HIRTELEN ELŐREJELZÉS

Dr. Koppány Kálmán tökéletesen megvolt róla győződve, hogy mire betölti az ötvenéves kort addigra nemcsak hogy gyönyörű felesége lesz, és legalább két gyereke, de megtudja valósítani régóta dédelgetett álmát, és önálló vállalkozó is lehet.
Néhány napja heves szinte zsibbadó fájdalmat érzett előbb csak a mellkasa tájékán, majd aztán egyre fokozatosabban, míg végül teljesen elzsibbadt az egész jobboldali felkarja. Emellett hevesen kezdett dobogni a szíve, és úgy izzadt akár egy muraközi tajtékos jó.
Éppen irodalomóra volt, és érettségire kellett volna felkészíteni saját tizennyolcéves diákjait, amikor csikorgó hangot adott a kréta váratlanul, majd egyszerre kapta fel a ricsajozó diáksereg a fejét, amikor Kálmán tanár úr hirtelen hanyadt vágódott kisebb robaj szerű döndüléssel a gusztustalan zöld színű linóleum padlón.
- Srácok, ez most komoly?! Ne szívassatok már! - kiáltott fel valaki a hátsó sorokból, hiszen kivétel nélkül a hátsó sorokból szoktak felkiáltani az önkéntes véleményformálók.
- Valaki azonnal hívja a kurva mentőket! - térdelt le hozzá egy vadóc, csupa fekete bőr szerelésbe öltözött és telepiercingezett lány. kapásból kiragadta az egyik szőke szupermodelszerû lány kezéből az okostelefont, amit valójában be se szabadott volna vinni az órára, vagy ha igen, akkor elnémítva.
- Halló! A Kölcsey gimiből telefonálok! Azonnal szükségem lenne egy mentőre, mert a tanárom infarktust kapott! - közölte a vadóc, ám talpraesett lány a mentős diszpécserrel, aki kihangosítva igyekezett megnyugtatni őt, majd kimért, tárgyilagoshangon közölte, hogy azonnal küld egy kocsit, ám a forgalom miatt ez így is több mint fél órát vesz igénybe, ha tudja akkor kezdje meg a mesterséges lélegeztetést, és a létfontosságú szívmasszást.
- A kurva életbe! Miért nem lehet felfogni, hogy haldoklik egy ember! Basszák meg! - a vadóc lány legszívesebben a földhöz vágta volna a zsír jó készüléket, aztán alighanem kapcsolt, és visszadobta a szőke ciklonnak, aki az életét sem tudta elképzelni a közösségi média használata nélkül.
A vadóc piercinges lány megkezdte a szívmasszást. A két tenyerével óvatosan dörzsölgetni, majd ötpercenként nyomkodni kezdte a mellkast, hogy újra beindíthassa a szivattyús szívet. Majd igyekezett kitapogatni a tanár kövérkés csuklóján a pulzust. Sehol, semmi.
- Valaki azért szólhatna az ofõnek, vagy az igazgatónak gyerekek! - adta ki az utasítást, mire egy másik lány azonnal loholni kezdett egészen fönti emeletig, ahol a tantestületi szobák voltak.
Egy-két tanárkollega máris futva rohant az osztályterembe, és megpróbáltak segíteni, míg a legtöbb diákot arra kérték, hogy húzódjanak hátrébb, hogy a tanár úr némiképp oxigénhez juthasson.
- Semmi baj sem lesz gyerekek! - igyekeztek több-kevesebb sikerrel minden diákot megnyugtatni, majd az egyik fiatalabbik kollega levette a zakóját, és a negyvenöt éves tanár feje alá tette, hogy a vér folyamatosan áramolni tudjon.
A mentők még így is jó harminc percet késtek, mondjuk önhibájukon kívül, mert nagy volt a forgalom, és két tagbaszakadt mentős tiszt átvette a piercinges lánytól a szívmasszást, mire az egyik mentős ogixén-maszkot húzott a tanár arcára, aztán amikor úgy tűnt, hogy némileg stabilizálták az állapotát vijjogva elhajtottak a gimnázium épületéből.
