MIRE EGY RANDI KIALAKUL

- Drágám, jól érzed magad?! - kérdezi kissé aggódva babonázó, őzikeszemeivel Annamari, miközben tovább lapozgat egy vérprofinak látszó gasztronómiai szakemberként az étlapban.
- Köszönöm kérdésed! - felelem, mint aki váratlan álomból riasztott fel a szürke, szennyes valóság.
- Légyszi, ne érts félre! Csak annyira aggódom miattad! - jegyzi meg a lehető legtitokzatosabb nőiességgel, melyet egészen nyugodtan nevezhetünk a nők titkos csodafegyverének is akár, mellyel szinte azonnal lefegyverző hatást, és érzéseket képesek kicsalni a férfiakból, akik viszont szeretik elrejteni önző érzelmeiket. Legalább is az esetek többségében.
- Nagyon köszönöm, hogy ennyire féltesz! Nem is tudod, hogy ez a magamfajta ember számára mennyi mindent jelent! - közlöm vele, miközben folyamatosan csorog rólam a verejték. Ami valószínű, hogy egész ingemen, és nyakkendőmön is érződik valami csórószerű slampos trampliság, melyet - meglehet -, csupán csak én veszek észre. Bár az is lehet, hogy a királyi palota trónterméhez hasonlatos, hihetetlen berendezett étteremben mi vagyunk az egyetlen pár, akit jócskán megbámulnak a főként tehetősebb, és gazdagabb emberek. Nem merem kimondani, de jócskán zavarban vagyok, és persze totálisan feszélyez is az egész tudat. Ha csak ezen múlna az egész, ennyi erővel nyugodtan rendelhetünk volna pizzát. A gyorsfutár hipp-hopp kihozta volna egy kisebbfajta megelőlegezett borravaló fejében persze.
- Emil! - Annamari első ízben pillant fel a méregdrága étlapból, mióta csak szóba hozta, hogy különösen furcsán viselkedem. Tekintetében ott bujkál valami mélyen meggyökeresedett szomorúság, és komolysággal egybekötött bölcsesség, melyre talán csak az olyan érett nők képesek, akik nem hagyták sohasem, hogy bármilyen körülmények között eltapossa őket a nagybetűs élet. Pedig én azt hittem, hogy fantasztikusan alakultak kettőnk között a dolgok, mégis baljós előjelként kellett figyelnem, és résen lennem, hogy most vajon mi következik majd?!
- Szerinted mit rendeljünk? - próbálom könnyed lazaság álcája alá rejteni túlzásba vitt bepánikolásomat, mely rendszerint megkeserítette jóformán egész kissrác korom óta hajótörött, és deklasszált életfilozófiámat.
Csupán csak később tudom meg, hogy Annamari megszállott rajongója a tengeri herkentyűknek, és imádja a tenger gyümölcseiből készített furcsa, már-már valóságban bizarr, és kellőképp undorító kajákat, de mivel valósággal megbabonáz, és minden pillanatban elvarázsol szempillarebegtetésével, és nőies praktikáival egyszerűen hagyom neki, hogy azt rendeljen, amit csak akar. Nagy sokára megjelenik asztalunknál egy nm túl barátságos, nyurga pincér és készül felvenni rendeléseinket.
- Én kérni szeretnék egy kagylólevest fokhagymás vajban pirított garnélarákfalatokkal, és egy kis fehér bort, ha lehetséges! - mosolyog bizalmasan a pincérre, aki felírja gyorsírása hieroglifáival a kívánt ételt, és már készül, hogy sürgősen távozzon, amikor barátnőm int neki, hogy még nem fejeztük be:
- Bocsásson meg az úr még nem is rendelt! - közli határozottan, mintha ezzel egy füst alatt már meg is fenyegette volna a bűnbánó képű pincért.
- Te mit szeretnél drágám?! - mered rám kíváncsian, mintha már előre kitalálta volna kalandozó gondolataimat.
- Ö... rántott sertésbordát, petrezselymes sült burgonyával... - jobbat képtelenség legalább is ebben a helyzetben kitalálni.
