PARADICSOMI NYOMORÚSÁG

Forgandó láng-bilincs semmiben formalinnal dúsított, mogyorónyi koponyák pácolódnak. Ide süllyedhet önszántából az ember? Prófétás arccal merengve széjjelnéz ostobán, remélve dolgai mögött a lényeget. Személytelen, exhibicionista angyal-díva seregek centrifugális táncforgása változatos luxus-partnerek oldalán. A megmérhetetlen utak már így is útvesztők labirintusába torkollanak. Nagykabátunk gyapjú-sejtjeit akárha mérlegre tennénk megmérhetnénk gyilkosan önző árnyékaink változóságait. Zsivajgó ember-sás környezetből fokozatosan kikopott az együvé tartozás kollektív érzete.

Földi, tétova jámborok közelébe odaálmodni egy-egy angyali hölgyet, aki kezével végig vezetget bennünket a Lét összezsúfolt mozaikjain. – Már rég megköszöntött bennünket a modern uralom korszaka. Szándékos forgások ajnározó dicsekvése, vattacukor-álmok rózsaszín-köd felhőkben már mindenhol szembesítve lettek görbe tükrök csél-csap árulásaival. – Ki lehet majd a kiválasztott szerencsés, ki majd felemelt fejjel hozzászólhat a sors szeszély-indulataihoz? igaztalan ítéleteihez?

Tartósított Dantei színjátékokkal az élet is folyamatosan próbák láncolataiba kényszerít bele minket.  Ítéletre gyávák, feloldozásra már gyengék vagyunk! Önző, álszent személyiségeinkkel mégis belakjuk már a telített magányt. A földi mennyország csupán csak kivételesek számára nyerhető el, valósítható meg. Gyenge szólamaira hullik szét a szívdobbanásokat erősen hallgató lélek; megdördülő dobok egyetemes, vad szimfóniáira újból kialakul odabent a bizonytalan kísértése: az eltört egész aszimmetrikussága. Vadász-tilalmat hirdetnek csábítani kész, egzotikus szemek…