EGY ZSÚFOLT ÉLET PILLANATAI

Emmára bizony sokszor mondogatta főként a mindennel elégedetlenkedő apja:

– Drágám a kislányunkból is az lesz!

Sőt! Egyáltalán nem lett belőle örömlány, vagy konzumhölgy, még annak ellenére sem, hogy mostanság a modell szakmát hajlamosak azonosítani bizonyos obcén, és illetlen jelzőkkel.

A gimnázium után arra gondolt, hogy marketinggel, vagy valamilyen hasonló szakmával szeretne foglalkozni, és miután sikeresen négyes átlaggal kézhez kaphatta diplomáját egyből állást is vállalt az egyik belvárosi fodrász szalon üzletben. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a vakszerencse máris a pártját fogta, hiszen a legtöbb híres, vagy sikeres ember, akinek valami nyugtalanító, vagy belső titka akad szinte kivétel nélkül elsősorban a fodrászával osztja meg bizalmas, vagy akár magánéletének ügyes-bajos dolgait.

Szinte azt lehet mondani, hogy a társadalom színe-java megfordult a mediterrán hangulatú, szobanövényekkel, és légkondicionálóval felszerelt tágas üzletben, ahol fekete márványszínű mosdófülkék álltak a vendégek rendelkezésére, hogy a frissen mosott hajjal könnyedébben lehessen dolgozni, és ahol szinte mindig családias, és ünnepi szintű hangulat uralkodott.

Emma büszke volt rá, hogy mindenkivel szinte azonnal megtalálja a hangot, és alig egy-két röpke órácska alatt úgy távoztak a kezei közül az elégedett kuncsaftok, mintha családtagok, vagy legalább is közeli hozzátartozok lennének.

Alig telt bele kis idő, és máris előlépett a szamárlétrán. A tulajdonos és főnök úr – egy-egy zsúfoltnak, és sürgősnek ígérkező munkanapon -, általában mindig Emmát bízta meg, hogy főnökösködjék helyette, és tartson rendet, ami annyit jelentett, hogy tegye minél gördülékenyebbé az üzletet, és benne a szolgáltatásuk színvonalát.

Amikor például idősebb kuncsaftok tévedtek be, és kevéske pénzük maradt, hogy a számlát rendezzék Emma senkitől se zavartatva magát nem volt hajlandó egyetlen fillért sem elfogadni, mondván úgy is van éppen elég gond, és baj a világon és legalább azt a röpke egy, másfél órát szépítsék meg, amíg a vendégek náluk tartózkodnak!

Gyorsan híre is ment, hogy az Andrássy úti fodrászüzletben dolgozik egy rendkívüli, különleges, és roppant angyali, kedves teremtés, aki olyan imádni való, és igazi úri hölgy, hogy mindenkivel azonnal megtalálja a közös hullámhosszt.

Hát bizony több se kellett az egyik multinacionális vállalat igazgatójának, aki maga is kisebbfajta érdekeltséget szerzett az egyik modellcégben, és nemzetközi szintű szépségversenyeket szervezett, illetve a divatszakmában is bátran voltak érdekeltségei, hogy tegyen egy kanyart, és titokban megfigyelhesse, hogy a rejtélyes, angyali teremtés miként végzi a feladatát, és mennyire hatékonyan dolgozik!

Egyik hétköznap éppen hajvágásra jelentkezett be, és szigorúan azt kérte, hogy Emma vegye kezelésbe. Abban a percben, ahogy meglátta, és ahogy megtapasztalhatta, hogy mesteri keze között az új frizurája is életre kelt, és persze aprólékosan felmérte a hölgy minden porcikáját is, máris állást szeretett volna ajánlani neki, hogy legyen a legújabb reklámfilmjük egyik egzotikus reklámarca.

– Mit szólna hozzá kedves hölgyem, ha szerepelne egy reklámfilmben, és ott akár még a dupláját is megkereshetné annak, amit most itt kap?! – tette fel neki meglehetősen kezdeményező, és meggyőző hatásvadász célzattal a befolyásos üzletember.

– Megtisztel kedves uram! Köszönöm szépen! De én nagyon jól érzem itt magamat, és eszem ágában sincs, hogy olyan munkahelyem legyen, ahol nem érezném jól magam!

