett az adott témát az anyával kikerülnie, mert egyrészt: sosem akart fölösleges konfrontációt az anyával, másrészt amíg apja életben volt veszekedtek éppen eleget szülei, és ebből neki untig elege is lett.
- Mesélj édes kislányom! Hogy vagy? Hogy telnek a napjaid? Elégedett vagy a munkáddal? - faggatta kellő kíváncsisággal anyja, amikor általában hétvégekként leutazott hozzá a vidékies külvárosba.
- Minden maximálisan megfelelő anyu! - válaszolta.
- Azért remélem nem adtad fogyókúrára a fejedet?! - kérdezte kissé aggódon. - Olyan más vagy kicsim, amióta utoljára láttalak! Csak nincs valami bajod?!
- Hát ami azt illeti… lehetséges, hogy elkezdek egy új paleo-diétát, és lejárok hetente legalább három alkalommal valamelyik megfizethetőbb konditerembe.
- Mi az édes kislányom! Talán beteg vagy? Olyan gyönyörű voltál mindig is! Nem értem, hogy miért kell neked ilyen butaságokat művelned magaddal?! - nézett rá értetlenkedve az anyuka.
- Ha hozzávesszük, hogy a kamaszkorban lettem igazán szexis és karcsú, akkor szerintem ez igencsak megfeküdte érzékeny lelkemet. - vallotta be.
- Jaj ne butáskodj már drága kincsem! Te mindig csodálatos, és fantasztikus voltál! Miért kell neked folyton szapulnod, meg leszidnod saját magadat?! - kérdezgette megróvón, de kedvesen az anya.
- Hát… erre még egyelőre nem sikeredett rájönnöm, de amit rájöttem te leszel az első ember, aki megtudja. Oksza?! - azzal egy hatalmasat harapott az aznapi ínycsiklandó rakott krumpliból, melyen külön az ő kedvért volt bőségesen trappista sajt is, igaz csupán az egyik részen, mert valamiért úgy szerette.
- Van már új udvarló a közelben? - kacsintott rá anyukája, amikor főként csajos dolgokról szerette volna kivallatni kicsit felnőtt lányát.
- Jaj anyukám! Hogy kérdezhetsz ilyet?! Mindig is akadtak szép számmal, akik elsőszeretettel legyeskedtek körülöttem, én viszont szeretem megismerni azt, akivel együtt vagyok. Egyébként védekezek, tehát nehogy azt gondolod, hogy gyereket várok. Persze majd szeretnék azt is, de most teljesen rendben vagyok, és jól érzem magam a bőrömben! - jelentette ki, mintha anyukája ennyire részletekbe menően kíváncsi volna saját privát életére.
- Te is tudod kincsem, hogy én azért vagyok, hogy megkérdezzem minden rendben van-e? Elvégre még mindig az anyád vagyok! - kérte ki magának nem kis büszkeséggel és meghatottsággal.
- Igen anyu! Nagyon imádnivaló, és tüneményes vagy, és ezt nagyra értékelem, de... most vannak bizonyos gondjaim, és attól tartok, hogy ebben nem igazán tudsz segíteni.
- Micsoda ostobaság ez?! Na, mesélj el nekem mindent! - azonnal farkasszemet nézett felnőt lányával, és Kriszta pontosan tudhatta, ha egyszer anyja valamit is a fejébe vesz, akkor azt tűzön-vízen át keresztülviszi.
- Az van tudod, hogy megismerkedtem egy különleges, és fantasztikus férfival, és... - itt elakadt a hangja, és nem tudta miként folytathatná.
- ...És most azt szeretnéd tudni, hogy párkapcsolatot akarsz-e ezzel az emberrel, vagy csupán csak jó vele együtt lenni? Eltaláltam?! - nézett rá kíváncsian.
- Hát... nem éppen így fogalmaznék! A dolog úgy fest, hogy pszichológiai szempontból pótapát kerestem egész életemben, igen ám, de ez még mindig nem a valódi érzelmek megélése. Ez csupán csak egy pszichológiai pótcselekvés.
- Hát én nem tudom, hogy te hogy nevezed magadban édes lányom, én azonban annyit tudok, hogy ha érzel bármit iránta, akkor jobb az ilyen dolgokat tisztázni felnőtt emberek módjára. - vélekedett.
- Hát... igaz... igaz... - elhallgatott egy percre.
- Jaj, az ég szerelmére! Most meg mi van?! Csak nem terhes vagy?! - nézett rá elkerekedett szemekkel, mint aki saját magát is meglepte.
- Isten őrizz! Ahhoz szerintem még nem vagyok eléggé érett!
- Jó, nézd! Támadt egy ötletem! Mit szólnál hozzá, ha elhívnád a barátodat hozzám, és én majd jól elbeszélgetek vele, és kész tények elé állítom!
- Ez jól hangzik...