A kórházban aztán azonnal betolták a műtőbe, és csak arra emlékezett, hogy fűzöld színű ruhában földönkívülire hasonlító alakok hajolnak feléje, mire egy orvos azt kérte, hogy számoljon tízig. Mire kilenchez ért már úgy húzta a lóbőrt, mint legédesebb álmában. A műtét még így is hat órát vett igénybe, és csupán csak késő este merték felébreszteni a műtős segédek.
A főorvos szigorú koleszterinmentes diétás kosztot rendelt el, és semmi szénhidrátot, míg az édességek élvezetét is szigorúan kerülnie kellett, pedig barátnője istenien tudott mézeszserbót készíteni, gyermekkorának nagy kedvencét.
- Hát kedves tanár úr! Ez bizony koszorúér elzáródás, de ha betartja az utasításokat egészen nyugodtan elélhet akár száz évig is! - közölte vele a főorvos bizakodva.
A kórházba később meglátogatták érettségizős tanítványai is, akiket látszólag nagyon megviselt a váratlan fordulat, mely szeretett és kedvenc tanárukkal ennyire meglepetészszerűen megesett, és főleg a vadóc piercinges lány volt nagyon kibukva, és még egy nagy könnycseppet is sikeresen elmorzsolt az egyik tenyerében, mint aki nagyon aggódik amiatt, hogy egy tehetséges embert el kell veszítenie.
- Nagyon ránk tetszett ijeszteni kedves tanár úr! Még egyszer elő ne forduljon! - figyelmeztette jó szándékúan. Összedobták a pénzt egymás között és egy tetszetős ajándékcsomagot is vásároltak, hogy a tanár némineműleg kicsit jobb kedvre derülhessen.
A kórházból azonban csak hosszú unszolásra voltak hajlandóak kiengedni, és gyógyultá nyilvánítani. Egy infarktussal különben sem szokás viccelődni. Mondogatták neki főként olyanok, akik azelőtt soha az életben nem találkoztak vele, vagy éppen nagy ívben elkerülték.
Otthon aztán Kálmán azonnal észrevette, hogy bizony-bizony nagyon sok dolog nincs rendben a világban, és folyamatosan olyan halálközeli tartós látomásos, lázas élmények kezdtek szöget ütni a fejében, hogy mikor kellene végrendelkeznie? mennyi járhat az ügyvédi honoráriumra? Vagy éppen, hogy az irodalmi kézirataival mi fog majd történni, ha õ nem lesz?! Hol romlott és fulladt be a dolgok, összefüggések menete?! - töprengett magában.
Párkapcsolatán is kisebb-nagyobb repedések keletkeztek. Barátnõje sokszor éppen olyan makacs hangulatember tudott lenni, mint amilyen õ egy-egy rosszul sikerült hétköznapján, és akkor bizony ha szólni mertek hozzá valósággal bezárkózott a dolgozószobájába, ahonnét tüntető ellenállással legfeljebb csupán csak kora estefelé merészkedett ki, amikor már vacsorája is régen kihűlt, és újra kellett melegíteni a mikrohullámú sütőben.
- Drágám! Megértem, hogy makacs vagy, és sokszor úgy érzed jobb neked egyedül, de én szeretlek, és elfogadlak olyannak, amilyen vagy! - volt a csinos barátnő válasza, még akkor is, amikor egy szép napon legyeskedni kezdett körülötte a vállalat egyik aligazgatója, akinek tetszetős sokat érő aranyóra fityegett a kezén, és luxus terepjáróval furikázott állandóan mint akinek ingyen osztogatják a benzint. A barátnő azonban elhárított nagyon is következetesen minden közeledési kísérletet, mert szerelmes volt a cinikus, kiábrándult, és időközben kissé megkeseredetté vált tanárba, aki nagyon szerette volna végre már elhatározni magát, és ügyes-bajos dolgain változtatni egy kicsit. Még szerencse, hogy barátnőjének akadt szép számmal néhány megbízható nagyon régi barátnője, akik között megint csak akadtak bőven pszichológusok, és coach-szakemberek, illetve vállalkozók is, így gyorsan megbeszélt egy időpontot az egyik barátnőjével, aki anno hír szerkesztő volt a helyi tévécsatornánál, és most kisebb coach-irodát üzemeltetett meglepően nyereségesen, hogy miként is tudná imádott, különc párját kicsit megint jobb formába hozni, és kiverni végre a fejéből az elmúlás tartós gondolatát.
