HUNCUT MEGLEPETÉS

Hétköznap az ember normálisan, természetes körülmények közt munkába indul, gondoskodva, már-már túlzottan is körülményeskedve számba veszi elintézendő dolgainak listáját, miszerint; a szemetet ki kell vinni, meg kell etetni a négylábú kis házi kedvencet - már, ha van -, meg kell locsolni a növényeket, hogy arra az időre, míg az illető távol van még véletlenül se száradjanak ki, köszönni kell a kedves szomszédoknak, és persze jó messzire elkerülni a gonoszabb, barátságtalanabb szomszédok táborát. Ám de arra az ember ritkán számíthat, hogy lakása ajtaja előtt egy tüneményesen szundikáló kisbabát talál! Ez azért nem csupán az újdonság totális erejével hat, de bizony jócskán kimeríti a váratlan meglepetés összes fogalmát.
- Hahó... kicsikém! Hát te meg, hogy kerültél ide? - kérdezte Artúr, aki öltönyben, nyakkendőben már éppen készült volna egy újabb velejéig unalmas, és totálisan fárasztó, idegzsibbasztó munkanap elejébe nézni. ,,Hát most aztán jócskán benne van a slamasztikában! - vélte. Hiszen egy babáról azonnal gondoskodni kell, és nem lehet csak úgy leadni, vagy odaadni bárkinek is, mint valami megunt használati tárgyat."
- Hát... ö... szervusz... - köszöntötte a nagy szemeket meresztő kisbabát, aki mellett egy viharvert, elrongyolódott játékmackó szorongott a kartondobozban, amibe beletették. - Hát... hogy vagy kincsem? Kérsz esetleg hamikát? - kezével máris úgy tett mintha a legfinomabb falatokat akarná egy láthatatlan kanál segítségével szájába belapátolni. A kisbaba sárgás rugdalózós szkafanderszerű ruhácskába volt öltöztetve, és látszólag szobatisztának nézett ki, viszont Arthúr nem tudhatta, hogy pelenkája vajon még száraz-e? Ám, ha elvégezte volna létszükségletét annak hathatós nyoma, és szaga is lenne! - töprengett, majd úgy döntött óvatosan beviszi az élénk kíváncsiságot tanúsító babát a lakásába, elvégre a folyosón csak nem hagyhatja, nem igaz?!
- Jól van kicsim! Most szépen bemegyünk a szobába! - gyöngéden megfogta két oldalról a komfortos kartondobozt és a plüssmacit is, és mindkettejüket bevitte lakásába, majd azonnal letette őket a nappaliban a kényelmes, kissé ütött-kopott heverőre.
- No, hát akkor nézzük csak! Mit kell csinálni? - óvatosan kivette a babát a dobozból, vigyázva, hogy aprócska, pöttömnyi testét a honaljánál fogja meg, majd letette a kanapéra, és szagolgatni kezdte. Arra volt kíváncsi, hogy bekakilt, vagy bepisilt-e, de miután nem volt se pelenkája, sem semmilyen babaholmija így egyelőre nem foglalkozott ezzel. Az etetés megint csak olyan kérdés volt, hogyha a baba nem sírt, nem jelzett egyéni nyelvezettel, hogy éhes, akkor ebből sem kellene akkora feneket kerekíteni. Egyébként sem volt otthon semmi bébiétel. Ezt jobb lesz mielőbb orvosolni!
- Várj egy kicsit kincsem, jó?! Arthúr bácsinak telefonálni kell a munkahelyére. - máris fogta a mobilját és gyorstárcsázóra tette.
- Halló Évikém! Bocsáss meg, de úgy néz ki a mai értekezlet sehogy sem jön össze, mert akadt egy kis magánéleti zűr... - nem éppen ezt a szót szerette volna használni, de így jött ki.
- Ezt mégis hogy értsem?! - kérdezett vissza kissé türelmetlen hangnemben a hölgyemény a vonal túlsó végén.
- Figyelj! A lényeg, hogy amint tudok befogom menni dolgozni, de úgy tűnik az nem ma lesz!
- Akkor ezt én mondjam meg az Igazgatónak? - kérdezett vissza értetlenkedve.
- Jövök neked egy nagy-nagy szívességgel, ha ezt megteszed!
- De aztán tényleg nagy legyen ám az a szívesség!
