Új vers





TISZTÍTÓ-KÚRA



Nagy vonagló embermasszában körbe zár az akarat-hiány. Utca-tolvaj titkos beszédektől epét okádnak értelmiségiek, szabadgondolkodók! Egymás vétkeivel takaródznak alantosabbik feleik. Burok-magányuk sokszor kiszolgáltatottabb, mint a halandó emlékezet. Vádló próféta-maradvány, szolgasorsú történelmi példa – gyakorta megesik -, sokan elvesztik önmaguk emberi fókuszát.


Ordibáló, ripők-vadított majom-szájakból mocsok-formalin, trágár-szennylé bűzlik s mindenik okádik. Begyűjtött kígyószemek sem tűnhetnek el nyomtalanul. Elfoglalt, agy-mosott testek s koponyák rekednek meg szivattyúzott rácsok ócska üregfalán, mert nem érthetik a megváltó, büszke fény egyedi szimbiózisát.

Zsigerig is elhatolhatnak vádaskodó ösztöneik. Sokak életrostáján már most olvadozz alvadt Ikaruszi-szárnycsomó; összezúzott pupillákkal ki merheti bárki is kétségbe vonni nagyhatalmúak ál-törvényeit: echózva-kongva érkezik el minden halandó benső lelke mély barlangjaiba. Kutatni vágyó, kíváncsi Sakál-hiéna-szemek fénye melasz-homályba fordul. Zajos, játszótéri kakofónia harsonáz kókuszdió-fejekben s nem lehet biztosan tudni: ki hibázhatott elsőként utolszor?!

Molekulák szorgalmas sejtjeiként cikáznak mindenekben a félelem s ódzkodó gyávaság emlékei. Sebzett, kitaszított állatként mindenütt mások boldogságának kellene igazán örülni – de nem lehet. A vacogó, örök kisfiú, ki benned él hamar rájöhet, hogy az elátkozott felnőttség nem is olyan könnyed-játékos móka, mint hajdanán lehetett. – Lassított felvételen mindenkitől szorongva, kaotikusan visszarendezkedel magzatpózba s továbbra is tűröd-hagyod magad, hogy mosogató rongyként feltöröljenek!