Új vers





A PARADICSOM ÓVÓ KEZE


Sebekre érzékeny, liliomos szirmokkal simogató angyali kéz, mely végig simít lágy-kecsesen idők s emlékek húrjain. Verdeső-süvöltő táltos-szárnyakon még jó volna fölrepülni délceg-merészen. Két kézben érezni miként egyesülnek a Mindenség szent igazgyöngyei. A végső mozgás talán végső menekülést, megváltást is jelent új reményű Noé-bárkát itt e átkozott sártekén ritkán ha találhatunk.


Nem biztosítható már a honnan hova? Sehova vándorlók kitaszított révülete lesz úrrá a dadogó léten. Egymást szenvedi már a testfa-tömeg, hol egykoron békés egymás mellett élés virágzott most szárnyat-bontó rusztikus bunkó-idiotizmus bontogatja terebélyesedve dudva virágait. Roppant kristálytiszta sóhajt hallunk zengeni a levegőben.

Mikor mertek már végképp felébredni a hitvány valóra?! – A Celeb-hírnév már sokakat megrontva fertőz s elborított, agymosott köd burjánzik táplálón az emberkoponyákban. Eltűnnek majd mind s egy mély gödörbe esnek kiúttalan: szakadoznak empatikus barátságok foszlányai is. Megsimított orcájú pufók kisgyerek fogvacogtatón kérne segítséget mikoron macskafejű paraziták, hitvány nagyurak egymás torkának is zokszó nélkül nekiugranak.

Hol maradhat el már a mindent megbocsátó keze egy gondoskodó angyalnak, ki nem várhat semmit cserébe, mert tisztán önzetlen? – A lélek, ha leleményes s talpraesett talán uralkodik sorsán. Bálvány-profilok hivalkodását el nem tűrheti, hiszen védelmezi még fennen ragyogva emberi jóságát. Forgandó napraforgó-bilincsek kerekeznek a prérin, személytelen tűz-körökből ritkán adódhat biztos megváltás. Ma még balzsamukkal andalít, tomboló büszke kánikula is aszalón égetve pusztít. Megmérhetetlen utakra muszáj lesz rálépni csak ki maradhat az ember mellett? Maradhat-e egyáltalán valaki?!