AMIT A SZÍVED DIKTÁL

Az utolsó ami tinédzserkori lázadásából megmaradt az a tüsire vágott, sötétbarna haja volt, melyben nagyon is hasonlított anyához, ki ugyancsak valósággal gyűlölte a hosszú haját még anno a 70-es évek derekán; egyrészt a hosszantartó verejtékezés miatt, másrészt mivel modern stílusok követték egymást főként a nyolcvanas években, nem lehetett kérdés, hogy a frizurának is modernek, és sikkesnek kellett tűnnie.
Annyira izgult, hogy reggelizni jóformán teljesen elfelejtett. Csupán csak egy téliszalámis zsömleféleséget volt képes elcsámcsogni azt is a nyílt utcán, hiszen élete talán legfontosabb meghallgatására készült egy nagymúltú zenei kiadóvállalatnál, mely elviekben azt hirdette, hogy előszeretettel vesznek fel tehetséges, fiatalokat, akik ,,megreformálják“ a zenei ipart. Sajnos a ,,megreformálják“ kifejezést azóta se tisztázta senki, bárhogy is faggatóztak, amikor meghallgatásra jelentkeztek a sikerre, hírnévre, vagy épp elismerésre szomjazók.
Akusztikus gitárja készen állt, hogy bevesse magát. Még jól emlékezett, amikor tizennyolcadik szülinapjára anyukája egy fekete gitártokkal állított haza, és amikor jól láthatóan felnőttes lánya kérdőre vonta, hogy miért áldozott ennyire költséges dologba a fantasztikus anyuka az asszony csupán csak annyit felelt: mindent megérdemel a lánya, mert helyén van a szíve, és persze mert minden élethelyzetben igyekszik helyes döntést hozni.
A nagymúltú zenei stúdió épülete modern stílusirányzatot képviselt. Már ahogy az ember belépett a főépületben a szárnyas forgóajtón át a recepciós pulthoz megérezhette, hogy itt bizony vérprofikkal lehet dolga, és egy-egy zenei demófelvétel elkészítéséhez is komolyan, és mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
Vett egy nagy, és nagyon mély levegőt, miközben szíve annyira vadul dobolt, és kalapált, mint amikor először lesz igazán, és őszintén szerelmes az ember, majd megfogta a forgóajtót és belépett a bűvös körbe, melyről csak annyit sejtett, hogy most aztán - meglehet -, gyökeresen megfog változni az élete.
A két marcona gorillatestű biztonságis persze egyből felkapta busa nagy fejét, és valósággal nyálcsorgató, kéjes élvezkedéssel kezdték stírölni, amint könnyed gazellaszökkenéssel odalép hozzájuk a pulthoz:
- Szép jó reggelt az uraknak! Meghallgatásra jöttem! - közölte magabiztos közvetlenséggel.
- A fönt van az ötödik emeleten! Lépcsőn és lifttel is mehet! - közölte az egyik őr, majd cinkos mosolyt váltott a kollegájával, mint akik szabályosan máris sántikálnak valamiben.
- Nagyon köszönöm! További kellemes napot! - hátára vette a gitártokját és megindult a nagyméretű acélszínű liftajtók irányába.
Szinte alig nyomott meg egyetlen piros fényes gombot a lift azonnal kinyílt, és felvitte az ötödik emeletre, ahol valósággal kiröpült belőle, és megindult a grafitszürke szőnyeggel lerakott téglalapalakú folyosón, ahol rajta kívül már legalább heten várakoztak.
