SZÁMONKÉRÉS

Először nem akart nyíltan bemenni a rendelőhelységbe. Nagyon is jól tudhatta, hogy miféle hely is az. Barátságtalan, komor hely, ahova a kamaszkorú lányanyák viszik még meg sem született magzatjaikat, hogy végleg megöljék őket. S bár még csupán tizenhat éves volt Ági úgy gondolkodott, hogy nincs is annál fantasztikusabb érzés, mint amikor egy kis emberi lényről gondoskodhat az ember. Nevelheti, becézgetheti, babusgathatja, és valósággal agresszív dühbe jött arra a gondolatra, hogy abortuszon részt vegyen.
Legjobb barátnője Anna szintúgy hasonlóképp gondolkodott, mint ő, és valóságos szuperhősnek nevezte, amiért a gimi, és a tanulás mellett megakarja tartani, és felakarja nevelni a gyereket, akárcsak más rendes, normális anyukák. Elvégre az anyagi dolgokat is előbb-utóbb rendezni lehet!
- Annyira büszke vagyok rád drága barátnőm! - ölelte magához jó szorosan Anna, és cuppanós puszit adott az arcára, aztán megsimogatta még csupán alig dudorodó pocakját.
- Hát szeretném hinni, hogy tényleg nem lesz semmi zűr, mert valósággal kiver a veríték, hogy mit fogok az őseimnek mondani róla, hogy már régóta nem vagyok szűz?! - mintha próbált volna ebből az egészből egy könnyedén emészthető, mégis kissé morbidra sikeredett viccet, tréfát kreálni, csupán csak azért, hogy valamiképpen oldja a benne fokozatosan kitöréssel fenyegető feszültséget. Még szerencse, hogy a barátaira szinte mindig számíthatott.
- Mondok neked valamit Ágim! Ha az én anyám meghallaná, hogy teherbe estem azonnal padlót fognak, és hívni kellene a mentőket! Arról meg nem is beszélve, hogy öregapám pedig nemes egyszerűséggel menten föl is pofozna, mondván: mit képzelek magamról, hogy egyszerűen csak védekezés nélkül lefeküdtem bármivel is! Szóval kész cidri lenne az egész! - foglalta össze a lényeget, amíg az orvosi rendelő előtt várakoztak. Végül itt is Ági volt az, aki kimondta a végszót.
- Én ide soha a büdös életben nem teszem be a lábamat! - jelentette ki határozottan, majd gyöngéden megsimogatta pocakját. - A gyerkőcöm életére esküszöm! - Azzal mit sem törődve azzal, hogy vajon barátnője mit is gondol erről fogta magát, és megindult a metróállomás irányába.
- Hékás! Lassíts kérlek! Inkább együnk valamit! Megéheztem!
Erre Ági igazán nem tudott mit mondani, elvégre most már két ember helyett is muszáj volt rendszeresen étkeznie.
- Mit szólnál egy kiadós erdélyi fatényároshoz, extra adag rósejbnivel, és csokiturmixhoz sok-sok habbal? - kérdezte Anna, akinek már a gondolattól jócskán összefutott szájában a nyál.
- Azt, hogy mehet! De álljunk csak meg egy percre! Nálad van lóvé? Csak azért kérdem, mert ahogy látom a tatyómat én elfelejtettem a pénztárcámat reggel bepakolni a nagy sietségben! - vallotta be.
- Hékás! Semmi gáz kisanyám! Egyet se félj, amíg engem látsz! Kidumáljuk magunkat! - legyintett könnyedén, majd betértek a legelső, amolyan talponállós büfébe, és azonnal letelepedtek a hátsó bokszba.
- Akkor te mit kérsz? - kérdezte Anna.
- Egy hatalmasadag sültkrumpli meg valami sülthús most nagyon jól esne. - vallotta meg Ági.
- O.K. Vettem az adást! Addig nyugodtan helyezkedj csak kényelembe! Mindjárt visszajövök! - azzal egyik lába itt, a másik ott, és már oda is galoppozott a pulthoz, ahol a vevők kívánságait fogadta két egyenruhás, életunt, fiatalember. Anna a szimpatikusabbhoz ment oda direkt.
- Szóka, hogy vagy? Szeretnék kérni három nagy adag sültkrumplit, és hozzá valami finom sülthúsit! Persze csak, ha megoldható! - vetette könnyedén oda.
