INDULAT-CSOMÓK SZÍNEVÁLTOZÁSAI

A rendkívül csinos, stílusos, modern nőn párducmintás bunda volt, ami akárcsak szintén színben vele összepasszoló magassarkú csizmája egy vagyonba is belekerülhetett.
Porshe terepjárójából szállt ki, miközben egyik kezében félmillió forintos okostelefonján egy fontos, üzleti jellegű hívást intézett, míg a másik kezében egyre idegesebben, egyre feszültebben kezdte rángatni lenszőkehajú, kékszemű kislányának pufók kezecskéit.
- Gyerünk már Lili! Mi lesz! Mozogj! - parancsolt rá hangosan és minél inkább sürgette a kislányt annál inkább érezhető volt, hogy elfeszti irányítását a rohanó percek felett, és robbanással fog fenyegetni az adott atombomba-pillanat.
- Anyuci? Miért vagy dühös? Valami bajt csináltam?! - kérdezte közepesméretű plüssmackóját erősen magához szorítva a kislány. Ebben a pillanatban annyira rettegett és félt, mintha kivégzésre mentek volna, pedig csupán csak annyi történt, hogy az anyuka - szokás szerint -, megint sikeresen elfelejtette az időt, és legalább három teljes órán keresztül tupíroztatta, csinosította a sminkjét, frizuráját, hogy az abszolút tökéletesség látszatával tetszeleghessen.
- Lili! Hányszor mondjam?! Elfogunk késni, és Marika néni nagyon mérges lesz! - fenyegette meg mindannyiszor kislányát, amikor azt gondolhatta, hogy Lili nem reagál mondataira eléggé gyorsan.
- Anyucikám... nagyon félek... - a kislány kis teste mindannyiszor megreszketett a november végi hirtelen lehűlt, hűvösebb levegőn. Ilyenkor nem árt vigyázni, pláne akik fűtött autóból szállnak ki, ám ez egy cseppet sem érdekelte az anyukát. Rángatva tettek pár lépést miközben az okostelefon szinte minden ötödik percben megcsörrent:
- Igen... halló... Én vagyok! Nem! Most a kislányomat kell óviba vinnem, de amint tudok bemegyek...
- Igen... Jaj, hányszor mondjam el, hogy a reklámmarketinget is muszáj megszervezni, különben oda a profit!
Miközben átvágtak az lombjukat vesztett, csontvázkarú fák között, melyek két oldalról közrefogták a kis utcát, ahol az óvoda épülete ágaskodott Lili egyszer csak elpityeredett, majd hüppögni kezdett, míg végül később már valósággal megkeseredett szomorúsággal bőgött, hogy anyukája nem akar vele foglalkozni, és úgy érezte csupán kolonc a nyakán.
- Most meg mi az isten van veled, mi?! - fortyant fel mérgében, és jócskán megrángatta a kislány karját.
- Auuu! Anyuci! Ez fáj! - visította könnyes szemével a kislány. - Ne bánts! - könyörgött neki.
- Fejezd be de rögtön! Most nagyon rossz kislány vagy tudd meg! - valósággal önmagában kikelve ordította kis arcába.
Ekkor arra járt egy egyetemista, aki éppen a szokásos zh-dolgozatait tudta le, és most azon agyalt magában, hogy mit fog majd mondani a profnak, hogy miért is késett a kiselőadása teljes anyagával? Éppen megindult egykori óvodája irányába, amikor szeme rögtön kiszúrta a márkás luxus terepjárót. ,,Akinek ilyen kocsija van annak valószínűleg semmi gondja sincsen saját életével!" - vonta le a következtetéseit. Ekkor arra lett figyelmes, hogy egy nagyon csinos fiatal nő önmagából totálisan kikelve üvöltözik egy kislánnyal, és úgy ordít vele, mintha szentségtörést követett volna el.
Először minden ember - kivétel nélkül arra gondol -, hogy ő bizony még véletlen sem avatkozik közbe, inkább csöndesen odébb somfordál, ám az egyetemistának azonnal saját szomorkás gyermekkora jutott eszébe és úgy döntött - lesz, ami lesz -, ő bizony mégiscsak visszafordul a haragos dühöngő hangok irányába.
- Bocsásson meg kedves hölgyem... - szólította meg a dühöngő anyukát a fiatalember. Látszólag az anyuka nem is vett róla tudomást. Ez kissé elgondolkoztatta a fiatal férfit, és újra próbálkozott: - Ne haragudjék asszonyom, de... legyen szíves...
Az anyuka most feléje fordult, amint megint jócskán megszidta a késés miatt a még mindig könnyezve hüppögő kislányát.
- Mi a fenét akar?! Hagyjon minket békén, különben hívom a zsarukat! - vágta oda fenyegetőn.
