LEGENDA A SZERELEMRŐL





Bernát két örökkön kíváncsiskodó, naiv-gyerekes szempártól vált meg. Az egyetlen igazi, modern nőtől, aki képes volt elhitetni vele, hogy a világ összes nehéz, és könyörtelen gyarlósága ellenére azért talán mégsem olyan rossz hely. Később befelé fordulóbb, rigolyásabb lett. Tárgyakkal beszélgetett logikai alapon, és bár a legtöbb ismerős, barátja előtt szándékosan titkolnia kellett kedvére volt, hogy kedvenc bútorai mindig meghallgatják őt, és sohasem ítélkeznek felette. Képzelte is, mit szólnának legközelebbi unokatestvérei, vagy munkatársai. Az első kínálkozó alkalommal elfekvőbe, elmegyógyintézetbe, vagy akár még gumiszobába is rakatnák, csakhogy végre már megszabaduljanak örökös furcsa különcködéseitől, életidegenségétől.
A hölgyet Kamillának hívták, és Gárdonyban volt egy kisebb – amolyan hétvégi nyaralófélesége -, melyet, ha igazat beszélt még saját fizetéséből vett, és nagyon is büszke volt arra, hogy online marketinggel foglalkozó workshopos, internetes vállalkozása szépen hoz a konyhára. Legalább is sokkalta jobban, mint Bernát egyszerű, végletekig szimpla napközis tanári fizetése.
Főként Kamilla apja helytelenítette az összeköltözést, és szinte minden alkalommal, amikor csak egyetlen, felnőtt lánya hazalátogatott a szüli házhoz el nem mulasztotta volna megjegyezni, hogy: – Édes lányom! Ezzel a senkiházi, pipogya emberrel ideig-óráig el lehet játszadozni, de mi lesz veled aztán?! Anyáddal sem erre neveltünk! – és ez ment minden egyes alkalommal, amikor nagyobb ünnepnapok, vagy évfordulók következtek.

Amikor Kamilla és Bernát először megismerkedtek a nőnek azonnal Bernát furcsa, kisfiús természete ragadta meg a figyelmét. Külsőre – bár Bernát kissé jelentős, kellemetlen túlsúllyal rendelkezett, amolyan Anti Dávid típus csoportba tartozott -, viszont ahogy megszólalt, és filozófiai, töprengő nyelven beszélni kezdett szűk körben Kamilla is érezte, hogy azt azonnal fel kellett volna venni egy digitális magnetofonra, hogy nyoma maradjon az utókor számára. Amikor kissé nyegle bátortalansággal odaadta számára a neki szánt verset, olyannyira elpirult, hogy míg Kamilla ismerősei, és barátnői rendesen kinevették a szomorkás Bernátot, addig Kamilla még életében nem olvasott olyan romantikusan megírt szabad verset, melyben a mindenség ragyogása összekapcsolódott a nőiesség lélek erejével. Talán már ekkor belé szeretett, és még az sem zavarta különösképpen, amikor valóságos akrobatamutatványként, vagy egy nagyon mulatságos Benny Hill-utánzatként elcsattant kettejük között az első, megpecsételt csók. Mintha Bernát egy zamatos, lédús gyümölcsöt próbált volna meg úgy megérinteni puha, telt ajkaival, hogy abban a legaprocska sérülést ne tehesse. Egyszerre dédelgette, és felbecsülhetetlen kincsként vigyázott rá. A legtöbb macsó, latinos, kigyúrt agyú férfi – akikkel Kamilla rendre csúfos bukást szenvedett -, azonnal elakarta venni, amit akarnak, és egy, legfeljebb két éjszaka után már tovább is álltak. Kamilla kora értetten, diplomatikusan viselkedett mindannyiszor a dolgok nyitjára hamar rájött.
Kamillát rendkívüli mértékben zavarta, hogy elhagyván a problémás serdülőkori kríziseket, és testkép problémákat, hogy nem nőtt tovább mint százhatvannégy centi. Pedig annyira szeretett volna olyan magas lenni, mint a svéd szupermodellek többsége, és nem ilyen kis picike, szürke kis egérke – ahogyan magáról sokáig gondolkodott. Bernátra volt szüksége, hogy felnyissa a szemét. Azok a megható, szívet bizsergető, kincses bókok, melyekkel valósággal már az első percektől kezdve körbe udvarolta többet jelentettek a világ összes kincsénél.
– Bernát, édesem! – mikor már csókolóztak, és elmerültek egymás lelkében. – Annyira egynek érezlek magammal, hogy ideje volna kapcsolatunk következő szintjére lépnünk.

