CSAVAR- RANDI HELYZET

Ugyan már melyik nő volna kíváncsi egy lesajnált, világ életében anyuci pici fiaként éldegélő, lúzer agglegényre, aki már vészesen közelít a negyedik X-hez, és még mindig nem mondhatja el magáról, hogy volt egy igazi barátnője?
- Drágám! Nincs ebben semmi szégyellnivaló! - igyekezett vigasztalni felnőtt fiát az anyuka. - Előbb-utóbb csak horogra akad valaki! - Az anyuka ezt annyira komolyan gondolta, hogy az egyik jó ismerősének a lányát kérte meg, hogy próbáljon meg észrevétlen természetességgel a fia bizalmába férkőzni, mintha csak úgy spontán vadidegenekként találkoztak volna.
Előzetesen az anyuka hosszan kitárgyalta a fiát a szintén felnőtt nőnek. El nem mulasztotta volna megemlíteni, hogy fia valósággal halálosan retteg a négylábú házi kedvencektől, és különösebben egyáltalán nem szereti a hangzavart. Tehát egy amolyan dübörgős, könnyűzenei koncert teljes mértékben ki van zárva nála.
- Ne tessék haragudni Jutka néni, de ha Vili ennyire visszahúzódó, introvertált személyiség, talán nem éppen én vagyok a megfelelő választás! - szabadkozott a talpraesett hölgy.
- Ugyan már Patricia kedves! Meglásd azonnal megfogod kedvelni! Csak kérlek adj neki egy esélyt, mert megérdemelné! - A két nő közösen megbeszélték, hogy mi miként és hogyan fog történni, hogy Kristóf remélhetőleg semmit se vegyen észre, majd az anyuka bizakodva és izgatottan távozott a helyszínről, míg a fiatal felnőtt nő másik irányba ment.
Másnap rejtélyes email érkezett Kristóf laptopjára, és szinte ujjongó, gyerekes izgatottsággal újságolta el a nagyon jó hírt anyjának, aki minden színészi képességét bevetette, hogy úgy tegyen, mint aki éppen most hall erről az egészről:
- Látod kincsem! Én megmondtam! Gyorsan kivasalok egy tiszta inget, és az öltönynadrágodat! Így azért mégsem mehetsz az első randidra, nem igaz?! - azzal, mint aki máris túl sokat mondott eltűnt a hálószobába, hogy vasaláshoz fogjon.
- Szerinted elmenjek, vagy ne?! - tépelődött előbb csak úgy félhangosan, majd izgatottsága mértékétől függően egyre hangosabban.
- Szívem! Felnőtt ember vagy! Igazán eldönthetnéd egyszer egyedül! Én azt mondom, hogy mindenképp adj magadnak egy esélyt, hátha valami jó sül ki a dologból! - vasalt tovább.
- Hát... nem bánom... de ha bármi rosszul sülne el kérlek ne felejtsd el, hogy a te ötleted volt a randizás! - hárította a felelősséget anyjára.
- Jaj! Ne károgj nekem itt folyton, mint egy vészmadár! meglásd! Istenien fogod magad érezni! - jelentette ki, mint aki máris többet tud a kelleténél. - Mindjárt kész van az ing, de utoljára vedd fel össze ne gyűrd nekem!
A felnőtt férfi időközben idegesen járt-kelt a lakásban föl-le. S mintha siettette is volna a perceket, amik csupán lustán vánszorogtak. Végül tizenöt perc múltán anyja már hozta is a frissen vasalt, ropogós, hófehér inget, és a hozzávaló sötét nadrágot.
- Szerintem nem ártana, ha vennél egy csokor virágot, vagy valamit! A legtöbb nő értékeli a kedves figyelmességet!
- Igen anyu, de ezek a mostani nők, mintha totálisan fázis eltolódásban szenvednének! Mindegyiknek csak kocsi, és pénz kell! Romantikus érzelmek teljesen ki vannak zárva.
- Ugyan már kicsim! Azért csak nem ennyire szörnyű a helyzet! Na! Kapkodd magad! El ne kés!
Kristóf gyorsan felvette a nadrágot, az inget, és egy könnyed sportzakót, melyben egyszerre lazán, mégis nagyon elegánsan festett, és persze meg is borotválkozott, mert a háromnapos borostától úgy festett akár egy Tasmániai félszigetről szabadult bennszülött.
Mikor megnézte magát a tükörben anyja nem győzött ámulni, hogy egyszeriben milyen jóképű lett nagyfia!
- Ejha! Szerintem főnyeremény leszel! Majd meglátod! - bátorította.
- Hát... szeretném hinni... - nyelte le gombócként félelmét, és egyéb gátlásait, majd félolasz, fekete cipőben kilépett lakásuk ajtaján, és gondolatban máris memorizálta újból, hogy hova is beszéltek meg az email tanúsága szerint találkozót?
A randi helyszíne egy mostanság népszerű, és felkapott kis kávézóval egybekötött étterembe volt megbeszélve, ahova az egyszerű átlagember nem szívesen teszi be a lábát, attól félve, hogy később majd jócskán megbámulhatják.