- Háromezer ötszáz forint lesz! Még valamit? - kérdezte halálosan életunt ábrázattal a fiatal srác, és Anna fejében szinte azonnal megfordult, hogy vajon mi lenne, ha megmutatná pikáns erotikával a melltartója pántját szabadon hagyva enyhén már domborodó cicijét. Tutti biztos, hogy ez a jóképű, szimpatikus nyurga srác totálisan padlót fogna. Most azonban nagyobb gond is fennállt, mert egy árva fillér sem volt nála.
- Figyu! Ne haragudj! Kérdezhetnék valamit? - szándékosan bűnbánó, és nagyon szomorú arckifejezést igyekezett magára ölteni. - Szóval az a helyzet, hogy otthon hagytam a pénztárcámat, és egy árva fillérem sincs, viszont a legjobb barátnőm terhes és neki szüksége volna a kajára, meg minden! És szóval azt szeretném tudni, hogyha most megehetjük a kaját, akkor esküszöm mindenre, ami szent, hogy hazaugrom és kifizetem, amivel most tartozni fogunk! Becsszó! - emelte eskütevésre jobb kezét. Nem tudni, hogy vajon komolyan gondolta-e. Annyi azonban bizonyos, hogy a fiatal srác vakargatta egy kis ideig raszta-fürtös haját, aztán bement a helység hátsó végébe, ahol az irodák voltak. Néhány perccel később már a boltvezetővel jött ki, aminek szemmel láthatóan töviről-hegyire elmesélte a kamasz lány sztoriját.
- Mi a probléma ifjú hölgyem? - mérte tetőtől-talpig végig a középkorú, kiadós sörhasat növesztett vezető beosztott Annát.
- Jó napot kívánok! Az a helyzet, hogy a barátnőm teherbe esett, és nagyon megéhezett, és elfelejtettük reggel pénzt hozni magunkkal, de esküszöm már mindenre, hogy ha most megehetjük a kaját, akkor később mindent kifogunk fizetni! - vallotta be. Ennél őszintébben már ritkán fogalmazhatott volna.
- Hát... nézze ifjú hölgy! Ön is tudja, hogy ez itt nem jótékonysági intézmény, de... legyünk optimisták... elfogyaszthatják az ennivalójukat, de ki kell fizetniük! Remélem, világos voltam?! - jelentette ki egyértelműen fogalmazva.
- Persze, tökéletesen! - válaszolta Anna, majd a hosszú műanyag tálcával máris visszatért Ágihoz, aki kezdett már aprócska csillagokat látni szeme körül a felfokozott éhség miatt. Csak most döbbent rá, hogy mekkora egy idióta volt, hogy csupán tejeskávét ivott reggel, és semmi mást. Hát persze, hogy leesett a vércukra.
- Máris megjöttem! Remélem nem késtem sokat! - pakolta le nagy levegőt fújva a hófehérnek látszó asztalra a menüsort Anna.
- Na végre már! Már a szemgolyóm is kifordult a helyéből! - Ági valóságos mohó megszálottsággal ragadta magához az első burgernek aligha nevezhető fonnyadt zsömleféleséget, majd akkorát harapott bele, amekkorát csak bírt.
- Húha! Te aztán valóban nagyon éhes lehettél! - lepődött meg barátnője, aki néhány sültkrumpliszálat kezdett komótos kedvvel rágcsálgatni.
- Jaj, ezer bocsi, de ez most kurva jó! Én voltam a hülye, hogy reggelire nem ettem semmit! - újabb hatalmas falás következett, és Ági nem bánt meg semmit.
Amikor végeztek az étkezéssel Anna óvatosan, bizalmasan megemlítette, hogy egy árva fityingje sincs, és hogy most hitelbe kajáltak, mire Ágin szinte azonnal meglátszott, hogy kétszáz lett a vérnyomása:
- Hogy micsoda??? Ebből aztán akkora balhé lesz, hogy megnézhetjük magunkat!
- Ugyan már! Nem kell mindjárt beszarni! Minden el lesz sikálva! Most szépen lassan felállunk az asztaltól, mint a legtöbb filmben, és egész egyszerűen kisétálunk az ajtón, méghozzá feltűnés nélkül!