Akkor már legalább nyolc teljes hónapja és hatvanöt órája együtt voltak, és butuska gyerekek módján annyira szerelmesek voltak egymásba, hogy minden megbocsátható hibájukkal együtt mindent szerettek, és imádtak a másikban. Mivel Bernátnak tökéletesen megfelelt a fővárosi társas házi lakás ezért Kamilla úgy döntött, hogy párjához költözik. Elvégre lakva ismeri meg az ember a másikát, nemde?

Bernát szépen kimeszelte a legnagyobb szobát, mert Kamilla szeretett reggel kilenc-tíz óráig is az ágyban kedvére lustálkodni, ha nem kellett munkába mennie. Ilyenkor Bernát ezüsttálca utánzaton bevitte neki a tejeskávét, pirítóst, lekváros kenyeret, croissontot. Mikor mit kívánt gyönyörű, álomittas kedvese.

– Édesem! Annyira imádlak, hogy ennyire figyelmes vagy! Remélem nem haragszol, ha az ágyban reggelizek? – Kamilla – bár rendszerető volt, egyszer-egyszer hagyta magát kényeztetni, és kedvére falatozgatott az ágban párnák között. Az sem zavarta különösebben, ha pár, aprócska, jelentéktelen morzsa az ágyneműre hullik. Azért van a porszívó, hogy felszippantsa! Nem de?!

Bernát lelkiismeretfurdalást érzett. Nagyon szeretett volna már saját családot, és úgy érezte, minden feltétel adott, hogy készen álljon az apaságra, de mi lesz akkor, ha közbe jön valami? Mi lesz, ha azokkal a megoldhatatlannak tűnő problémákkal, melyeket a nagybetűs élet produkál végleg egyedül marad? „Micsoda ostobaság ez! Elvégre most ketten vannak! A pároknak pedig az a dolguk, hogy közösen oldják meg a gondjaikat!” – s minél összetettebben, összefüggéseben kezdte vizsgálgatni a valós élete gondjait annál jobban inába szállt a bátorsága. Érezte, hogy Kamilla nélkül egy kis senkiházi maradt volna szülei korai halála után. Akár el is mehetett volna remetének! Igaz ugyan, hogy rendkívül keveset fizet, de ott aztán véglegesen a magány lesz társa és börtöne.

Bernát egy egy kis arany medaliont vásárolt. Az ékszerész majdnem kinevette, amiért hosszasan, bölcsen vizsgálgatta az eléje tett huszonnégy karáttól tizennyolc karátig terjedő aranyékszereket, és érdeklődve kérdezte, hogy létezik-e olyan ékszer, ami nyitható és fényképeket, hajfürtöt lehet-e beléjük tenni?
– Kedves jó Uram! Nagyon vicces! Megkérném, ha vesz valamit akkor vegyen végre, ha viszont nem, akkor távozzék! – az ékszerésznek az idő pénz lehetett, mert ellenségesen, szúrós, barátságtalan szemekkel vizslatta a döntésképtelen, pufók férfit. Végül negyven perc múlva Bernát választása egy szív alakú, kedves medálra esett, aminek két szirmos levelét szét lehetett nyitni. Ebbe aztán Kamilla kedvére azt tehet majd, amit csak akar. Mivel óraadói fizetése nem volt túl sok, de maradt még egy kis spórolt pénze kifizette a teljes összeget.

Az ékszerész még kezet is fogott vele barátságosan, mintha a legjobb ügyfelei között tartaná számon, amikor sugárzóan vigyorin távozott az üzletből.

