LOGIKUS KÖLCSÖNHATÁS

A legtöbb ember - persze csak, ha valami megmagyarázhatatlan, vagy épp csak különös, furcsa dolgot, vagy eseményt tapasztal -, hajlamossá válik az adott cselekmény vagy éppen az adott illetőt, aki a cselekményben részt vett nem 100-asnak hívni, vagy idiótasággal becsmérelni. Ha úgy vesszük akár ez is lehetne egészen nyugodtan egy afféle szándékos, el nem nézhető megszégyenítés.
Kulcsár Úrral kapcsolatosan az embernek - legalább is első benyomásra -, az az érzése támadt, hogy a középkorúságát jócskán betöltött férfi, akinek jóértelemben már csupán egy-két hónapja volt hátra nyugdíjaztatásáig, hogy végül egyszer és mindenkorra megszabadulhasson a keserű, sanyarú robotmunkái dandárjától, és végre egyedül a kertészkedésnek, olvasásnak, írásnak élhessen, hogy kánikulában példának okáért úgy felöltözködött, mintha az Északi-sarki expedícióra készülődne, míg ellenben csikorgó fagyok idején előszeretettel szeretett mezítláb mászkálni, jönni-menni. Emellett olyan pedáns rendet tartott szinte az egész kis garzonlakásában, hogy nála még a légy is seggen csúszkálva járkált. Persze csak képletesen szólva.
Láthatólag senkiben sem bízott meg. Szomszédai - szintén nyugdíjasok -, szívesen segítették egy darabig, amiben csak tudták. Ez jóformán kimerült Kulcsár Úr által gondos részleteséggel felírt bevásárolni valók már-már idegesítően részletes listájával, úgy mint: teljes kiőrlésű kenyércipő, Stabilo kék-fekete golyóstoll, cukor, de az olcsóbbik fajta stb. Nem csoda hát, hogy a kezdetben segítőkésznek mutatkozó szomszédok, és ismerősök többsége egy kis idő multán szándékosan hanyagolni kezdte a férfit, mondván sietnek a munkába, vagy ügyes-bajos teendőik véget, és nem nagyon érnek rá olyan bagatell csekélységekkel foglalkozni, mint mondjuk a rendszeres bevásárlás.
Tartós izzadság és naftalinszagot árasztott.
Esténként a szomszédok arra lettek figyelmesek, hogy Kulcsár Úr rendszerint maximális hangerővel valamiféle operaáriát, vagy épp komolyzenei kamaradarabot hallgat, mindig attól függően, hogy épp milyen kedve is volt. Máskor pedig híres színészóriások hangján szavalt fejből rengeteg sok verset. Ha az ember nem ismerhette volna, könnyen hihette, hogy blöfföl, hiszen bármelyik verseskötetből rekonstruálhatta volna saját magának az eredeti szövegeket, ám Kulcsár Úr mégiscsak szeretett hű maradni önmagához.
- Kulcsár bácsi! Kérem tessék egy pillanatra kinyitni az ajtót! Hahó! - szólt egy kedves, nyugdíjaskorú hölgy. Olyan Miss Daisy forma.
- Hogy az embert már a saját lakásában sem hagyják békén! - morgolódott az öreg, amint ajtót nyitott. - Mi tetszik?! - förmedt a félénken mosolygó idős nőre.
- Semmi probléma kedves Kulcsár bácsi, csupán azért jöttem, hogy szóljak, hogy néhány lakót kicsit zavarja a nagy hangzavar, mely az Ön lakásából érkezik! Nem tudnak pihenni! Őszintén remélem, hogy megérti, hogy tekintettel kell lennünk egymásra, elvégre azért vagyunk lakóközösség! - szólt oda illemtudóan, kedves kimértséggel, majd máris távozott, mintha már előre tartott volna az öreg haragjától, ami messze híressé tette.
- Azzal én nem szoktam foglalkozni kedves asszonyom, hogy ki mivel teszi tönkre a szabadidejét. Ha nem vette volna észre én kulturális dolgokat végzek, és mivel már betöltöttem egy bizonyos életkort úgy gondolom, hogy nincs olyan sok időm, hogy olyan bagatell, semmis ügyekkel törődjek, mint az a fránya hangzavar! - zárta rövidre a beszélgetésüket, majd anélkül, hogy meghallgatta volna az idős nő válaszát, egész egyszerűen bevágta az öregasszony pisze, bumfordi orra előtt az ajtaját.