-Várjál, meg ne mondd! Attól félsz, hogy a barátod majd meggondolja magát és azonnal szakítani fog veled és elhagy?!
- Ez közelítene a valósághoz!
- Hozd csak el egészen nyugodtan, és aztán majd meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle!
Így történt, hogy Kriszta gyorsított találkozót beszélt meg az idős emberrel, és elvitte saját autóján őt anyja családi házába. Volt is nagy meglepetés.
- Szia édes lányom! - lepődött meg jócskán az anyuka, amikor meglátta felnőtt lányát egy aggastyán ember társaságában. Először arra gondolt, hogy lánya egész biztosan nem heverte ki azt, hogy apja elhagyta a családot, amikor még kicsi volt.
- Üdvözlöm kedves Uram! Bambóné vagyok! Szólítson Ildinek! - nyújtott az öregember felé barátsága jeleként kezet, amit az viszonzott is.
- Igazán örülök, hogy megismerhettem kedves asszonyom! - hajolt le, hogy megcsókolhassa a jócskán meglepett, fiatalos, filigrán özvegyasszony kezét.
- Ön... igazi úriember! Fáradjatok be! - invitálta őket máris békülékenyebben.
Odabent aztán azonnal kihúzta magával felnőtt lányát, és kérdőre vonta, miközben az öregember szétnézett kicsit a ház szobái között.
- Édes lányom mondd csak? Tényleg jól meggondoltad te ezt?!
- Már mint arra célzol, hogy vele élek együtt?
Az anyuka hevesen bólogatott párat.
- Megnyugtatlak nem feküdtem le vele, és semmi olyasmi nem történt kettőnk között, amiért neked szégyenkezned kellene mások szemében.
- Akkor hát? Nem értem, hogy miért nem próbálsz a korod béliekkel randizni?!
- Figyelj! Nem te mondtad nekem mindig, hogy sokkalta jobban szót tudtam érteni az idősebb emberekkel?
- Igen! De azt csak úgy mondtam! - legyintett könnyedén. - Nem kell mindent annak venni, ami.
- Figyelj! Nagyon sok élettapasztalata van, és ha te is elbeszélgetsz vele könnyen rájöhetsz, hogy szenzációs ember és akkora műveltsége van, hogy az hihetetlen!
- Ha annyira szenzációs ember, ahogy azt te állítod akkor miért nincsen senkije sem?
- A feleségét korán elvesztette az unokái pedig nem szokták meglátogatni! Most elégedett vagy?! - tette keresztbe a karját Kriszta.
- Nem kell mindjárt felfortyanni, csak kérdeztem! Ez az anyák dolga!
- Rendben van! Én kérek elnézést! Most pedig menj és beszélgess el egy kicsit vele, én addig készítek egy kis kávét, meg süteményt! - azzal a felnőtt nő volt az, aki valósággal betuszkolta anyja még mindig karcsú termetét a nappaliba, ahova időközben az öregember is letelepedett.
- Szóval Ön kedves Uram a lányommal jár? - szögezte neki támadóan az első fontos kérdést.
- Ezt nem állítanám drága asszonyom! Én csupán nagyon jó barátja vagyok, ha szabad ezt mondani! - kérte ki magának.
- Vagy úgy! Tudja a nagyon jó barátok előbb-utóbb sok konfliktust képesek az embernek okozni, mert a bizalom kétirányú utca!
- Bocsásson meg kedves asszonyom, de ha Önnek ez ennyire kellemetlen akkor most rögtön már távozom is! - már készült rá, hogy rögtön feláll, és veszi a kabátját, amikor az anyuka azonnal megállította temperamentumos, és persze mindig határozott hangjával:
- Ne butáskodjon kedves Uram! Hisz emberek volnánk! Foglaljon nyugodtan helyet! Nem történt semmi! Beszélgessünk inkább! - ereszkedett vissza a helyére, amint az öreg meggondolta magát.
Kerek fél óra múltán jött vissza a konyhából Kriszta és szinte alig hitt a szemének. A mindig rámenős, és markáns véleményeket képviselő anyja úgy csevegett az öregemberrel, mintha a legrégibb ismerősök lettek volna. Most először fordult elő a fiatalos özveggyel, hogy elmosolyodott, és még nevetett is párat, amint hallott valami tréfásat, vagy vicceset.
Az este kellemes társalgással telt el, és mire kora este hat óra lett Kriszta úgy gondolta, hogy éppen eleget voltak már ők anyjánál, így elköszöntek, és elmentek.
Pár nappal később az anyuka telefonált lányának, hogy nagyon jól érezte magát ennek a különös idős ember társaságában, és ha ezentúl kedve támad, akkor nyugodtan magával hozhatja vendégségbe hozzá. Egy a lényeg, hogy mindig legyen észnél, és ha esetleg szerelmeskedésre kerülne sor akkor is védekezzenek.