JÓSLAT MAGAMRÓL


Mikor majdan lerágott
csontjaim lebontó férgek,
s bogarak elé vettetnek,
akár a gazdag meg-nem-érdemelt
zsákmány tán még pislákolni fog akarat
s vakszerencse, mikor már eltemettek.

Urnákba zárt por s hamurétegek közt
még az utolsó órán is ritkán hamvad el
a dobbanó szívburok.
Önként tán még felütik majd hobbiból
vagy kedvtelés gyanánt néhány
pesszimista kéziratomat.
Tömör versfolyamok kacsintnak,
néznek cinkosként egymáson össze.

Egy végesült napon,
mikor tán éppen másra figyelek,
mint kísértő Halál-tudat könnyedén
elmetszik hajótörötten veszteglő sorsomat
a Pákák és már nem is kétlem,
hogy a három sorsistennő is
velejéig szomorú leend,
mikor intő s figyelmeztető szavak
helyett méla dobok peregnek…

Áldott bolondság,
huncut gyerekes tréfa lehetett csupán azoknak,
kik mindenképp megakartak ismerni.
Ám kik őszinte szívvel kimerték
tárni szívüket könnyedén megértették
egy magára hagyott gyermek sírdogál,
jajveszékel odabent.

Elsikkasztott verssorokban
bujdosó kísértet-lélek voltam mindig is,
kit egyre űzött a galád, pokol-bánat.
Gyehennás próbatételek nehézkes sorozata.
Hasztalan remény vesszőfutásának tetszett
alku s méltatlan megszegett ígéret;
piros húsokba rejtett titkosan
remegő-rettegő szívdobbanás.

Akár mókusok görgető ketreceiben
– karriert s sikereket már nem lehet
oly könnyedén venni vagy cserélni,
mint jelenkori Idők görbületében.
Mintha zaklatott stressz-faktor
idegeimbe áramot vezetnének folyamatosan,
hogy ezzel is egyszerre kínozzanak s kiábrándítsanak.
Rettenek még, ha jó baljóslat,
tudatos vég, mert onnét tán még
kapható emberszagú kegyelemként
az olcsó tömegcikk-vigasz!