– Ebben tökéletesen egyetértek! De mit szólna hozzá, ha meglátogatná a fotó stúdiót, és egy kicsit körül nézhetne a szakmai berkekben! – benyúlt a zakója belső zsebébe. – Nézze kérem! Adok egy névjegyet, és bármikor, ha úgy gondolja lehetőséget szeretne az itt lévő elérhetőségek bármelyikén tájékozódhat, illetve a névjegyemen megvan a honlapunk is, amit igyekszünk félévente rendszeresen frissíteni!

Az üzletember felállt a székből. Megköszönte a kiszolgálást, és a hajvágást.

– Remek munkát végzett! Igazán köszönöm! Ha mégis meggondolná magát ne habozzon hívni!

Emma mindig is érezte a szüleivel szemben saját maga támasztotta felelősséget.

Egyetlen napja akad a hétnek, amikor Szellei Emma kivételesen hajlandó édesdeden csicsikáló, csipáskodó álmaiból felkelni, és az a Vasárnap!

,,Bárcsak ne kellene még Vasárnap is dolgozni menni!” – gondolja. Kényelmes, kis garzonszerű lakásában kedvenc kiskutyusa ébresztgeti, úgy hogy apró, tűhegyes nyelvecskéjével össze-vissza nyalogatja angyalarcát.

Már hányszor képzelte a kamaszkora vége felé, hogy végre szülei kívánságára, és saját vágyainak engedelmeskedve megállapodik egy rendes, megbízható férfi mellett, és végre megszülethet az ő egyedüli szerelmetes, drága kincse: imádni való, tüneményes kisbabája.

Több interjúban is nem győzte lelkesen, és meggyőződésesen hangoztatni, hogy ő bizony már ideje korán megért az anyaságra, és hála édesanyának öcsén már kislányként is szívesen gyakorolta az anyáskodás tudományát!

Ahogy kiskutyusa kis fejecskéjével valósággal beletúr a habkönnyű, fodros szegélyű, patyolat tiszta lepedőbe, hogy valóságos szellemként kedvére játszadozzon, Edina önmaga is érzi, hogy valami, vagy valaki még mindig nagyon hiányzik az összerendezett egyensúlyú életéből.

A rádió, később a helyi érdekű tévéállomás – ahol kapcsolatai révén elsősorban -, mint konferanszié, és hírbemondó felelősségteljes állást töltött be valósággal minden megmaradt lélekenergiáját, és szabad percét totálisan lekötötte. Egy olyan helyen, ahol maximális teljesítményt várnak el a munkatársaktól, és mindig száztíz százalékosan szükséges teljesíteni az ember sokszor úgy érezheti magát akár egy őrlő malomban, ahol egyetlen örökkévalóságig hajszolja saját önző robotmunkáját!

Nem vitás szépen, és becsületesen keresett; elvégre nem ivott, és nem dohányzott, mégis Emma irigylésre méltó helyzetnek örvendett munkatársai között is, mert elvégzett munkáját olyannyira dicsérte a felső vezetés, és a főnökség, hogy egyetlen olyan kulturális programsorozat nem akadhatott, ahol a neve, és személyisége fel ne tűnhetett volna, hogy magával ragadjon, és elbűvöljön mindenkit!

  Megspórolt pénzét sem herdálta el. Értsük úgy, hogy nem költötte öltözködésre, vagy költséges kedvtelésekre, és mindig igyekezett becsületes emberként idősödő szüleit támogatni, és segíteni.

Vasárnap lévén – hála hűséges, és szorgalmatos kis házi kedvencének, és percre pontos ébresztőórájának hamar kint van az ágyból, és bár a reggeli kávémennyiség sosem hiányozhat a repertoárjából, azért igencsak hiányolja, hogy nincs mellette jelenleg senki, aki szerelmetes csókjaival köszönthetné, vagy ágyba vinné számára a reggelit.