- Az lesz! Puszillak! - rakta le a mobilját, majd kiment a konyhába, és keresett egy kis tejet, mert minden gyerek szereti a tejet. Ám arról megfeledkezett, hogy az egészen kicsi babáknak még szigorúan tilos rendes tejet adni. Föl kell hígítani vízzel ki tudja hány arányban. Benézett az üres hűtőbe, mely totális agglegényélete sarkalatos bizonyítékának minősült.
,,Talán jobb volna felhívnia barátnőjét, ő biztosan tudná, hogy mit kell csinálni!" - vélekedett.
Ugyanis az történt, hogy mivel Arthúr mindig is szerényen, tutyimutyiskodva, már-már túlzottan is alázatosan viszonyult életéhez ezért mindig is félt előléptetést, vagy fizetésemelést kérni, tehát az élete merőben átlagosnak volt tekinthető, és mikor barátnője ezt nyiltan nehezményezte és szóvá is tette kiborult a bili, és azonnal elköltözött tőle, mondván egy tartós kapcsolathoz neki hosszú gondolkodási időre van szüksége. S bár Arthúr legközelebbi jóbarátai igyekeztek figyelmeztetni szerencsétlenül járt barátjukat, hogy barátnője lelépett azért Arthúr még mindig igyekezett elhitetni magával, hogy egyetlen szerelme Bettina előbb-utóbb csak visszatalál hozzá. Mobiljából kikereste a számát, és felhívta. Legalább tíz percbe telt mire a hölgy álmos hangon beleszólt:
- Ki a franc vagy?
- Szia édesem, én vagyok Arthúr! - gyöngéd, halk volt a hangja, mert tudta, hogy volt barátnője mennyire utoljára, ha reggel felzavarják. Most is éppen ez volt a helyzet, hogy kivette.
- Mit a jó büdös francot akarsz?! Nem megmondtam, hogy kurva időre van szükségem?! Mi vagy te idióta Forest Gump?! - kelt ki magából morcos kedvvel.
- Édesem... drágám... kérlek... volna egy aprócska probléma... - igyekezett olyan türelemmel, megértéssel puhítani, mintha pszichológus felbőszült betegét.
- Ugye nem azért csörögtél rám, mert elvesztetted a melódat, vagy épp már megint öngyilkossággal fenyegetőzöl! Keress mást, aki foglalkozik a szánalmas szarságaiddal! - már éppen készült letenni a mobilját.
- Bettina! Édesem! Szükségem volna rád, csak most az egyszer! Megígérem, hogy leszállok rólad, és azt se fogod tudni, hogy a világon vagyok, de most sürgősen kellenél! Itthon leszek! Gyere légyszíves ide azonnal! - hangja annyira kétségbeesetten, elveszetten csengett, hogy a nőnek óhatatlanul is gondolkodóba esett, hogy vajon mi lehet ez a szokatlan eset.
- Jól van! Ha már annyira akarod! - fújta ki a levegőt. - De nekem aztán kurvára fontos dolog legyen, mert nem akarok egész álló nap nálad lébecolgatni! Világos?!
- Tökéletesen szívecském! Kérlek szépen siess! - mindketten lerakták a mobilt.
Bettina fél órán belül volt barátja lakásánál volt, miközben Arthúr a konyhaablakból aprólékosan figyelte mennyire dühösen, kiállhatatlan mozdulatokkal száll ki KIA autójából, és csapja be maga után az ajtót. Még most is olyan fantasztikusan dögös, és bombázó, mint amikor először találkoztak azon a szakmai megbeszélésen. Már szaladt is az előszobába, hogyha meghallja a kaputelefon hangját fölöslegesen ne pánikoljon.
Három aprócska berregés után ismerte fel morcos, dühös hangját:
- Itt vagyok te seggfej! Fölengedsz végre?! - kérdezte pikírt flegmasággal.
- Szia édesem! Azonnal! - már nyomta is a gombot.
Nem kellett a liftnek olyan sok idő, hogy a hatodikra felvigye a hölgyet. Valóságos tornádóként szállt ki belőle. Még szerencse, hogy Arthúr már ki is nyitotta a biztonsági ajtót, hogy ebből se legyen nézeteltérés.
- Na? Mi volt annyira sürgős, és életbevágó, hogy ideráncigáltál! Még délelőtt van, ha nem tudnád! - tette kihívóan csípőre a kezét, és nagyon is tetszetős és ultracsinos ruhájában maga volt a szépségkirálynőversenyek újabb győztese.
- Szia! Lenne itt egy aprócska gond! Kérsz esetleg egy kávét... - tessékelte óvatosan be a lakásba.
