Új vers
EMBERKÖZPONTÚ FILOZÓFIA
Az ember összetöpörödik. Áll.
S aztán hirtelen zsugorodik, mint kiszolgált,
határozott idejét letöltött aggastyán.
Vagy szelíd, jóságos anyóka ki ajándékba kapott létezését
halhatatlanuló sejtjeivel viszonozta:
Arcunkon viseletes sebezhetőség könny-jelvényei csillognak,
mint a rendjelek!
Dolgozik meghurcolt igáslovak módján napi tíz-tizenkét órát
s ha még mécsvilágként tudatosan világít józan értelme kölcsönök tekeredő,
kígyózó örökkévalóságába, - soha nem csücsül.
Nyakkendőt köt. Fojtogató,
kényelmetlen s szűk szkafander-nyűgét kényszerűségből,
tűrve cipeli:
Hátha meglesz a régen várt álom-állás. Biztos pénzt-kiáltó állás,
szorgalmas, megélhetési befektetés!
a Lét elszalasztott,
soha vissza nem térő halhatatlan perceit, szándékosan pocsékolta:
Fölpüffedő, perec-hátát a végzetes Idő,
- nem csupán az Erkölcs egyenesítheti ki!
Tékozló pazarlását a reménykedő
s jogos boldogsággal szemben kimagyarázza – csupán kihalt,
lakatlan párnák hátországát találja –
s atommag-tüskeként már a biztos felismerés terrorizálja:
Végleg Egyedül van! – Magányos csillagok fegyenctelepe világítja meg
kiüresedett közönyösséggel fertőzött,
tátongó sötét lyuk-eget:
Üveggé összetörött, hangtalan űr-kontinensek,
mint milliárdnyi csillagok lebegő asztronautákként feje körül keringenek!
Ő egyre csak morfondírozik, s töpreng:
Hírmondók örök igazságait dédelgeti:
Az Örökséget, mint megváltást,
mely a születés biztonságában átváltozik, átlényegül!
A nagy átverés, melyben az örökkévaló munkavégzés során
maga is csöppet rájön – hogy az emberek mohó,
meg-nem-értő telhetetlenségében,
profitot gyilkoló, kicsinyes világában mennyire Semmitmondó!
Csupán amit gondos, szerényen is mindig alázatos,
tudós-kezek megőrzitek annak kell s lehet örökkévaló joga,
hogy fennmaradjon,
miközben szemetes kosarak mélyén tengődő Remekműveknek is tudjuk
– jár egy második lehetőség a Humánum egyetemességeként!