KARÁCSONYI MEGTALÁLTALAK!

A csinos, harmincas éviben járó, filigrán hölgy rettentően izgult, és zavarban is volt, mert amikor legelső alkalommal megismerkedett a jóképű, és különleges férfival, aki elmesélte jóformán egész életét; kezdve attól a pillanattól, hogy özvegyen maradt nagymamája nevelte fel, mert a szülei hamar meghaltak, egészen addig, amíg a mennyasszonya a polgári esküvői szertartáson szakított vele, valahogy rendkívül furcsának, és már-már megmagyarázhatatlannak tűnt ez az egész.
Virágot a legtöbb ún. ,,csajos barátnője" kertelés nélkül lebeszélte volna. Elég, ha csak arra gondolt, hogy amikor egy-egy csajos bulizás keretében kicsit összejöttek máris a macsó pasik jóképűsége, vagy épp a bunkósága volt az egyedüli pletykatéma. Ő most viszont döntött, és úgy határozott kockáztatni fog, és lép egy hatalmasat előre, hadd lássa, hogy mi fog kisülni a dologból.
Mivel jóformán egész évben szinte alig volt szabadideje, és az a soványka húsz nap is hamar elszállt, amit az aktuális vállalatcsoport szabadság címen az alkalmazottak részére kiszokott utalni így Virág úgy döntött, hogy a karácsony megfelelő alkalom lehet, hogy egy szimpatikus embert az ember mélyen, és igazán megismerjen.
- Kislányom! Azért remélem vigyázol magadra, mert te is tudod, hogy milyen álságos, szemét alakokkal van tele ez a nagy világ! - figyelmeztette jócskán aggódva felnőtt lányát az aggodalmaskodó anyuka.
- Igen, anyukám! Annyira imádlak, hogy ennyire féltesz! Önálló gondolkodású, felnőtt nő vagyok, akit anno még karate tanfolyamra is beirattatok! Ha kell egy orvszarvút is simán lazán leterítek! - válaszolta a feltett kérdésre.
- Ha bármi baj van légyszíves feltétlenül hívjál fel! - kérte az anya.
- Igen anyu! Imádlak! - válaszolta, majd letette a kagylót,mert tisztában volt vele, ha anyukája egyszer rákezdi az isten se képes megálljt parancsolni neki.
,,Vennie kellene valami kis apróságot, vagy ajándékot a boltban?" - töprengett, elvégre nem illik ajándék nélkül csak úgy beállítani valahova, vendégségbe menni meg pláne, hogy nem. De mit is vehetne? Aztán hirtelen ötlete támadt. A legtöbb férfi szereti az ún. divatos kiegészítőket, mint mondjuk a sálakat, nyakkendőket és hasonlókat. Így volt egy kisebb megtakarítása, és úgy döntött vesz a férfinek egy szép nyakkendőt, és szinte kedvére eljátszadozott a gondolattal, hogy még segítőkészen meg is köti a számára, ha esetleg a férfi nem boldogulna vele.
Hamar elérkezett szenteste. Az ember ilyenkor valósággal úgy érzi, mintha a napok rohannának, és nem akarnának megállni. Szépen, csinosan felöltözködött. A jelszava: nem egy buliba mész, hanem egy ünnepi, meghitt, remélhetőleg romantikus estét fogsz együtt tölteni egy rendkívül vonzó férfival, aztán ki tudja, de semmi szex, legfeljebb a csókolózás stratégiájának kitágítása.
A férfi az egyik nemrégiben épült gondosan berendezett lakóparkban lakott, ami az elit környék benyomását keltette, persze csupán azoknak, akik a város kevésbé szívderítőbb környékén voltak kénytelenek berendezkedni.
Háromszor csengetett a kaputelefonba, mire egy markáns férfihang vette fel a másik vonalon:
- Tessék? Ki az?! - kérdezte.
- Ö... szia Boldog Karácsonyt! Virág vagyok! Felmehetnék?! - érdeklődött.
A vonal végén hosszú hallgatás, majd hat percen belül a férfi újfent beleszólt: - Persze! Gyere csak be nyugodtan! - és benyomta a berregő ajtónyitó gombját, mire a hölgy végre belépett a jó meleg előtérbe, ahol a falon kazettákra emlékeztető postaládák sorakoztak.
