LUXUS-KIVITEL

Kovácsék nagy múltra visszatekintő, tekintélyes méretű luxusnyaralója éppen a kis tavacska partján terült el! Az idősebbik Kovács persze gondoskodott róla, hogy saját stéggel, jetskivel, és egyéni hófehér yactttal legyen ellátva a kis homokzátonyból építetett kikötőlétesítmény – amit ugyancsak -, homályos kereskedelmi alkuk keretében sikerült megvásárolniuk az önkormányzattól.

Mikor beköszöntött a nyri kánikulai hőség a legtöbb kíváncsiskodó – főként középosztálybeli ember csupán azért tett meg egy kisebb kerülőutat, hogy megcsodálhassa Kovácsék minden kényelemmel, és földi jóval felszerelt extra palotáját! A faverandát kis fahíd kötötte össze a kikötővel, ahonnét aztán szabad volt a viziforgalom is, így Kovácsék bizalmas, és meglehetősen szűkkörű, üzletieskedő, veleéig felszínes barátai, és ismerősei akár még egy könnyed nyráias vacsora keretében is könnyedén megköthették a milliókat termelő üzleteket, vagy befektetéseket!

Az egyetemes vízellátást a hátsó udvarban felállított – külön erre a célra kifejlesztett -, víziszivattyú szolgáltatta, melynek többek között az volt az egyetemes feladata, ha valahol megszakadt a vízszolgáltatás, akkor a lakók ne essenek kétségbe, és mindenképpen legyen elegendő vizük, ameddig a meghibásodott vezetékeket ki nem cserélik!

Kovács úr éppen betöltötte a nyolcvanadik életévét, míg felesége éppen elérte a bűvös harmincast. S bár égre földre esküdöztek mindenkinek, hogy boldságuk ennél nem is lehetne sugárzóbb, és harmónikusabb a felszín alá – ahol a legtöbb titok születik -, csak nagyon keveseknek engedtek szabad bejárást! Rokonaik nemgen voltak! Télen sokszor inkább a Bahamákat, vagy valamely Karib-térséget választottak szándékosan, ahol szinte az átlagos középhőmérséklet soha nem esik harmincöt fok alá, és előszeretettel irigykedtek Kovácsné balzsamos barna bőrére, amikor havonta négy-öt alkalommal felkereste személyes hajszalonját, hogy egy kis üzleti forgalmat bonyolíthasson.

Mindig elszomorította őket azon negatív, arrogáns, becsmérlő kritikák egész sorozata, melyek arról szóltak, hogy mekkora korkülönbség van kettejük között, és hogy ez garantáltan megfogja mérgezni tartósnak nevezett boldogságukat!

– Végtére is akár nyugodtan letelepedhetnénk Miamiban is! Szerintem az ottani lakók még örülnének is nekünk, mit az itteni bunkó népség! – állapította meg akár napjában több alkalommal is Kovácsné.

– De Édeském! Miért nem élvezhetnénk ezt a Pazar vidékies klímát, amíg csak lehet?! – felelte a férj, mintha más nem igen jöhetett volna szóba!

Így aztán Kovácsné – a szomszédok, és a bámészkodók éber-kíváncsi figyelmétől egy csöppet sem zavartatva önmagát -, feszes popsival, és vadítóan egzotikus fürdőruhával máris kiment saját különbejáratú stégjére és senkivel sem törődve napozni kezdtett; el nem feledkezve kedvenc bulvármagazinjáról, amit aztán a világért el nem mulasztott volna!

– Ágikám! Te tudod, hogy ezek miből élhetnek?! – sugta oda az egyik locsifecsi szomszédasszony a másiknak.

– Hát Margitkám, az egyszer már biztos, hogy nem kétkezi munkából! – nyugtázta a hallottakat a másik!

–Hát én olyat még nem hallottam, hogy akár a semmittevésben meg lehessen gazdagodni! Bár e mostani világban… - töprengett egy darabig Ágika -, a fene se tudja!

–Nézd csak drágám! Ami nem a mi dolgunk, azt kár is bolygatni! Egyet értesz?! Inkább menjünk dologra, és hagyjuk a gazdagokat! – vélekedett a másik idősebb asszonyság.

Kovácsnét sok esetben halálra bosszantotta a helybéliek teátrális kijelentése arról, hogy mennyire felvitte egyeseknek Isten a dolgát! Ami az újdonsült fiatalasszonyt illeti szinte mindenki tudta róla, hogy ennyire sportos, egzotikus alkattal akár nyugodtan modellként is dolgozhatna, persze csak, ha akarna!