Gyönyörű volt naplemente a Budai-hegyek szomszédságában. Ahogy a tűzliliomok csöndes méltósággal bíborra festik az eget és a nap utolsó haldokolásával is üzen a megszépített végtelennek…

Kamilla romantikus vacsorával kedveskedett. Igényesen megterített, és bár nemigen tudott főzni-sütni az internetes receptek segítségével ezt is könnyedén megtanulta. Bernát félősen, tétován toppant be. Kamilla rögtön a nyakába ugrott és úgy fonta rá hattyú-karjait, mint egy szívós borostyáninda. Átérzékenyülten csókolóztak. Bernát mindig is udvariasan szemérmes és nagyon félénk volt, Kamilla viszont pontosan tudta mit akar. A nőnek mámorító illata volt. Mintha a szerelemhez is külön illatokat lehetne társítani. Virágillatokat javarészt. Kamilla kinyitott egy üveg Nutellás mogyoróvajat, és azt játszotta, hogy bekente két alkonyi ajkait a finom, ragacsos krémmel.

– Kérem egy csókot! – követelte. Bernát pedig leheletfinoman az utolsó cseppig lenyalogatta az édeskés csokis mogyoróvajat párja ajkairól, melyek egyre jobb ízűek lettek a csókok babonázó ízeivel. Később vacsoráztak is. Sült csirke volt krumplipürével, és csokitortával. Bernát legszívesebben a csokitortával kezdett volna, de ha már megadják a módját valaminek, akkor legalább tartsák rendben a játékszabályokat is.
– Fantasztikusan mennyi volt a vacsora! – közölte Bernát később, amikor már mindketten jóllakottan a kis, hangulatos nappaliban egymás karjaiban pihentek. Kamilla sugárzóan boldog volt, és pirulásában is volt valami egzotikus ragyogás. Mély, sötétbarna szemeivel úgy tudott mosolyogni, hogy attól Bernát sebezhető szíve is csak még hevesebben, és dorombolóan kalapált.
Kamilla megfogta busman-kezeit, melyek olyan szőrösek voltak, akár egy majomé, és simogatni, csókolgatni kezdte. Tekintete egyetlen dolgot üzent Bernát felé: „Számomra te vagy a Minden! Te vagy az Igazi!” – ebben mozdulatban is olyan adakozó, gyöngéd kedvesség lapult, amire csak a hölgyek képesek.

– Egy kis meglepetésem van a számodra kincsem! – suttogta szerelemtől részegen párja fülébe, mert Kamilla úgy szerette, ha a hangok megnyugtatják, és elringatják.
– Juj, de izgalmas! – sikongatott vidám örömében, majd azonnal felült a férfi öléből. – Vajon mi lehet az? Csak nem csináltál valami… rosszaságot kis életem…? – ravasz, mosolygós tekintete ellenállhatatlan, feltételen bizalomról árulkodott.
– Őszintén remélem, hogy tetszeni fog! – azzal ugrándozva, mint egy molett, de szeretni való ugrifüles kiviharzott a dolgozószobájába, majd nem sokkal később egy kis sötétkék színű dobozkával tért vissza, melyre kisebb ügyetlenül megkötött pirosas szalag volt kötve, jelezve, hogy ünnepi alkalomról van szó.

Kamilla szándékosan behunyta szemeit, és mikor érezte ölében, hogy egy kis tárgyat tettek bele kinyitotta szemeit, és máris a boldogság földöntúli érzése költözött szívébe.

– Édesem! Nem kellett volna! – romantikusan megcsókolta, majd kinyitotta a kis dobozkát. A kis aranymedalion ott ragyogott, fényeskedett, akár egy korallméretű aranylevél a dobozka belsejében.

Kamilla kinyitotta kíváncsian.

– Arra gondoltam talán, hogy ide majd azt teszel, amit éppen szeretnél! Lehet hajfürtöt, vagy fényképet! Bármit! – Bernát előbb megvárta, hogy kedvese engedélyt adjon, hogy a nyakába akassza az ékszert.

Bernát és Kamillának ez volt az eljegyzési ajándéka. Itt már nem volt helye annak, hogy az örökösen veszekedő szülők, és nagyszülők perpatvarra menjenek egymás ellen, hogy vajon ki az erősebb! Itt két egymásnak teremtett ember földi szív-esküje mondta ki az íratlan, érzelmi törvényt. Később biztos, ami biztos alapon vettek két jegygyűrűt, és egymás kezeire húzták, ha az újdonsült rokonok esetleg kérdezősködni, vagy kóstolgatni akarnák kapcsolatukat!