MÁSODIK RÉSZ

(A nappali szoba; most sokkal tágasabbnak, és levegősebbnek látszik, mint az első részben: Botorka és Kátya önfeledt vidámsággal táncolnak; az egész táncot Kátya irányítja, mint valami szerelmes egyeduralkodó, Botorka igyekszik őt majdnem mindenben utánozni: tétovák a lépései, és sete-suta, mert nem akar rátaposni a másik lábaira: nem zavarja, ha a többiek huncuttan kinevetik, és jókat nevetnek rajtuk) 

KÁTYA Nyugodtan abbahagyhatjuk, ha úgy gondolod! (felnéz rá igazi szerelmes, átszellemült tekintettel; látszik, hogy valósággal majd elolvad karjaiban) Pihenjünk drága?

BORONKA (nem szeretne senkinek sem csalódást, vagy fennakadást okozni, ezért még egyelőre továbbra is próbálgatja a sétáló ritmust; a keringőhöz kicsivel jobban konyít) Nekem még megfelel, ha neked nincs ellenedre!

KÁTYA …De kérlek, ígérd meg, hogy amint rosszul, vagy fáradtan érzed magad, azonnal megállunk, mert én sem vagyok vak: Látom, amit látok! Hogy kicsit kijöttél a formádból! (őszintén aggódik miatta)

PETRŐCZ No, mi lesz édes gyermekeim! Csapjatok már a lovak közé! Hadd lám!

(olyan jól érzi magát, hogy a külvilág számára szinte alig létezik; csupán nyomokban)

ZSELÉ Ne kísérd a sorsot kedves barátom! Különben sem szép dolog egy bájos ifjú, karakán hölgyet arra kérni, ami akaratával homlokegyenest ellenkezik! Vagy te még nem látod itt mi a helyzet? (baráti, rábeszélő hanggal)

PETRŐCZ Arra célzol drága kollegám a bajban, hogy felejtsem nyugodtan el a további próbálkozást, meg udvarlást? Ahogy látom ők ténylegesen is egymásra találtak! Legalább is Kátya kisasszony!

ZSELÉ Jól látod édes öregem! Ahhoz képest, hogy nem veted meg az italt világos, és tiszta összefüggéseid vannak!

PETRŐCZ Te csak ne húzd még jobban ki a gyufát édes egy öregem, mert könnyen megjárhatod!

(A zene egyre felerősödött ütemben kezd hangzani; Botorka érzi, hogy a váltott fokozatos ütemre csak nagyon nehezen reagálhat; mint aki nyomban össze akarna esni, de azért még tartja magát! Viselkedése most egyszerre nagyon, szándékosan nevetséges bohókás, ugyanakkor ügyetlenkedése a társaság – főként hölgy tagjait nagyon meghatja és elgondolkoztatja)

ANETT Figyelj oda magadra kérlek Botorka! (tördelni kezdi apró kacsóit az egyik kényelmes székben; látszik rajta, hogy érzelmes, műkörmeit idegességében valósággal lerágcsálta)

REGINA (kissé gőgös iróniával) Biztosra veszem drágám, hogy Botorka testtömegének sem fog megártani, ha kicsit gyakorlatoztatja magát; legalább hasznosulnak rajta a hirtelen felszaladt kilók!

(Egyetlen ember akadt mindössze a társaságban, aki vevő kissé méltatlan, és igaztalan poénjára Petrőcz, aki már maga is jócskán a pohár fenekére nézett)

MELINDA De kedveskéim! Ezt talán mégsem kellene… (megpróbálja barátnőit rábeszélni a maga csicsergő társalkodó stílusával) Mégis csak egy valódi nevettető van a körünkben! Ekkora méltánytalanságot szerintem jogtalanság vele szemben elkövetni!

REGINA …Talán befoghatnád egyszer azt a kis csücsörítő szájadat! (mint akiben a féltékenység felülkerekedett, és nem lehet tudni, hogy robban-e?)