Aztán körülbelül hat hónap múlva egy barátságtalan, őszies napon néhány gyereket látott játszani a gangos ház benső udvarán, és egy használható ötlete támadt:
- Szervusztok gyerekek! Hogy vagytok? - kérdezte barátságosan, mintegy leereszkedőn.
- Csókolom Kulcsár bácsi! Jól vagyunk! - felelték kórusban, egyszerre.
- No hát akkor! - köszörülte meg rücskös, fonnyadt torkát az öreg. - Ha vesztek nekem egy Népszabadságot, és néhány irodalmi kötetet az antikváriumból kaphattok egy kis zsebpénzt! Ideje, hogy kicsit beleszagoljatok a munka világába! - jelentette ki kisebbfajta különcködő büszkeséggel.
- Jaj, Kulcsár bácsi! Tetszik tudni az bajos lesz... - kezdte az egyik szőkehajú fiúcska, aki talpraesettnek látszott. - Tetszik tudni még nagyon sok házi munka van; porszívózás, és mosogatás, amit nekünk meg kell ám csinálni, amíg a szüleink munkába vannak! - közölte mindenki helyett a nyurga fiúcska.
- Akartok egy kis pénzt keresni ördögfiókák, vagy nem akartok! Nekem aztán édes mindegy! - rakta keresztbe maga előtt parancsolón mindkét vaskos karját az öreg. Az ötfős gyerkőc társaság négy tagja házimunkára hivatkozva, - ahogy említették -, szinte azonnal elszelet. Csupán csak egy kisebb, töpörtyűképű pufók fiúcska maradt ott, aki még mindig színváltós matchbox-autóival játszadozott.
- No, hát akkor kedves barátocskám! Szeretnél segíteni ennek a rozzant aggastyánnak, akit magad előtt látsz, vagy nem?! - intézte hozzá a kérdést, és úgy tűnt barátkozni szeretne. A kisfiú zöldesbarna, nagy szemeivel előbb félősen nézett vele farkasszemet, majd mintha megsajnálta volna az öregembert felkelt a hideg kőről, szembeállt az idős férfival:
- Tessék mondani Kulcsár bácsi! Mit hozzak?!
Az öregnek hirtelen nagy kő esett le a szívéről, és annyira megörült annak, hogy legalább egy valaki akadt ezen az átkozott földtekén, akit kedvére csicskáztathat, hogy benyúlt zsebébe pénztárcája után, majd kivett belőle tízezer forintot. Ki tudja, hogy mennyi lehetett a nyugdíja? A kisfiúcska pufók kezeibe nyomta a bankjegyet, majd kimérten így szólt:
- No akkor édes kisfiam! Elmész először az újságoshoz veszel egy Népszabadságot háromszázhatvan forintért. Ha ezzel megvagy a sarkon van egy antikváriumos oda is elmész és a listán szereplő könyvekből annyit hozol, amennyit csak tudsz! Kérdésed van-e?! - nézett rá szúrós szemmel. A kisfiú kortyokban igyekezett visszanyelni saját kicsinyesnek tűnő félelmét, majd bólintott, hogy az öregember minden szavát értette, aztán villámsebesen elindult előbb az újságosbódéhoz, és később az antikváriumból a maradék pénzen annyi könyvet vett az öreg által felírt listából, amennyit pufók kis keze elbírt. Mikor végzett mindennel, és hazament becsöngetett az öregemberhez, aki hálás szívvel üdvözölte. Gondolhatta magában ,,mégiscsak vannak jó emberek is a földön, nemcsupán alávaló senkiháziak"
- Szervusz fiacskám! Nohát! Te aztán betartod, amit ígértél! Ez dicséretes! - tárta szélesre az ajtót a könyveket cipelő fiúcska előtt, aki alig bírta már a könyvek súlyát kezei alatt, és csak arra vágyott, hogy minél előbb megszabadíthassa elfoglalt kezeit a nehézkes terhektől.
