Új vers

 

 

EMBERKÖZPONTÚ FILOZÓFIA

 

Az ember összetöpörödik. Áll.

S aztán hirtelen zsugorodik, mint kiszolgált,

határozott idejét letöltött aggastyán.

Vagy szelíd, jóságos anyóka ki ajándékba kapott létezését

halhatatlanuló sejtjeivel viszonozta:

Arcunkon viseletes sebezhetőség könny-jelvényei csillognak,

mint a rendjelek!

Dolgozik meghurcolt igáslovak módján napi tíz-tizenkét órát

s ha még mécsvilágként tudatosan világít józan értelme kölcsönök tekeredő,

kígyózó örökkévalóságába, - soha nem csücsül.

Nyakkendőt köt. Fojtogató,

kényelmetlen s szűk szkafander-nyűgét kényszerűségből,

tűrve cipeli:

Hátha meglesz a régen várt álom-állás. Biztos pénzt-kiáltó állás,

szorgalmas, megélhetési befektetés!

a Lét elszalasztott,

soha vissza nem térő halhatatlan perceit, szándékosan pocsékolta:

Fölpüffedő, perec-hátát a végzetes Idő,

- nem csupán az Erkölcs egyenesítheti ki!

Tékozló pazarlását a reménykedő

s jogos boldogsággal szemben kimagyarázza – csupán kihalt,

lakatlan párnák hátországát találja –

s atommag-tüskeként már a biztos felismerés terrorizálja:

 

Végleg Egyedül van! – Magányos csillagok fegyenctelepe világítja meg

kiüresedett közönyösséggel fertőzött,

tátongó sötét lyuk-eget:

Üveggé összetörött, hangtalan űr-kontinensek,

mint milliárdnyi csillagok lebegő asztronautákként feje körül keringenek!

 

Ő egyre csak morfondírozik, s töpreng:

Hírmondók örök igazságait dédelgeti:

Az Örökséget, mint megváltást,

mely a születés biztonságában átváltozik, átlényegül!

A nagy átverés, melyben az örökkévaló munkavégzés során

maga is csöppet rájön – hogy az emberek mohó,

meg-nem-értő telhetetlenségében,

 

profitot gyilkoló, kicsinyes világában mennyire Semmitmondó!

Csupán amit gondos, szerényen is mindig alázatos,

tudós-kezek megőrzitek annak kell s lehet örökkévaló joga,

hogy fennmaradjon,

miközben szemetes kosarak mélyén tengődő Remekműveknek is tudjuk

– jár egy második lehetőség a Humánum egyetemességeként!