- Sziasztok! Szintén a castingra jöttetek? - kérdezte érdeklődve, közvetlenül, és máris lepakolta most mázsás súlyúnak érzett hangszerét az egyik műanyag fotel ölébe. A hét ember között voltak fiúk-lányok vegyesen, és persze féltékeny, irigységgel mindenki azt találgatta gyakankodva, hogy másoknak vajon milyen esélyük is lehet. A magabiztosnak, és határozottnak látszó fiatalos lány azonban ügyet sem vetett rájuk. Gondolhatta még úgy is jó sokára következik csak a névsorban, addig is bőségesen lesz rá ideje, és alkalma, hogy lelkiekben kicsit összekapja magát. Helyet foglalt az egyik műanyag széken, és aprólékosan végig gondolta eddigi életét. Már kislányként eljárt zongoraórákra, ahol volt egy fantasztikus tanára, aki kotta nélküli zenére igyekezett nevelni tanítványait, mert azt vallotta, hogy a túlzásba vitt kottamagolás megöli a zene szeretetét, és a felszabadult improvizációs kedvet, később jött csak a gitár, melyet egyik gimis osztálytársa otthonába látott először. Az egy elektromos gitár volt, és valósággal azonnal beleszeretett a hangzásába, akárhányszor csak végig skálázta precíz figyelemmel az egyes zenei akkordokat. Igaz a váltásoknál már nem volt annyira magabiztos, de mivel imádott zenélni kijelenthető, hogy könnyedén átlendítette magát a szóban forgó akadályokon is.
Később aztán szerelmes lett egy kisstílű rockbanda fenegyerekszerű énekesébe, aki persze már az első adandó alkalmat kihasználva megcsalta, és összetörte a szívét. Még így is több évbe is beletelt mire újra randizgatni kezdett, és bele nem habarodott egy tanáremberbe, aki csóró volt, és persze annyira slamposan, és turkálóból öltözködött, hogy az szinte már a masszív vicckategóriát súrolta, mégis hihetetlenül boldogok voltak egymás mellett, és úgy érezték rátaláltak egymásban valami különlegesre, és értékesre. A krach akkor ütött be, amikor a fiatal lány úgy érezhette, hogy a házasság, és a családalapítás lehetőségével jelképes kalitkába akarja zárni az adott férfi. Bár esze valósággal kívánta volna azt, hogy gyűrűt húzzanak egészen vékony, hosszanti ujjaira, örökké vad és nyughatatlan szíve viszont már azt suttogta fülébe: ,,vigyázz! Kalitkába akarnak zárni! Ne legyél még véletlenül se rabmadár!“ - Így történt, hogy a huszonötödik szülinapján bár a szíve szakadt meg, mégiscsak visszaadta a kis eljegyzési gyűrűt tartogató díszes kis dobozkát. Vőlegényével azóta kapcsolatban maradtak, és eldöntötték, hogyha nem muszáj nem teszik tönkre őszinte, és örök barátságukat, de valamivel azért mégiscsak lassítanak a tempón. Hálás volt a vőlegénynek, mert a férfi a tenyerén hordozta, és megérett és elfogadott olyasféle különös, különc dolgokat is, melyeket néhai apja kiváltképp ellenzett.
Később az egyetem elvégzése után bölcsész diplomával a zsebében úgy döntött, hogy kimegy Angliába, és szerencsét próbál, miként és hogyan képes végre egyedül is megállni a lábán? Ebben nagy segítségére volt néhány csoporttársa, akik szintúgy eldöntötték, hogy elsősorban külföldön próbálnak meg érvényesülni, és szakmai karriert felépíteni, miután saját hazájuk már sohasem lesz a lehetőségek országa. Így történt, hogy előbb Newcastle-ban, majd Cork megyében Írországban is szerencsét próbált. Egy dohányfüstös, hangulatos kis ír kocsmában aztán hallotta a hangját egy Londonból jött zenei producer, aki meghallgatást ajánlott neki, és amikor meglepően jól sikerültek a demófelvételek a stúdióban az összes, addig összekuporgatott spórolt pénzével meglépett az országból, és bottal üthették a nyomát. Később a helyi civil rendőrnyomozó még csodálkozott is a lány naiv, gyerekes hiszékenységén, aki viszont váltig állította, hogy a zenei iparban egész biztosan ismerhetik az adott szélhámos pasa nevét. Ám mint olyan sok csaló, szélhámos az adott embert is legalább öt év múltán kapták el, és mit ad isten megint nem volt egy árva fillérje sem, és egy idős nénit igyekezett éppen meggyőzéssel, lehengerlő dumájával kifosztani.