- Hallotta?! - kérdezi most a pincért, aki cinkosok módján biccent a fejével, majd kissé sértetten távozik.
- Ez a mostani kiszolgálás! Kissé vérlázító! Nem gondolod?
- Hát ö... mihez képest...? - kérdezem.
- Jaj, te kis cukorfalat! Most legszívesebben máris bekapnálak! Hamm! - évődik saját jól betalált, gyerekes viccén.
Hirtelen észreveszem magamat a tükörben. Mennyire lesajnált, szánalmas, szerencsétlen fickó benyomását kelthetem, és valószínűleg a legtöbb ember már javában azt kérdezgeti magától, hogy ki a franc lehet ez a nagydarab idióta gyerekarcú dagadék, aki kifogott magának egy ennyire csinos, és elegáns istennőt?!
- Mosolyogj drágám! Csíz! - nyújtja el a szót, amikor megpróbál előnyös fényképet kattintani zsírúj okostelefonjával, mely ezerszer modernebb, mint az enyém.
- Azt szeretem benned, hogy te az vagy, aki vagy! Nem rontott meg a világ! - válaszolja, majd bizalmasan megsimogatta szőrös, gusztustalan kezeimet, és szinte azonnal megcsapott az áramütés. Pláne, ha valami titkos oknál fogva most azonnal elment volna az áramszolgáltatás és kialudt volna minden villany. A pincér sietősen kihozta az ételeket, lévén talán fontosabb dolga is akad, minthogy csupán csak velünk foglalkozzon. Mi pedig eszegetni kezdünk. Már az első pár perc után erős késztetést érzek a gyomromban, hogy azonnal sugárban még véletlenül se kezdjek el okádni, mert az aztán eléggé ciki lenne, arról nem is beszélve, hogy Annamari tutti biztos, hogy faképnél hagyna. Ő gusztusosan belemártja evőkanalát a tengergyümölcsei nevezetű egzotikus levesbe, és szinte apró, jóízű kortyokban haladva ízlelgeti a különleges ízeket. Majd felfordul egész bensőm, mégis igyekszem úgy viselkedni, mint akinek már meg se kottyan az egész.
- Hmmm! Nyami! Imádom a tengeri herkentyűket! - közli egyértelműen széles vigyorral ajkán, és valószínű, hogy látja pufók fejemen a tartós változást, mely zöldes árnyalatokban kezd játszani.
- Föld hívja Emilt! Veszed az adást! - vált át elváltoztatott orrhangra, akár egy női űrhajós. - Minden rendben?!
- Hát ez csak természetes! Kérlek, bocsáss meg egy percre... - azonnal fel kell innét állnom, és azonnal keresnek kell egy mellékhelységet, mert a tartós, és egyetemes rosszullét azonnal kerülget. Még épp idejében érek ki a férfi mosdóba, és beveszem magamat az ajtóval ellátott vécécsészékbe, és megállok közvetlenül a tágasméretű kagyló fölött, ha egyszer majd kell akkor azonnal kéznél legyen. Igyekszem felgyorsult pulzusomat szerencsétlenül lecsendesíteni, miközben folyamatosan mélyeket lélegzem. Tíz perc után javul csupán valamicskét állapotom.
Odamegyek a mosdókhoz, és hideg vízzel párszor megpróbálom megmosni az arcomat, miközben elfuserált, szerencsétlen arcom tükörképével farkasszemezek: ,,Hogy lehet te ekkora idióta? Most valószínűleg azt gondolja, hogy nem vagy eléggé tökös, nem vagy eléggé macsó hozzá, hogy bevállald a tengeri herkentyűket! Magadra maradsz majd, ha közli, hogy a randi után dobni fog!“ - figyelmeztet a benső lélekhang. Mire visszatérek asztalunknál váratlanul megjelent egy kigyúrt-agyú tesztoszteron-titán. Egyáltalán nem nehéz összerakni az összefüggést, miszerint ez a seggfej macsó lehetett barátnőm első pasija. Talán még le is feküdtek egymással, melyet majd később a jelenlétemben egyre kínosabban titkolni igyekeznek. Igyekszem kihúzott, egyenestartással közlekedni az asztalok között, ahogy anyám mindig igyekezett figyelmeztetni -, bár legszívesebben most azonnal behúzott farokkal spuriznék haza, hogy még véletlenül se lássák arcomon a totális megdöbbenés előszelét.