ANETT De, drága barátnőim! Hát mindannyian civilizált, felnőtt emberek volnánk! Nem igaz?! Annak semmi értelme, hogy ezen a kellemes estén felakasszuk még a hóhérokat is, csak mert olyan kedvünk lett! Nahát! Ki hallott még ilyet? (próbálja őket valahogy kibékíteni)

REGINA Hölgyeim! Nézzétek csak a mi kis háziasszonyunkat! Valósággal majd elolvad a mi kis Botorkánk szőrös karjai között! Csak nem megkedvelték egymást? (szúrós tekintetet mereszt rájuk)

ANETT Hát kedveském az könnyen meglehet… Hagyjuk csak őket a továbbiakban is nyugodtan turbékolni!

(A tánc most véget ér; mindenki kifulladásig ki van merülne; egyedül Kátya tartja magát remek formában; Botorka lehanyatlik az asztal mellett a szőnyegre, és nehezére esik minden további mozgás, vagy cselekvés)

ZSELÉ De kedves barátom! (odamegy hozzá; élesztgeti, meghallgatja a pulzusát; ver-e még szaporán a szíve) Nem hagyhatod így el magadat! Elvégre társaságba vagyunk! Bizonyos felelősség megkerülhetetlenül téged is kötelez, akárcsak engem!

BORONKA (kényelmesen elhelyezkedett a szőnyegen; mint aki mélyen a gondolataiba réved, és nem is figyel a másikra) Gondoltad volna kedves barátom?

ZSELÉ Már mint micsodát? Ha szabad kérdeznem?

BORONKA Az élet legegyszerűbb, ugyanakkor legfantasztikusabb dolgai a szemünk előtt voltak mindig is, csupán az embernek sohasem lehetett hozzá elegendő mersze, hogy kinyissa végre a szemét, és lásson is, mások helyett is! (Hangja filozofikus és egyszerre bölcs)

ZSELÉ Sajnos fogalmam sincs pajtásom, hogy mire is gondolsz? (értetlenkedve figyeli)

BORONKA Nézzük csak! Ugyebár te voltál már fülig szerelmes? Tehát tudhatod azt, ha egy nő úgy néz nekihevülten, és szemlátomást felforrósodva egy férfira, ahol kis társaságunkban néztek engem ,,egyesek” (rafináltan kacsint) akkor könnyedén kitalálható, hogy mire is gondolok!

ZSELÉ Tehát, azt akarod ezzel mondani, hogy valamelyik hölgyike beléd zúgott? (kicsit még most is értetlenkedik)

BORONKA Hát úgy… nagyjából! De figyelmeztetlek kedves barát! A legmesszebbmenőkig számítok empátiádra és diszkréciódra! (kezét nyújtja, mint aki jelképesen ezzel szándékszik megpecsételni valamilyen fontos fogadalmat)

(Zselé ünnepélyesen emeli kezét feléje, és a kettejük közti baráti kézfogás egyben eskü is; tartósított, titkosított fogadalom)

…Akkor hát, remélem minden világos!

ZSELÉ Fölösleges rá több szót is vesztegetni!

(Kátya viharzik át a színen, mert mintha titokban megsejtett volna valamit most egyenesen Botorkához szalad; megfogja mind a két kezét, és szinte vallomásra kényszeríti)

Csak nem kotyogtad el valakinek?! (tekintete, mint egy megriadt kis állatka, aki védelemre szorulna; párszor körbe is tekint, mint akit megfigyelnek, vagy üldöznek, érzékeltetve a feszült pillanatokat)

BOTORKA De drága Kedvesem! Kérlek, nyugodj meg! Nem történt semmi félreértés, sem kibeszélés! (megsimogatja Kátya enyhén zihált, csapzott fürtjét, és igyekszik megnyugtatni) Ne félj semmitől, amíg engem látsz! Nem lesz semmi baj! (most el is hiszi, amit mond, nem kell külön bizonygatni)