A kora délelőtt így is váratlan gyorsasággal telt el. Észre se vette, és már ott volt, hogy mindjárt fél tizenegy és a névsor szerint lassacskán ő következik. ,,Ne izgulj semmit! - igyekezett biztatni önmagát a stressz, feszültség drukk alatt -, te csak mindig légy önmagad, és senkinek se engedd meg, hogy megváltoztassanak!“ - még utoljára ellenőrizte hangszerét, és fémhúrjait, a hangolást, és készen állt, hogy megmutassa mit is tud.
- Török Aliz! - szólt egy filigrán, csinos titkárnő.
- Igen, én vagyok! - emelte fel az egyik kezét, mintha órán lenne.
- Te következel! Kérlek kövess! - kérte a titkárnő, és máris bevezette egy nagyalakú, visszhangzó akusztikával rendelkező terembe, ahol két harmincas éveiben járó, látszólag tökéletesen elfoglalt fiatal pasi üldögélt okostelefonjaikat böngészve, és még akkor se nagyon figyeltek oda, amikor Aliz köszönt, bemutatkozott, majd kivette a gitárt a tokjából, és vállára tette, és behangolt.
- Szia, mi újság? - kérdezte az egyik szakállas férfi. - Mit hoztál nekünk?!
- Arra gondoltam, ha nem baj elénekelném a saját dalomat, ha szabad? - kérdezte, majd amikor szabad jelzést kapott máris belecsapott a húrokba, és fantasztikus orgánummal, jól tagoltan énekelni kezdett romantikusan, és érzelmesen, mintha csak baráti közegben, jó hangulatban zenélne. Figyelmét így se kerülhette el a másik fiatal férfi, aki továbbra is okostelefonjával szórakozott, és hívásokat intézett a háttérben, melyeket igyekezett ugyan teljesen kizárni elméjéből, mégis meglehetősen kellemetlenül befolyásolta már meglévő koncentrációját. A dal ötödik percében aztán már ő sem bírta tovább. Félbeszakította a megkezdett húrok pengetését és udvariasan odaszólt a telefonáló pasinak:
- Bocsásson meg kedves uram, de ezt talán mégsem illik...
A fiatal férfi láthatóan megdöbbent, hogy egy meghallgatásra jövő, önjelöl énekes csak úgy egészen kiszólhat neki, és felelősségre vonhatja. Azonnal gyanakodni kezdett, majd ránézett:
- Nos, hát... igen! Ebben teljesen igazad van! - kezdte. - De tudod az a baj a showbuisness-el, hogy egy pillanatra sem szabad leállni, különben az embert máris betonozni kezdik! - volt valami tudatosan is lekezelő, lealacsonyító a cinikus hangjában, melyet egyszerűen meghunyászkodás lett volna szó nélkül hagyni, így máris valóságos kisebb parázs vita alakult ki arról, hogy hogyan kellene egy meghallgatáson normálisan viselkedni.
- Ne haragudjon de nincs igaza! Az ember alig várja, hogy megmutassa, hogy mire képes, mert ezen a világon mindenért bizonyítani kell, vagy adott esetben keményen megdolgozni, és akkor az ilyen fickók sikeresen le is építik az önbizalomhiányos emberek egész személyiségét! - már ott tartott magában, hogy valósággal leordítja a folyamatosan okostelefonjával babráló pasi fejét, amikor a másik férfi egyetértőn bólogatott, és szabadkozva bocsánatot nem kezdett kérni:
- Kedves... ne haragudj... hogy is hívnak téged? - kérdezte.
- Aliz vagyok! - vágta rá apró lábaival valóságosan toppantva a kissé teátrálisra sikeredett helyzethez.
- Igen. Nos, kedves Aliz! A helyzet tudod az, hogy ma még vagy harminc jelentkezőt kellene meghallgatnuk, úgyhogy ha más kérdésed nincs akkor köszönjük szépen, hogy eljöttél, és persze további sikereket a zenei pályádhoz! - zárta le se szó, se beszéd a csírájában elfojtott beszélgetést.
