ELHIBÁZOTT DÖNTÉSEK

A kisfiú nem lehetett több nyolc évesnél. Senki sem tudta, hogy valójában hány éves is lehet, hiszen pufók, kisnövésű alkata még nem indult növekedéshez, így mindenki azt hihette, hogy még fiatalabb, mint eredeti életkora. Éppen szülinapja volt, és apjához igyekeztek a fagyos, hideg novemberi nappal, hogy apja is átadhassa neki szánt ajándékát.
 Egy rozsdásodásnak induló Lada Samara anyósülésén üldögélt biztonsági övvel jócskán bekötve, és hosszú, télies sállal, és kötött téli sapkával a fején. Éppen kedvenc játék akciófiguráival a Batmannal, és egy Tini ninja teknőccel játszott, miközben anyja holtfáradtan, kimerültségtől karikás, véraláfutásos szemekkel,
 füstölgő cigarettával a szájában megpróbált az apjához menni.
- Ez is amiatt a hülye, idióta apád miatt van! Igenis! Ő tehet mindenről! Nyakas, makacs akárcsak az a hülye, ostoba anyja, aki sohasem tudott bánni a pénzzel. Gyűlölöm azt a szarházit! - lepöckölte a méretes hamumaradékot a cigarettája végéről. Nem foglalkozott vele, hogy kiégeti-e az ülést.
- Te pedig miért hallgatsz mi?! Talán megkukkultál, vagy néma lettél! Te is olyan szánalmas, kis féreg vagy, mint az a hülye apád! - éles kanyar következett, ami igen-igen nagy pontosságot, és koncentrációt követelt meg. A kocsi hirtelen kifarolt, elvesztette a tapadását az útfelületen, majd megpördült a levegőben, és fejjel lefelé állt meg egy kihalt árokban.
A szélvédő üveg szinte azonnal betört. Az anya sasorrát eltörte a kormánykerék, míg a kisfiú kisebb zúzódásokat szenvedett. Úgy érzeték magukat, mint két összekötözőt, fejjel lefelé lógó sonka, vagy húsdarab a felfordított ajtó roncsai között.
Néhány autós vette őket észre. Valamelyikük azonnal riasztotta a tűzoltókat, és a katasztrófavédelmet, míg a többség azonnal lefékezett a felfordult roncs mellett, és katasztrófaturisták módján bámészkodott, kíváncsian nézelődött, hogy vajon milyen szenzációs szörnyűség történhetett?
A mentősöknek még így is bő fél órába telt mire kiérhettek a helyszínre, hiszen ha az ember a fővárosba kerül a legkevesebb, hogy azonnal megtanulja, hogy egy zűrös napot dugók nélkül megúszni jóformán merő képtelenség.
A tűzoltók feszítővágó gép segítségével szabadították ki a vérző orrú, ám eszméletén lévő anyukát, míg a kisfiú élettelen állapotban volt, és azonnali mesterséges lélegeztetésre szorult.
Az egész olyan volt mint valami lídérces, hosszan elnyújtott rémálom. Az anyuka a kórházban tért magához, és mivel erős nikotinfüggőségben szenvedett azonnal cigarettát követelt kissé nonszensz, hisztérikus állapotban a nővérektől, akik ellátták, és igyekeztek foglalkozni vele.
- Ne legyenek már ennyire smucig sóherok! Azonnal adjanak egy cigit! - követelte magából kikelne, ahelyett, hogy annak örült volna, hogy életben maradt ekkora baleset után.
A kisfiúnak belső sérülései lettek, így őrá már várt egy tizenkét órás, hosszan elhúzódó műtét. Az apuka - nem tudni, hogy kitől -, de rögtön berohant a kórházba, és közölte kiállhatatlan ex-feleségével, hogy most a legkevésbé sem számít, hogy legszívesebben azonnal megfojtanák egymást egy kanálnyi vízben a legfontosabb, hogy közös gyereküknek ne essen semmi baja.
- Hogy történt a baleset? - kérdezte idegesen, és vádlóan az apa.
- Kit érdekel! Van egy cigid? - az anyán látszott, hogy remeg a keze. Talán elvonási tüneteket produkált.
- Mondd csak? Van neked arról fogalmad, hogy a fiunk élet-halál közt lebeg, és még mindig a műtőben van?! - legszívesebben felpofozta volna ezt az érthetetlen hisztérikát. Nem is igazán tudta, hogy annak idején miért is szeretett bele.
