Új novella

 

 

GESZTENYEHAJÚ TÜNDÉR

 

 

Azt mondta a gesztenyehajú tündér, amikor finom metszésű hajának sötét fonatait, feltűzte, az aulában egy meglehetősen gátlásos, és túlsúlyokkal küszködő iatal pufók emberkének, egy meglehetősen rekkenő nyári délután. - Annyira romantikus vagy!

Mire kínzóan félresikeredett meglepetésében a pufók úriember, akit – mellesleg mindenki csak Don Quijote-nak emlegetett -, becsületes nevén egyébként Brózik Bálint volt, annyira elpirult, mintha csak egy hamvas leányka lett volna, aki gyönyörű mennyasszonyszeru ruhakölteményében éppen arra készül, hogy valamelyik, számára bizonyára szimpatikus fiatalember felkérje táncolni mint életének egyetlen és bizonyára nagyon is meghatározó jelentőségű tényét!

Brózik úr szemlátomást vulkánpirosságúra izzott, és hirtelen csak annyi jött ki két félholdra emlékeztető ajkán:

-  Ö Ö Igen, hát persze!

- Kérlek lennél annyira szíves és felolvasnád a barátnőim előtt is a versedet, amit állítólag nekem írtál? –  szólt hozzá bátorítólag a bájos ifjú hölgy, aki mint kiderült később rajongott a líra egyénieskedő műfajaiért is! Becsületes nevén Bogdán Dianának hívták, és szemlátomást nem különösebben pirult el, amikor egy fiatalember, eltelve a legmesszebb menő gátlásokkal azon fáradozik, hogy bravúrosnak mondható bókolási hadjáratát megindíthassa ellene, és roppantul hízelgett neki most ez a felettébb újszerű szerepkör, hogy egy annyira egzotikus szépséget, és feltűnő modern eleganciát képviselő lány társaságában töltenie az ebédszünetét amilyen éppen Bogdán kisasszony volt.

Bogdán Diána úgyis mint a legtöbb modern hölgy – akiknek a lelkiismeretével nem volt semmi szoros szívű hiba, és semmifajta gátlásosságot nem tápláltak senkivel szemben sem -, tökéletesen tisztában volt azokkal a kifinomult, és kecsesen is kacérkodó hölgy praktikákkal, amiktől a férfiszíveket egyetlen csapásra nemcsak hogy birtokba vehette, és megtörhette, de egyúttal játékszerek módjára el is szórakozhatott, és az ujja köré csavarhatta bármelyik férfit is, amelyik egy véletlen pillanatban fölkeltette kielégíthetetlen érdeklődését.

A főiskolai aula sokkalta inkább hasonlított egyetlen jól berendezkedett nyüzsgő hangyatáborra, mintsem egy olyan helyre, ahol az ember szellemének kiteljesedésére vágyakozik, és mint valami idegen országból jött vándor konfuciusi magányossággal megpróbálja megfejteni vajon még milyen elvégzendő feladata is lehet ezen a rövidre szabott halandóságra ítélet létezésében?

Brózik Bálint most szinte földbegyökerezett szívet is megindító tudattal vette tudomásul, hogy egy olyan angyali – számára bizonyára elérhetetlen lény, és megfoghatatlan, és fölbecsülhetetlen mennyországjelenés -, amilyen Diána kisasszony volt, éppen egy ilyen lesajnált, és sokak csúfolódó szemében szerencsétlen alakocskával kezd, mint o Most hirtelen egy annyira nemes, becsületes, és egyúttal furcsa, vulkánkitörés-szerű érzés kezdte környékezni lelkiismeretét, amit, az ember általában csak akkor érez, ha szavak nélkül, mint valami titkos meditációs, vagy telepatikus utakon bejárt ösvényen haladna, ami a legváratlanabb helyzetben is okozhat meglepetést.

Pontosabban szólva, ennek a megmondhatatlan érzésnek a velejárója, legváratlanabb helyzetek felismerése amikor két ember tudtán kívül sorsfordító pillanatokban elbűvöli egymást, és meg sem kérdezik maguktól piruló önzetlenségükben, hogy vajon ,,Mi is volt ez?!” – csak követik a saját szívük titkos válaszát!

Most ebben a mindenki számára jelenvaló, és bizonyára meghatározó pillanatban, Bálint, és Diána már semmit sem tudtak, ami körülöttük ebben a kisebb jellegű mini kozmosz társadalomban folyik, csak egymást érzeték minden rezdülésben, minden véráramlásuk titkos alagutjaiban, és ebben a nagyon is sebezhető földi létezés elrendeltségében.

Közbe azért sorjában érkeztek a megfáradt és a szellemi stúdiumok felszívásában iparkodó hallgatók ebbe a hatalmasnak nevezett tudományok csarnokába, ahol a történészektől kezdve egészen a pszichológus hallgatókig, és még csak pallérozódó közgáz diákokig szinte az egyetemi szféra minden területéről meg voltak találhatók az emberek!

