KÉSDOBÁLÓK

Több mint öt évig húzták-vonták, csúszatolták, és kaszabolták egymás kínosan, finom húrokon rezgő idegeit, míg végül a hölgy kijelentette, hogy ő többre vágyik: Gyereket szeretne, minél előbb, mert érzi, hogy a biológiai órája bizony hevesebben, és követelőzőbben ketyeg, mint a nagy átlagnak, és ezért ki szeretne aknázni minden kínálkozó, és megszerezhető alkalmat. Az ifjú hölgy – testének szilárd, és megkérdőjelezhetetlen börtönébe zárva, bizonyos fokig érthető módon meglehetős türelmetlenséggel, és kisebb fokú agresszivitással kezelte a félszeg párja csetlését-botlását, és néhol előkerülő amolyan tutyimutyis baklövéseit; amit sokkal inkább a gavallérság, és az ezzel párosuló, manapság kiveszőfélben lévő lovagi udvariasság termelhetett ki, semmint furcsa, rigolyaságba is hajló természete. Az este épek hogy csak beköszöntött, és mivel a hölgynek sok esetben késő este tizenegy óráig is bent kellett maradnia az aktuális színház ugyanis maximális szakmai fegyelmet, és koncentrációt követelt meg a munkatársaitól; tehát magánélet, és az ezzel járó boldogság teljes körűen szóba sem jöhetett! Így esett meg, hogy a szerény lelkű, és mindig áldozatkész, sok esetben – főleg a kívülállók kíváncsi, és sunyin vizslató szemeiben valósággal szerzetesi életritmushoz ragaszkodó, furcsa fiatalember mindig türelmesen, és együtt érző megértéssel megvárta szíve választottját, de egy idő után; tekintettel a késő éjjeli órákra tökéletes hibernáltságában úgy elnyomta az álom a puffosított karosszékben, hogy fiatal kedvesének egymagának kellett kissé esetlenül, ám mindig megértő szándék gyanánt valahogy otrombán, és ugyanakkor ormótlanul fölrángatnia álomszuszék lovagját a szék öbléből, és befektetni az ágyba, természetesen ezt követően ő is mély álomba szenderült tekintettel az egész napos hajtás miatt!

Lilinek a kilencedik hét végén erősen migrénszerűen fájni kezdett a feje. Majd egész hátralévő napja - miután fiatal kedves munkába ment, és ő is bement a színházba -, azzal telt, hogy az olvasópróbák alkalmával, amikor szinte kivétel nélkül a kissé türelmetlenkedő rendező azzal szekírozza beosztottjait, hogy mindig új szituációban próbálgatják a nap teljes ideje alatt gyakorlatilag ugyanazt az egyetlen jelenetet – Lili természetes érthetőséggel sorozatosan a mellék helységet kereste.

- Csak nem terhes vagy szívem? – csodálkozott egyik barátnője, akivel szinte már az egyetemen is nagyon jól kijöttek egymással, és mintha csak testvérek lettek volna életük fontosabb állomásait is mindig részletekbe menően megbeszélték, és kibeszélték az aktuális, izmos szépfiúk ranglistáját, mert ők voltak a gyengéik; különösen az ún. latin macsók pikantériái.

- Miből gondolod drága Katám?! – húzta fel szemöldökét a fiatal hölgy, aki most leginkább az erőteljes műtős zöld különböző nem éppen kellemes árnyalatait mutatta, és meglátszott rajta, hogy törékeny szervezetét is jócskán megterhelte az adott folyamatos hányinger. – Bárcsak úgy lenne! Már úgy szeretnék anya lenni! – tette hozzá, igaz csupán motyogva.

- Szerintem az lesz a legjobb, ha elmész az orvosodhoz, és megvizsgáltatod magad! Mikor is voltál utoljára nőgyógyásznál, ha szabad kérdenem? – kezdett élénk faggatózásba a másik.

- Hát nézzük csak! – emelte égre gyönyörű, élénk mogyoró szemét. – Tulajdonképpen fogalmam sincs! Gyerekkoromban anyu elvitt, de mikor volt már az, nem igaz? Azóta már megváltozott a testem is jócskán!

- Hát látod, az szinte biztos! De azért jó lenne, hogy kivizsgáltatnád magad! Itt majd valahogy tartom a frontot.

A fiatal színésznő most önkéntelenül – mint aki belső hangok sugallatára cselekszik, hirtelen fölpattant, majd odagaloppozott tőle telhető finom, és kecses gyorsasággal a darab rendezőjéhez, és udvarias bocsánatkérések közepette közölte vele, hogy sajnos a mai olvasópróbát le kell mondania, mert nem érzi kellőképpen jól, és energikusan magát!