- Jaj... Istenem... de ugye azért rendbe jön...? - döbbent halálfélelem, torkát összeszorító fenyegetettség lett rajta úrrá, amint kitisztult a feje.
- Az orvosok megtesznek érte mindent! Legalább is azt mondják! - a férfinak türtőztetnie kellett magát, mert most legszívesebben a falhoz vágott volna valamit tehetetlen indulatában. - Meséld csak el, hogy mi történt? - nézett farkasszemet volt párjával, akiről tudta, hogy ki nem állhatja, ha vallatják.
- Nagyon sokat veszekedtem Zolival, és talán... nem figyeltem eléggé a forgalomra... nem is tudom... - még mindig fájt egész teste, és eltört orra.
- Hogy tehetted?! Tudod mi vagy te?! Egy felelőtlen, idióta ember magyarán mondva! Más örülne annak, ha olyan gyereke lenne, aki szavalóversenyeket nyer, verseket ír, zenélni tanul, és még rengeteg mindent csinál! Erre neked egyedül csakis a saját kis életed számít! - az apa felindultságában püfölni kezdte a kórházi ágy támláját, hátha sikerül lehiggadnia, vagy átmenetileg lecsillapítania feszültségét. Ám ez sem hozott semmifajta időleges megkönnyebbülést.
- Te is tudod, hogy most nagyon nehéz nekem! A főnököm állandóan követel, és én sokszor nem vagyok formában, mert halálosan kimerült vagyok! Zoli iskolájával is gondok vannak, mert a legtöbb gyerek folyamatosan megveri, és állandóan piszkálják. Az osztályfőnökétől kellett megtudnom, hogy osztálytársai kiközösítették maguk közül. Egyetlen barátja sincs, akivel jól meglehetne! - az asszony kétségbeesett hangjától a férfi átmenetileg megenyhült, mert megérezte, hogy volt feleségének gondjai vannak, ám még ez sem lehet jó mentség arra, hogy fiukat valósággal elhanyagolja. Már nem is emlékezett arra az időre, amikor hármasban családi programokat szerveztek, és igazán jól érezték magukat.
- Nézd csak! Megértem a problémáidat! De akkor is te vagy a szülő, és - tetszik, nem tetszik -, te vagy egyedül, aki felelőséggel tartozik a fiunkért, és saját magadnak is! Ez az amire a tankönyvek, vagy az iskola nem készítheti fel az embert, mert minden esetben az élet adja a pofonokat! - a férfi szavai egyszerre voltak szigorúak, bölcsek, megfontoltak, és valami olyan különleges lélekerő áradt belőlük, hogy az bármelyik ember sebezhető lelkét helyre billentette volna, vagy felemeli.
- Most kimegyek, és megpróbálom megérdeklődni, hogy végeztek-e már a műtéttel? - a férfi szó nélkül kiment magára hagyva az exét, aki most hevesen, és türelmetlenül tördelni, ropogtatni kezdte ujjperceit, és az idegességtől is alig látott. Lehetséges, hogy ex férjének mindenben igaza van? Lehet, hogy fia már nem fog felébredni?! Hirtelen émelygésszerű hányingerérzet fogta el, majd néhány pillanattal később zöldszínű hányást adott ki magából, amit valamelyik ügyeletes nővérnek kellett kedvetlenül feltakarítania.
A férfinak muszáj volt foggal-körömmel erősnek, határozottnak mutatnia magát nehogy bárki is megsejtse, hogy a lelki összeomlás szélén vergődik, és csupán csak egyetlen, halvány reménysugár tartja az élők között. Mennyire könnyűnek, egyszerűnek tűnt pár éve még az élet. Gyönyörű napokat töltöttek együtt, és azt érezték örökre együtt maradhatnak. Aztán a volt felesége egyik napról a másikra totálisan megváltozott. Hol volt már az a kedves, közvetlen, angyali nő, aki mindennap vacsorával, és ebéddel várta szerető urát? Valóságos házisárkánnyá vedlett, és a férfi képtelen volt rájönni, hogy mi lehetett az eredeti oka annak, hogy ennyire megváltozott?
