NYOLCADIK FEJEZET

Myrea már vagy harminc teljes perce keverte az izzasztó tűzhely fölött a bébi tápszert, ami kivételesen erre a meghitt alkalomra nem volt más, mint sütőtök pürésítve egy meglehetősen miniüvegben, ami érdekes módon sokkal kisebbnek tűnt, mint amennyibe ténylegesen került! És az volt a rizikója, hogy bármelyik percben felrobbanhat, és milliónyi apró üvegszilánkok repülhetnek szerteszéjjel, ha az ember kicsit figyelmetlenebb!  

- Te jó ég! Hát tudod te kis galambom, hogy mennyi vegyszert meg ismeretlen eredeti mikrobát passzíroztak ebbe a te kis eledeledbe! – kedveskedőn beszélgetett Milánkával, akit most sikeresen beleszuszakolt egy alig használt lepedőbe, leültette a székre, de úgy hogy le ne eshessen. S miközben a kisbaba jókat rötyörészett a számára még ismeretlen eredetű beszédhangok halmazán Myrea már égett volna a vágytól, hogy két legjobb valamelyik barátnői közül legalább az egyik dugja haza a képét!

- Jól van kicsi csöppem! Myrea néni még kevergeti neked a kis hamikát aztán következhet a papiztatás! Nem is tudod még, hogy milyen finomat fogsz eszegetni! – s bár nem fült hozzá különösebben a foga most kicsit odahajolt a kellemesen, lassú tűzön rotyogó főzelékszerű masszához, beletúrt a kotyvalékba és megkóstolta. Grimaszba rándult rögtön az arca:

- Fúj! És ezt a szart még valaki hajlandó megenni? – kiáltott fel.

Milánka elnevette magát, mert még szerencse hogy semmit nem érthetett a csúnya beszédből, de ahogy Myrea előnyösen hangsúlyozta a mondatokat valami megfogta a csecsemőt.

- …Szóval te kinevetsz engem, kicsi csöppem? Hát ez szép dolog! Miközben rám bíztak, és látod mindent meg is teszek, hogy gondoskodó ideiglenes nevelőanyád legyek, és akkor még kinevetsz! – igazából össze-vissza szerette volna ebben a percben csókolgatni a kisfiúcskát, mert nagyon megkedvelte. Nem is lehet annyira rossz az anyaság az összes bagatellnek tűnő nyűgével! Vagy lehet, hogy csupán csak a vígjátékokban van így, és a tragikus valóság egészen másmilyen?

Biztos, ami biztos kicsivel csökkentette a tűzhely hőmérsékletét, és lassan le is vette a kész műtétinek tűnő kotyvalékot a tűzről, hogy kihűljön.

- Mindjárt megetetlek te gyönyörűség! És ha jó kisfiú leszel, talán festek neked egy szépséges képet! Egy kis mini kompozíciót!

Bár volt egy öccse, akit volt alkalma kicsi korától kezdve előnyére pesztrálgatni; megtanulhatta, hogy a felelősséget – nagyon sok esetben -, nem adják ingyen!

Kicsit kihűtötte a lepréselt és most gusztustalan állapotban leledző sütőtökpürét, és biztos, ami biztos még egyszer megkóstolta – hátha csak valami utóízt, vagy mellékhatást ízlelt a szájában, csak nem vette észre:

- Hát nem mondom! Lehet, hogy az én ízlelőbimbóim mentek már tropára, de mutass nekem akárcsak egyetlen kisgyereket is, aki annyira boldog és mosolygós lenne, mint a reklámokban, amikor az anyuka megeteti a picit! – evőkanállal elkezdte fújni, hogy még gyorsabban lehűlhessen a kotyvalék, és igyekezett Milánkát úgy fordítani a bepasszírozott etetőszékben, hogy a szája megbízható közelségben lehessen hozzá.