Mindketten óvatosan álltak fel az asztaltól, hogy még véletlenül se vonják magukra a többi itt étkező ember figyelmét. Jobbára csak fiatal egyetemistákkal, és tinédzserekkel volt tele a hely.
Amikor kiléptek az ajtón úgy lélegezték be a levegőt, mintha csak épp a börtönből szabadultak volna. A szabadság édeskés illata.
- Látod csajszim! Nem is volt akkora ügy! - karolt barátnőjébe Anna.
- Erről jobb, ha hallgatunk, mint a sír! - közölte Ági. - Azon gondolkoztam, hogy mit kellene mondanom az őseimnek, szerinted?!
- Hát az igazat, mi mást!
- Jó, persze! Te még nem ismered az apámat! Ha megtudja tuti biztos, hogy megöl, és anyám is eléggé ideges tud lenni, ha felspanolja magát.
- Ugyan már! Frankó szüleid vannak, akik nagyon szeretnek! Egész biztos, hogy megértik! - igyekezett támogatni, bíztatni ebben a kényes helyzetben.
- Igazad lehet! Figyu! Egy nagy szívességet szeretnék kérni...
- Csak nem azt, hogy én is legyek ott, amikor a szüleiddel közlöd a nagy hírt?! - nézett rá kérdő szemekkel.
- De pontosan! Persze csak, ha tényleg nem nagy gond!
- A legrégebbi barátok vagyunk! Ennél szerintem nincs fontosabb!
Együtt mentek hazafelé miközben töviről-hegyire körbejárták a lehetséges forgatókönyvek egész skáláját.
Amikor hazaértek még csupán Ági apja volt otthon, aki most éppen szokásos délutáni szunyókálását végezte, mert éjszakai műszakosként muszáj volt bepótolnia az elvesztegetett óráinak a számát.
- Óvatosan menjünk be az ajtón... - suttogta Ági. - Mert az öregem nem csípi, ha felzavarják az álmaiban. Igyekezett olyan halkan levetni cipőjét amennyire csak tőle telt, és Anna is pontosan ugyanígy cselekedett.
Amikor beléptek Ági rögtön érzékelte, hogy apja úgy horkolgat, akár az ólajtó, és azt se venné észre, ha átszáguldana egy szuperszonikus ballisztikus rakéta a nappali szobán. Még szerencse, hogy a bejárati ajtójuk mellett voltÁgi szobája, így nem csaptak nagy zajt.
- Fú! Mióta nem jártam nálatok azóta látom levetted a Back Street Boys-os poszteredet! - vette szemügyre a falakat, és a berendezési tárgyakat.
- Hát... volt egy olyan diszkós korszakom! Úgy hiszem az emberek többségének korszakai vannak. Egész biztos, hogyha meglesz a kisbabám másként fogok majd viszonyulni bizonyos dolgokhoz. Már ha érted, hogy miről süketelek?
- Ne viccelj! Hát még szép! De szerintem oltári nagy durranás lesz, hogyha hatalmas pocakkal fogsz a gimiben jönni-menni. Képzeld majd biosz órán! Te leszel az élő kísérleti donor, hogy miként alakul a születés!
- Jaj, ne is mondd! Éva néni különben sem csíp engem! Még a múltkori dogámmal is adós vagyok nála! Sokszor olyan hülyeségeket kell csinálni egész álló nap!
- Ezzel teljes mértékben egyetértek!
Ági anyukája nagy általánosságban kora délután jött haza, és mire fél ötre járt az idő, már nyílott is az ajtó, és Ági alig várta, hogy elvehesse anyukájától a hozott szatyrokat és általában a nagy bevásárlásban keletkezett cuccokat.
- Köszönöm kicsim, hogy segítesz! - nyugtázta elégedetten a
fiatalos asszony.
- Semmiség! - szaladt a szatyrokkal a kiskonyhába, hogy kipakolhasson.
Ági apja is nemrég kelt fel a szundizásból, és most igyekezett ő is serénykedve kivenni a részét a munkavégzés feladataiból. Fogta a porszívót, és máris takarítani kezdett, míg a fáradt anyuka a vacsorát készítette elő.
- Anyu! Szeretnék veled négyszemközt beszélni! Illetve Anna is itt van!- mutatott barátnőjére.