Így tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő, hogy Bogdán Diána éppen Brózikot kérte meg, arra a nemes és nyugodtan elmondhatjuk lovagias feladatra, hogy olvassa fel saját készítésű, és inkább szerelmi óda műfajában magasztaló versét a huncutkodásban élenjáró hölgynek, mert ezáltal nemcsak a maga körmönfont kisebb fokú hiúságának szeretett volna egy kicsit kedveskedni, de hatalmas tettvágy égett benne, hogy ez által elégtételt vehet barátnőin, akik már éppen eleget csúfolták amiatt, hogy jó pár évvel ezelőtt áttért a vegetáriánus keresztségre!

Most mindenki megérkezett Itt volt többek között

Kincső, Penziós, Hambler, Maróti, és Tiboly – akik őszinte, és ami talán legfontosabb lenne egy kapcsolatban hűséges barátnőjüknek mondták magukat, ám a valóság szempontjából még csak eszükben sem jutott, hogy egy ilyen pufókokat pesztráló hölgyikével a barátság lehetséges, egy életre szóló, szilárd építményeit egyáltalán lerakhassák.

Most hogy az általában nagyon is pletykafészkeknek tekinthető barátnők is megérkeztek, fölszabadult valami nagyon is rendkívüli az atmoszférában – ami talán szavakkal le nem írható -, és Bogdán kisasszony csakis Brózikkal volt elfoglalva mindenki legnagyobb meglepetésére:

- Na, kezd már el végre te paprikajancsi!

- Mi lesz te zsírgombóc? – ilyen és sajnos ehhez hasonló biztatási kísérleteknek eleget téve próbálta nagy nehezen beszívta az aula piszkát, és egyéb szennyező jellegű koszait, és maszatait elkezdeni kicsiny kis versikét Brózik Bálint, és ahogyan egyre jobban belemelegedett nem tudható, hogy a tikkasztó nyári hőhullámok, avagy maga Diána gyönyörben úszó dióbél szemei vitték-e rá, de egyre átlényegültebben, és megindítottabb kezdett szavalni, és közben a óhatatlan udvariasság mellett, és mondhatni egészen nyugodtan a többi hölgy szívét is meghódította!

Amikor végzett a szavalattal Bálint, a legváratlanabb dolog történt, ami általában csak és kizárólag akkor szokott a ,,lúzereknek” tekintett emberkékkel megtörténni, amikor szinte egyáltalán nem számítanak rá, mint azokban a jellegzetes letérdepelős pillanatokban, amikor példának okáért egy ifjú rajongó szerelmes megkérné választottja hon áhított kezét!

Diána szó nélkül elegánsan, és nagyon is hirtelen fölkelt – valószínűleg már jócskán elzsibbadt ülő helyzetéből -, majd a lehető leggyorsabban, ahogyan csak bírta kiragadta Brózik kezéből a neki szánt szerelmes, és nagyon is szívhez szóló üzenet, és egy hatalmas csókot adott – vélhetően, mint áldozati ajándékot -, Bálint arcára, aki a meglepetésektől céklavörösre elpirult, és ezen mindenkiből egyszerre elő törtek az ú.n. gonoszkodó megjegyzések, hogy - Két szerelmes pár, mindig együtt jár!

Természetesen Bogdán Dianát sem kellett félteni, hiszen gondoskodó szülői háttérrel már korán kiismerhette az élet viszontagságos oldalait, csak ennyit mondott kissé félszegen megszeppent, és nagyon is szíven talált és meghódított, újsütetű lovagjának.

- Ne foglalkozz ezekkel a hisztiző kiscicákkal Bálint, ezek még gyerekek! – S ebben a minden ízében talpig érett és egyúttal nagyon is felnőttes mondatban volt valami nem evilági gondoskodni vágyó ódaadás, amit talán csak azok sejthetnek, amik igazán megpróbáltak szeretni valakit.

S hogy szavainak az elragadó hölgy még több nyomatékot adjon gyengéden, mintha csak egy jóságos megmentő anyuka lenne belekarolt Brózik Bálintba, és kellő, ám valójában egyáltalán nem tolakodó benyomással az aula kijárati ajtója felé lépkedett vele, remélhetően nemcsak egy új kaland kedvtelése miatt, talán sokkal inkább azért, mert a lelke mélyen megszólalhatott egy kicsiny hang, ami csak azt suttogta hattyúfehér füleibe:

 ,,Lehet, hogy ez a szerencsés hóbortos flótás lesz a jövendőbeli férjed!” – s kedves uraim ezt a hölgyek bizonyára még nálunk is jobban, és szakértelemmel tudhatják, hiszen mindig nekik kell választani, és nem fordítva!