Ebben a pillanatban kellemes, bársonyos bronzbarnás árnyalat volt a fő célja a fiatal feleségnek, és ha az adott bikini imitt-amott kényelmetlen, vagy szűk lett volna csöppet sem voltak gátlásai, hogy tökéletes testét a kisebb nyílvánosság előtt szabadon megmutassa!

Noha Kovácsné szívesen elment vásárolni a főváros nivósabb, és trendies jellegű üzleteibe, addig a vidéknek elkeresztelt kis üdölőtelep környékén szinte mániájává lett, hogy előszeretettel hozatta haza a különféle – elsősorban bio, és természetes élelmiszereket -, melyek állítólag egyetlen káros anyagot sem tartalmaztak a szervezetre nézve! Persze ekkora rekkenő kánikulában azért a hűsött édesség sem maradhat el, így történhetett, hogy Kovácsné majdnem a teljes fagyikészletet felpakoltatta, és hazaszállítatta a kis vegyesbolt egyik, éppen kézenlévő alkalmazottjával. A vegyesbolt tulaja egy feltörekvő kis jelentéktelen, simliskinézetű emberke, erősen kopaszodó stílussal mindig azon mesterkedett, hogy a számára különösen fontos, és ,,pénzes” kumncsaftoknak minnél inkább kedvében járhasson, és azok elégedettek lehessenek!

– No, de drága Hölgyem! Hát nem lesz sok kicsit eza kiadós fagyimennyiség?! A végén még elrontja a hasikáját! – jegyezte meg miközben sebtében beütötte a kívánt összeget a pénztárgépbe.

– Köszönöm, igazán kedves! – eresztett meg egy futó bájmosolyt az ifjú hölgy, és enyhén nedves bikinifelsőjében, és szépen lesült felsőtestében maga volt a paradicsomi virágszál. Szinte nem akadt senki a kis településen, aki meg ne bámulta volna!

Az emberke mintha legalább is zenét hallana valahonnan ritmikus mozdulatokkal igyekezett rátekerni az élelmiszercsomagokra a cukorspárgát, hogy megőrizhesse azok biztonságát! A fiatal hölgy tapintatosan félrekapta hirtelen tekintetét, mert kissé kezdte unni, hogy a pult mögött tevékenykedő emberke nyálát csorgatja egyetlen mozdulatára is! Azért, hogy a barátságos látszatot megőrizhesse barátságosan rámosolygott a boltban kíváncsiskodó asszonyokra, akik mintha szintén csak azért akartak volna ide betérni, mert kíváncsiságukkal sehogyan sem boldogultak!

- Nos, akkor azt hiszem el is készültünk! – tolta közelebb a kis csomagokat a boltos, és az egyik segéd – kisebb jövedelemkiegészítés miatt -, azonnal fel is kapta, és betette a fiatal hölgy luxus sportkocsijába.

Kovácsné sosem filléreskedett, és most is előszeretettel fizetett nagy cimletekkel. A boltos persze nyomatékosan minden bankjegyet gondosan szemügyre vett, de csupán azzal a célzattal, hogy minél tovább húzhassa az időt, melyet Kovácsné egzotikus szépségére fordíthat! 

– Hadd mutassam be szerény hajlékomat! – idősebb, kicsit hajlott hátú öregember mutat szerényen, mégis nagyon büszkén körbe a koszos, piszkos, sajnos vizetelszagú aluljáróban. Vigyorog hozzá, mint egy ártatlan kisgyerek akit lopáson értek a felnőttek.

Mintha lenne benne valami kisfiús szégyenkezés, amiatt ami vele történt; rendezett külsejét csupán a nem mindig megszerzett szappan, és különféle tisztálkodási szerek csúfítjkák el imitt-amott. Rövid hajat, és galambszürke borostát visel arcán, melyen egykor látszott a jómód, és a pluszkilók okozta zsírréteg, aztán, ahogy ebből a létből átment a sanyarúbb szegénységbe bele is fogyott a nélkülözésbe!

– Amint azt Ön is nagyon jól megfigyelte ez itt a hálószobám, dolgozóm, és a nappalim is! – mutat ismét körbe, és bár a metroból kiáramló tengerszerű tömeg ügyet sem vett bámészkodására, azért még mindig akadnak egyesek, akik előszeretettel megbámulják, vagy elmosolyodnak akárhány alkalommal csak felfedezik a habókos öreget.