- Igen! Bocsánat, hogy ezt mondom, de nem lepődtem meg a kőkori viszonyokon, mert szerintem ti már réges régen döntöttetek! További minden jót! - azzal eltette fekete tokjába a féltve őrzött gitárját, és kilépett az ajtón a két felfuvalkodott egojú pasit hátrahagyva, hátha elgondolkoznak tettük következményéről, bár ez egyáltalán nem volt valószínű.
A fogadóteremben még így is majdnem harminc tehetséges fiatal várakozott, hogy megmutathassa mit tud, és sokan máris Alizhoz léptk, hogy milyen volt a meghallgatás?
- Őszintén? Bár sokat csalódtam az életben, és jó néhányszor össze is törték a szívem, de ez azért rohadtul aljas szemétség volt! - nyugtázta az eseményeket gondolkodóba ejtve a fiatalokat.
Amikor végre kilépett a stúdió épületéből, és friss levegőt szippanthatott, mintha egyúttal a mázsás tonnányi súlytól is sikeresen megszabadult volna, mely eddig lelkét emésztette.
Úgy tervezte, hogy hazafelé veszi az irányt, amikor váratlanul az ő okostelefonja is rezegni kezdett, kicsit sokáig tartott mire megtalálta, és felvette: - Igen... tessék!
- Üdvözlöm, kedves... Aliz! Nem tudom, hogy emlékszik-e még rám, az a fickó vagyok, aki egész meghallgatása ideje alatt hívásokat intézett!
- Ö... igen! Valami probléma van?! - rémült meg.
- Semmi baj! Azért hívtam fel, mert volna egy üzleti ajánlatom, persze csak, ha még mindig érdekli! A hét végén csütörtökön itt találkozunk, és megbeszéljük a továbbiakat, persze csak, ha ez Önnek megfelelne! - tért a lényegre.
- Az nagyszerű volna! Köszönöm, hogy telefonált. Akkor találkozunk csütörtökön. - nyomta ki a mobilt, és szíve újból bizakodva megdobbant. Gyorsan gyorshívóra kapcsolt, és felhívta anyukáját, és csak annyit mondott neki minden flottul, korrektül ment. A meglepetésről - legalább is -, egyelőre nem akart szólni, hátha csak blöff, vagy átverés az egész.
Az egész héten legalább nyolc-tíz órát intenzív gyakorlással töltött, hogy minél gördülékenyebben menjenek a dalszövegei, és persze a zenei hangzás is. Volt vőlegénye is felnézett párszor, és Aliz mindig tudhatta, hogy nem fogja kérdőre vonni, vagy elmarasztalni olyasmikért, melyet mindketten felnőttek módjára meg is tudnak értelmesen beszélni.
- Annyira örülök, hogy eljöttél! - puszilta meg ex vőlegényét.
- Nagyon izgultam, hogy semmi baj ne legyen! Mit történt?! - kérdezte kellőképp felcsigázott állapotban.
- Nagy újság van! Az a pasi telefonált, aki olyan barátságtalan, cinikus seggfej volt a meghallgatáson, mert folyton a telefonját nyomkodta, meg hívásokat intézett. Csütörtökre behívott, és üzleti ajánlatot akar tenni! Szerintem ez egyszerre hihetetlen, fantasztikus, és mégis nem ártana óvatosnak lenni. Te mit gondolsz?! - úgy vizslatta kíváncsi tekintetével barátját, mintha legalább is azonnal a gondolataiba szeretne látni.
- Szerintem nem hangzik rosszul, de ha nincs ellenedre nagyon szívesen elkísérnélek, persze csak, ha megengeded! - nézett rá kérdő tekintettel.
- Látod! Mindig mondtam, hogy kitaláljuk egymás gondolatait, már szinte óvodás korunktól kezdve.
