MEGPRÓBÁLTATÁSOK KÉPLETE

Szájon át, a homlok rétegeiben,
mikor megcsap éppen vagy elhagy
kreatívitás s értelem ősi csíra-szikrája.
Mikor már egy-egy emberöltő semmi-emlék
is bármikor bent rekedhet,
ha nem vagyunk eléggé kitartók,
hogy vigyázzunk magunkra.
Ablakon át átugrani a határtalanba
tudva tán a mostani Jelen lehet
a véges-utolsó. Szobányi tárgyak
test-felületén nem ragadhatnak
meg sem őszinte sem megjátszott,
alakoskdó érzelmek. 

Elkobzott Hóhér-Időből mindig
kilépő délceg Hamlet-szellem:
,,Valakinek mindig fizetnie kell ezen a világon!"
- bölcs intelmei csontig-hatolón
tovább harsognak s érződnek:
menthetetlen sújt már minden aljas,
túlvilági agyrém: hogy várhatnak odaát
s hogy élők közt is már egyre többen várakoznak... 

Szervek elkoptatott szédületében
nincsen semmi romantika, sem szeánsz.
A Létet gyötrő metszőkésektől
mindenki retteg csupán nem vallja meg,
míg egy-egy beteges szív az életért vonyítva kalapál.
Mert akit letglóz magatehetetlen
a betegség kicsit úgy érezheti magát,
mint aki másvilágok alvilági túráján jár.
- Önmagukba dermedten farkasszemezve
flörtölve nézik a kekeckedő Halált.
Mint sárkolonc - sokadszor
már csak egyféleképp mozdul
arendezetnek hívott Egész. 

Mélységek nagy, örvénylő torka már tárva nyitva:
földalatti vájatokban szurkoló ördögi férgek,
csúszómászók bogarak hada
zsákmánylesőn tettre készen vár.
Kirúgdosott rühes eb-létből vajon
mát át lehetne fordulni
a megtalálható boldogság édenkertjei felé,
ahol a nagybetűs Kedves örömökben
sugárzón szelíden várakozna?!
- Gyökerek, tüskés ágak karolják,
húzzák le az akaratot s cselekvést
mintha nem csupán csak súlyos terheket cipelnénk
- de egy egész kálváriás élet árnyék-foltjait. 

Elnémulnak majdan ismerősök
s hozzátartózók is, ha csontból,
húsból teremtődve újból por
s hamu leszünk s a Nirvána-semmi újból befogad.