ÉLET, FORDULAT, BARÁTSÁG

Semmi kedve sem volt hozzá, hogy újra állásinterjúra, castingra, meetingre, vagy éppen meghallgatásra betegye a lábát. Úgy is nagyon jól tudhatta, hogy mit fognak a szemébe vágni.
- Őszintén sajnáljuk,hogy befáradt hozzánk, de a megüresedett állást hirtelen elfoglalták!
Mi a szösz! Ki nem állhatta azokat, akikkel mostanság tele volt a bulvár, és a közösségi média csatornái. Előbb a volt szépségkirálynők, majd a celebsztárok, később pedig már az egyetlen sorozatos színészek is műsorvezetői állásokat tölthettek be, persze anélkül, hogy bárminemű szakvégzettségük lett volna hozzá, hiszen a Színművészeti Egyetem se jelenthet mindenhova díjnyertes belépést, és kiváltságot. Vagy talán mégis?
Úgy döntött, hogy megpróbálja egyedül megkötni a nyakkendőjét. Így harminc után ez mondjuk tanácsos lett volna, de kisebb ügyetlenségében a vasalóval majdnem sikeresen elégedte az ingét, így inkább kissé kuszán, és csálén kötötte meg azt az egykori bíborszín nyakkendőt, amit még az apjától megörökölt. S mikor talpig öltönyben, és aktatáskával, és kabátjával készen állt az indulásra apja szeméből egyetlen tekintettel képes volt kiolvasni a megfelebbezhetetlen erkölcsi ítéletet: - Édes fiacskám! Semmirekellő lúzer vagy és leszel mindaddig míg szüleid nyakán élősködöl, és nem csajozol be!
- Köszi apa! Én is szeretlek! Hazafelé hozok ennivalót! - majd elegánsan, észrevétlenül behúzta maga után az ajtót.
Most mihez is kezdjen? Járja megint ezt az átkozott várost egész álló nap állások, meghallgatások után, ahol idiótábbnál idiótább kérdésekkel bombázzák az új húsokat?
- Mondja kérem? Mit gondol? Hol lesz maga öt vagy tíz év múlva? - egy-egy kérdés valósággal felborzolta idegeit, és totálisan kiverte tőle a víz. Legszívesebben kapásból rávágta volna az ilyen kisstílű kérdésekre, hogy: - Honnan a fenéből tudjam, tisztelt Uram?! - De könnyen lehet, ha ennyire könnyelműen, és retrós lazasággal kezel egy-egy HR-es meetinget könnyen lehet, hogy már az első öt perc után egy marcona, legalább százhúsz kilós gorilla biztonsági őr galléron ragadja és egyszerűen kipenderíti az ajtón.
Végül úgy döntött, hogy ha már ennyire választásosan, igényesen kiöltözött inkább betelepszik egy könyvesboltba, addig is nincs szem előtt, és legalább a könyvek birodalmában kényelmesen és láthatatlanul képes elvegyülni, és legalább a kutya sem háborgatja. Betért hát a Rákóczi úti könyvesházba, ahol az előadókon kívül nem sokan fordultak meg legfeljebb ünnepnapokon nőhetett valamicskét a forgalom.
Illedelmesen köszönt. A női eladók felé biccentve meg is hajolt, majd a bolt hátsó részébe ment, ahol a verseskötetek, és az irodalmi kötetek sorakoztak remélhetőleg ábécé sorrendben állítva. Tüstént leemelte egyszerre több ismeretlennek bélyegzett szerzőt is a polcról, és kedvére belelapozgatott, és ujjai között forgatta a köteteket. Észre sem vette, de egy feltűnően csinos, farmert, és kabátot viselő hölgy lépett az üzletbe, aki mintha csak azonnal felismerte volna azonnal mellette termett, és finoman megérintette a hátát:
- Bocsika! Te vagy az Tibi? - kérdezte kedvesen.