KÁTYA Úgy féltelek életem értelme! (csókolgatni kezdi nagy szőrös kezeit, mint sem törődve most mással) Mi történhetett?! Föl nem foghatom! Szerintem valamelyik dámának, ki házam tisztelt vendége lett eljárt a csacska szája! Te mit gondolsz? (figyelmesen nézi, szinte segítségkérőn)

BOTORKA Ítélkezni senki felett nincsen, s nem is lehet joga! Előbb gyűjts valami bizonyítékot, mellyel a többség előtt a valódi bűnöst leleplezheted! Cselhez kell folyamodni ilyen esetekben, hiszen az egyszerű, s olcsó szavak ideje – félő -, már régen lejárt!

KÁTYA (még mindig reszkető hangon, és félelemmel terhesülten; liliomos fejecskéjét befúrja a másik mellkasába védelmet keresve, és csak így tud megnyugodni pillanatnyilag)

Jaj, Drága! Kérlek, szoríts, ölel magadhoz! Érezni akarom, tested összes pórusában hogyan buzog, hogy dörömböl értem a véred! (fejét gyöngéden lehajtja és meghallgatja Botorka szívét)

BOTORKA (feszélyezetten érzi magát, és nagyon megilletődik; nem szokott hozzá az érzelmek ennyire nyílt felvállalásához, és most kellemesen csalódik)  Egyetlen Kedvesem! Ez nagyon jólesik nekem, hogy ennyire megbízunk egymásban, akárcsak életünk kockáztatásával is! Kérlek Drága! Most menj, és győződj meg arról, ki az, aki megszentelt boldogságodat fenyegeti!

(Kátya elviharzik a kertből; helyette máris ott terem, szinte a semmiből jön Regina, mint valami királynői dáma; annyi ékszerrel felaggatva, amit szinte el se bír: túlzottan ki van kenve, de roppant csinos, ördögi csábító szerepében tetszeleg)

REGINA Hát itt meg mi folyik kedves barátom? (mint, aki meglepődik)

BOTORKA Ha kegyed azt kérdezi, mi is történt valójában? Csak azt felelhetem: Két szerelmes szív hűséggel adózott egymásnak!

REGINA Csak nem?! (nevetésre görbülő szájjal) Hát ez nagyon jópofa! Mondták már neked édes egy öregem, hogy nincs ki a négy kereked!

BOTORKA Igen-igen! Az esendő és a sebzett emberek sokszor irigykednek akár egymásra is, de az egy másik dolog! Az emberi gonoszság viszont határtalan!

REGINA (arcáról hirtelen eltűnik minden mosolyfoszlány, és helyette számító, kicsinyes kifejezést ölt magára) …Szóval így állunk? he?! Még hogy én vagyok minden eddigi aljas gonoszkodásnak kútfeje?

BOTORKA (szinte megfeledkezve pufók testsúlyáról pár lépést táncolva tesz a színpadon; légiesen, könnyedén, mintha a levegőben úszna)

Drága Hölgyem! Én nem ezt mondtam! Csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy mennyire elfog bennünket egy elbizakodottsági érzés, és akkor azt álmodjuk, hogy mindent jobban tudunk mindenki másnál! (hangja nyugodt, de egyáltalán nem fölényes)

REGINA Tehát, azt mondod nekem, hogy egy mihaszna számító dög vagyok csak, mert úgy cserélgetem a számomra kellemesen vonzó és szexis férfiak társaságát, mint másik a fehérneműt?

BOTORKA Hogy kiskegyed mit csinál, vagy követel az erősebbik nemmel szemben ahhoz nincs közöm! De Kátya aranyszívét így megbántani! Ennyire tetetett felszínes gesztusokkal – nem való!

REGINA Hogy merészelsz így bűnbe keverni? Nem sül ki a szemed?! (ráförmed)

BOTORKA Látja-látja! Magácskából már megint a fennkölt, hamísíthatatlan arrogancia és öntudat fecseg, amitől úgy látszik már így is képtelen megszabadulni!