Kis papucsba bújtatja formás kis lábait. Sokszor önmagára is bosszús volt, és neheztelve panaszkodni szokott, hogy százhatvannégy centis magasságához képest miért nem nőhetett kicsit magasabbra, hogy sok helyen, és szituációban ne kelljen feleslegesen pipiskednie. Kimegy a hangulatosan berendezett, inkább lyukszerű kis konyhába, és máris beizzítja kotyogós kávéfőzőjét, hogy egy kisebb mennyiségű feketelevessel máris jótékony bátorságot, és önbizalmat pumpálhasson tompított, és még fáradékony vérkeringésébe.

Amint elhalad a nagy tükör előtt, ami szintén kicsiny előszobájában függeszkedik, mint valami főúr, pincér, esetleg gavallér kellemesen meg van lepve, hogy kislánykorú túlsúlyából egy fölösleges zsírpárnácska, vagy rakoncátlan gömbölyűség – nem sok -, annyi se maradt. Mégis sokszor bájos, és tüneményes arca, ami egyszerre tipikus baba, és egyszersmind akár még parancsolni kész Kleopátra-arc is, mintha szerencsésen óhatatlanul megőrzött volna gyerekes, mélabús szomorúságot, melyet talán alig érthet a külvilág, és benne a többi ember!

A gyengéden ölelő, reggeli, hamvas gyertyalángnak tetsző, kissé bágyatag napsugár mintha táncot járna fecskés, dús seprűs szempillái között, és halványan igazgyöngyöket csalna mindig igéző sötétbarna őzikeszemeibe. Enyhén, finoman megharapja enyhén telt alsó ajkait – amiknek szintén hosszú időre volt szükségük, hogy a sanyarú gyerekkorból kibékülhessenek a felnőttkor változásaival -, közben a kiskutya már engedelmesen fehér táljába várná az aznapi kutyaeledelt, hogy békésen megreggelizhessen ő is.

Máris kutat, matat, tüsténkedik egy keveset a szekrényekben, mert valami miatt sosem találja a héten vett holmik, és élelmiszereket, majd néhány pillanat múlva máris a kezébe akad a kutyaeledel, melyből egy keveset máris kedvence kis tálkájába rak. Akárcsak egy gondoskodó, és szeretettel teljesen felvértezett szülő szinte élvezettel, és sugárzó mosollyal figyeli, ahol a kis négylábú öleb máris komótos, de annál serénykedőbb evésbe kezd. Mintha már ő sem lenne éhes, hiszen a feltétlen odaadással, és az önzetlen szeretettel szíve mélyén máris jóllakhatott. Biztos, ami biztos! Kivesz egy színes, kis műanyagtálkát, beleszór egy keveset kedvenc csokis müzlijéből, és enyhe langyosságú tejjel kényelmesen elfogyasztja, miközben jólesően csettint a nyelvével, mert valóságos csokifüggő.

– Na? Hogy ízlik? – kérdezi önmagát, de a kiskutyát is.

Az eb méla, bociszemeivel rögtön ránéz, és hálásan előbb farkát kezdi csóválni, mint aki játékra készülődik, majd jelzésként vakkant kettőt.

Következik a vasalás. Már tegnap este kikészítette magának a könnyed, pasztellszínű, napsárgás, egybefüggő ruhát, mely egyszerre extravagáns, mégis könnyed, és lezser viseletet tesz lehetővé. Mivel a tavasz már rég beköszöntött így úgy dönt, hogy felesleges még pluszba egy ormótlan, és meleg kabátot felsőként magára vennie, hiszen a hőmérséklet így is bőségesen meghaladja majd a tizenkilenc-húsz fokot is akár.

A reggelek hangulatát azért kedvelte nagyon, mert rászoktatták a rendszerességre, precizitásra, és mégis jutott bőségesen ideje rá, hogy teendőit pontosan megtervezhesse, és átgondolhassa. Majdnem fél órán belül már minden ment kész ruhadarabbal végzett, és hogy kisebbfajta időt takaríthasson meg úgy döntött, hogy a megmaradt ruhái közül is kivasal néhányat, hogy később már ne kelljen ilyesmivel foglalatoskodnia!

A társasházban – ahol maga is lakott -, vasárnap lévén az emberek többsége jó sokáig még vagy az ágyban maradt, vagy unatkozó kisnyugdíjasként levitték a szemetet, és meglocsolták a növényeket. A gyerekek persze játékos kedvükkel mindig gondoskodtak róla, hogy a nyüzsgő, zsongó zsivajgást előbb, vagy utóbb, de mindenki meghallja.