- Drágám, minden rendben?! Már nagyon aggódtam! Hoy nézel ki?! - mér végig miközben kérdés bujkál szemeiben: bemutassa-e nekem régi barátját?
- Semmi az egész! Tényleg jobban már nem is lehetnék! - érződik a hangomon, hogy ennél szánalmasabb szöveget valószínűleg csak egyedül a totális lúzerek képesek a maguk megmentésére kitalálni.
- Jaj, el is felejtettem bemutatni egyik régi kedves barátomat Ákost! - mutat az izompacsirtára, és már azonnal elfog a viszolygó rettenet, hogy csont ropogtatós kézszorításban lesz másodperceken belül részem. És nem is tévedek.
- Szevasz haver! - nagy öklét kinyújtja bizalma jelként, és mikor kezet fogok vele akkorát szorít szándékosan csenevész, pufók ujjperceimen, hogy nem kis híja, hogy majdnem elerednek könnyeim. - Hogy ityeg?! Úgy hallom, hogy az ex csajommal kavarsz! És milyen a szex?! - kérdezi gusztustalan, perverz fantáziáit is bevetve.
- Ákos! Ne legyél ekkora genyó, ha kérhetem! Már szakítottunk, ha nem tévedek?! - figyelmezteti komolyan, már majdnem ellenséges hangnemben Annamari.
- Állítsd le magadat kisanyám! Egyelőre még csak barátkozom az új pasiddal! Miért volna ez bűn?! - azzal laza, hanyag stílussal kihúzza a másik széket, és helyet foglal asztalunknál mintegy jelképesen manipulálva, és máris tönkre téve az addigi meghitt, romantikus hangulat utolsó morzsáit is.
- ...És mesélj csak haver? Hogy ismerkedtetek össze?! - kérdezősködik, miközben hiénaszeme előbb engem kémlel, majd Annamarit is tetőtől-talpig végig mustrálja.
- Ákos, ahhoz neked már semmi közöd! Kímélj meg a hülye kérdéseidtől!
- Mit isztok? Látom fehérbort! Haver, te szereted a bort?! - fordul felém, majd két vasmarkával megfog egy poharat és masszívan belekortyol barátnőm még pincehideg fokú borába. - Fúj! Én inkább a whiskyt csípem egy kis kólával, hát te?!
- Szeretem a forró csokoládét! - nyögöm ki kellően félve, bátortalanul mire gusztustalan varacskos disznó böfögéssel, mintha okádni akarna elröhögi magát.
- Csípem a pasidat Annamari! Én mondom egyszer még akár a hármas felállást is bevalltathatnák! - közli.
- Ákos! Most még udvariasan, szépen megkérlek, hogy sürgősen húzzál el innét a jó büdös francba, mert ha nem következményei lesznek... - sziszegi összeszorított fogakkal Annamari, és látszik rajta, hogy legszívesebben most azonnal valósággal máris felpofozná ezt a melák idiótát.
- Hóha! Kisanyám! Nem kell mindjárt heveskedni! Mi van? csak nem menstruálsz?! De lássátok gyerekek, hogy azért tudok rendes fej is lenni, most magatokra hagylak benneteket! Turbékoljatok csak egészen nyugodtan! - úgy áll fel, hogy az egyszerű fából készült szék valósággal nyög, és reszket az izmai alatt, majd megigazítja fizimiskáját és mint egy megsértett háborús fél, felemelt fejjel vonul el asztalunktól, míg a legtöbb törzsvendég kíváncsian, idegesítően minket bámul.
