Új novella












istockphoto-1145006054-612x612.jpg




 

 

A NEM VÁRT VISZONTLÁTÁS ÖRÖME

 

A férfi felesége halálát követően egyre magányosabban élt. Ezt persze nem lehet úgy magyarázni, hogy túlzottan is bezárkózott volna, sokkal inkább megválogatta az ismerőseit, hiszen barátai közül többen külföldre költöztek, mondván az a fajta életvitel, melyet itt nem tudtak megvalósítani maguknak külföldön valóságosan is megvalósíthatónak, és reálisnak látszott. Rengetget töprengett és még később is visszatérő téma volt a férfi életében az örök kérdés: vajon mi lett volna jobb megoldás? Elhagyni a nehezen megszerzett, később felépített otthont, hogy aztán a biztos bizonytalannal kelljen naponta megbirkózni, aztán egy-két éven belül talán külföldön is fel lehetett volna építeni egy valamivel elfogadhatóbb anyagi egzisztenciát. Ki tudja az ilyesmit összefüggéseiben áttekinteni? És különben is, amikor imádott, gyönyörű felesége váratlan betegeskedni kezdett a költségek és a méregdrága gyógyszerek mellett még volt ezer másik gond, és baj, melyet muszáj volt megoldani bármi áron.
Az ember öregkorára rájön arra, hogy a világ gyökeresen megváltozott, és bármennyire is igyekszik miden lélekjelenlétét megvetve alkalmazkodni az új helyzetéhez valami mindig vagy kicsúszik kezei közül, vagy az adott körülményekben történt változás az, mely szó szerint gátakat emel a további cselekvések útja közé.
- Szia apu! Mi újság veled? Ne haragudj légyszi, hogy kicsit elhanyagoltalak, csak... tudod... ki sem látszottam a melóból, és Tomi is beteg lett! De megígérem, hogy megfogunk látogatni, ha másként nem karácsonykor! - hívta fel egyik nap ki tudja mióta nem látott, felnőtt lánya, aki legalább annyira határozott, és céltudatos volt, akárcsak az anyja, és gyönyörű is.
,,Vajon mit akarhatott ezzel üzenni?!" - hallgatta vissza egymás után több alkalommal is üzenetét az idős férfi. Aztán ahogyan az a nagykönyvben megvolt írva eljöttek a karácsonyi ünnepek, és családtagjai sajnos nemtudták meglátogatni.
Az idős férfi úgy döntött eljött az idő, hogy cselekedjen. A padlásról leporolta régi utazóbőröndjét, melyet még fiatalkorában vett a hetvenes években, aztán gondosan összecsomagolta azt, amire szüksége lehetett, és néhány ruhadarabot, és elhatározta, hogy meglepi felnőtt lányát, és rég nemlátott unokáját. Elvégre, ha sosem tudnak rá időt szakítani, akkor legfeljebb majd ő megteszi, elvégre kisnyugdíjasként bőségesen van szabadideje, és nem rohan sehova.
A biztonság kedvéért bement a gyógyszertárba és feltöltötte azokat a gyógyszereit, melyeket létfontosságúaknak ítélt egészségügyi állapota szempontjából. Először arra gondolt, hogy autóba ül, melyet szépen berendezett garázsban tartott, és mindig megkímélt, ám hamar rájött, hogy akkor nem látna semmit sem jóformán a tájból, hiszen a hosszú utat végig autópályán tenné meg, ahol egyetlen bokor sincs, mondván sík, kopár terep az egész.
Inkább vett kedvezményes volánbusz jegyet, és még rendes is volt a buszsofőr vele, mert készségesen segített bőröndjeit berakni a csomagtérbe. A busz pontos menetidővel rendelkezett. Hajnalban kelt útra és már közeledett a déli tizenegy, amikor korogni kezdett a gyomra. Feledékenységében elfelejtett kiadósan megreggelizni, és csupán csak két szendvicsre futotta, melyeket a benzinkúton lévő boltban vásárolt magának.
A távolsági járatin még így is jobbára idős, nyugdíjasok között lehetett. Tehát mindig volt valaki, aki leült mellé a magányosok üléseként emlegetett leghátsó sorba, és elkezdett mesélni az életéről. Mivel nemigen barátkozott senkivel sem, és mindig problémát jelentett számára a kapcsolattartás a legtöbben nagyra értékelték, hogy az idős férfi csupán csak csöndesen hallgat, és - látszólag -, esze ágában sincs fölöslegesen megszólalni.