- Essünk túl rajta aztán én húzok is el! Nincs kedvem egy ilyen szánalmas lepattant lúzerral tölteni a drága időmet! - mondta ki nyíltan Bettina, ám mikor megpillantotta a nappaliban nyugodtan szunyókáló babát, mintha azonnal elolvadt volna a szíve.
- Hát ez a kisbaba, meg hogy kerül ide, mi?! - kérdezte megenyhülten, mintha neki is volnának érzései. - Imádnivaló. Kicsit közelebb is lépett, hogy aprólékosan szemügyre vehesse.
- Hát... éppen munkába indultam szokásos módon, amikor egyszer csak ott volt egy kartondobozba téve egy plüssmacival a lakásom ajtaja előtt.
- Figyelj! Ez szerintem a gyámügyi hivatal hatáskörébe tartozik, és nem egy tipikus agglegényre. Szerintem jobb, ha most rögtön felhívod őket, és elviszed nekik a babát! - újra megnézte kis pofikáját, arcocskájának minden részletét, és valósággal máris beleszeretett. - Nem tudod, hogy kell egy újszülöttről gondoskodni, az itt a nagy büdös helyzet! - fejtette ki álláspontját a nő.
Időközben a kisbaba felébredt. Kinyitotta hatalmas mandulaalakú, szemeit, és úgy nézett érdeklődve, kíváncsian Bettinára, mintha ismerkedni, barátkozni akarna vele. Bettina óvatosan ölébe fogta, dédegette, ringatta, és úgy tűnt máris megkedvelték egymást.
- Hogy te milyen tündi-bündi édes kis hercegnő vagy! - becézgette, és majd elolvadt a gyönyörűségtől. - Arthúr? Mikor tetted utoljára tisztába?!
- Hát... az az igazság, hogy arra még nem nagyon gondoltam... - vakarta meg erősen kopaszodásnak indult maradék hajszálait.
- Gondolom nincs itthon se pelenkád, vagy egyszer használatos popsitörlőd?
- Hát... semmim sincs! - szégyellte magát, amiért Bettina ennyire nyíltan átlátott rajta.
- Hát barátocskám! akkor ezt mihamarabb orvosolnunk kell, mert úgy tűnik a kis hercegnő bekakilt! - felállt a kanapéról. - Mindjárt elugrok és veszek ezt-azt! Addig ne nyúlj semmihez, csak ha sír próbáld valahogy megnyugtatni! Érted?!
- Azt hiszem...
Bettina valósággal villámsebességbe kapcsolt, és máris elugrott egy közeli szupermarketbe, ahol azért legalább pelenka és törlőkendők voltak bőséggel, és kiadósan bevásárolt mindenből, majd negyven alig huszonöt percen belül már Arthúr lakásán is volt a babaholmikkal.
- Vettem amit csak találtam! - Arthúr megpróbált segíteni a pakolásnál, de Bettina megértően elhárította a figyelmességet mondván egyedül is bírja.
- Egy rahedli pelenkára lesz szükségünk, ha túl akarjuk élni ezt az egész cécót! - szögezte le, majd máris hozzálátott, hogy szakavatott kezeivel megszabadítsa a tüneményes újszülöttet a kakis pelenkától.
- Hú! Ez aztán a szag! Legközelebb veszélyességi pótlék járna minden kisgyerekes anyukának! - húzta le a kislányról a pelust, majd jó alaposan megtörölte popsiját, és ráadta óvatosan a patyolattiszta, tépő záras pelust. Alig nyolc percet vett igénybe az egész. - Látod! Így kell ezt csinálni! Tanulj kishaver, mert nem lehetek mindig melletted, ha bajba kerülsz! - Arthúr pedig igyekezett mindent részletekig menően megfigyelni, hogy később neki is menjen a dolog.
- Már csak az a kérdés, hogy a kis csöppség mikor evett utoljára? - törte a fejét Bettina. - Gondolom te sem etetted meg, ugye?! - nézett rá kérdőn.
Arthúr nemet intett a fejével.
- Hoztam bébikaját is! Azt mondták a boltban a sütőtök püré az igazi! Na, majd most meglátjuk! - máris kinyitotta az egyik kezébe akadó, üveges bébiételt, míg Arthúr hozott egy kis mokkáskanálat, és megnézték közösen, hogy a baba miként fog reagálni? Úgy tűnt a kislánynak izlik az ismeretlen eredetű, kissé zavaros, narancssárgaszínű, pépes massza, mert élvezettel nyammogott és cuppogott.
- Egyszer majd én is szeretnék egy ugyanilyen babát! - bukott ki álmodozó, vágyakozó sóhaj kíséretében Bettinából.
