GYÖNGYVIRÁG

Selyemharangok hófehér tüllszoknyában – kráter-kalapocskák,

fehéren izzó lángnyelvek kelyheik oltárain.

Törékenységükben még önmaguk is ártatlanok, s áldozatok!

Gondoskodó, vagy barbár-kezek szakasztják-e le törékenységük oltáros-bibéit?

Becsukódnak féltékenyen, néma-tétován, mint gubók, pillangós báb-figurák,

s a hajnalok vérző megsebzettségét könnyekkel köszöntik.

– s annyi tűrhetetlen s tűrhető boldogtalanság között is

oly jó mézédes illatukban orrunkat meghempergetni:

kéz a kézben; anyák napján a gondoskodó áldozatvállalásért gyöngyöket,

igazhitű briliánsokat kapunk s adunk cserébe!

Kelyheik gyűrűs ölében táncol egy ártatlan Katica – eszembe jutsz,

most mogyorószemű leány: szelídíthetetlen hegyek fogságában könnyen szökellő gidácska

– Gyöngyvirág, csilingelő virágkoszorúk százait miközben él,

lobog, lélegzik a Mindenség ősi-titka, érezzük,

hogy e piciny s védelmező virág éppen mi vagyunk;

törékeny hattyú-karjaival megkapaszkodik termékeny földi tenyérben,

miközben felénk közvetíti mulandóságunk szárnyait!

Egy csiga ejtőzött harmatos fűszálon,

csámcsogva nektár-nedveket – legnehezebb feladatot vette hátára,

mikor eldöntötte: Maga is teherhordó lesz

egyetlen életen át fogyatkozó selyem szirom-szálakon.

Mint pompás, egyágú fogaton tündérek

s koboldok röppentek tova.

Az örökkévaló perceit most megőrzöm édesanyámat kézcsókkal jutalmazom,

számolatlan, oroszlánhitű-törődéseit!

Letagadhatatlan s beismerhetetlen,

hogy minden megélt s tartalmasan eltöltött pillanattól búcsúzunk…

Emlékeink között földereng s pillanat, szépreményű képe!