- Képzelje csak! Már a nyolcadik unokám születik ezen a héten! A lányom annyira élvezi a kismamaságot, hogy legszívesebben vissza se menne a munkahelyére! Még ilyet! - foglalt helyet mellette egy nagymamakorú asszonyság, aki jóformán mindenkibe könnyűszerrel lyukat tudott beszélni. - Jaj, bocsásson meg! El is felejtettem megkérdezni! Önnek van gyereke? - fordult hozzá, mikor szónoklatával végzett.
- Egy felnőtt lányom, és egy unokám van! - felelte kissé kimérten.
- Hát ez nagyszerű! Meglátja a gyereknél nincsen jobb dolog a világon! Ők a mi jövőnk! - lelkesedett a kotnyeles asszonyság, majd, amikor már úgy tűnt, hogy eleget beszélt a következő faluszerű városkánál fogta magát és leszállt.
Majdnem minden városkában felszállt valaki, aki éppen az idős férfi mellé ült le, és tüstént beszélni kezdett arról, hogy kicsoda, mi a foglalkozása, hogy miért és persze, hogy hova utazik.
Egyszer leült mellé egy agyontetovált, húszas éveiben járó srác, aki elmesélte, hogy a rohadék apja kitagadta a családból, mert szerinte lusta, semmirekellő disznóknak nincsen helye egy megbecsült családban, mire a srác fogta az összes motyóját, és főként haverjainál kezdte átmeneti jelleggel meghúzni magát.
- ...És képzeld el öregem, hogy nekem még fizetnem kellett volna a fateromnak, hogy a saját házában használom a villanyt meg a vizet és az összes többi szarságot! Eltudok ezt képzelni?! - kérdezte azonnal letegezve a férfit, aki csöndesen bólintott, hogy mindent ért, és hogy mindent tudomásul is vett.
- Mondd csak, öreg?! - kérdezte kissé zavartan, szemlátomást idegesen a fiatal srác az idős embert. - Hallottál mindent, amit vartyogtam neked?!
Az öreg engedelmesen bólintott, amitől a fiatal srác fújt egy nagy levegőt, és megnyugodott. Nemrég hagyták el a soron következő mezővároskát, és a fiatal srác úgy döntött, hogy ült ő már bőségesen eleget egy vén fószer mellett, így fogta magát, és szabályosan leugrott az egyik megállónál.
Az utazás jó három órát vett igénybe, igen ám, de azért, mert mire a csúcsforgalomból hajszál híján kikanyarodott a buszvezető az autópályára, és megvette az autópályamatricát időközben a forgalom is óráról-órára jócskán megváltozott. nem lehetett ezen csodálkozni.
Amikor aztán három bő óra elteltével az idős férfi megpillantotta a város nevét, ahol lánya és annak családja lakott ő is vett egy jelentős, mély lélegzetet, és leszállt.
Óvatosan megjegyezte a buszvezetőnek, hogy szüksége lenne a bőröndjeire, így az segítőkészen vele együtt szállt le a buszról, hogy a csomagtérben fölhalmozott bőröndkupacok halmából kihalászhassa az öreg csomagjait. Az öreg megköszönte és sétálni kezdett a megállóban, mert még életében nem járt ebben a városban.
Időközben arra tévedt egy egyetemista lánycsapat. Úgy tűnt, hogy nagyon jó kebelbarátnőkről van szó, akik látszólag minden egyes balhéban benne is vannak. Az öreg férfi fogta magát és tüstént megszólította a csinos, fiatal hölgyet, aki jókat nevetgélt szintén nevetgélő barátnőivel.
- Elnézést kérek drága hölgyem! Talán tudna nekem segíteni? A Rózsafa utcát keresem... - próbálkozott, és izgatottan várta a választ.
A fiatal, csinos lány hirtelenjében talán azt gondolhatta az idős ember viccel, mert mintha nem is foglalkozott volna vele, aztán alighanem a többi barátnője figyelmeztette, hogy az idős férfi arcán mennyire látszik a szomorúsággal vegyes tanácstalanság, így már a csinos hölgynek is önkéntelenül lépnie kellett valamit:
- Igen! Szóval a rózsafa utcát tetszik keresni?! - kérdezett kíváncsi tekintettel vissza, mire az öreg máris heves bólogatásokba kezdett.
