AJÁNDÉK-ESÉLY

A fiatal, szimpatikus házaspár egyre mélyebbre örvénybe esett. A gyönyörű, és egzotikus feleség - ki tudja miért -, képtelen volt teherbe esni, és minden egyes nap, hogy elkerülhessék a totális depresszió kísértését, vagy a melybe hullást muszáj volt a remény apróbb morzsáit felszedegetniük.
Egy szerdai nap történt, hogy a férj már kora hajnal felé munkába indult, mert rendszerint mindig korán kezdett, mert délután már nem szívesen ment be a városba, ha sötétedett. Érzékeny búcsút vettek egymástól; dédelgetve, becézgetve megcsókolták egymást, majd a fiatalasszony szomorúan kifejező arca egy jelentős pillanatra, mintha visszanyerte volna régen elvesztett ragyogását:
- Legyen szép napot drágám! - válaszolta a férfinek.
- Neked is szívem! Ha bármire szükséged van csak hívjál a mobilon! - kérte, majd elindult dolgozni.
Éppen az lakásukhoz tartozó autóparkolóhoz tartott, amikor a szelektív hulladékgyűjtő konténerek közelében előbb csak vinnyogó, majd ahogy egyre közelebb merészkedett már egyre intenzívebb babasírásra lett figyelmes.
,,Vajon ki képes ilyen alávaló szemétségre, hogy egy kiszolgáltatott kisbabát csak egész egyszerűen a nyílt után hagyjon?!" - tette fel magának a kérdést.
Óvatosan körül kémlelt, hogy hátha látja valaki, bár ez a hajnali idő tájt egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Amint közelebb lépett először ténylegesen csak azt hihette, hogy képzelődik, vagy hallucinál, ám egy koszos, kockás takarót pillantott meg először, majd mellette egy foszlásnak indult, sötétbarna játékmackót és mellette egy élő, létező kisbabát, aki most keservesen sírdogált régen nem látott anyukája után.
- Hát ez meg mit jelentsen?! - kérdezte fennhangon a férfi. - Szia baba! - óvatosan felvette, majd máris ringatni kezdte, abban bízva, hogy könnyedén megnyugtatja majd. Ahogy gyöngéden karjaiba vette azonnal megrohanták az eddig eltitkolt szülői érzelmek, és agyában máris egymást kezdték kergetni rohamosan a gondolatok. Ti. honnét és vajon miként kerülhetett egy kis csöppség egy konténer szomszédságába, és vajon a legtöbb itt lakó idősebb ember miért nem csinált valamit?
- Jól van kis csöppem! Nézzük csak! Mire van szükséged? - kérdezte a síró babát, aki csupán lassan nyugodott meg. A férfi megnézte nedves-e koszos, elhasználtnak látszó pelenkája, ám az - legalább is -, csontszáraznak tűnt. ,,Egészen biztosan éhes lehet! Ki tudja, hogy már mióta hagyták itt?! De ha most elviszi innét később miként, és vajon hogyan fogja ezt imádott feleségének, vagy a többi kotnyeles szomszédnak megmagyarázni?!" - vélte, majd úgy határozott, és a kis csöppséget melegen kell tartani, még akkor is, ha szeptembert írtak, és az időjárás szokatlanul nyárias, és kellemes jelleget mutatott.
Így történt, hogy a gondoskodó férj elindult a kisbabával, miközben mobiltelefonon beszólt a munkahelyére, miszerint: autója váratlanul meghibásodott, és egészen bizonyos, hogy a tíz órás értekezletről önhibáján kívül késni fog negyvenöt percet.
- Elnézést kérek Főnök úr, de sajnos az autóm bemondta az unalmast, de amint tudok megyek! - közölte kimérten, tárgyilagosan.
- Hát kedves kolléga! Ha így áll hozzá, akkor holnap már be se jöjjön! - ment át burkolt ironikus fenyegetőzésbe rabszolgahajcsár főnöke, akit a legkevésbé sem érdekeltek az emberek magánéleti problémái.
- Még egyszer elnézést kérek! Sajnálom, most mennem kell! - közölte a telefonba, majd szándékosan bontotta a vonalat.
,,Mit képzel magáról az az oltári nagy seggfej?!" - tette fel magának a kérdést, majd tréfás, fintorgó grimaszt vágott a kisbabának, hogy szórakoztassa. Ezzel sikeresen meg is akadályozta a sírást, és szemlátomást a baba most kíváncsi nagy szemeket meresztegetve vizsgálgatta a férfi arcát, hogy vajon kicsoda lehet?
- Akkor drágaságom most hazamegyünk! Hogy fog neked örülni az asszony! - közölte boldogan, és büszkén, hiszen úgy érezte a titokzatos égiek végre meghallgatták fohászkodásaikat, hogy ezt a kisbabát hozzájuk vezérelték, még ha - több, mint valószínű -, hogy hosszútávon legalább is nem maradhat velük.
A férfi, amilyen gyorsan csak tudott visszagaloppozott futólépésben a lakásukhoz, és mikor megnyomta a kapucsengőt, hogy felesége engedje be az asszony vissza is kérdezett a biztonság kedvéért, hogy hátha férje nem felejtett-e otthon valamit?
- Nem, nem édesem! Csak légyszíves nyisd ki az ajtót! - kérte.
Az asszony beengedte és kíváncsian várta a bejárati ajtóban urát, míg felért vele a lift. Amikor aztán kinyílt a liftajtó és férje gyöngéden karjaiban tartott egy koszos, piszkos takarót, ahonnét gügyögő hangok jöttek elő a feleségnek jócskán elkerekedett a szeme.