- Kedves hölgyem! Csupán egy percig szeretném feltartani... - próbálkozott újra, mire az anyuka újból lassított.
- Legyen nagyon rövid tisztelt Uram!
- Megkérém szépen, hogy ne bántsa ezt a kislányt!
- Hogy micsoda??? Mit mondott?! - kerekedett el a szeme mérgesen.
- Annyit szerettem volna elmagyarázni, már ha végig hallgatna, hogy kérem ne bántsa ezt a kislányt! Ő még felnéz a felnőttekre, mert nem értheti a világ dolgait, és Önnek az lenne a dolga, hogy feltétlenül szeresse! Nem tudom, érti-e, amit mondok?! - kérdezett vissza.
- Ph! Még maga beszél?! Figyelmeztetem, ha nem tűnik el innen hívom a zsarukat! - kezdte újból.
A fiatal férfi most lehajolt a kislányhoz, aki tétován, vacogva, rettegve hallgatta végig a két felnőtt között lezajlott szóváltást, és kis gombszemeivel előbb az egyikre, majd a másikra tekintett.
- Szia, kislány! - köszönt kedvesen mosolyogva. - Erik vagyok! Téged hogy hívnak? - kérdezte nagyon kedvesen. - Nem tartozik magára! - válaszolta a kislány helyett a még mindig dühös anyuka.
- Szereted a gumicukrot? - A fiatal egyetemista ügyet sem vetett a hisztériázó nőre, aki még mindig megtépázott tekintélye helyreállításán fáradozott.
- Máris hívom a zsarukat! Hát velem senki se packázzon! - háborgott, majd ígéretéhez híven máris okostelefonját kezdte pötyögtetni.
A fiatal egyetemista óvatosan kinyitotta közben a gumicukros zacskót, és megkínálta a cukorral a tétova, tanácstalanul álldogáló kislányt, aki már éppen kezdett volna pufókkis kezecskéivel belenyúlni a zacskóba, amikor jócskán felbőszült anyja lecsapta a kezéről a gumicukrot, ami a koszos kövezetre esett.
- Anyucikám! Ne haragudj, nem fog többet előfordulni... - kezdett ismét szívet szaggató hüppögésbe.
- Hát arra aztán mérget vehetsz drága kislányom! - magasba lendítette az egyik kezét, és már készült volna rá, hogy kiadósan felpofozza a kislányt el nem követett vétségéért, amikor az egyetemista a kislány útjába állt, és hárította a pofont.
- Akkor kedves hölgyem! Ezt most rögtön befejezi, mert a nagyanyám igaz ugyan, hogy úriembernek nevelt, de azért én is tudom még használni az ökleimet. - valósággal szikrát szórt zöldesbarna szeme, és érződött, hogy jócskán türtőztetnie illik magát, mielőtt lekever egyet ennek a hisztérika méregzsák nőnek.
- Hogy képzeli??? Tudja ki vagyok?! Tudja, hogy eltaposhatnám magát akár egy olcsó, senkiházi férget?! - már megint fenyegetődzni kezdett. Csorbulni látszott ingatag hatalma.
- Rendben! Értem már! Akkor mit szeretne? Megvárni a zsarukat, vagy békésen elrendezni a dolgokat? De arról tegyen le egy életre, hogy ezt a kislányt folyamatosan veri! Világos?!
Időközben néhány dadus lépett ki az óvoda épületéből, és miután nagyszünet volt azonnal rágyújtottak egy cigarettára. Azonnal észrevették a rikácsoló hölgyet és a reszkető, halálra rémült kislányt. Óvatosan közelebb mentek, mert szerették volna tudni mi lehet ez a csetepaté?
- Üdvözlöm hölgyem! Szia Lili! - köszöntek mindketten feléjük.
- Látják? Látják ezt?! Mit művel ez az idióta hogyishívják ember?! - kérdezte a két kíváncsi dadust a fiatal férfival kapcsolatban.
- Asszonyom, talán mit szólna hozzá, addig, amíg Önök itt rendezik a nézeteltéréseket Lilit bevinnék a jó melegre! Látszik, hogy szegényke reszket és fázik! - Az egy dadus már indult is volna vele be az óvoda épületébe, de az anyuka megint csak erős harapófogó módjára megszorította kislánya kezét, aki megint csak keservesen felsikoltott:
- Auuu! Anyuci ez fáj!
- Elhallgass, ha mondom! Különben kiporolom a fenekedet! - fenyegette meg.
Időközben egy járőrautó is megérkezett némán villogtatva megkülönböztető jelzéseit az óvodához, és tüstént két egyenruhás járőr szállt ki belőle. Mindketten a húszas éveikben jártak. Egy csinos fiatal nő, és egy férfi. Azonnal odamentek hozzájuk.