- Édesem! Bocsáss meg ezért a közjátékért! Őszintén sajnálom, hogy ezt látnod kellett! - közli.
- Én... nagyon sajnálom, ha fájdalom ért, és... - elakadt a szavam, mert egy váratlan csók következik, majd látom szinte nagyon közelről, hogy babonázó őzikeszemeibe könnycseppek ragadtak.
Annamarit még csupán alig egy bő hónapja ismerem, és máris totálisan bele vagyok zúgva. Mint akit kikészített, és meg is hülyített a szerelem, mint egyfajta érzelmi eufória. Csodálatosan felelősségteljes, és érettgondolkodású lány. Holott első benyomásra a legtöbb ember ki sem nézné belőle, hogy fiatalos, szinte kislányos Audrey Tatou, Josaphiné Japy-féle arca mennyi érett tudatosságot, és karakán határozottságot rejthet magában. A másik tény, hogy még csak huszonkilenc éves, mely egy negyvenévessel szemben - hát mit mondjak? -, komoly indokokra adhat egyesek szemében okot.
Másodszor Annamari igazi művészlélek. Amikor először hallhattam csellón játszani egy Bach-fúgát, vagy valamelyik klasszikus zenekari művet valósággal azonnal átjárt valami különleges, mágneses bizsergés, pláne, hogy sosem voltam különösképp komolyzene rajongó, inkább a 80-90-es évek slágereit kedvelem, ellentétben a 2000-es évek neomodern hullámvonalával. Harmadszor Annamari jelentkezett a Moholy Nagy László-féle művészeti műhely tagjai közé, és hihetetlen őstehetségnek bizonyult. Vett egy hófehér vásznat, és a színek harmonikus tónusú kompozícióját volt képes akár másodpercek alatt megteremteni, melyek aztán egészen egyedi, és tudatosan különleges kompozíciójú, és témájú avatgarde festményeket eredményeztek. S bár mindig is kicsit duli-fuli, és morcos, ha másoknak kicsit eldicsekszem azzal, mennyire büszke vagyok arra, hogy egy igazi sokoldalú polihisztor a barátnőm ő alázatos és szerény tudott maradni még ebben a helyzetben is. Később mesélt róla, hogy Párizsban a Sorbonne-on belógott egy festészeti órára, és vitte saját vásznait, hála az ott élő francia barátnőjének Sophie-nak, aki akkor volt harmadéves bölcsészhallgató. Az órán az adott tanár azonnal részletekig menően elemezte, analizálta a barátnőm festményét és elmondta, hogy még nagyon sokra fogja vinni, ha a festészetet válassza. Persze Annamariban azonnal felébredt a gyanakvás kis ördöge, és kételkedett is képességeit, készségeit illetően.
- Annyira kedves és barátságos volt a francia professzor! - áradozott, amikor hazajött. - Az egész osztály és Sophie is állva megtapsolt, én pedig annyira zavarban éreztem magam, hogy nm győztem pirulásomat ügyetlenül takargatni! - kicsit mérges volt magára, de még így is nagyon bájos, és tüneményes volt. Már el is felejtettem, hogy körülbelül mit válaszoltam, annyi azonban tény és való, hogy megemlítettem, hogy - annak idején -, én is előszeretettel próbáltam kacérkodni a színészet mellett a képzőművészettel, csak hát az önbizalomhiány nagyon sok esetben rendkívül rossz, és baljóslatú tanácsadó. Aztán meséltem neki arról, hogy már jó ideje írással foglalkozom, és olyan jó lenne könyvkiadással foglalkozni, vagy valami hasonlóval, aztán - ki tudja hogy történt -, gyöngéden felpipiskedett hozzám, hiszen csak százhatvankét centi volt a magassága, és hosszantartón megcsókolt. S már ebben az egyetlen kifejező csókban mintha benne lett volna egész addigi sokszínű, kalandos élete.
- Még sosem találkoztam olyan furcsa különccel, mint te, de nagyon bejön! - közölte huncut mosollyal szája szélén, mikor a csókból kibontakoztunk.