- Hát kedves barátném ez bizony sajnos egyáltalán nem lesz egyszerű tekintettel a párod súlyos infarktuson esett át, és ilyenkor gyakorlatilag megváltozik az ember egész addigi hozzáállása saját magához, és a világ dolgaihoz! - vélekedett a barátnő.
- Igen! Ezzel én is nagyon jól tisztában vagyok, csak annyit szeretnék kérni tőled, hogy próbáljuk meg a lehetetlent! Rendben lesz így?!
- De csak azért teszem ezt meg neked, mert a legjobb, és legrégebbi barátnőm vagy!
- Még szerencse!
Azzal a tanár barátnője azonnal lefixált egy fix időpontot egy belvárosi irodai címmel, ahová a tanár - egyáltalán nem szívesen -, sőt házsártos nyűgösséggel el is ment, de csak azért, mert olyan bájosan, kislányosan kérte erre a barátnője.
- Drágám! Édesem! Tudom, hogy ez nem lesz kellemes, de az én kedvemért! Ha megteszed nekem kérhetsz tőlem bármit! Ha kell betéve megtanulom az összes Nobel-díjas költő, és író nevét, akiről csak hallott az irodalom.
- Hát nem bánom... - csóválta meg erősen kopaszodó üstökét a férfi, aztán barátnője levitte autóval a megadott címre, ahol bemutatta barátnőjének párját.
Később Kálmán, mintha csak pszichológusnál volna részletesen elmesélte azokat a mindennapos, szinte bagatell dolgokat, melyek kórházi kezelése óta valósággal a fejére települtek, és nem hagyják nyugodni, majd rátért arra, hogy jó volna, ha kéziratait el tudná valakinél helyezni, aki haláleset esetén tudna intézkedni róla, hogy a megfelelő helyre kerülhessenek, és ne szemétkosárba.
- Ne haragudj, de nem tegeződhetnénk? Csak azért kérdezem, mert a legjobb barátnőm párja vagy, és mi úgy szólván már ezer éve ismerjük egymást, és a magázás olyan nagyon szigorúvá, és formálissá teszi a további eszmecserét! - érdeklődött nagyon kedvesen a csinos hölgy, mire a tanárember kissé fogát húzva belement, ám így is sokszor előfordult, hogy míg a hölgy tegezte őt, õ inkább gyanakvó, és mondhatni távolságtartó maradt. Még így is több mint ötven kerek percre volt szükség, hogy egyfajta meghitt, és barátságos beszélgetésféle alakuljon ki a két kulturált, és intelligens ember között. A fiatal hölgynek nem volt szüksége sok időre, hogy rájöjjön legrégebbi barátnője pontosan a széleskörű intelligenciájáért, és kifinomult, romantikus úriemberségért szeretett bele ebbe a különös tanáremberbe.
Mire végeztek az elbeszélgetéssel Kálmán kicsit jobban érezte magát, és azt hihette nyert egy őszinte barátot, és bizalmas társat. Azonban bizonyos főbb pontokban, mint a hagyatékok gondozása, és kezelése, illetve egy ütőképes, tehát profitorientált vállalkozás beindításában nem sikeredett megállapodni.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy megismerhettelek! - fogott vele bizalmasan, kicsit bensőségesen kezet a csinos hölgyemény, és vigyáznia kellett magára, hogy máris nehogy flörtölésen kapja magát.
- Köszönöm, hogy meghallgatott... - válaszolta a furcsa tanárember, majd kissé visszasüppedt ugyanabba a szomorkás mélabúságba, ahogy idejött.