Kristóf azt remélte, ha kiszemelt hölgy már várni fogja, ám mikor belépett a kávézóba kisebb csalódás kerítette szinte azonnal hatalmába, hiszen mi van akkor, ha a hölgy meggondolta magát, és csak elakart vele szórakozni? Vagy idétlen gyerekes tréfát űzött ezzel az egész randimizériával? - töprengett magában, mire tíz perccel később sugárzó, csillogó ezüstözött ruhában a hölgy is megjelent. Olyan lélegzetelállító volt már a megjelenése, angyali kisugárzása, szikrázó mennyország-mosolya, közvetlensége, hogy Kristófnak valósággal azonnal földbegyökerezett a lába:
- Ö... nahát... szóval... nahát... - nyögte ki.
- Én is nagyon örülök neked! - kétoldalról könnyed, légies puszi következett, majd kissé diplomatikus kézfogás: - Dudás Patricia vagyok!
- Én... szóval... én... - mintha elfelejtette volna, mint is akart mondani, végül bátortalanul kinyögte -, Kristóf!
- Nagyon örülök, hogy személyesen is találkoztunk! Ugye nem zavar, ha inkább tegeződjünk?
- Ö... nem...
- Leülünk? Ott a hátsó sorban van is egy kellemes hely! - most először fogta meg egy fantasztikus nő a kezét, és valósággal máris húzni kezdte a meghitt helység belső, kicsit homályosabb kuckószerű zugai felé.
Mielőtt Patricia leült volna Kristóf villámsebesen már ki is húzta lőtte a széket akárcsak egy régi vágású gavallér, ami pírt csalt a gyönyörű nő arcára:
- Nagyon köszönöm... nagyon kedves vagy... - válaszolta megilletődve, majd óvatosan leült, hogy össze ne gyűrje a ruháját.
- Ö... igen... - felelte kicsit megszeppenten, majd ő is leült.
Tüstént megjelent az asztaluknál egy rókaképű, lenyalt hajú pincér, és megkérdezte mit parancsolnak. Kristóf megilletődött félszegséggel inkább Patríciára bízta a választás jogát.
- Én kérnék szépen egy kókuszos koktélt! - kérte, majd Kristófra nézett, aki még tétovázott. - Az Úrnak pedig...
- Kóla jó lesz...
- Egy Kólát! - Köszönjük.
- Azonnal hozom! - a pincér máris elviharzott.
- Hú! Hát nem mondom! A kiszolgálás azért lehetne ennél jobb is! - jegyezte meg a hölgyemény. - Tudod legjobban a csöndes, nyugodt helyeket kedvelem! Van egy isteni hely, ami régen egy húsfeldolgozó volt, de aztán fantasztikusan átalakították, és most festészeti műhelyként szolgál, és bárki kipróbálhatja saját kreativitását és kézügyességét. Ha gondolod elmehetnénk... - nézett rá kérdő tekintettel.
Öt percen belül a kért italok is megérkeztek asztalukhoz!
- Köszönjük szépen! - Patricia kettejük helyet is megköszönte italaikat a láthatóan ügybuzgó pincérnek, aki mielőtt elment volna még rákérdezett, hogy hozhatja-e az étlapot, de ezt egyelőre visszautasították.
- Mesélj magadról valamit Kristóf. - kérte, és gyöngéden megfogta a másik verejtékező kezét.
- Ö... hát nemsokára leszek negyven, és hát... szóval édesanyámmal élek... - meglehet ezt nem kellett volna elmondania, mert a legtöbb nőnek önálló, független anyagi egzisztencia kell, és legalább egy BMV!
- Hát ez igazán érdekes... Én alig vártam, hogy végre betölthessem a tizennyolcat és leléphessek otthonról, de szerencsére imádnivaló szüleim megbíztak bennem, és tudták, hogy komolyan gondolom! Szabadkezet adtak, amiért mindig hálás leszek nekik. - Most Kristófon volt a sor, hogy elmesélje ő miért nem tudott otthonról elköltözni, vagy a saját lábára állni.
- Eredetileg úgy volt, hogy én az érettségi után azonnal kimentem volna külföldre, csak aztán nagyon sok minden közbeszólt...
Patricia kíváncsi, izgatott pillantást vetett rá, tehát Kristóf mégha akarta volna akkor se kerülhette volna meg a kérdést.
- Eredetileg a Színművészeti volt betervezve, csak oda az átlagembereket nem szokás felvenni, majd később jött a Bölcsész-Kar! Aztán végül egy egyszakos tanári diploma, és aztán... nem is tudom... talán nem találtam a helyemet... - hallgatott el, míg a hölgy igyekszik magában megemészteni a hallottakat.
- Ó! - lepődött meg jóízűen. - Ez nagyon szuper! Aztán az egyetem elvégézése után mi történt?