- Bocsánat! Ismerjük egymást? - kérdezte, mert még életében nem látott ennyire vonzó, bombázó, szupermodellt. Az ilyen kaliberű nők általában nem olyan kisstílű, szánalmas alakokkal akarnak megismerkedni mint ő. De most úgy tűnik Tibinek szerencséje volt, mert a hölgy úgy tűnik pontosan tudta, hogy kicsoda.
- Kovács Kitti vagyok! Gimi? Ismerős? - kérdezte, hogy felvilágosítsa.
Tibi rövid ideig töprengett, majd amikor megtörtént az azonosítás emlékei között azonnal beugrott a többi emlék is.
- Jaj, hát persze! Elnézését, de annyira... megváltoztál... fantasztikusan bombázó vagy... - hebegte.
A hölgy kellemesen elpirult, és lehajtotta a fejét, majd puszival viszonozta a bókolni vágyó gesztust.
- Igazán annyira kedves vagy! Hát igen! - fordult körbe saját tengelye körül! Ez volnék én! Szerintem a serdülőkor és a gének azért csak-csak jómunkát végeztek! Nem gondolod?!
- Te most hülyéskedni akarsz? Vadítóan fantasztikus vagy! Akár egy szupermodell! Biztosan az is a munkád ugye?!
- Nem jársz messze az igazágtól kedves barátom! Önálló vállalkozásom van, és nem panaszkodom, de nem is szeretek hencegni! Inkább te mesélj? Hogy vagy? Miként alakult az életed a gimi után.
Így történt, hogy a könyvesbolt félemelet részén, ahol - kivételesen -, volt egy pár faasztal, és szék, és helyet lehetett foglalni mindketten leültek, és kellemesen szinte minden témát érintve máris jóízűen beszélgetni kezdtek, akár a régi ismerősök arról, hogy miként alakult az életük?
- ...Hány barátnőd volt Tibikém?
- Nem gondolod, hogy ez kissé sérti a magánélethez való jogot?
- Oh! Nem is gondoltam, hogy ügyvédnek készültél! Elnézést, ha túlzottan kíváncsi voltam! szóval?!
- Ami azt illeti volt valakim, aki csúnyán összetörte a szívemet. De ma úgy gondolom, jobb hogy kiderült, mert majdnem öngyilkosság lett volna a vége! Anyai nagyanyám pofozott fel a lakásomon.
- Jaj szegénykém! Ez borzasztó! Annyira sajnálom! Biztosan nehezen álltál talpra! De azért ugye jól vagy?
- Hát vagyogatok! Egyik napomat töltöm a másik után és próbálok reménykedni hátha megütöm az ötös lottót! - igyekezett humorral feloldani a feszültségét, de nem igazán sikerült a dolog.
- Tiborkám! Ilyesmivel nem illik tréfálkozni! Kértél pszichológus vagy pszihiáter segítséget?!
- Amíg volt egy tanári állásom addig igen, de aztán sajnos másra is kellett a pénz! Most elégedett vagy?!
- Bocsáss meg, én csak érdeklődtem! Beszéljünk másról! Vannak gyerekeid?
Tibi nemet intett a fejével, majd rákérdezett:
- És neked?
- Egy ideig együtt éltem egy idősebb fickóval, de amikor közöltem, hogy szeretnék kisbabát, akkor egyszerűen szakított velem mondván neki már így is van egy rakat kölyke! Szerintem megcsalt engem fűvel-fával, de minvégig korrektség álcája alatt. Később azt mondták azért vonzódom az idősebb generáció tagjaihoz, mert rejtett apakomplexusban szenvedek!
- Á! Értem! Sajnálom!
- És mit tanítottál? Várjál csak! Máris tudom! Fogadni mernék, hogy irodalmat és történelmet! A két tantárgy, ami a gimiben is a kedvenceid közé tartozott! Igazam van?!
- Igen! Pontosan! Sajnos alig öt és fél évet taníthattam, mert az igazgatónő kerek perec kijelentette, hogy nem vagyok neki eléggé szimpatikus, és nem is tetszettek egyéni oktatási módszereim, de mentségemre legyen mondva az érettségin az én osztályom is átment. Tehát akkor mégiscsak valamit jól csináltam!