Az asszonynak súlyos titok emésztette lelkiismeretét. Egy-két hónapja rendszeresen találkozgatni, randizni kezdett egy online társkeresőn megismert üzletember pasassal, aki azt ígérte neki, hogy királynőként élhet mellette, és persze a csillagokat is lehozza számára, csak fizessen ki neki egy milliót előlegként, és kétmilliót nyerhet a dolgon. A kicsit naiv, és szerelemtől megrészegült asszony kivette a bankból az összes félretett, és megtakarított pénzüket, amijük csak volt, és mind egy szálig az üzletember külsejű férfinak adta, és cserébe csupán csak annyit várt volna el, hogy szeresse őt igaz szerelemmel, romantikus vágyakkal.
Ám az üzletember férfiről hamar kiderült, hogy vérprofi szélhámos, és csaló volt, aki a naiv, és könnyedén becsapható hölgyekre szakosodott, így a hiszékeny asszony bottal üthette nyomát, mert a megadott elérhetőségek is hamis címek voltak, ahol még a madár se járt, vagy építés alatt álló gyártelepek, ahová a legtöbb ember nem szívesen teszi be a lábát. Átkozta is magát miatta, hogy naiv, gyerekesen bármit képes lett volna egy szélhámos kedvéért családi életéből feladni a könnyebb életért.
A műtő két szárnyas ajtaja váratlanul kitárult. Egy zöldszínű kezeslábast viselő, maszkos orvos lépett ki nagy sóhajok közepette.
- Doktor úr! Hogy van a fiam? - kérdezte megrendülten az apa.
- Nagyon komplikált beavatkozáson van túl! A következő negyvennyolc óra attól tartok sorsdöntő lehet! Mindent megteszünk, hogy ne történhessenek váratlan komplikációk! - közölte egyenesen, kimérten, majd visszament a műtőbe.
A férfi leroskadt az egyik hófehér műanyag székre a váróterem közelében, és az éjszaka hátralévő részében azon töprengett egyik cigit a másik után elfüstölve, hogy vajon mit ronthatott el párkapcsolatában? Vajon ő hibázott-e csak, vagy hisztérikás felesége?
Végül a kisfiút a hajnali órák környékén hozták ki a műtőből, és még mélyen aludt, amikor betolták a lepusztult kórterembe. Az apuka egyetlen percre sem mozdult el kórtermi ágya mellől, és mikor nagy nehezen másnap sikeresen kinyitotta szemeit azonnal sírva fakadt:
- Jaj apu! Anyu nagyon haragszik rám... - hüppögte halkan, nagyon szomorúan.
- Kisfiam! Nagyon bátran viselkedtél! Nagyon büszke vagyok rád! Megígérem, hogy minden rendbe fog jönni! Most pihenjél minél többet, hogy hamar meggyógyulj! - bátorította, vigasztalta.
Az anya a délelőtt folyamán kukucskált be a kórterembe valamivel kevésbé ingerlékeny, megértőbb állapotban. Kezéből most sem hiányozhatott az egy csomag cigaretta, és mivel szigorúan tilos volt a dohányzás a nikotinos rágó nem biztos, hogy elegendő lesz, ha kiakarja húzni a nap végéig.
- Na? Hogy érzed magad kölyök? - kérdezte hanyagul.
A kisfiú félszegen, rettegőn bólintott. Most legszívesebben láthatatlanná vált volna, hiszen anyja kis féregnek nevezte, aki nem is erre a világra való. A kórházi, vékony, hófehér lepedőt azonnal a fejére húzta, mintha szellem lenne, és reszketni kezdett, akár a nyárfalevél. A fiatal, ideges asszony rögtön észrevette, hogy elszúrhatta a gyereknevelést. Óvatosan közelítette meg a kórházi ágyat, majd gyöngéden levette kisfia fejéről a lepedőt, és valamivel kedvesebben kisírt, félős szemeibe nézett:
- Sajnálom... édesem... tudod a mami sokszor kész katasztrófa, de nagyon szeretlek, csak nem bírom kimutatni... - megpróbálta tétován átölelni fiát, ám a kisfiút egész testén úrrá lett a tartós rettegés, ezért inkább nem erőltette. Óvatosan lerakta Batman akciófiguráját az ágy melletti kisebb kockaalakú asztalkára, majd lehajtott fejjel kisimfordált a kórteremből. Beviharzott a női mosdóba, és szégyenében elsírta magát.