- Na, mit kap Myrea nénitől a jó kisfiú? Mit kap a mi kis tündi-bündi gyönyörűségünk? – a nagykanál már az első elkeseredett két percben a lehet legrosszabb választásnak bizonyult, mert nem a kisbaba aprócska szájának lett tervezve. Azért Myrea még igyekezett próbálkozni kicsit egyre elszántabban, és egyre görcsösebben.

- Na, kis bogaram! Csak egyetlen kanálkával még! Aztán kaphatsz egy kis csokit is, ha nagyon kérsz! – s már valósággal a plafonon volt kis híján a plafonon körtáncot járó idegzete, amikor Milánka előbb megkóstolta a hányadékszínű kotyvalékot, majd elfintorította kicsike arcát, grimaszolt, mint egy vérbeli komika, majd kifújta az egészet, és a bébietetőnek kinevezett széktől kezdve a csempézett padlóig minden telelett a gusztustalan tápszer árulkodó nyomaival.

- Ne legyél rossz kisfiú drágaságom, mert biztos vagyok benne, hogy Szilvi, és Annamari nénikéd is nagyon bosszúsak lennének, ha most látnának! – próbálta hangját megfűszerezni enyhén egy méltatlan bosszankodással, és nehezteléssel, de most mintha egyenesen feltámadtak volna benne az eddig eltitkolt, és nagyon rokonszenves anyai érzelmek.

- Akkor én most előveszek egy kisebb kanalat jó kincsem?! Aztán a maradékot szépen megeszegetjük! – máris odavágtatott a konyhai pulthoz, és kihúzott a fiókból egy alig mokkáskanál-méretű kanalat, amivel a kisbaba szája már könnyedén boldogulhatott. S bár egész ízlelőbimbói, és teste minden porcikája erősen tiltakozott ellene mégse tehetett mást szépen egyenként aprócska falatokkal kalkulálva végül sikerült megetetnie a fújoló babát.

- Akkor még egyszer! Egy papit Myrea nénikédnek, egyet pedig neked! – s amikor végeztek a bébitápszerrel Myreának már nem is erőfeszítésébe került, hogy jó pofit vágjon, és megpróbáljon a gyerek előtt eltorzított vigyorgással kicsit mosolyogni is, mintha nagyon ízlett volna neki a ,,kórházi koszt!”

- Ugye, hogy nem is volt annyira szörnyű, kis csöppségem?! – kivette a bébietetőből, és bevitte a hálóba, hogy jópapiztatás után kicsit kipihenhesse magát, csak az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy a babákat büfiztetni is szokták, és még idejében sikerült kivennie a kiságyából, és vállaira terítenie egy elhasznált konyhai ruhát, amire Milánka nyugodtan kiköhöghette a felesleget!

Látszólag a kis csöppség örömmel szabadult meg attól az azonosíthatatlan trutymótól, amit az ifjú hölgy elkeseredett igyekezett belediktálni, kevéske szerencsével. 

- Így ni! És most pihengess kicsi lelkem jó?! Addig én itt leszek a közeledben és megpróbálok kicsit dolgozgatni! – azzal átviharzott a másik műteremmé átalakított, valamivel nagyobbacska szobába, melynek belmagassága nyugodtan lehetővé tette, hogy akár egy valamivel több, mint háromméteres fenyőfát is könnyedén felállíthassanak benne; felállította a hófehér vásznat az egyik fakeretes, nagyméretű rajzállványra, majd fogta az ecsetjeit, és a festékkészletét, és megpróbált képzelete útmutatása szerint valami egészen posztmodern kísérletezéssel előrukkolni!

Fogta az ecsetjeit, és a festékes spalettáit a temperáival és az összes többi rajzoláshoz és pingáláshoz szükséges cuccaival egyetemben, és beköltözött a műteremmé átalakított kis kuckójába, hogy azért mégse teljesen el majdhogynem teljesen érdemtelenül a nap. Persze folyamatosan igyekezett kiszűrni agyából, és környezetéből a kellemetlen zajokat, és annyira óvó türelemmel igyekezett Milánka minden apró pihegésére is figyelni a kiságyban, hogy arra igazán nem lehetett panasz!