VISSZATARTOTT TÜRELEM

Bár tudnám, hogy vajon meddig s miért?

– Magam elé kellene állnom. Elzsibbaszt s önsajnálóvá tesz a Tudat:

Egyedül vagyok s majd leszek!

Önzőségekhez legfeljebb csupán részben van közöm!

Jó volna tán érdemesebb,

létösszegzőbb dolgok után iramodni:

Barátok, közös ismerősök után a családi békességet újból felfedezni,

s lehetőségek nyitott még-kapuin merészen bekopogni!

– Furcsa, hogy mindennapok értelmetlen,

s nyüzsgő közöny-játékát újrakezdjük – csupán arcátlan szobrok:

Roncs-romok között rohangálsz naponta magad is

visszatartott türelemmel,

beszívott fogakkal:

Megsebzetten is tűrő lélek gyomok

s tarackok virágos gyomjai között?

– Senki észre se veszi:

Bölcs s megelégedett türelem majd csak kikezdi tagjaidat.

S sokszor tüsszentésnek indult nevetések is úgy sebeznek,

akár a hétkilométeres tüskék!

Alázatosan gyávának lenni még most is könnyebb,

s megvalósítható,

mint a józan gondolatok puskacsövében kilövetni

magunk lehetséges célok felé s szállni akár a sötét golyók!

Ezért, ha meglepetten ér az örömhír,

hogy nyertem, vagy valaki helyett győztem – meglehet,

hogy a puszta véletlennel egyenértékű – csodálkozom,

hogy saját magam hamar kétségbeeső szippantós pesszimizmusa

az értékekben gazdag nap után is velem marad!

Bárhogy is próbálnék

– ha lehetne kitörni az összetorlódott gátak közül – de nem lehet,

félő:

A lehetőségek megragadhatósága

naponta gyorsvonatként tovaszáguld!

Gyarló vagyok, s tétova! Igaz!

– Mint mindenki más:

Hiányzik az örök megváltásban bizakodó segítség,

s kitartott barátság!