,,A fenébe! Elfelejtette megkérdezi, hogy hányadik emeleten lakik a pasi! - gondolta. de semmi vész, mert a postaládáján egészen biztosan fel van tüntetve." - így odalépett a postaládák aprócska, szinte gyerekméretű kazettáihoz, és aprólékosan máris szemügyre vett minden nevet, és címet, míg végül máris megtalálta, amit keresett: Kékessy Bernát ötödik emelet!
Mivel meglehetősen bizalmatlan volt már szinte gyerekkora óta a felvonókkal, úgy döntött, hogy lépcsőn könnyebben menne, de mivel jóformán mind a két kezében csomagokat szorongatott, ezért végül mégiscsak a lift győzött.
Pillanatokon belül fent volt az ötödiken, és a jóképű, sármos férfi már várta őt, és amikor tekintetük egymásba kulcsolódott, és kezet is fogtak félszegen egymással Virág szíve valósággal azonnal majd kiugrott a helyéből. ,,Az képtelenség, hogy bárkinek is ekkora mázlija legyen!" - töprengett, amint tetőtől-talpig részletesen felmérte a férfit.
- Üdvözöllek! - fogta meg a kezét a férfi, és máris bevezette a lakásba, miután Virág levette turabakancsszerű cipőjét.
- Nahát! Fantasztikus ez a lakás! Gratulálok! - lelkesedett.
- Nagyon szépen köszönöm... - válaszolta elfogódottan a férfi. - A feleségem érdeme...
,,A francba! Álljunk csak meg! Tudhattam volna! Feleségről nem volt szó!" - Virágot szabályosan kiverte a veríték már a ,,feleség" szó említésére is. Egy újabb kegyetlen tréfa az élettől? Lehetséges!
Bernát rögtön megérezte, hogy a hölgy kissé elkámpicsorodott, ezért azonnal korrigálta a válaszát: - Még mielőtt nagyon megutálna kedves Virág néhány dolgot szeretnék elmondani magamról... Talán fáradjon be a nappaliba ott nyugodtan beszélgethetünk! - mutatott az előszobából nyíló kényelmes, és otthonos, nagyméretű szobára.
Virág gyanakodva követte. Hitte is meg nem is a férfi válaszait.
- Elvehetem a kabátját, csomagjait, és miegyebet? - érdeklődött segítőkészen.
- Ö... ez nagyon figyelmes! - kibújt a téliesített kabátjából, és a sapkáját, sálját odaadta Bernátnak, míg a két kezében szorongatott szatyrai egyelőre vele maradtak, hiszen mindenképp szeretett volna meglepetést szerezni.
- Megkínálhatom esetleg valamivel...? Szereti a forró csokit?
- Az az egyik kedvencem, de legyen szíves üljön már le, és hallgasson végig! Mit szólna, ha először is a tegezéssel kezdenénk?
- Ö... hát nem bánom...
- Először megijedtem, mert azt mondtad a feleséged rendezte be a lakásodat! Ne haragudj, de megkérdezhetem, hogy ezt hogyan is kellene érteni?! - emelte rá kíváncsi, gyönyörű barnás szemeit.
- Tudod a feleségem fantasztikus nő volt, sajnos beteg lett, és elvesztettem őt... - fulladt ki a férfi hangja, és máris úgy tűnhetett, mint aki kis híján azonnal elsírja magát, és nagyon szomorú lett a tekintete.
- Jaj, mekkora egy idióta, hülye csaj vagyok! - bukott ki Virágból. - Őszinte részvétem, és kérlek... ne haragudj rám! - annyira zavarba került a közölt bizalmas információktól, hogy azonnal kimelegedett és el is pirult, mely egyfajta bájosságot kölcsönzött egész angyali lényének.
- Semmi baj! Tudod elég nehéz erről beszélni, mert rengeteget gondolok rá, és borzasztóan hiányzik még ma is.