- Szia Annácska! Remélem jól vagy és a szüleid is megvannak! - üdvözölte kedves közvetlenséggel.
- Igen, köszönöm, megvannak!
- Akkor minden rendben van!
- Anyu! Van egy kis probléma... - alig merte kimondani.
- Csak nem elkaptál valamit?! - nézett rá kíváncsian az asszony.
- Hát... úgy is fogalmazhatunk...
- Holnap elmegyünk a háziorvoshoz, az majd felír valami erős gyógyszert, aztán egy-két nap alatt kutya bajod se lesz! - az asszony betette a gyorsfagyasztott rántotthúst és a krumplit a sütőbe, hogy rendesen megpirulhassanak.
- Ha ez ennyire egyszerű volna elő sem hozakodtam volna vele...
- Jaj drágám! Hát mi történt?! - mérte végig kíváncsian lányát az aggódó anyuka. - Csak nem az a fiú a ludas a dologban, amivel szakítottál?!
- Hát így is lehet mondani...
Most Annán volt a sor, hogy legrégebbi barátnőjét kihúzza a csávából.
- Kati néni! Ne tessék Ágira nagyon haragudni, de szóval... az a helyzet... hogy... Áginak nemsokára kisbabája lesz... - mondta ki az igazságot.
- Hogy mi-micsoda??? - az asszonynak muszáj volt megkapaszkodnia a tálalópultban attól való félelmében, hogy esetleg bármikor hanyadt eshet.
- Anyu, kérlek... apunak még ne szóljunk... tudod, hogy mennyire a szívére venné a dolgokat... - próbálta csitítani ebben a pillanatban nagyon is ideges anyját.
- De hát, mégis... hogy történhetett? Nem védekeztetek, vagy nem szedtél tablettát?!
- A volt pasim azt mondta, hogy volt nála óvszer, de nem éreztem semmit... Egyszerűen csak... megtörtént... De úgy döntöttem, hogy mindenképp szeretném megtartani!
- Hohó! Álljunk csak meg egy percre! Még csak tizenhat éves vagy, és jogilag fiatalkorú! Még olyan sok minden fog változni az életedben, és nem akarom, hogy elhamarkodott döntéseket hozzál!
- Anyu! Légyszi! Figyelj rám! Volt rá bőven alkalmam, hogy végig gondoljam! De ha neked nem jó én akár el is költözhetek a nagyihoz, és legfeljebb majd onnét járok be a gimibe!
- Hát azt felejtsd el de gyorsan! Előbb vegyük számításba az összes lehetőséget! Arra gondoltál már, hogy hogyan és miként fogsz gondoskodni a babáról? Elvégre nemsokára itt az érettségi a nyakunkon, és aztán az egyetemi jelentkezés.
- Arra gondoltam, hogyha nem nagyon baj, akkor halasztok egy évet és megnézzük, hogy hogyan alakul! - vallotta be őszintén.
- Szóval már jó előre elterveztél helyettünk mindent! Hát ez... mondhatom... felelősségteljes döntés volt... - érezhető volt az anyuka hangján, hogy legszívesebben adna legalább egy kiadós pofont felnőttként viselkedő kamasz lányának, de inkább meggondolta magát.
- Mindenesetre holnap elmegyünk együtt a nőgyógyászhoz, hogy megbizonyosodjunk! Most pedig megvacsorázunk! Terítsd meg az aszalt! - Az anyuka Annához fordult: - Itt maradsz vacsorára Annácska?
- Jaj! Nagyon rendesnek tetszik lenni, de azt hiszem jobb, ha hazamegyek! - felelte.
- Én kikísérem! - ajánlkozott Ági.
Amikor Anna hazament és Ágiban tudatosul, hogy most egyedül maradt a szüleivel szemben, és csupán magára számíthat, úgy döntött kész bevállalni minden elmarasztalást, vagy sértést, csak valahogy lendüljenek már át a bonyodalmas dolgokon.
Békésen megvacsoráztak, akár egyrendes család. Ági nagyon hálás volt az anyukájának, mert már az asszonyságon jócskán meglátszott, hogy nem bír napirendre térni Ági váratlan terhessége felett, mégsem szólta el magát a férje előtt, nehogy bármi is kitudódjék. Bőségesen elegendő lesz majd megtudnia a dolgot, ha Áginak már jócskán gömbölyödik majd a pocakja.