Tested börtöncella-ajtaját
csupán a gyógyszerek feszíthetik fel újra!
Bambán bámulni tudsz ostobácska birkaként
sután elbuktatott kudarcaid okán:
mi végre szülhetett gorgófejű Idő
hetvenkedő kiskirályokat,
szoknyapecér kisisteneket?!

Most recept szerint illik bepácolnod,
mint füstölt sonkának a kínzókamrában,
mert szerveiddel vagy
kénytelen-kelletlen csatát vívni!
Egymagad lelkiismeretét,
mint szorgalmas bíró,
most majd kamatostul megvizsgálhatod:
miért kellett oly sokadszor
sanda virtusból legénykedned,
mikor magad is tudtad;
nem neked termett az
elérhetetlen haszon-bér?!

Most űz egyre a pokoli Golgota-kín,
hogy látomásokat teremtő szent lázad lohadjon;
elérhetetlen mennyország-tekintetek s Kedvesed
után vágyódsz s konok-makacson
tovább harcolsz gaz Időddel,
mely folyamatosan sarokba szorít!
– Lelked most mást aligha tehet.
Fölmutatod Ádám-kosztümös életed.
Számon kérő, suttogó szavak
még egyre méhrajként szorgoskodva
zsonganak hallgató füledben.

Vallomásra szántad el
már számtalanszor enmagad,
ha létezik még egymásért-lévő
izzó érzelem-titok lobbanó hűség-parázsként
felajánlani hajótörött életed;
mocorogva rebben mellkasomban
az összegző jaj-sikoly,
gyermeki könyörgés:
Drágám, merre vagy?!
Tán átkaroló gyöngédséggel várakozik
rám csókízű éjben?

Fájdalmam, hogy mindenkiért,
mint szorgalmas, totyogva lépkedő
kakas aggodalmas vagyok
– hallgatom még bordakosaram ketreceiben
bújócskát-járt szívem mit regél:
s most csupán abban bizakodhatnom,
hogy éveim után kettőzött magányommal
Valakire még bizton rátalálhatok!