- Az a másik irányba van! Tudja mit bácsi! Elkísérjük magát a csajokkal, hisz úgy sincs semmi dolgunk, csupán délután kell előadásra mennünk! - ajánlotta fel a segítségét a hölgyemény, és máris kedveskedve belekarolt az öreg fonnyadt karjába, és mintha csak saját nagyapja lenne azonnal megindultak vele miközben folyamatosan a pasijaikról csacsogtak:
- Bálint akkora egy seggfej! Miért hiszi minden pasi, hogy könnyen megkaphatja a nőket?! - kérdezett vissza, mintha az idős férfi egytálalán sejthetné a válaszokat, ám amikor csupán bólintott tovább mesélték a velük történteket. - Robi annyira kis idióta cukipofa volt, még a mellemet sem merte megfogni, és mégis volt benne valami őszinteség, amitől azonnal beindultam... szerintem még életében nem volt nővel! - érződött a hangján, hogyha persze nagyon akar, akkor tud elbűvölő, és aranyos hölgy is lenni, ez persze nem minden esetben sikerült.
A csajos társaság tagjai élükön az idős férfival befordultak a sarkon, mentek még vagy ötven métert, és egy hangulatos kis kertvárosi utcácskába tévedtek, ahol a legtöbb ember egészen nyugodtan elhitette, hogy egyáltalán nem létezik bűnözés, és az ajtókat - bármennyire is kirívó, vagy furcsa dolog -, egyáltalán nem szükséges bezárni.
- Meg is érkeztünk kedves uram! Ez itt a rózsafa utca végig! Hányas számot is keres? - érdeklődött segítőkészen.
- Hát azt sajnos nem tudom... - vallotta be őszintén.
- Megkérdezhetem, hogy kit szeretne meglátogatni?
- A lányom állítólag ebben az utcában lakik a családjával, és azért jöttem ide személyesen, mert ők sosem érnek rá!
- Micsoda egy rohadék szemétség már ilyet művelni egy családtaggal! - bosszankodott káromkodva jogosan a hölgyemény, majd úgy döntött végig becsönget az öregemberrel a karján az összes utcában lévő házhoz. Előbb-utóbb csak rátalálnak arra, akit keresnek.
- Tessék csak velem jönni! Mindjárt kiderítjük a dolgokat! - azzal valósággal már húzta is maga után. A lelkes csajos társaság az összes utcácskában található családi ház kapucsengőjét megnyomta és kedvesen érdeklődtek, hogy az idős férfi lánya vajon merrefelé lakhat. Amikor aztán már az utca közepe táján jártak egy kétemeltes, meseszép családi házba csöngettek be, ahol egy gyönyörű, egzotikus vonásokkal rendelkező nő nyitotta ki az ajtót, és érdeklődött, hogy kit keresnek, aztán amikor váratlanul meglátta idős apját hirtelen köpni-nyelni alig tudott a meglepetéstől:
- Apu??? Tényleg te vagy az?! Mit keresel itt? Nagyon kimerítő lehetett az út! - valósággal máris karjaiba rohant, és úgy kellett takargatnia a fel-feltörő, meghatott könnycseppeket, mintha hibát követett volna el.
- Ne haragudj ránk, amiért sosem tudunk meglátogatni, de sajnos mostanság rengeteg elfoglaltságunk van! Bár ez tényleg nem lehet mentség! - válaszolta kicsit magának is meg a mondatot.
- Hogy megnőttél! Azt a mindenit! - lelkesedett az öreg férfi, hiszen felnőtt lányát utoljára öt-tíz éve látta életnagyságban, és azóta egész biztosan nagyot változott az egész világ.
- Te most viccelsz, ugye?! Látnád csak az unokádat! Na Tomi aztán úgy nődögél, akár a bolondgomba! - annyira örült apja nem várt látogatásának, mintha teljesen kicserélték volna. - De gyere be az utcáról nyugodtan!
Az öreg férfi megköszönte az egyetemista hölgyeknek a segítséget, és bement felnőtt lányával a házba, mely bentről tágasabbnak, és hatalmasabbnak tetszett, mint kívülről.
- Ti aztán szép helyen laktok! - jegyezte meg mindent aprólékosan, ámuldozva felmérve.