Edina kinézett nagyméretű, nemrég kicserélt, jó szigetelő ablakain, és hagyta, hogy egész lényét átjárhassa a dédelgetőn szikrázó napsugár. Egy idő után azt vette észre, hogy szándékosan távolságtartó, és bizalmatlan lett még azokkal a gyerekkori ismerőseivel szemben is, akik ugyanúgy elfogadták mikor még kövér, és pattanásos kislány volt, mint felnőtt korában, amikor valóságos bombázó, babonázó virágszállá serdült. Mintha mindig is jövőbeni hovatartozásáról ábrándozott volna…

Mi lesz akkor, ha valaki egyszer majd ténylegesen meglátja a valódi, sebezhető, érzékeny személyiségét, és azt, hogy a végletekig odaadó, és érzékeny is tud lenni? Mi történik akkor, ha újból elköveti azt az ostoba, naiv, és gyerekes hóbortot, hogy megbízik abban, akinek ajándékba adta a szívét, és az az ember majd elárulja őt, csupán csak azért, mert egy párkapcsolat nem csupán a szexről szól?!

Se szeri, se száma azoknak a szinte már-már jellemző, és nonszensz eseteknek, amikor az ara huszonkettő a vőlegény pedig hetvennégy évével valahogyan mindig rendre elmaradt a turbékoló boldogság! És különben is a szép, vagy egzotikus formákkal, és arccal rendelkező ifjú hölgyek szinte – kevés kivételtől eltekintve -, mind a modell, és vagy a manöken szakmákban találták meg a helyeiket!

Ma mintha meggondolta volna magát, és homlokegyenest az ellenkezőjét kezdte csinálni, mint amit tegnap olyannyira aprólékos gondossággal megtervezett. Igen! Döntötte el! Ma lesz a napja, hogy igenis megpróbál kitörni abból a csenevész, posványosnak mondott komfortzónájából, melyre a legtöbben csak azt mondják, hogy: elefántcsonttorony, vagy meztelen csigaház.

Kicsit alacsonyabb volt mindig is a termetére nézve, de megfelelően szerette volna kihangsúlyozni hölgyiességének formásabb idomait. Egy tört-fehér, nyárias jellegű kosztümre esett a választása, és hozzá szintén fehéres nadrágot vett fel! Nem vitás! Még mindig roppant kedvelte – egyesektől eltérően -, a tradicionálisnak mondott szoknyaviseletet, de úgy volt vele, hogy nem árt néha kicsit sodródni az árral, és azt viselni, ami a divatban is bátran megállja a helyét.

Még egy utolsó pillantást vetett az előszobai tükörben. Majd kedveskedve lehajolt a még havában falatozgató kiskutyához és megkérdezte:

– Nos? Hogy tetszem? Szerinted ugye nem túlságosan hivalkodó, vagy szexi?

A kiskutya jobbára csak vakkantani tudott, majd visszafordult kedvenc elfoglaltságához, és az étel elfogyasztása után agyonrágcsált gumicsontját kezdte ismét ostromolni kisebb, tűhegyes fogacskáival.

– Miért csinálom ezt? Hiszen kiegyensúlyozott, bátor, és modern nő vagyok! Majd meghátrálok az első bukkanó előtt! Egy nagy büdös fenét! – mintha átmeneti por, vagy piszok láthatatlan mikrorészecskéit szeretné azonnal eltávolítani magáról; párszor megrázta magát, és kipróbálta milyen az, amikor lobogtatja sötétbarnás haját a gyenge fuvallat. Melyet a változatosság kedvéért most éppen ő keltett.

Enyhén szájfénnyel párszor végig dörzsölte enyhén telt ajkait, és kellemesen konstatálta, hogy kiegyensúlyozott, és szépséges virágszálat sikeredett kreálnia alig tizenöt perc leforgása alatt. Különben is háromnegyed hat múlt, és a hajnali órákban még igaz alig akad valaki, aki megbámulná, vagy nehezményező pillantásokkal illetné.