- Hú! Hát... lényegében apám hamar nyugdíjba vonult korkedvezménnyel, és hát... szóval... én munkanélküli lettem nyolc évig biztosan... - szégyellte, hogy be kell vallania, de jobb az igazság!
- Akkor ez azt jelenti, hogy nem is foglalkoztál gyerkőcökkel?
- De természetesen! Öt és fél évig aztán kirúgtak az állásomból, mert nem voltam az Igazgatónő szemében szimpatikus! Van ilyen!
- Micsoda szemétség ez már! De azért a gyerkőcök elfogadtak és szerettek nem?!
- Há persze! Nagyon sok történetem van a kicsikkel kapcsolatban! De azért eléggé kemény időszak volt, mert rögtön a mélyvízbe dobtak, és sok igazságtalanságot el kellett tűrnöm.
- Nagyon sajnálom... - szorította meg bátorítón, bizalmasan kezét.
- Ö... köszönöm... de... - elharapta a szót, majd kis idő múlva folytatta -, azt gondolom ma már, hogy talán jobb is, ha így történt.
- Most jelenleg hol dolgozol?
- Leginkább home officeban otthonról, de persze ha becsúszik egy-két alkalmi munka azt elvállalom.
- Milyen álmaid vannak?
- Hú! Nehéz kérdés... forgatókönyvírással próbálkozom már egy ideje. Persze nem nagyban, inkább csak amatőr, afféle hobbi szinten. Jó volna külföldre kikerülni, és leforgatni egy filmet, vagy valami hasonlót... de egyre inkább úgy érzem, hogy ezen a helyen fogok meghalni... - kicsit szomorú lett, ahogy elképzelései között kutatott.
- Nem szabad elkeseredned! Előbb-utóbb valaki csak felfigyel a tehetségedre! - vigasztalta.
- Nem szeretnélek kiábrándítani, de sajnos az estek többségében ez csupán csak külföldön lehetséges, persze ha az embernek akadnak megfelelő kapcsolatai.
- Mondták már neked, hogy kicsit mintha szándékosan is borúlátóbban látnád a valóságot?
- Igen! Anyutól folyton ezt hallom!
- Figyelj! Én megértelek valahol, mégis úgy érzem, hogy mintha szándékosan nem mernél, vagy nem akarnál változtatni! Ugyanakkor gondolom sosem mertél igazán segítséget kérni, mert mindig attól rettegtél, hogy megszégyenítenek, vagy senki sem fog segíteni! Bocsánat, ha túlzottan is rátapintottam volna a lényegre!
Kristófon erősen meglátszott, hogy minden egyes szó beletalál érzékeny, sebezhető lelkiismeretébe. Ugyanakkor Patricia is egy olyasfajta nő volt, akinek sok mindent meg kellett élnie saját életében, így már volt kettejük között valami egészen vékony, láthatatlan, de közös pont.
- Igen... teljesen igazad van! Sokszor elővesz az önsajnálat, és a depresszió...
- Sajnálom... de figyel! Mindketten találkoztunk végre és ez talán most egy új lehetőség lehet, nem?! - mosolyogni próbált, hogy kicsit felvidítsa az elcsigázott férfit.
- Ez is igaz! Nos... akkor miről is beszélgessünk? - próbált témát váltani.
- Mesélj nekem kicsit magadról? Hogy mit szeretsz csinálni még?
- Hát... szeretek olvasni, gitározni, írni, verselni... csupa-csupa manapság bagatell, haszontalan dolog, miből nem lehet meggazdagodni.
- Viccelsz! imádom a költészetet és a jó zenét! És hogy megy a gitározás? Én legalább hat évet jártam szolfézs órákra, és zongorázni, de egyedül a szamárindulót tudtam úgy-ahogy megtanulni! - ellenállhatatlanul sugárzott belőle valami földöntúli, lelki harmónia, amikor szívével mosolygott.
- Az is szép! Tudod szerintem szükséges, hogy az ember életében még legyen valami plusz dolog, amiről elmondhatja, hogy az csakis az ő terméke!
- Igen! Én is pontosan ezt akartam elmondani...
Ahogy a kora délután lassacskán estébe fordult, és megtelt a kávézó, és az étterem is úgy gondolták, hogy hazamennek, de megbeszélték mindjárt a következő randitalálkozást.
Kristóffal valósággal madarat lehetett fogatni, amikor Patricia volt a csók terén a kezdeményező fél, és olyan gyöngéd, puha, lágy ajkakkal érintette meg a száját, amire még nem volt példa. Első nekifutásra tényleg nem is olyan rossz.
Patricia amint hazaért dobott egy SMS-üzenetet Kristóf anyának, melyben leírta, hogy minden flottul, gördülékenyen ment, és nagyon megkedvelte Kristófot. Kristóf anyja pont akkor tette le a mobilját a nappaliban, mikor felnőtt fia csöngetett az ajtón.
- Képzeld anyu! Isteni randim volt! - jelentette ki kiegyensúlyozottan, és büszkén. Ennyire jól, és boldogan talán sohasem érezte magát már vagy húsz egynehány éve.