- Hát... köszönjük, de rengeteg sok munka volt vele, mert amikor megvettük úgy nézett ki, akár egy romhalmaz! Mindent apránként hoztunk rendbe. - kezdte magyarázni dolgait. Aztán alighanem elfelejthette, hogy a konyhában zubog az ízletes és finom zöldségleves, mert rohanni kezdett, és még éppen idejében húzta le a kerámialapos tűzhely tetejéről. Így is tizenöt percbe beletelt mire könnyedén visszaszaladt a még mindig előszobában ácsorgó apjához.
- Bocsáss meg, de feltettem reggel egy kis finomzöldséges levest, és teljesen megfeledkeztem róla, amikor jöttél! - érződött a hangján, hogy minden szóval mintha jópofizni, vagy tetszelegve imponálni szeretne apjának.
- Remélem nincs komoly baj...? - kérdezte aggódva.
- Jaj, ugyan! Foglalj nyugodtan helyet a nappaliban! Érezd nyugodtan otthon magad! Hozhatok neked valami... italt?
- Egy pohár víz jól esne! - felelte.
A felnőtt, csinos nő bűntudat gyötörte, hiszen tudhatta, hogy apja nem fogyaszt semmilyen jellegű alkoholt sem, így maradt a jó öreg feketekávé, vagy üdítő. Arra gondolt, hogy kávét hoz, bár azt ebéd után szokás elfogyasztani.
Az idős férfi időközben mindent megnézett, és keresztül-kasul bejárta jóformán az összes szóbát, mintha kóbor szellem, vagy nyughatatlan lélek lett volna, akinek - legalább is egyelőre -, sehol sincsen nyugta.
Lánya időközben levette a kis főzőkötényét, és átöltözött valami kényelmes, otthoni ruhába. Mikor visszatért apjához az idős férfi az egyik fotelben üldögélt és család fényképeket nézegetett egy nagyalakú albumféleségből.
- Látom könnyen megtaláltad a kedvenc képeimet! - foglalt helyet a mellette lévő fotelben.
- Milyen sok idő telt el... - mélázott a férfi. Gyakorta rájött a búskomorsággal egybekötött filozofikus hajlam, mintha egyfüst alatt megpróbálná megfejteni az élet titkait is.
- Jaj apu! Te mindig annyira komoly tudsz lenni! - paskolta meg kézfejét támogatása jelenként a lánya.
- Tudod sosem értettem, hogy édesanyádnak mindent elmondasz, de nekem semmit sem! Akkor azt hittem, hogy haragszol, vagy neheztelsz rám, később már úgy voltam vele, hogy a női dolgok egyedül a nőkre tartoznak! - hangjában kisebb megbántottság csendült ki, ugyanakkor ott fészkelt a bűntudat is.
- Apu... anyával csak szerettünk volna megkímélni téged, hiszen fontos munkáid voltak, és akkor jobb volt nem zavarni! Hidd el nem akartunk neked semmi rosszat! - igyekzett vigasztalni.
- Igazad lehet! Bocsánatot kérek...
- És hogy telnek a mindennapjaid? - próbált témát váltani.
- Hát... nem panaszkodom! Megtanultam főzni, mosni, és egyéb háztartási munkák mellett újból festeni, és írogatni szoktam.
- Ez igen! Nagyon büszke vagyok rád, bár ismervén szerintem a lakás kész csatatér lehet, ha egyszer beindulsz, és alkotni támad kedved! -
Lánya huncuttan elmosolyodott, és gyönyörűbb volt, mint valaha.
- Tudom butaságnak tartod, de amikor szívvel mosolyogsz, mintha édesanyádat látnám viszont...
- Apu te egy hamisíthatatlan romantikus gavallér vagy! Mondták már neked?! - puszilta meg fonnyadt arcát.
- Nagyon örülök, hogy ezt mondod!
- Kérdezhetek valamit? Nem muszáj válaszolnod, csak ha kedved van!
- Csak bátran!
- Szeretnél még valaha egy kiegyensúlyozott, stabil párkapcsolatot?
- Hú! Hát... nehéz kérdés. Az én koromban? Bár semminek se vagyok az elrontója, mégis úgy érzem, ha egy másik kapcsolatba bonyolódnék megsérteném édesanyád emlékét! Még mindig nagyon... szeretem... - akadt el a hangja.
- Nekem is minden egyes nap hiányzik! Tomi gyakran kérdezget a nagyival kapcsolatosan, és sokszor én sem tudom, hogy mit is mondhatnék neki; milyen volt a nagyija?