Ahányszor csak belegondolt szinte kivétel nélkül mindig felvidult kicsit, amikor egyszer-egyszer a rádió stúdióból hazafelé menet imitt-amott flörtölni vágyó, romantikus füttykoncertet adtak az emberek, vagy a fiatalabbak a tiszteletére, mert valami különös, és elmondhatatlan varázserőt vétek érezni angyali hölgyiességéből.

A kellemes öltözködésben rendszerint mindig a reggelit felejtette ki. Különben is kávét sohasem felejtett el inni, azonban a koffein mégsem helyettesítheti az egész napos fokozottan intenzív munkát, mely minden nap várt rá.

Megsimogatja búcsúzásképpen kedves kutyusát, majd mint egy könnyed, szárnyaló gazella apró, kedvtelő, kis szökkenésekkel lesiet a lépcsőházban, majd ki a parkolóba, ahol mindig megbízható autója áll. Erre a kocsira is rendkívül büszke, hiszen megspórolt fizetéséből vette, és volt barátjától sem kért rá egy fillért sem kölcsön.

Beindítja a motort, mely hál ’isten egyetlen pöccintésre indul, és halkan dorombolva máris duruzsol.

A legfontosabb dolog, hogy remélhetőleg minden közlekedési szabályt betartva biztonságosan érkezhessen meg a munkahelyére. Nemhiába kapcsolta be a biztonsági övét sem, melyről tudhatja, hogy akár még életeket is menthet.

A kiállással, és a tolatással még időnként akadnak gondok. Pedig ezt is vagy milliószor sikeresen begyakorolta az oktatójával, és később a KRESZ-vizsgán is minden gördülékenyen sikeredett. Mégis amint a kocsi enyhén rángatózva megindul, és kivergődik a közúti forgalomban, nincsen egyetlen perc, hogy valami kételkedésszerű görcsölést ne érezzen gyomrában, amiatt, ahogyan a mostani eszement, őrült autósok – egymást sem kímélve vezetnek!

A főváros tömegközlekedésére, és közúti forgalmára a pontos szó a túl zsúfolt volt. Éppen ezért szerette azokat a rejtett, senki más által nem ismert útvonalakat, ahonnét jelentős időmegtakarítással bent lehetett a munkahelyein, attól függően, hogy aznap éppen hol kellett dolgoznia. Most úgy tűnt az elmúlt pár napban, hogy a műsor vezetői szakma lesz terítéken, így megkérte legközelebbi kolleganőit, hogy helyettesítsék a felkapott fodrászszalonban, és amennyiben a nagyfőnök elégedetlenkedne találjanak ki valami hihető mesét arról, hogy fontos ügyben kellett azonnal intézkednie, és őszintén sajnálja, hogy nem lehet kedvenc munkahelyén, hogy a törzsvendégei igényeit kielégíthesse.

Amikor beért a tévé stúdióba a kocsiját a tévéhez tartozó parkolóban hagyta, mondván egyetlen forintot sem volt hajlandó arra áldozni, hogy a fizetős parkolóóra megtréfálja. Így is nagyon kellett vigyáznia arra, hogy a helyes helyen álljon meg, mert egy-két centi, és a legtöbb buzgómócsing közterület felügyelő máris mikuláscsomagos bírsággal jutalmazza kezdeti, elbambuló figyelmetlenségét.

Gyorsan leparkolt, majd besietett aprócska lépteivel a tévé székházába. Köszönt a két dromedár, és kellőképpen tagba szakadt biztonsági őröknek, aki közül az egyik éppen tévét nézett, míg a másik már nyitotta is ki előtte a személyre szabott névjegykártyával működő beléptető kaput.

– Jó reggelt az uraknak! Köszönöm szépen! – köszönte meg a szívélyességet, majd amilyen gyorsan csak tudott rohant egyenesen a stúdiók felé, hogy még idejében beérhessen a kezdésre, és az aznapi híranyagot rendesen felvehessék, és rögzíthessék.