- Ez természetes! Nem tudom, hogy alkalmas-e a pillanat, de szerettem volna egy kicsit kedveskedni, elvégre mégiscsak karácsony volna, vagy mifene, és nem tudtam, hogy mit is vehetnék, úgyhogy vettem néhány dolgot, aminek remélem örülni fogsz! - nyújtotta át zavarában mind a két szatyrot, amiben becsomagolt ajándékok lapultak.
- Ez igazán nagyon kedves volt tőled... Én is szeretnék adni valamit majd később... - szabadkozott Bernát, és óvatosan elvette a két szatyrot. - Néhány dolgot még muszáj elmondanom neked, hogy megértsd mi a helyzet! Tudod Annával megbeszéltük, hogy ha egyikünk előbb menne el, mint a másik, akkor is megpróbálunk teljeskörű, viszonylagosan boldog életet élni, annál is inkább, mert van valaki, aki a világ összes kincsénél fontosabb és becsesebb... - itt elhallgatott egy percre, hogy Virág jól képes legyen megemészteni a hallottakat.
,,Már megint kifogtam egy apukát! Ez az én formám!" - gondolhatta, mégis annyira szíven ütötte a fölkaróan érzelmes történet, hogy muszáj volt figyelmesen végig hallgatnia.
- Látom rajtad, hogy nagyon meglepődtél! Bocsáss meg, ha úgy érzed, hogy egyszerre mindent rád zúdítok, de sajnos volt egy-két komolyabb csalódásom az életben, és az ember a lelki sebektől csupán csak még érzékenyebbé válik a külvilággal szemben. - logikusan felépített következtetésére Virág csak helyeslően bólintani tudott párat.
- Nem haragszom, de tudod akikkel eddig volt szerencsém megismerkedni egyáltalán nem állítottak már a legelső alkalommal kész tények elé! De talán neked van igazad! Nagyon sok esetben nincs értelme köntörfalazni!
- Ennek nagyon örülök, hogy hasonlóképpen látod a dolgokat, akárcsak én! Akkor, ha megbocsátasz, mindjárt visszajövök! Addig nyugodtan érzed magadat teljesen otthon. - azzal Bernát elviharzott titokzatoskodva a hálószoba mellé, és magára csukta az ajtót, míg Virág tüzetesen megnézte a férfi összes holmijait. Számtalan mennyezetig érő polcot talált rajta műfajok szerint kategórizáltan szépirodalmi kötetek egész sorozataival. Ha annak idején ő sem vette volna félvállról az emeltszintű érettségijét, ki tudhatja? Talán máris több kínálkozó lehetőséget megtudott volna ragadni a nagybetűs élet szamárlétráján. Legalább is ez volt az általános vélekedés. Találomra kivett egy jó vaskos verseskötet, és ahogy lapozgatni kezdte váratlanul egy esküvő fénykép hullott ki a zizegő lapok közül. A férfi és mennyasszonyi ruhát viselő felesége olyan tökéletesnek, boldogoknak, és sugárzóaknak tűntek, mintha csak egy magazin címoldaláról léptek volna le. Virágot most mardosó bűntudat kerítette hatalmába. Úgy érezte semmi joga sincsen, hogy eközé a férfi és elhunyt felesége emléke közé álljon, mint valami pasifogó csaj, aki csak egy egyéjszakás kalandot akar!
Időközben a férfi visszatért a szobából. Egyik kezében egy ünnepi ruhácskába felöltöztetett, lenszőke hajú, tipegő kislányt vezetgetett egyik lábcsakáját a másik után, mert a kislány még nagyon bizonytalannak mutatkozott a járás tekintetében.
- Óvatosan kicsim! Csak szépen fokozatosan! Ügyes vagy! - igyekezett biztatni, bátorítani a pici lánykát, aki minden egyes bizonytalan lépése után kérdő, nagy szemekkel az apukájára tekintett, hogy vajon jó-e az amit csinál?!
Virágot annyira meglepte ez a váratlan esemény, hogy nem győzött azonnal zsebkendőt keríteni táskájából, mert legszívesebben azonnal sírt volna, akár a záporeső. Annyira megindította és orkánerejűen felkavarta az érzés.
- Nahát... - csak ennyit tudott kinyögni, amikor a kislányt apukája kedvesen az egyik fotel felé terelgette, majd óvatosan leültette a fotelbe.