Azért szereti az aluljárók sokszor sejtelmes, titokzatos alvilágát, mert itt legalább még meleg van, és legalább nem kell attól tartani, hogy kikapcsolják a fűtést!

– Én még a régi Maglódi uton nőttem fel Kőbánya határvidékén, ahol azelőtt nagykiterjedésű gyárépületek, és grundok is voltak! Tudja, mint a Pál utcai fiúk című regényben!

– Ne mondja! – döbben meg rögvest a másik, mert képtelen elhinni a legendát, hogy valaki arról a környéről számrazik! – Éppen a minap olvastam róla egy régebbi cikket valamelyik online-újság portálján.

–Hát igen! Fejlődik a technika fiatalember! – jegyzi meg az öreg, mintha csak saját maga számára szeretne bebizonyítani valami szokatlanul fontosat. – De hát a világ üteme rohamosan halad!

– Azt hallottam, hogy valahol ott születhetett az a népszerű humorista is! Várjon csak! Mi is volt a neve? – töpreng.

– Hoffman Gézára gondol?! – veti közbe a másik.

– Igen, talán! Bezzeg most, ha bármelyik tévécsatorna műsorára kattint már annyi van belőlük, mint égen a csillag!

Az öregember benyúl a matracába és elővesz egy régi magnókazettát; kissé ütött-kopott, de úgy őrizgeti piszkos tenyerei között, mint valami igazán kivételes, és ritka kincset:

- Látja ezt?! – mutatja a fiatalembernek. – Büszkén mondhatom ezt a kis kazettát, és még jónáhányat tőle kaptam személyesen! – s mint valami benső vezényszóra büszékén vigyázba vágja magát, és máris kiegyenesedik!

– Na ne! Ez ugye valami vicc, amit csak most talált ki! – hihetlenkedik, de látja, hogy az öreg matraca telistele van mindenféle kilencvenes évek beli használt cuccal, és tárggyal, melyeknek érzelmi értékük sokkalta nagyobb, mint pénzben kifejezhető dolgaik.

– Amikor meghalt a lányom a vejem szó nélkül kitett az utcára! Azt hiszem csak én nem akartam nagy bonyodalmat belőle!

– Ez borzasztó! Fogadja őszinte részvétemet! – hirtelen megsajnálja a sokat megélt öreget.

– Tudja kedves, ifjú barátom a részvéttel is az a probléma, hogy mint minden mást az ember egyszerűen megköszöni, és hamar elfelejti!

Végignéz a fiatalembereen, mint aki felméri, hogy mennyit nyerhet az ügyön, majd azt mondja:

- Mondja csak? Nem venne nekem egy szappant, vagy valami tisztálkodási szert? – a fejével egy szemközti drogériára mutat, ahol vélhetően mindent lehet kapni, ami csak a higiénia körére vonatkozik.

A fiatalember sok ideig habozik, majd gondol egyet, és kimegy az alóljáróból, hogy a majdhogynem teljesen üres drogériából vegyen némi szappant, és illatos termékeket, melyek segíthetik a tisztálkodást; egyik polcról nagy tubus fogkrémet, és két darab jobb minőségi fogkefét is levesz, majd azonnal fizet a pénztárnál, és visszatér az öreghez.

A fiatalembernek már egyetemre kellene mennie, mert ma ő a soros az órai kiselőadsáok alkalmával, azonban még sem meri magárta hagyni ezt a kedves, és szimpatikus idős embert, aki olyan, mintha saját nagyapja lenne! Bár soha nem volt szokása, hogy gyakorlatilag vadidegenekkel összeismerkedjen, mégis valahogy a szívén viseli a sorsát a nehezebb körülmények között élőknek!

– Tessék! – adja oda a pár dolgot egy fehérszínű zacskóval, amiket vett.

Az öreg elveszi, és azonnal látszik ráncos, barázdás, és enyhén piszkos arcán, hogy nem bír őszinte érzelmeinek parancsolni, mert kicsit elsírja magát:

– Igazán nagyon jólesik a törődése! Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára a kezben igazi szappan! – beleszagol az zacskóba, és mintha finom ételillatot érezne megnyalja a szája szélét.

A fiatalember elszomorodik, azt gondolja magában sajnos ez mindenkivel előfordulhat, mert az élet igazságtalan!

Az öregember kiveszi a tubus fogkrémet, és csupán csak az íze miatt kóstolgatni kezdi.

– Régebben imádtam a szülinapi tortát fogkrémmel enni! Sok szép emlékem van róla!