Míg egyesek akkor érezhetik a legjobban magukat, ha legalább kétszáz százalékos fordulatszámmal, hihetetlen lelki energiákat mozgósítva pörögnek, és egyszerre foglalkozhatnak szinte vegyesen bármivel, melyet adott szakmájuk megkövetel, addig mások, akiket egyetlen szakma is tökéletes bizalommal, és biztonsággal megnyugtat tizenöt éven belül – meglehet -, hogy a lassú kiégés zónájába süllyednek csupán csak azért, mert kapcsolatok híján nem tudnak állást változtatni, vagy egészen egyszerűen úrrá lett rajtuk a félelem, hogy úgy sem maradt olyan nyugdíjas állás, vagy szakma, mely kitartana életük meghatározó szakaszáig.

Emma ezzel szemben valósággal hajszolta a pörgést, és még szabadidejében is akkor érezte jól magát, ha elsősorban az aktív pihenésnek hódolhatott. Ha például beköszöntött a téli évszak alig várta, hogy Ausztria megfizethető hóbuckái, és kisebb hegyei között kedvére síelhessen, vagy szánkózzon, és az sem tartotta vissza, ha vadvízi túrán vett részt valahol Kanada érinthetetlen természeti erdőségi között, ahol az ember is csupán egy porszemnek tűnik, ami ki van szolgáltatva a szeszélyes természet játékainak.

„Bárcsak jobban megértenék, hogy igazából milyen is vagyok!” – gondolta, mert szülei sehogyan sem tudhatták megérteni, hogy lányuk egyszerre nagyon sok mindennel foglalkozik, és már régen családot kellett volna alapítania, ahelyett, hogy még mindig a saját útját keresi. Nem egyszer, ha hazalátogatott a kis vidékies városba, mely időközben városi rangra emelkedett, és leültek egy jót beszélgetni a vacsoraasztalhoz a szülei különféle keresztkérdésekkel kezdték bombázni, hogy ti. miért nem tudott férjet találni Budapesten? Miért nincsenek már gyerekei? Miért kell szétosztania magát egyszerre két munkahely között? És persze ami a legfontosabb: miért nem tud úgy viselkedni, mint a normális harmincas éveikben járó, felnőtt nők többsége?

– Édes kislányom! Hát veled meg mi a csuda történt? – vizsgálta meg kisebb orrsérülését az aggódó anyuka.

– Kutya bajom anyu! Csak egy kicsit elestem, mert síeltem az osztrák Alpok lejtőin. – de ezt valami olyan tüntető büszkeséggel felelte, mint aki valósággal háborús sérüléseket szedett össze.

– De drágám! Miért kell neked folyton kísértened a sorsot?! Apáddal nagyon aggódunk miattad! Nézd csak meg az öcsédet! Neki már legalább családja van! Te pedig folyamatosan rengeteget dolgozol! Mondd csak, drágám? Vezet ez valahova?! – hangjában őszinte félelem csengett.

– Nyugodj meg anyu! Nem történt semmi baj! Én így érezem jól magamat! Említettem, hogy új kulturális műsort szerkesztek a tévénél? Úgy néz ki mindenkinek tetszik, és nagy dicséretet kaptam a góréktól is! – újságolta, mert mindenáron azt szerette volna, ha szülei büszkék rá.

– Igen, édes lányom! Ez remek, de… miért nem próbálsz élni egy kicsit?!

– Ha arra célzol, hogy mikor találok egy rendes férjet magamnak az attól függ, hogy sikerül-e valakit megismernem! – vágott vissza el nem hanyagolható, kislányos daccal.

– Tudom kicsim, és ne haragudj rám, mi csak a javadat szeretnénk!

A legtöbb szülői háznál tett látogatást rendszerint valami megfontolt, bölcs intelmet, vagy tanácsot tartalmazott mire Emma visszament a fővárosba.

Emma egy valamit biztosan érzett, és tudott. Most sínen van az élete és a karrierje. Hiszen hány harmincas éveiben járó ismerőse és barátja sopánkodik, és panaszkodik, hogy nem stimmel az élete, vagy valami szándékosan nincs rendben karrierje körül. Már pedig Emma akkor sem fogja megadni magát ezeknek a gyerekes tradícióknak. Mégis, ha arra gondolt, hogy egy-egy hosszabbra sikeredett munkanap végén a tágas, és sötét lakásában egyedül imádni való, bolyhos kiskutyája üdvözli, ha hazatér sokszor ténylegesen is arra vágyott hogy valaki megvigasztalja, átölelje, és megígérje mindig mellette marad…