- Jó napot kívánok! Mi a problémájuk? - kérdezte a fiatalabb férfi, miközben a csinos rendőrnő gyanakodva méregetni kezdte őket.
- Igen! Én hívtam magukat, mert ez a férfi nem hagyja békén a kislányomat! - fakadt ki újfent profi színésznői képességeit is megcsillogtatva.
- Uram! Elkérném a személyi igazolványát és fáradjon egy kicsit távolabb az anyától és kislányától! - szólította fel az egyetemista férfit a csinos rendőrnő.
Az egyetemista zokszó nélkül odaadta a személyi igazolványát és látszólag érdeklődve nézett a rendőrnő barna szemeibe, mintha máris kutatni kezdené legféltebb titkait. A rendőrnő persze kissé kínosan el is pirult. Tüzetesen megnézte az egyetemista igazolványát, majd még mindig méregetve őt különböző kérdéseket kezdett feltenni:
- Mi volt a feltett szándéka, amikor szóba állt a kislánnyal?
- Nem vagyok pedofil, amennyiben erre akar kilyukadni! Éppen az egyetemi vizsgáim után jöttem errefelé, mert itt lakom a sarkon, amikor dühös, agresszív szóváltásra lettem figyelmes anyuka és halálra rémült kislánya között. Megpróbáltam megnyugtatni a kislányt, és közöltem az anyukával, hogy fejezze be ezt az agresszív viselkedést, és amikor az anyuka fel akarta pofozni a kislányt szó nélkül eléjük álltam! Ön szerint mégis mit kellett volna tennem?! - kérte ki magának.
- Értem! Várjon kérem itt türelemmel, amíg egyeztetek a kollegámmal! - A csinos rendőrnő máris odament a társához, aki éppen a dühös anyukat kérdezgette a történtekről.
- Te szerintem az egyik hazudik? - nézett társára a rendőrnő.
- Akkor most mi legyen? Bevigyük mind a kettőt? Akkor mi lesz a halálra rémült kislánnyal? - kérdezte logikára alapozva a férfi rendőr.
- Hát... nem tudom! A fiatal srác szerintem nagyon megsajnálhatta a kislányt, mert az anya közé vetette magát, amikor az felakarta pofozni a kislányt. Szerintem itt az anya lehet a bűnös! Ez egyértelmű!
- Szerintem mondjuk nekik azt, hogy intézzék el egymás között, az agresszív anyukának pedig mondjuk azt, hogy ha még egyszer bántalmazni akarná a kislányát akkor a gyermekjóléti szakszolgálat embereinek fogunk szólni! A két járőr - úgy tűnt -, tüstént megállapodott, majd visszatértek ki-ki a maga emberéhez.
- Nos megvitattuk az Önök helyzetét a kollegámmal! - közölte hivatalos, kimért hangnemben a járőrférfi. - Úgy döntöttünk, hogy egyelőre elengedjük Önöket, de ami a kislánnyal szembeni agresszív viselkedését illeti kedves asszonyom, felvívjuk szíves figyelmét a gyermekvédelmi jogok szigorú betartására! Ez annyit jelent, hogy amennyiben Ön továbbra is veszélynek teszi ki a gyermekét, vagy bántalmazza úgy hivatalos útra fogjuk terelni az ügyet! Megértette, amit az imént mondtam?! - kérdezte a jócskán megilletődött, ám ebben a percben köpni-nyelni nem tudó szülőt a rendőr férfi.
Az anyuka bólintott.
- Bocsásson meg asszonyom, de hallottam, amit mondott! - emelte fel a hangját a rendőr.
- Azt mondtam igen, megértettem! - felelte halkan, meghunyászkodva, mint akinek sárba tiporták maradék önbecsülését is.
- Akkor mi most elengedjük Önöket! - a két járőr fogta magát és visszaült a autóba, és elmentek onnét, miközben jócskán tanakodtak, hogy vajon ilyen kétes esetekben egy-egy jogszabály, vagy törvény miként is rendelkezik?
- Látja? Látja, mit csinált?! - vette elő újból a rikácsoló, ellenséges hangnemét a nő, miközben nem vette észre, hogy kislányát a két dadus már kézen fogta és bevitték az óvodába, hogy ki nem hűljön még jobban.
- Én azt gondolom, hogy Ön volt itt az egyetlen személy, aki elkezdett dacolni, meg éretlenkedni! Ha szabad adnom egy jó tanácsot soha, egy ujjal se érjen a kislányához, mert később ez megfogja bosszulni magát! - Azzal a fiatal egyetemista férfi tovább sétált.
- Hogy képzeli, hogy csak úgy tovább megy, mi?! Magához beszélek! - kiáltott még utána a megtépázott önbecsülésű, porig alázott anyuka.