Odahaza már a bejárati ajtó előtt várta kíváncsi, és nagyon is izgatott barátnője:
- Na, szívecske?! Hogy ment? Kedves és segítőkész volt hozzád Ági? - érdeklődött finom, hosszú kezeit tördelve kisebb fokú idegességében.
- Hát... inkább azt mondanám, hogy vegyes! Szerintem ez megint egy újra elismételt zsákbamacska játék lesz, ami rám nézve sem fest valami jól! - jegyezte meg töprengve.
- Jaj, drágám! Dehogy! A legjobb barátnőmet már vagy ezer éve ismerem! Megbízható! Csak nem fog átverni, különben velem gyűlik meg a baja! - állt a sarkára határozottan a csinos hölgyemény.
- Hát... nem is tudom... - bizonytalanodott el a tanár egy pillanatra.
- A legfontosabb dolog, hogy neked most pihenned kell, elvégre nemrég jöttél ki a kórházból, és...
- Köszönöm, ez nagyon jólesik, de attól félek, hogy elmegy úgy az életem, hogy alig csináltam bármilyen számomra fontos dolgot ezen a nyavalyás földön! - kezdett panaszkodni, és felesége jól tudta, hogy nem sokkal később ezeket a kijelentéseket a tartós önsajnálat, a reményvesztettség és a depresszióra való fogékonyság fogja követni, ezért úgy döntött, hogy eltereli párja figyelmét, és lehetséges, hogy sikerül kicsit jobb kedvre derítenie benső nyughatatlan lelkét.
- Képzeld csak szívem! Fantasztikus ötletem támadt! Egyik ismerősömnek Madeira-szigetén van egy kisebb nyaralója, és meghívott bennünket magukhoz, úgyhogy arra gondoltam, hogy kiveszek két hét szabadságot, és szeretnék egy kicsit romantikázni veled! Persze csak, ha neked is megfelelő! - nézett rá huncut csábosan, ami felhívás volt a tanárember számára, hogy párja elvárja, hogy vigyázzon egészségre, és egy kicsit próbáljon meg lazítani végre.
- Talán... igen... talán igazad lehet... - rágta meg a szavakat hangosan. - talán jobb is, ha kiveszek néhány nap szabadságot a munkahelyemről, mert úgy érzem, hogy nagyon sok minden át kell gondolnom! - egyezett bele a maga virágnyelvén a dologba.
- Na látod te butus! Meglátod életem fantasztikusan fogjuk magunkat érezni, és megint megfogod látni, hogy mindennek megvan a maga értelme, csak sosem szabad türelmetlennek lenni! - vélekedett az asszony.
Még azon a héten gondosan becsomagolták a nagy feketeszínű, modern gurulós bőröndjüket, és a tanárember azért biztos, ami biztos még ekkor sem hazudtolta meg magát, és vitt magával bőségesen tollakat és jegyzetpapírt, miután a laptopját - attól félt, hogy ellopnák a reptéren, vagy műszaki kár keletkezne benne főként a sós, mediterrán óceáni levegő hatására.
- Nézd csak? Mit vettem magamnak?! - mutatott fel egy tetszetős, alig takaró fürdőruhát, mely már most egzotikusan állt rajta, ahogy a tanár lelki szemeivel elképzelte.
Mivel indulás előtt két teljes órával illett kint lenni a reptéren kart karba öltve betértek a könyvesboltba, és vettek maguknak egy-két kötetet, mely sikerült lekötni a figyelmüket. A feleség még műanyag füldugót is kért a stewardesstől, hogy ne zavarja a kellemetlen fülpattogás.
Megfogták egymás kezét, mikor a gép szuperszonikus sebességgel váratlanul gyorsítani kezdett a kifutópályán. Egymásra néztek, mintha keresnének, vagy kutatnának valami fontosat a másik ismerős tekintetében, s mikor a gép már a bolyhos vattacukorszerű felhők fölé emelkedett gyöngéden, hosszantartón megcsókolták egymást, bízva abban, hogy míg együtt vannak nem történhet velük semmi komolyabb baj!