- Hogy képzeled kedves Lili??? – emelte fel rikoltó, szinte indulatig feszített idegeskedő hangját a türelmetlen rendező, akinek kétségtelen a vérében volt már a szakmai profizmus, és az, hogy a közönségek lehetőleg minden körülmények között a maximumot kell adni, mégis hangjában sokkal inkább az a reggelenként bedobott egy-két pohárka tömény ital válaszolt a feltett kérésre, semmint a józan, mérlegelő ész. – Megmondtam, amit megmondtam! Nincs vita, és nincs kiszállás sem! Te vagy az egyik legfontosabb szereplő! Most mihez is kezdjek veled te lány, ha itt lerobbansz nekem?! – s maga sem vette észre, de ennél a kínos pontján már tajtékzott. – Mondd csak? Ki tudná átvenni a szerepedet, ennyire rövid idő alatt? – kezdte faggatni, ami inkább gúnyos fenyegetőzés volt már.

- Tisztelt Rendező úr! Tudja nagyon jól, hogy a mindenem ez a szerep, de el kell mennem az orvosomhoz, hogy kideríthessem szívem egyetlen vágyát, mert most nem érzem magamat valami túl jól! – azzal fogta magát, becsomagolt, csinos, és kényelmes hátizsákjába gyömöszölte a szövegkönyvét, majd elindult kifelé a színpadi folyosón, ami az öltözőkbe vezetett.

- Ide figyelj, te komisz lány! – harsogta, öklét rázogatva rá a már liluló rendező -, ha innen kimész, akkor arra mérget vehetsz, hogy többször nem jöhetsz vissza! – fenyegetőzött indulataitól mérgesen!

A fiatal hölgyből most valami kimondhatatlan, túlvilági méltóság, és elszánt tett-akarat áradt, mert aki csak a művészi folyóson kicsinyített, téglalap alakú, kissé huzatos helységében látta elmenni méltósága evilági megvalósulásában valami láthatatlan védőhálót érzett a fiatal művésznő aurája körül.

- Tessék csak elképzelni, Erzsike néni! Hogy mit történt velem? nem fogja elhinni! – s a kezdeti, rendezővel megtörtént kisebb szakmai nézeteltérések ellenére már sugárzott is a boldogságtól most egyszerre ragyogón tündöklő arca.

- Oh! Tudom ám én azt lelkem! Nekem is négy unokám van! Kedveském lehet, hogy hamarább anyai örömök elé néz, minthogy én is nemsokára végleg nyugdíjba megyek! – s bár tréfának szánta ezt a rövidke kis kitérőt, mégis az idős hölgy nem állhatta meg, hogy csipkelődő kedveskedése közben ne babusgassa ezt a még fiataloska lányát, aki akár még a sajátja is lehetett volna!

- Nahát! Hogy Erzsike néni mennyire fineszes! - lepődött meg gyorsan Lili. – Nem is gondoltam volna, hogy a drága néni mi mindenre nem gondol!

- Drága aranygyerekem! Hát persze hogy gondolok! Én is voltam a magam idejében fiatal! – azzal cuppanós, amolyan vérbeli nagymamis puszit nyomott a hölgy kipirult arcára, és útjára bocsátotta.

- Akkor még benézek az orvosomhoz, hogy megtudjuk ténylegesen nemcsak ételallergia lehetett-e? – de titokban anyai ösztönöktől vezéreltetve már maga is mosolygott.

- Minden jót kedveském! És nekem aztán vigyázz magadra! – adta baráti, szívjóságú tanácsul!

Így esett, hogy a kedves, és roppant tehetséges művésznő színházi intermezzóját követve nem hazafelé vette az útját – ahogyan már tegnap este párjával erről előzetesesen megállapodott -, hanem kicsit bűnös öntörvényűséggel egyenesen fölkereste házi orvosát, akinek legyen hála; igaz kissé galád, és nem fair módszerekkel, mert sürgősebb intézkedni valója is akadt még bőven soron kívül beengedte rendelőjébe.

- Szeretettel üdvözlöm drága művésznő! Miben is segíthetek?

- Drága doktor úr! Azt hiszem, hogy nemsokára anyai örömök elé nézek, és csak azt szerettem volna tudni, hogy igazak-e a ősi megérzéseim? – mosolyodott el huncut barna szemeivel.

Az orvos már megszokott rutinjától vezettetve fölhúzta a patyolat-fehér műtős kesztyűit, majd kedveskedőn arra kérte, hogy az ifjú hölgy tegye nyugodtan a jéghideg, acélszínű kengyelbe a lábait.

- Akkor, mindjárt megkukkoljuk a kis jövevényt, hogy jelenleg mi lubickol a placenta ős-ködében! – hozzáértő szakértelemmel kihúzott egy acélszínű, hosszú, és rozsdamentes csövet, ami úgy nézett ki, mint egy hosszított fallosz, és mivel még nagyon korainak ítélte ezt az állapotot, egyenlőre csak ezzel próbálta meg ,,lencsevégre” kapni a készülődő végeredményt.

- No, hát akkor! Lássuk csak mi készülődik a kemencében!

