RÁGCSÁLÓ-SZELFIE

A közösségi média minnél szélesebbkörű, és egyetemes elterjedésével az emberek szinte napi rendszerességgel szeretik kiteregetni ,,szennyesüket” illetve megosztani magánéletük szinte minden apró-cseprű történéseit; a fagyizásoktól kezdve egészen a házi kedvencek legújabb kötött pullóveréig.

Történt egyszer, hogy a főváros hídjainak közelében rágcsálók kezdtek megjelenni az éj romantikus leple alatt. Néhányuk egészen furmányos, és szemlátomást alamuszi módszerekkel mászott elő egy-két betonrésen át, vagy hídpillér hozzáférhető elemei közül, hogy mindenféle fogyasztói ember által elhajított, ám valójában tudatosan is hasznos megromlott élelmiszermaradékot vehessen magához.

A tévé bizonyos bulvárcsatornáin futó hírműsorok nagytotált alkalmaztak egy-egy rágcsáló minél stílszerűbb, és kissé szüreális bemutatásához, és égre-földre állították, hogy abszolúte a budapesti lakosoknak szinte semmi félni valójuk nem lehet, hiszen az elviekben ártalmatlan kisállatok szakszerű pusztítását elméletileg már megkezdték – persze annak ellenére, hogy egyes csatornák azt állították, hogy nincs, és nem is volt még a főváros történelmében rágcsálóveszély!

Mit volt mit tenni, a főként fővárosban lakó, vagy csupán feljövő turisták között is előszeretettel fordult elő – akár napjában több alkalommal is -, hogy mihelyt találtak egy-egy elhullott, ám jó állapotnak örvendő állatpéldányt szinte beállított művészi, abszurd, és morbid pózokat felvéve máris serénykedve kattogtatni kezdték okostelefonjaikat, vagy digitális fényképezőiket, hogy minél élethűbb, és realsztikusabb alkotásokat örökíthessenek meg nem csupán önmaguk, de a virtuális felhasználói közösség számára.

Hogy a tévécsatornák is folyamatosan egymást túlszárnyalva, és egymást gyilkos versengésekre ösztönözzék előszeretettel interjúvolták meg az egyszerű utca emberétől kezdte egészen a legmenőbb celeb hírességekig, és művészekig azokat az ismert embereket, akik vagy groteszk grimaszokat vágva közölték, hogy felháborító egy helyzet uralkodik a köztisztaság katasztrófális állapotát tekintve a városban, vagy pedig kissé furcsa, különös módon még örültek is annak, hogy így legalább a városban valami kialakulhatott, elkezdődött, vagy éppen megmozdult.

– Én személy szerint olyan performance pózt választottam magamnak, ahol kis kedvencem minden testrésze, és testnyílása előnyösebb méretben látszik! – válaszolta a riporter feltett kérdésének engedve az egyik híres írónő, aki mintha mindig csupán akkor szándékozott megjeleni, mikor öntudalan megérezte, hogy éppen abban a percben nem igazán fogynak a könyvei, vagy extravagáns személyiségre a kutya se lehet eléggé kíváncsi.

– Én kurva jó ötletnek tartom, hogy patkányokkal osztozkodjunk! Hiszen úgyis van belőlük már éppen elég! – nyilvánított véleményt egy másik lelkes ember, aki elkötelezett egészségkövetként éppen szokásos edzését végezte, amikor az Erzsébet-híd lábánál megpillantott egy jóval kisebb, de testesebb elhullott állatpéldányt, melyről önmagát is beleértve szelfit készített.

A város alkalmazottai természetesen igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy a patkányok csupán éjszaka indulnak felfedező, vagy élelem utáni expedícióra a belváros környékére, így igazán nincs mitől tartani, bár, azért nem árt, ha észrevesznek egy-egy tetemet utána gondosan higiéniás szempontokat mérlegelve alaposan fertőtlenítsék magukat, csupán csak megelőzési célzattal, és a minél hatékonyabb biztonság jegyében.

– Hát Hölgyek, és Urak! Már intézkedést adtam a Köztisztaságfenntartó vállalatnak, hogy kezdjék meg a rágcsálók minél hatékonyabb irtását, és nemsokára Budapest teljes területe meg fog újulni, és tisztább lesz mint valaha! – jelent meg szinte mindenütt azonos műsoridőben, összebeszélten a város egyik helyettes polgármestere, és válaszolt minden lényegretörő kérdésre teljesen ugyanazt.

– Önök szerint, ha a világsajtó értesül erről a kínos incidensről miként fognak a külföldi közvélemény, vagy akár a turisták vélekedni erről a kisebb bakijukról? – tette fel a kérdést egy olyan újságíró, aki egyelőre nem minősült propagandaszócsőnek.

– Mint mondtam a munkálatokat megkezdtük, addig pedig kérem a lakosság szíves megértését, hogy minél előbb tisztább, és élhetőbb Budapestet varázsolhassunk! – zárta le a vitát az öltönybe bújtatott alkalmazott, majd amikor már megsejthette, hogy ennyivel egészen bizonyosan nem fogja megúszni egyszerűen fogta magát a ,,slepjével” és máris kiviharzott a teremből, anélkül, hogy a további pergőtüzű kérdésekre választ adhatott volna.

A hírcsatornák többsége csupán három-négy napig tartották műsoron a rágcsálókról készült híreket, mert úgy érezték, hogy három napnál tovább egy-egy hír értéke merőben alááshatja a konkurenciát, így történhetett, hogy amint letelt a három nap, az adott rágcsálók – akik eddig csupán éjjel kavarták fel maguk között az állóvizet, és okoztak kisebb-nagyobb közbotrányt a lakosság körében -, egyik napról a másikra olyan általános, már-már megszokott ténynek minősültek, mintha valaki egyetlen gyufaszálat gyújtana meg, amitől akár egy egész erdő is bármikor leéghet.