- Kényelmesen ülsz kincsem! - kérdezgette az apja, ám a kislány mintha már nem is figyelt volna rá, mert azonnal szemmel akarta tartani Virágot, aki nem győzött mosolyogni, és vigyorogni.
- Ő itt az én imádnivaló kislányom, aki most kicsit félős, mert nehezen barátkozik az emberekkel, de láthatólag téged máris nagyon kedvel. Igaz prücsök?
A kislány nem felelt, csupán még nagyon gombszemekkel kezdte vizslatni az új felnőtt nőt, aki betolakodott az ő közös életükbe.
- Gyönyörű kislányod van! Gratulálok hozzá... - alig merte kimondani a szavakat, nehogy még több felesleges fájdalmat okozzon vele.
- Nagyon köszönöm! Tudod napról-napra az édesanyjára hasonlít, és olyan temperamentuma is van! Bár lehetséges, hogy nagyon elfogódott vagyok vele szemben.
- Nem dehogy! Egy gyerek folyamatosan fejlődik, és változik, de a genetika persze sok mindenben ludas lehet! De egyébként tökéletesen igazat adok neked.
- Látom, hogy zavar, vagy bánt valami! Bocsánatodat kérem, ami miatt nagyon sok mindenről csupán csak most szóltam, de azt szerettem volna, ha ne tarts engem is olyan embernek, akiknek pusztán csak újabb játékszerek a nők. - egyenessége, nyíltsága, őszintesége lefegyverzően hatott.
Mondhatni annyira volt részegítő, és kábító is egyszerre, hogy Virág azt se tudta, hogy egyik percben még a valóság talaján lebeg, míg a másik parton már ott tündököl álomország. Kezdett túl sok lennie ez a nap, mégse merte visszautasítani.
- Szeretnél valamit kérdezni? Bármire nagyon szívesen válaszolok! - nézett rá kérdő tekintettel, mint aki pontosan tudja, hogy önhibáján kívül összezavarta a hölgyet.
- Hú! Hát nem mondom kedves Bernát! Ez nekem... szóval... egy kicsit sok volt, így egyszerre... - bökte ki hosszú percek után.
- Megértem, ha most inkább elmennél...
- Szó sincs róla! Eszembe sem jutott, csak... ez még nagyon új nekem, és eddig még nem nagyon találkoztam olyan fantasztikus, és különleges emberrel, aki ennyire nyíltan, és őszintén közeledett volna hozzám... - saját magát is jócskán sikerült meglepnie őszinteségével. Valamikor ez az egyetlen járható út, még akkor is, ha az ember érzi, hogy a másiknak esetleg kellemetlen, vagy éppen fájdalmas.
- Ennek igazán örülök! Szeretném megkérdezni, hogy kérhetnék-e tőled egy hatalmas szívességet? - járkálni kezdett, miközben veszettül tördelte, ropogtatta ujjperceit.
- Hékás! Nyugi! Én vagyok nagyon zavarban, és gyötör a bűntudat erre te látszol máris totálisan idegbetegnek! - gyorsan felpattant ülő helyéből, és végre megszoríthatta a másik kezét.
- Igaz... teljes mértékben így van! - pár lépésnyire megállt, és szembefordult Virággal. - Szeretném, ha vigyáznál a kislányra egy kis ideig...
- Hát... nagyon szívesen! Bár az biztos, hogy ez tuttira nem egy hétköznapi randihelyzet, de miért is ne! - egyezett bele a kalandos mókába.
- Ez nagyszerű! Nem is tudod mennyit jelent ez nekem! - Bernát lehajolt, Virág máris azt hitte elcsattan majd kettejük között az a bizonyos legelső, jelentős csók, ám ehelyett Bernát tenyerébe fogta a kezét, és kézcsókot lehelt rá, amitől Virág jólesően azonnal majd elolvadt.
A délelőtt hátralevő részében Virág sikeresen összebarátkozott a kislánnyal, és rátalált valami igen-igen nélkülözhetetlen, és rendkívül becses kincsre, ami nagyon egyszerűnek tűnik ugyan, mégis talán a legnehezebb vállalkozás rátalálni egy egész életen keresztül.