Új vers

 

BEFEJEZETLEN VITA

 

Akár egy sziget, ahol az Idő is megállt,

s a sokatmondó tekinteted akár a szike vesémbe behatol.

Arcod pirospozsga ragyogásában

huncut mosolyod játszadozik s tétovázik velem!

Sebezhető szívemben az évek

rafinált szálkái ütöttek agresszív tanyát,

s csak finom, ápolgató kezed gyógyíthatja meg!

Öledbe hajtanám meghurcolt fejem:

Egyáltalán végre lehet még valaha is

emberi gonoszkodók sóvárgásainak

 

naponta? Hogy lehetne titkos bejáratott biológiai útvonalakon

két szívdobbanásunkat összekacsolni, mondd?

S a félszeg, fellengzős akarat nem rejthet mást csupán azt,

hogy mindketten gyávákká silányodtunk a döntő pillanatban?

 

 

Én tudtam, hogy hamarabb véget ért a tetszetős,

kis flört,mint azt korábban hittük volna.

Hamarabb véget ért félbehagyott, tétova vallomásunk,

mint hirtelen, kapkodó lélegzetvétel,

a biztos fulladás előtt! Valóban így gondoltad?

Ezt akartad? Kérlek, felelj! Semmi kényszer!

Miért tűnt mindenkori szívvel érezhető

halhatatlanság bosszantóan végesülőnek?

 

Oly kegyetlenek s alávalók voltunk egymás önzetlen

s balgán nemes érzelmeihez, mint két könyörtelen despota,

akik egyedül vélik rendezetnek a Kérdést:

,,Szeretsz-e még? Vagy csupán eldobható,

olcsó használati tárgyad lehettem,

míg palotapincsiként ide-oda ugrabugráltam helyetted is?!

 

Tudom, hogy nagyon bosszant, idegesít,

de egyetlen percre nyugodj meg!

Te a biztos tudatlanságig gyötörnéd a kihasználható pillanatot

– most légy csöndedben figyelő:

Figyeld Szíved dobbanásait,

s csak azokra hallgass – ez a legnehezebb s legfájóbb!

– Az irigység s féltékenység mint rejtélyes megbízható

soha nem vezethessen mert rossz ómen!

Bókjaim vissza hangjaira valahol

távolból titkosan most is te remegsz, válaszolsz!