- Szerintem fantasztikus anyuka lennél... - erősítette meg önbizalmát Arthúr. - Mondd csak? A magánéleteddel minden rendben?!
- Hát... azt nem mondanám... tudod volt egy rohadék pasi utánad, és őszintén szólva hiányoznak azok a hónapok, amiket együtt töltöttem veled... Nagyon sok hülyeséget csináltam az életemben, és több hibát már nem akarok elkövetni!
- Ezt megértem! Szerinted, most mit kéne csinálnunk?
- Hát... a kis hercegnő evett, akkor nem ártana, ha mi is bekapnánk valamit! Milyen kajád van?
- Hát... izé... ö... - hebegett.
- Ne mondd azt, hogy a hűtődben csak a nagy büdös hideg van?! - ránézett Arthúrra, és látta, hogy volt pasija kisfiúsan szégyelli magát.
- Azt nem mondtam... az igazság az, hogy még nem vásároltam be...
- Vagy úgy! Így azért egészen más! Akkor keríts nekem valami kaját! Vagy rendelhetünk valamit!
Arthúr ha csak meghallotta az ételrendelés szót agyában veszettül működni kezdtek a takarékosság fogaskerekei, nem mintha sóher, vagy smucig lett volna, de ha egész gyerekkorát a nagymamája konyhájába töltötte, és tudott is főzni akkor miért fizetett volna olyasmiért, amit saját maga is képes megcsinálni? Amíg Bettina szórakoztatta a picit addig elugrott egy vegyesboltba, és vett egy nagyobb adag spagetti tésztát, egy közepes méretű olasz ízesítésű tésztaszószt, és harminc deka reszelt sajtot, majd visszatért a lakásába és máris főzni kezdett. Forróvizet tett a kerámialapos tűzhelyre, majd lobogó, sós vízben kifőzte a tésztát, és mikor kész lett már csupán össze kellett az egészet keverni a bazsalikomos, oregánós szósszal, és gazdagon meg kellett szórni reszelt sajttal, mely később ráolvadt a tésztára.
- Kész a kaja! Lehet asztalhoz ülni! - Arthúr gondosan megterített. Úgy vélte adja meg a módját az étel élvezetének. Ezzel nem csupán a gasztronómiának adózik, de ízlelőbimbóikat is kényezteti egy kicsit.
Bettina alá tolta a széket, és most fordult először elő volt barátnőjével, hogy új oldaláról is volt alkalma megismerni volt barátját. Nem mondta ki, hiszen fűtötte a nőies ambíció, de kellemesen csalódott Arthúrban, aki kiszedte neki az olaszos jellegű tésztát, reszelt sajttal, és leste minden kívánságát, amit csak kiejtett száján.
- Tudod kellemesen csalódtam benned apafej! - vallotta be néhány perccel később, miközben jóízűen ettek.
- Valóban? - lepődött meg nagyszemeket meresztve.
- Mindig is azt gondoltam, hogy te képtelen vagy megváltozni, és akkor tessék egy váratlan történés, és mintha egy új embert látnék magam előtt! Persze a legjobb értelemben!
- Ó, ez teljesen érthető! És tetszik a végeredmény? - kérdezett vissza.
- Nagyon is! Kellemes meglepetést tudsz váratlanul szerezni! Vigyázz magadra, mert a végén újfent beléd szeret valaki... - jegyezte meg titokzatosan.
Arthúr nem merte kimondani, de már régóta nem érzett ennyire mélyen senki iránt sem. Persze nem mintha az elmúlt hét hónap során randizott volna bárkivel is. Igaz nem igazán mozdult ki komfortzónájából sem, mert valósággal rettegett a tartós megszégyenüléstől.
- Arra gondoltam, hogy nálunk maradhatna még egy-két napig a kis hercegnő, hogy lássuk vajon ténylegesen annyira botcsinálta szülők lennék, már ha később úgy gondolkodnánk, hogy vállalunk gyereket! Te mit gondolsz?
Bettina első ízben mondta ki a közös jövő ígéretét, amiről már Arthúr is számos változatban fantáziált.
- Ez nagyon jól hangzik! Persze azért szerintem a gyámügynek még így sem ártana szólni, de ne kapkodjunk el semmit! - vélekedett.
- A számból vetted ki a szót édesem! Most pedig együk meg a kaját, és tartsuk szemmel a bébit! - huncut, kaján mosolyával mintha ő is megérezte volna a hazaérkezés örömét...