ELKÉPZELT KÉPESLAP


Denevérrajként vánszorgó, utolsó, haragos köhögéssel fog kiveszni e gaz világból az emberi empátia. Mert az erős ellenség mindig s törvényszerűen elnyomja a gyengét. Krákogó, apokaliptikus bánatok oldanak s kötnek: titkos gyökereket eresztenek ott, ahol semmi szükség rájuk, mert az önbizalom volna az úr.

Tompított, agymosott érzékeink ős-bizonyossága már édes kevés. Szavakat hátra hagyó bunkósított szó-karaték maszlag-mámorában mindig törött szárnysuhogás hallatszik. Golyónyom-bundákon tompított, alvadtvér sebekkel fogjuk eltűrni hogy rohadjon az emberi titkos morál, erkölcsi lélekjelenlét – a közös ügy: Emberek s nem vadak volnánk!

Éjféli fényekben sebzett bikák táncolnak borgőzös, alkohol-merészen s nem tudnak majd világosan gondolkodni tombolni kész ösztöneik hívogató tekintetében: ,,Vajon végképp kivetkezzenek-e már önmagukból?” – Rettegő tudatunk már mindent élesre rajzol. Korán kiáltók s későn kapcsolók titkos párbaj-tábora egyre önzőbben feszegeti kimért határait.

Harcias blokkok közé szorított idióták, nyerészkedő haszonlesői zsíros közvagyonoknak jószántukból, de elsősorban önmagukért prédikálnak; szétgurult üveggyöngyeit a cudar-komisz jövőnek vajon ki szedegeti fel?! Megbokrosodott már régtől fogva az agymosott kollektíva történelmi kancája.

Szándékos hátraarcot vezényelt a bábáskodó kényurak népes szövetség-gyülekezete. Fogalmi zavarokkal küszködnek feslett személyek is akik csupán tudatos harácsolón önmaguknak építenek valamit. Keresztül trappoló hölgyemény-bibircsókot dédelget ünnepi kokárdaként a betépett, kanos ficsúr-nyikhaj.

Latinos James Bond-hasonmások és Fame Fataleok fogócskáznak önmaguk hírnevén üldögélve. Szívünk olcsó helyein már rég kilyukadt a fekete-csillag börtönéből is alig szabadulhat már a kiáltó szó!