(odamegy Botorkához és pofon vágja)

Még szemtelenkedsz is itt nekem! Hát tud meg, hogy én is emberből vagyok! Mi több: szabadnak született, független nő vagyok, és nem tűrhetem magamon a felelőtlen rabigát!

BOTORKA Bocsásson meg drága Asszonyom, hogy kegyedre nézve esetleg tapintatlanul fogalmaztam de… látván bizonyos karrierkényeztetési dolgait, az embernek – bocsásson meg, de mindig az az érzése Önnel kapcsolatban, hogy nem az Igazi arcát mutatja!

REGINA (kicsit megenyhültebben, mondhatni szórakozottabban) De hát kedves Botorka! A művész talán az egyetlen ember, aki nem engedheti meg magának, hogy szándékosan, és szabadon leleplezhesse titkait!

(hangja egyre titokzatosabb, sejtelmesebb; kedveskedőn Botorka felé tesz néhány lépést, és megvillantja csábos kecsességgel a szoknyáját előtte, mint aki flörtölni akar)

BOTORKA Látja drága Asszonyom! Oly jó tudni, hogy azért a hosszú, és kissé viszontagságos évek múlása ellenére valami azért mégis csak nem változik! (arca különös már-már torz grimaszos vigyorba megy át, mint aki tud valamit, csak nem mondja ki)

REGINA …No de drága Botorka! Mondja csak, megpróbál elcsábítani?!

BOTORKA Dobogva lüktető szívem már másé, sajnálom! De amilyen körmönfont kiszámítottsággal kegyed közlekedik e nagyvilágban, egészen biztos vagyok benne, hogy mind a tíz ujjacskájára talál majd magának embert!

REGINA Hát, ha már itt tartunk kedves Uram! Maga sem az, aminek mutatja magát! Ha! (csípőre vágja mindkét kezét, és kihívón szembenéz vele) Mintha, két énje lenne magának is, csak kisfiús sértődöttsége sok mindenben megakadályozza, hogy vágyait, és álmait elérhesse!

BOTORKA Nekem csak egyetlen álmom lehet, ha a halhatatlan boldogság megtisztel majd azzal, ha velem marad és a Mindenség szent kapuit lelkem előtt szabadon kitárja!

REGINA Félre az ócska mellébeszélős dumával! (hangján fojtottan érződik az alkohol kábító benyomása, mintha egyenesen az ital, és nem a józan ész vezetné cselekedeteit)

(Közben bejön a színre Zselé és Petrőcz; most úgy festenek egymás mellett, mint két vígcimbora, akik időközben a legjobb barátok lettek, még a kisebb fokú nyelvi különbségek ellenére is; kedvesen támogatják egymást: inkább Zselé az, aki kedveskedő engedelmességgel támogatja Petrőczt, aki már jócskán a pohár fenekére nézhetett, mert valósággal dől belőle a pálinkaszag.)

ZSELÉ Na nyugodj meg édes drága barátom! Te legdrágább kincsem az életben!

(Alig tudja betámogatni a lábain alig álló Petrőczt, aki alig van magánál, de pontosan tudja, hogy miről beszél)

PETRŐCZ Tudod drága barátom mi a legfontosabb az életben? Hukk-hukk!

ZSELÉ Megöl a biztos kíváncsiság!

PETRŐCZ Hukk-hukk! Hát a barátság, te féleszű sükebóka! (megpróbál megtenni most önállóan pár lépést, de léptei egyre imbolygóbbak, egyre tétovábbak; mintha lábai alól is kifordult volna a világ) A büdös életbe lehet, hogy részeg vagyok? Hukk-hukk!

ZSELÉ Ugyan, neked meg sem árthat pár kortyinka drága barátom! (még mindig igyekszik segíteni, és támogatni)

PETRŐCZ Hol vannak ezek a hölgyikék! Drága Istenem! Ha csak pár évszázaddal fiatalabb lehetnék! De megdönteném egy némelyiket! Láttad azt a kacéran is még mindig csábos Reginát! Hú, apám! Hát annak aztán vannak virgácsai! És micsoda keble van! Valóságos tejcsárda saját erőművel!

