EL NEM NYERHETŐ ÉDEN FÁJDALMA
      

Szépen hangzik dicsőített angyalok szájából a szózat: Szánalom és Szeretet. A magyar, hungarikumos délibáb mind felépítette már önmagát. Már mindenki ünnepi kezdetek fényességében jár s úgy tapogatja, ízlelgeti az épülve romlandó időt, akár az érdes téglafalakon a megsavanyodott penészes mészrétegeket.

Már mindenki éber tudatával zsákmányleső, hígfejű ostoba; töretlennek gondolt, egoista világképükbe nem férhet bele talmi töketlen akárki. Most egyre inkább barbárok ülnek Isteni székekben, kiművelt emberfők eladható pocket-pontjain s senkit sem zavarhat eléggé radikális érték-vesztések silányodásának megzápult korszaka.

Töpörödött szárnnyal, de méretes tank-seggekkel röpülni vágynak másfél mázsás ártatlanságok is, akár újmódi pláza-cicás Médeiák. Plasztikáztatott műmájer-mosolyukról rögvest lehervad a smink, ha romantikus igazgyöngyök pillangó-remegtető, gazdag pilláikon megjelennek. Hályogos képernyő-látomásra ítéltetett egy újabb multikulturális, posztmodern cyber-szamár generáció.

Szellemi színvakságban tudatosan szenvedők is előbb vétót emelnek, ahelyett, hogy érték-őrző kompromisszumokat keresnének. Görbe-tükörré vált a viasz-maszkarc, melyben céda-szajha is önmagát élvezi; felkoszorúzva döglődik, akár egzotikus babalány elhagyván, s megtagadva önmagát.

Szilánk-sugarakból csakis az képes új világokat teremteni: a dobbanó szívekkel érezhetőket, csillag-haldoklásukat, mint üstökös-zuhanást, karrierek derékba törését a konkrét idő aranyköpése is péppé érlelheti bármikor. – Emberi üstökösök pálya ív-aránya totális spirálban kicsavarodik, s tekerődzik végtelenített borostyánindaként, míg a Létet sebző kálvária-ember műve hiábavaló zokogás az Éden fájdalma alatt. Röppályák égi, Nirvána-sivataga ragyog le szemérmesen test-sejtjeinkre, ahol a szent gyomokból kikelőt vigasztalnák babonázó Mindenség-csillagok!