- No, akkor ha jól számoltam ez az egész... - nézett végig a vásárolt holmik sokaságán az öreg-, összesen hatezerötszáz forintot tesz ki. A maradékot nyugodtan megtarthatod! Gondolj úgy rá, mint legelső fizetésedre! - az öreg azzal kitessékelte a meglepett kisfiút az ajtón, majd bezárkózott, és köteteit kezdte olvasgatni, és az újságot.
Másnap aztán a kisfiú anyukája kopogtatott, már reggel nyolc órakor az ajtaján.
- Jó reggelt Kulcsár bácsi! Remélem nem zavarom nagyon? - érdeklődött mosollyal az ajkán.
- Jó reggelt! Valami gondja van kedves asszonyom?! - lepődött meg a korai időponttól az öreg.
- Félre ne értse a szavaimat Kulcsár bácsi, de attól tartok, hogy vissza kell adnom a pénzt, amit tegnap a fiam Öntől kapott! - jelentette ki az asszony, és máris pénztárcáját vette elő, hogy kifizethesse az összeget.
- Asszonyom! Én munka fejében adtam a kisfiúnak a pénzt! Azt becsületesen kereste meg! - szabadkozott az öreg, még mindig úgy, mint akinek fogalma sem lehet a megtörtént dolgokról.
- Igen ezt Andriska is elmesélte, de úgy vélem, hogy egy ilyen kisfiú még nincsen tisztában a pénz fogalmával, ha mindenképp adni szeretne neki valamit, akkor inkább adjon valami kis apróságot, amit később a gyerek használhat. - vélekedett az anyuka.
- Á, vagy úgy! - az öreg most megvakarta a fejét, aztán máris hátra szaladt a hátsó szobái egyikébe, hogy öt-hat könyvvel jöjjön vissza. A köteteket az asszony kezeibe tette. - Tessék parancsolni kedves asszonyom! Itt van a fizetség!
- De hát ezek a könyvek Kulcsár bácsiéi! Nem fogadhatom el őket! - nézett rá tétován az asszonyság.
- De még mennyire, hogy elfogja fogadni! Az Ön fia rendkívül lelkiismeretes és talpraesett! Meglátja kedves asszonyom egy szép napon még nagy ember válik majd belőle! - az öreg több felesleges szót már nem is vesztegetett azonnal becsukta az asszony előtt ajtaját, amíg az asszony tétován, töprengve hosszú ideig ott maradt. Később felgyalogolt a negyedikre, ahol laktak.
Később pár évre rá, mikor a kisfiú elvégezte a nyolcadik osztályt, és két tannyelvű gimnáziumba nyert felvételt Kulcsár bácsi valamilyen rejtélyes okból magához hívatta az immáron fiatalembert.
- Jól megnőttél ám te gyerek! - csapta össze maga előtt tenyerét meglepetésében. - Figyelj jól, mert nem biztos, hogy fogunk mi még találkozni! Sajnos el kell mennem egy hosszabb utazásra, és fogalmam sincs, hogy majd mikor jövök újra ide vissza! Addig viszont szeretnélek megkérni néhány el nem hanyagolható szívességre. Először is mindig locsold meg a szobanövényeimet. Bőségesen elegendő, ha egy héten egyszer locsolsz, mert ezek szívós növények, kibírják. Másodszor azokat a tollakat és egyebeket, amik az íróasztalomon vannak még fognak, és szeretném kérni, hogy írjál velük, hogy be ne száradjon bennük a tinta, mert akkor hasznavehetetlenek lesznek, és az baj! Harmadszor a könyvtáramat nyugodtan használhatod, és használd is, mert a tudás megfizethetetlen, és nemes kincs! Itt nyugodtan tanulgathatsz, mert a kutya se fog zavarni! Mindig tarts rendet magad körül! - az öregember azzal egy vaskos kulcscsomót adott a meglepett fiatalembernek. Többet már nem találkoztak. Kiderült, hogy Kulcsár bácsi már jó ideje betegeskedett, és csak a csodával határos módon lehetett találgatni, hogy miként vagy hogyan maradhatott annyi éven át életben. Amikor másodunokatestvére közölte a hírt, hogy nem sokkal nyolcvanötödik éve után békésen elaludt a gangos bérházban a lakók szinte kivétel nélkül megemlékeztek róla, míg Andris kapott egy lakást, amire felügyelhet, és vigyázhat!