ZSELÉ De drága barátom! Nem gondolod, hogy finomabban, megértőbben kellene udvarolnod, mert a végén még az is lehet, hogy elijeszted?

PETRŐCZ Én már akkor udvaroltam módosabb felvilági babáknak, mikor te még hátulgombolós kis pöcs voltál, édes egy komám! Hukk!

(elegánsan, akár egy gavallér, vagy gróf mímelt sznobokra emlékeztető mozgással odamegy az egyik szemeteskukához, és egész eddig elfogyasztott vacsoráját kiadja)

ZSELÉ Ajajjaj! Kedves barátom! Enyje-benye! Ez csúnya dolog elismerem, de most felettébb szükséges!

PETRŐCZ Ha segíteni akarsz, akkor inkább hozzál egy törlőkendőt!

ZSELÉ Máris!

(berohan lélekszakadva a konyhába és kihozza papírtörlő híján azt Kátya konyhai kötényét)

Nesze te vén csibész! (odalöki, tudva hogy ebből még bonyodalom is származhat)

(Szerelmesen besétál Kátya; valósággal sugárzik a megérdemelt boldogságtól, hiszen arca minden érzelmet elárul, ami csak vele ebben a percben történik; valósággal odaröpül Botorkához.)

(karjaiba veti magát kissé elaléltan, és szerelmesen bugja a fülébe)

Jaj, Drágám! Én olyan boldog vagyok! Valósággal lángolok! (aprócska, finom kezecskéivel megfogja Botorka ormótlan, szőrös mancsát, és dobogó szívére teszi kedvesen) Ugye te is hallod kicsi életem! Szívem érted repes a feltétlen boldogságtól, és biztos vagyok benne, hogy nagyon boldogok leszünk!

(Csak most fedezi fel, hogy konyhai köténye, melyet mindig is nagy becsben tartott hányadékkal van imitt-amott átitatva; Petrőcz igyekszik elbújni a szemeteskuka mögött, míg Zselé, mint valami őrangyal áll a feje felett, és olyan bambán bámul, mint aki semmiről nem tud semmit.)

KÁTYA (megfogja konyhai kötényét, és éktelen haragra gerjed) Hát ez meg mit akar jelenteni???

ZSELÉ Drága Kátya! Én nem is tudom, hogy mondhatnám el…

KÁTYA Azt kérdeztem mi a fene ez?! (látszik rajta, hogy most azonnal legszívesebben vagy fölpofozná, vagy megtépné Petrőczt, de Zselével is leszámolna) Csak nem belecsúfítottatok a köténykémbe?! Ti gazemberek! Na, várjatok csak! (föltűri mind a két kezén ünneplő ruhácskáját, és fenyegetően áll meg előttük)

PETRŐCZ Mit akarsz aranyosom? Alig történt valami! Csak a fejedelmi konyha az oka mindennek! Nem értem mi a csudért kell úgy izgulni, meg értetlenkedni? Különben is, mire való a mosógép? Ki lehet mosni a leggusztusosabb szennyfoltot is, vagy nem?! (hangja kissé pimasz, és szemtelen, talán maga sem gondolta pontosan végig mit akarhatott elmondani, csak ajkára tódultak meggondolatlanul a szavak)

KÁTYA Igen?! Hát akkor ide figyel kedves Petrőcz! Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el! (fenyegetően áll meg előtte) Ha mire visszajövök ide, és nem fogom makulátlan rendben találni a kis köténykémet én esküszöm mindenre ami szent, és elátkozott, hogy úgy megtéplek, hogy olyat még nem látott a föld! Megértetted?!

(Ingerültségében türtőzteti magát, bár legszívesebben azonnal sírva fakadna, majd távozik a színről)

PETRŐCZ (Önmagának mondja) Hát ezt jól megkaptam! De majd megpuhítom én még az izzó vasat is, melyet tüzes kemence hevít!