- Azért még nem vagyok ősember-öreg! - vette apró tréfálkozásra a dolgot.
- Nem vagy éhes? én most valósággal ölni tudnék egy jó szalámis-sajtos pizzáért! Kopog a szemem! - vallotta be.
- Ezen látod könnyen segíthetünk! - A férfi máris tárcsázta az ételfutár számát, aki alig fél órán belül már gusztusosan gőzölgő harminckét centis pizzát szállított házhoz, és láthatólag nagyon megőrült a kisebb extra borravalónak.
- Hát akkor jó étvágyakat nekünk! - tálalta ki ízlésesen két porcelántányérra a szeleteket a nagyméretű dobozból Aliz. - Tudod szükségem van mindig valakire, aki nem ítélkezik felettem, hanem bátorít, megvigasztal, vagy csak lelki támogatást nyújt.
- Igen! Valahogy én is ilyen vagyok! - harapott egy napot az olvadó parmezánsajtos pizzaszeletbe a férfi, miközben nem győzött hümmögni, mennyire finom. - Hmmm! Ez isteni jó!
- Látod már másodjára értünk egyet!
Hamar eljött a csütörtöki nap, és Aliz - sosem tagadta később sem -, egész álló éjjel nyitott szemmel a plafont bámulta, és az életéről töprengett.
,,Vajon miként, és vajon hogyan fog alakulni kis élete, ha nem indul be a karrierje, vagy nem kerül kicsivel is közelebb az álmaihoz?“ - erre egyre kevésbé volt képes válaszolni, aztán éjjel tizenegy felé elnyomta a zsongító álom.
Mikor másnap felébredt majdnem lekéste az újabb meghallgatást, és még szerencse, hogy ex vőlegénye sietett azonnal a segítségére, aki ismert minden bizalmas információt, és időpontot. Azonnal autóba vágták magukat a gitárt a hátsó ülésre fektették, és meg sem álltak a stúdió belvárosi épületéig, ahol a cinikus, öltönyös pasas már kissé tűkön ült, hiszen azt hihette, hogy felültették.
- Bocsásson meg, hogy nem tudtunk idejében ideérni, de a közlekedés kész katasztrófa! - próbált kicsit mentegetőzni, ám a férfin meglátszott, hogy régóta ilyesféle altató dumával próbálkoznak nála, így Aliz inkább csöndesen hallgatott egy darabig.
- Most át fogunk menni a másik utcába, ahol egy kompletten berendezett hang stúdióban meghallgatjuk a demó felvételeit, és ha gondolja gitározhat, zenélhet, vokálozhat! A lényeg, hogy kreatív sokszínűségét bátran megmutassa! Ne foglalkozzon a negatív kritikákkal, mindig csak legyen saját maga! - azzal átültek a producer autójába, és meg sem álltak a soron következő utcáig, ahol már minden készen állt rá, hogy Aliz megmutassa mit is tud.
A dolog külön pikantériája, hogy a producer pasas szándékosan nem szólt Aliznak, hogy az üvegfalon túl egy sikeres énekesnő is bent lesz, aki természetesen minden hallani fog, ami a stúdióban történik.
Aliz teketóriázott sokat, máris a húrok közé csapott, miközben a keverőpult automatikája pontosan felvette, és rögzített minden zenei akkordot, amit lejátszott, még a zseniálisnak tűnő, improvizációs rögtönzéseket is. Aliz így is több mint három és fél órát zenélt, énekelt, ami fantasztikus teljesítény egy szakmában nem ismert embertől, és mikor véget ért a meghallgatás, és éppen kedvenc, féltve őrzött gitárját pakolta el váratlanul megjelent az éjfekete hajú, lófarkas énekesnő, aki nem győzött ujjongani, és elismerően gratulálni Aliz zenei teljesítményéhez. Meghallgatta a demófelvételét is, és azt mondta, hogy roppant ígéretes!
Így történt, hogy Aliz - bár hitt is benne, meg nem is -, mindenesetre elindulhatott a zenei pálya kezdeti rögös útján.