- Hát... ez meg hogy történhetett drágám?! - kérdezte férjét, ám lelke mélyén valósággal madarat lehetett vele fogatni a boldogságtól. Óvatosan átvette urától az újszülöttet, és megnézte tüzetesen. Rögtön könnybe lábadt a szeme az örömteli meghatottságtól:
- Hát szia kis angyalkám! Hogy vagy? - simogatta, babusgatta. Később kérdezte csupán meg, hogy férje miként bukkant rá a kisbabára.
- A szelektív hulladékgyűjtő konténerek mellé volt kitéve! - közölte felháborodottan, idegesen.
- De hát... ki tehetett ilyen szörnyűséget...? - kérdezte meghökkenten.
- Jó kérdés! Ezt kérdezem magamtól én is! - próbált úrrá lenni érzésein. - A kérdés az, hogy akkor most mit kellene csinálnunk?! Ha hívjuk a gyámügyet azonnal feltesznek majd egy csomó, kínos, értelmetlen kérdést, amire úgy sem tudunk válaszolni. Ha szólunk a rendőségnek megint csak azt fogják gondolni, hogy kapcsolatban álltunk a babával, elvégre én hoztam haza!
- Nyugodj meg édesem! Egyelőre el kell mennünk bébiholmikat, és babakaját venni! A pici biztosan éhes lesz nemsokára, elvégre egy újszülött egész napját evéssel, és alvással tölti. - A fiatalasszony máris öltözködni kezdett, és annyira elégedett és kiegyensúlyozottnak látszott, amire nem volt példa az elmúlt évek során. Amikor tizenöt perc múltán készen lett azt mondta férjének, hogy elviszi a kocsit.
- Én addig mit csináljak? - kérdezte kissé kétségbeesetten.
- Még sosem vigyáztál babákra, ugye? - kérdezte huncuttan mosolyogva. - A lényeg, hogy a baba érezze a törődést, és a szeretetet, a többi meg csak megjön majd magától! - azzal máris elszaladt megvenni a szükséges holmikat. Több mint egy és fél óra múltán jött haza, és kérte férjét, hogy menjen le, és segítsen a kocsiból kipakolni, hiszen olyan sok mindent vásárolt össze.
- Azt a mindenit! Tényleg nem apróztad el a dolgokat szívem! - lepődött meg a férfi a sok csomag láttán, de lélekben kicsit megnyugodott, hogy imádott párja még sosem volt ennyire boldog. Mintha teljesen kicserélték volna.
- Remélem a baba jól érezte magát, míg odavoltam? - kérdezett rá a biztonság kedvéért.
- Úgy alszik, mint a tej, szerencsére! Szerintem ő is érzi, hogy biztonságban van, és ez nagyon sokat számít!
Felvitték az összes babaholmit, és babáknak való tápszert a lakásba, és következett az etetés ideje. A fiatal feleség szakértő módon ültette bele a vásárolt etetőszékbe a babát, és vette elő a bébiételt; ezúttal sütőtökpürét, amit remélhetőleg minden pici szeret, és babusgatva máris etetni kezdte a babát, közben folyamatosan beszélt hozzá, és becézgette:
- Hogy te milyen ügyes kislány vagy! Gyönyörű kis hercegnőm! Na még egy kanálkával az én kedvemért!
A kisbaba engedelmesen megette a sütőtökpürét, majd azonnal elaludt a fiatalasszony karjaiban. A férj úgy gondolta ezt a meghitt, fantasztikus pillanatot mindenképp meg kell örökíteni, és okostelefonjával előbb pár fényképet, majd videókat készített.
- Tudod drágám a szívem egyik része nagyon örül, hogy kisbabát találtam, míg az eszem azt mondja, hogy bajba kerülhetünk! - mondta ki az igazságot.
A fiatal feleség pontosan tudta és érezte is urának teljesen igaza van, ám ha arra gondolt, hogy már mióta nem sikeredett teherbe esnie, mintha kapott volna egy ajándékot az égiektől, avagy egy második esélyt az újrakezdéshez a sorstól, hogy most némileg mindent bepótolhasson.
- Életem! Egyelőre ne foglalkozzunk ilyesmivel, rendben?! Élvezzünk ki minden pillanatot a babával, amíg csak lehet, aztán később gondolkodhatunk arról, hogy esetleg örök befogadhatnánk-e őt!
- Nem akarok kötekedni, de ha a kotnyeles szomszédaink kérdezősködnének mit mondunk majd nekik?!
- Majd azt mondjuk, hogy az egyik ismerősünké a kisbaba, és egyelőre mi vigyázunk rá!
- És mi van akkor, ha valamelyik szomszéd nem bír majd magával, és szabályosan feljelentést tesz a rendőrségen?!
- Édesem! Imádlak tudod jól, de ne fesd az ördögöt a falra kérlek! Ez a néhány év, ahogy próbálkoztunk, hogy végre gyerekünk legyen, és újra és újra kudarcot vallottunk hihetetlenül megviselt, és rengeteg sok lelki energiát emésztett fel! Most végre kicsit anyukának érezhetem magamat! Kérlek ne vedd el tőlem az esélyt! - nézett kicsit szomorúan párjára a gyönyörű asszony.
- Drágám! Bocsáss meg! Nem úgy gondoltam! - a férfi odalépett az étkezőszékhez, és gyöngéden megcsókolta feleségét, és a picit is. - Szeretném hinni, hogy minden jól alakul, és minden rendbe fog jönni!