- Figyelj csak! Először a szép emlékekkel kellene kezdened, amikor magad is gyerek voltál, aztán fokozatosan haladnod! A tulajdonságok kiemelése szerintem mindig nagyon jó ötlet! - vélekedett az öreg.
- Tényleg! - kapott a fejéhez. - Ez eszembe se jutott! Látod milyen jó, hogy összejöttünk! - lelkesedett.
Később délután két óra körül megérkezett az unoka is. Épp a szokásos karateedzésről jött, ahol sikerült megszereznie a sárga övet, és ujjongva mesélte milyen furmányos harcművészeti cselfogásokkal sikeredett kicseleznie ellenfelét. Nagyon meglepődött, amikor nagyapját viszont látta:
- Szia nagyapa! Mi újság? Hogy vagy? - dobta le iskolatáskáját, és tornafelszerelését a gyerekszobába, mely valóságos csatatér volt az eldobált holmik kupacai miatt.
- Veled minden rendben és veled kisöreg?
- Képzeld megnyertem a sárga övet és a szenszej nagyon büszke rám! - lelkendezett.
- Hát ez nagyszerű! Őszintén gratulálok!
- Köszönöm szépen! - anyához fordult: - Anyu! Átjöhet az Ákos?
- Előbb házi feladat és lecke írás, aztán megbeszéljük! Most pedig spuri a fürdőbe és öltözz át tiszta víz vagy! - parancsolt rá, de kedvesen.
- Muszáj szabályokat felállítani, különben baj lehet! - mondta az apjának.
- Látod ebben is édesanyádra ütsz! Ő is mindig talpig következetes maradt!
Később miután az unoka átöltözött és megírta a leckéit anyja áthívta Ákost, hogy a két gyerek együtt játszhasson, beszélgethessen a gyerekszobában, amíg a felnőttek beszélgetnek.
- A férjeddel mi a helyzet? - vetette fel az öreg.
- Ó! Tudod ő... most sokáig dolgozik, és rendszerint csak késő este szokott megjönni! - miért nem merte bevallani, hogy szerinte férje egy másik nő kajaiban keresi a boldogságot? Talán szégyellte, vagy nyomasztó teherként nehezedett rá a lelki súly.
- Megértem! - sóhajtott az idős férfi, mintha titkon pontosan tudná, és értené, hogy itt bizony nem stimmel valami.
Kora délután lett hamar, és látszott az időn, hogy korábban sötétedik.
- Azt hiszem jobb, ha elindulok, mert a végén még nem találok haza! - jelentette ki. - Mondd meg Tominak, hogy fantasztikus legény! - azzal már vette is a kabátját, és indulni szeretett volna, de lánya megállította: - Kérlek várj apu! Szeretnélek hazavinni autóval! - fogta a slusszkulcsait, és máris a kinti udvaron álló, riasztóval felszerelt családi batárhoz mentek.
- Szép kocsitok van! - jegyezte meg.
- Igen! Hát sokszor kénytelenek vagyunk igénybe venni, még a magas benzinárak dacára is! Szállj csak be nyugodtan és csatold be a biztonsági övedet! - azzal lánya is beszállt a vezető ülésbe, és mikor az idős férfi már beszállt és becsatolta magát nagy gázt adva kanyarodtak ki a főútvonalra.
- Azért szerettelek hazavinni, mert tényleg ritkán találkozunk, és még nagyon sok mindent szeretnék tisztázni. - válaszolta a ki nem mondott kérdésekre, melyek a levegőben függtek.
Alig egy óra alatt már otthon is voltak, mert bár csapnivaló volt a városi közlekedés a felnőtt nő ismerte az összes bekötőutat, ahol előnyösen, és hatékonyan ki lehet kerülni a csúcsforgalom bedugulását.
- Ugye megígéred nekem, hogy vigyázol magadra és ha bármi kell azonnal hívsz?! - figyelmeztette apját.
- Minden rendben lesz, ne aggódj! Köszönöm, hogy elbeszélgethettünk! - azzal bement a házába, míg lánya megvárta, hogy az összes villanyt feloltsa és csak ezután ment el onnét.
Másnap azonban az idős férfit kedvenc foteljában találták meg élettelenül, miközben felesége és lánya fényképét szorongatta. Nem lehetett pontosan tudni, hogy vajon álmában érte-e a halál, vagy sem!