A fiatal hölgynek sokkal inkább most leendő első gyermekének egészsége járt minduntalan a gondolatai között, semmint ezeken a kissé felelőtlen, és könnyelműségről tanúskodó vicceken röhögcsikélni, de ettől eltekintve határtalan bizalommal, és megnyugvással vette tudomásul hogy orvosának igenis fontos az ő, és csöppségének további sorsa.

S amint az ultrahangos készülék monitorját kicsit közelebbről is szemügyre vehette, mert időközben az orvos szemei elé fordította, rájöhetett hogy kis jövevényének már van aprócska körme, és egyre hevesebben megdobban a szíve a fekete-fehér képernyőn keresztül, ahogyan a placenta burok-tengerében lubickol.

- Hát ő lenne az doktor úr? – kérdezte elérzékenyülten, és természetes meghatottsággal. – Ő az én gyermekem?

- Igenis drága Művésznő! Itt készülget a kisbabája! Szeretné, tudni a nemét, vagy maradjon egyelőre még meglepetés? – tudakolta az orvos serénykedve.

- Nem köszönöm! Szeretném vele meglepni a páromat! Különben is, szerintük nem az a fontos, hogy kisfiú, vagy kislány lesz, sokkal inkább az, hogy szívből szeretve legyen!

- Ezzel teljes mértékben egyet értek! – kivette a hosszú acélbotot a hölgy két lába közül, majd a kissé véres, sterilizált műtőskesztyűket is lehúzta kissé túlzott, ormótlan mancskezeiről, és behajította az elhasznált darabokat a szemetesbe. Majd fogta magát, és lomha, kissé csenevész járásával odablattyogott az íróasztalához, és felírta, hogy mire figyeljenek az első néhány hétben.

- … S miután tisztában vagyok vele, hogy a művésznő kedveli a koktélokat, és a vörösborok különleges fajtáit, most mégis arra kell, hogy megkérjem, hogy csak szigorúan óvatosan fogyassza ezeket az üdítő nedűket! A termessége ideje alatt, pedig tartózkodjon bizonyos dolgoktól, ha megkérhetem! Ezek is mind itt vannak a papírján! –  nyújtotta az immáron kicsorduló boldogságtól túlpörgött, leendő kismamának a papírt, azzal útjára bocsátotta.

Amikor az ifjú hölgy hazament, a párja, aki időközben mintha már megbánta volna azt, ahogy mindennapos, ádáz írogató robotjai során unos-untalan vele viselkedett már gyakorlatilag tűkön ült, és látszólagos türelmetlenségében már alig volt képes türtőztetni saját magát, hogy megtudhassa a lélekemelő, nagy hírt, mely át fogja rendezni, és meg is fogja változtatni eddigi fölépített életüket, és ezáltal is még jobban, és még felelősségteljesebben fogják egymást szeretni.

- Szia, édesem! Mesélj, milyen napod volt? - érdeklődött, de rejtett pillantásokkal végig a barátnője huncutkodó, és szemlátomást ragyogó, és kicsattanó tekintetét figyelte. – Szóval ennyire jó híreket kaptunk? – s szája szögletében már készülődött a visszakozó mosoly.

- Bizony-bizony! – kacagott -, örömmel jelenthetem, hogy nemsokára apuka leszel! Milyen érzés!

- Hát ez valóban csodálatos! Az ember úgy érzi magát, mint aki egy fölbecsülhetetlen ajándék részese lehet, ráadásul attól, akit a világon mindennél jobban tisztelt és imádva szeret!

A hölgy most közelebb lépett és ellenállhatatlan kedvvel, mert szinte kivétel nélkül mindig úriemberként viselkedett kacéran, és roppant izgatón szájon csókolta: - Látod többek között ezért szerettem azonnal beléd!

- Oh! Nekem külön nagy megtiszteltetés! De szerintem mostantól kezdve kicsit kímélni illenék testi energiáidat! Mit gondolsz?! – megerősítésre várva kisebb türelmetlenség lett rajta úrrá, mint amikor a türelmetlen diák éppen vizsgázik, s már alig várja, hogy hebehurgyaságokkal szúrja ki a tanár szemét, és jelentéktelenségeket mondhasson.

- Épp ellenkezőleg, édes, jó butuskám! A terhesség nem betegség, sokkal inkább egy megérdemelt, és áldott állapot! De mivel annyira ellenállhatatlanul aranyos szoktál lenni, hogy így féltesz most már minket, így megígérem, hogy helyetted is vigyázni fogok a magam, és a babánk egészségére! Így már jó lesz?! – azzal gyengéden megsimogatta barátja kopaszos, és egyénieskedő kobakját.

- De ténylegesen megkérnélek rá, hogy roppant vigyázz törékeny egészségedre, mert ez igenis fontos, és komoly dolog!

A hölgy ebben a percben értette meg, hogy a finom idegzetű emberekkel gyöngédebben, és sokkalta megértőbben kell bánni, mint az ún. ,,egészségesebb” embertársainkkal, mert az ő lelkük valahogy különösebb, és talán finomabb húrokat rezget…