- Hát ez igen! Őszintén gratulálok, és nagyon büszke vagyok ám rád! Nagy és hosszú utat tettünk meg a gimi óta! Nem tudod, hogy a többiekkel i van?
- Hát sajnos nem nagyon járok táraságba, de a közösségi média oldalakon próbálok infókat szerezni. Úgy hallottam egynéhány osztálytársunk egészen szépen éli az életét.
- Ez most kissé szomorúan hangzott. Enyhe kiábrándult cinizmust véltem felfedezni a hangodban.
- Semmi! Csak rengeteget gondolkoztam az életemről, hogy vajon mit kellett volna másként csinálnom, hogy én is révbe érhessek, vagy hogy nekem is lehessen családom? Néha úgy érzem erősen kifelé megyek ebből az elátkozott időből. - vegyes szomorúság lappangott a hangjában.
- Ugyan már, kedves barátom! Messze van az még! Inkább próbáld meg úgy élni az életet, mintha minden nap egy újabb ajándék, vagy lehetőség lenne az új kezdetre.
- Tudod a nehéz, pesszimista napokkal sokszor semmit sem tudok kezdeni!
- Úgy érted ezt, hogy szimplán csak magányos vagy, vagy egyben depressziós is? - váltott őszintébbre, komolyra a hangja. Úgy tűnt őszintén aggódik régi barátja miatt.
- Hát azt mondanám, hogy ez változó. Néha jobb napok vannak, néha pedig pocsékok.
- Hát ezért kellene néhanapján kicsit kimozdulni az ismerősökkel, meg a haverokkal! Tényleg! Sok barátod lett azóta?
- Hát... nem mondanám...
- Hát ez baj! De semmi vész! Majd változtatunk rajta! Én ismerek pár jófej, megbízható embert, akik nem vágják át a másikat, és akik meg is hallgatják akármi baj, vagy gond van az ember életében.
- Ez jól hangzik.
- Mit szólnál, ha segítenék neked! Mielőtt válaszolsz szeretném, ha tudnád, hogy nincsenek hátsó, alattomos szándékaim. Pusztán azért mondom, mert nagyon fontos vagy nekem, és nagyon sok segítséget kaptam tőled a gimiben. Szerintem minden jobbérzésű ember ugyan így lenne vele. Na? Mit mondasz?!
Tibi tétován, esetlenül bólintott.
- Hát ez remek! Akkor lássuk csak! Első lépés: kiegyensúlyozott párkapcsolatra van szükség, ami kibillent majd a hétköznapok sanyargatott taposómalmaiból, aztán foglalkozhatunk az álláskeresés módszereivel is. Mihez is volna kedved?
- Rengeteget írok, olvasók! Igyekszem nem kiesni a kulturális, kortárs vérkeringésből.
- Ez is nagyszerű! Ismerek pár embert, akik őszintén bízom benne, hogy tudnak segíteni! A legfontosabb dolog az, hogy sosem szabad feladnod, vagy elhagynod önmagadat! Megértetted?! Foggal-körömmel ragaszkodj ahhoz, aki lettél, bármit mondjon is ez a nonszensz, groteszk világ ahol most nap mint nap helyt kell állnunk! - erősen megszorította a másik kezét, majd vetett egy pillantást a könyvekre, melyeket Tibor annyira precíz gondossággal kiválogatott önmaga számára, és gálánsan a pénztárnál kifizette helyette a könyvek árát. Mikor együtt kiléptek a könyvesboltból Tibor nem győzött hálálkodni gimis osztálytársnőjének, hogy ennyire kedvesen, önzetlenül félretéve mindent és mindenkit hajlandó volt segíteni neki. Hiába ritka kincs az igaz barátság. Egymásba karolva sétáltak végig a kellemes ősz végi napon a Rákóczi úton miközben vége-hossza nincs részletesen megbeszélgették életüket.