Annamari szerintem kicsit hiperaktív lehetett, mert amikor elmentünk, hogy bemutassam őt imádott, kedvenc nagymamámnak ragaszkodott hozzá, hogy segíthessen a főzésnél, sütésnél, és nagyon barátságosan elbeszélgetett a nagymamával, aki nem győzte dicsérni, hogy ti. megfogtam az isten lábát! Később Annamari bevallotta, mintha gyónt volna nekem, hogy volt egy nagyon komoly kapcsolata még gimis korában, és akkori barátja csak kihasználta és szórakozott vele, aztán mikor dobta, és összetörte a szívét zokszó nélkül lefeküdt a legjobb barátnőjével is. Legszívesebben képzeletben kinyúltam volna, hogy azt a vadbarmot egy kicsit móresre tanítsam, aki így összetörte egy ennyire angyali, tüneményes lány szívét. Szándékosan nem mertem szóbahozni, hogy még kezdő vagyok, és persze rohadtul béna balek az ágyban, ám szerencsére Annamarit ez egy csöppet sem zavarta. Megértette és el is fogadta, hogy egy komolyan megalapozott párkapcsolathoz időre, és türelemre van szükség.
- Semmi baj édesem! Nem sértődtem meg! Biztos vagyok benne, hogy igazi férfi vagy és mindig úriember! - közölte egyértelműn, és nagyon imponált az a fajta bölcsesség, mellyel a dolgok leglényegét is képes volt szinte azonnal megvilágítani.
Ma például - bár semmi kedvem sem volt hozzá Szombat lévén -, még arra is hajlandó voltam, hogy a finom vacsora után színházba menjünk. A vacsora után egyből átgaloppoztunk mintegy kutyafuttában a Víghszínházba, ahol Kafka Kastélyát vitték újból színre, bár nekem a kissé börtönketrecekre emlékeztetű, apokaliptikus tónusú díszletek nem nagyon jöttek be, ám amikor az előadás kisebb tíz perces késéssel kezdetét vette már az első fél óra múltán hatása alá kerültem, és közben azon kezdtem gondolatban agyalni, hogy vajon nekem milyen életet szánt a sors?!
- Bámulatosan játszanak, nem igaz?! Az ember el se hinni, hogy ez csupán egy hatásos színpadi játék része! - válaszolta, miközben bátorítóan megszorította a sötétben verejtékező kezemet. Talán titkon még halványan el is mosolyodott, bár ezt nem láthattam.
Hosszú ideig nem szóltam, aztán volt egy nagyobbacska húsz perces nagyszünet, ahol az esetek többségében a puccos méregdrága holmikba öltözött közönség azonnal felállt, hogy kinyújtóztathassa már amúgy is elmacskásodásnak vélt végtagjait egy díszteremben, majd az utolsó felvonást még együtt kivártuk.
Amikor később a ruhatárban segítem a ruhákkal, és kicsit én is bíbelődők Annamari hirtelen beránt magával egy meghitt kis kuckószerű zugba, mely olyan mintha egy titkos helység vagy szoba lenne, ahol látszólag egy árva lélek sem tartózkodik, és azonnal kiönti egy az egyben a szívét:
- Emil! Hatással vagy rám, és még sohasem éreztem annyira valakinek a belső lelkét, mint a tiedet! Szeretném azt mondani, hogy ez a párkapcsolat tarthat valahova, bár jelenleg csupán még a kialakulás fázisában vagyunk, mégis úgy érzem, hogy te vagy az igazi! Minden gesztusod, minden mozdulatodban annyira őszinte és igazi vagy, hogy egyetlen percben sem vagy képes meghazudtolni, vagy becsapni önmagad, és azt gondolom, hogy ez nagy, felbecsülhetetlen kincs! Nem siettetem a dolgokat! Majd kialakul! - azzal közelebb lépett estélyi jellegű ruhájában és könnyedén ölembe ült, majd aprócska fejét vállaimra hajtotta, és megpihent hosszú percekig úgy, hogy érezzem lüktető, andalító szívdobbanásait.